Schiller Rezső
Schiller kapus az 1913/14 évi idény elején őrizte az FTC kapuját. Debütálása remekül sikerült, hiszen 9:0-s FTC sikerrel zárult az UTE elleni Corinthian-díjért zajló találkozó. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Zöld-fehér forgácsok: „Rongylábú” világklasszis
Ha emlékezetem nem csal, Czibor Zoltánt az újpesti pályán, valami kupameccsen láttam először a Fradiban. Alaposan elkalapálták a zöld-fehéreket. Sopánkodva ültünk visszafelé a villamoson, mit akarnak ezekkel a tehetségtelen ifjoncokkal, ennek csak rossz vége lehet. A balszélső Komáromból érkezett. Czibor III-ként szerepelt az összeállításban.
Szóval csüggedezve üldögéltünk a Nyugati pályaudvar felé döcögő járművön. Csak Csanádi Árpád és öccse, Ferenc csevegtek jókedvűen a társaságukban lévő feltűnően csinos hölgyekkel. Az idősebbik fiú, Árpád, gyakran játszott a „nagy” Fradiban, rendszerint középhátvédet (centerhalf volt a becsületes neve), vagy jobbfedezetet, ahogy a szükség kívánta. Úriember volt a pályán, az maradt az életben is, szép karriert futott be sportvezetőként. Méltatlanul hamar hunyt el, síremléke a Farkasréti temetőben látható. Ferenc, az öccse, a tartalékcsapatban játszott, tornatanárom volt a Rákóczi gimnáziumban, és derűs elnézéssel szemlélte ügyetlenkedéseimet.
Jack Tuijp: 35
A holland csatár a 2002/03-as idényben kezdte profi karrierjét szülővárosa csapatában. Pályafutását másfél éves groningeni kitérő kivételével itt töltötte.
A Volendam csapatával a holland élvonalban és a másodosztályban is szerepelt, mindkét helyen vezéregyénisége volt csapatának.
A korábbi holland utánpótlás-válogatott támadó elsősorban góljaival tűnt ki csapatából: három alkalommal a 20 találatos határt is elérte, kétszer át is lépte, ezzel háromszor volt a holland második liga gólkirálya.
2013 nyarán került a Ferencvároshoz. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Sztáredző a Fradiban
Gass István: 66
Gass István (1952. augusztus 22., Putnok) a DVTK (1970-72), a Vasas (1972-80: 223 bajnoki / 77 gól; egy-egy bajnok- és kupagyőztes csapat tagja), a ZTE (1980-87), a Dunai Kőolaj (1987) és a Herzogenburg (1988-90) csatára, középpályása. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Távozik Thomas Doll
Szaniszló Zoltán
Szaniszló II Zoltán (1910. augusztus 20., Kolozsvár – 1959.), a Hungária FC (1931-33: 21 bajnoki /1 gól; egy kupagyőztes csapat tagja) balfedezete, 1932-ben 1 mérkőzésen volt válogatott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Feljegyzések a fotelból – Antifoci és tehetetlenség
Lassan gyülekeztünk szombat délután az Üllői úton. A nap is bevetette minden erejét, körbeölelte az arénát, ha felnéztünk rá kajánul mosolygott, kellett nektek az augusztusi hőségben délután meccsre jönni, miért nem maradtatok otthon, ahol légkondi be, sör a kézben, és ha valami nagyon nem tetszik a látottakból, még mindig ott a kézben a távirányító. De mi inkább felvettük Ehnaton fáraó szerepét, kitartottuk karjainkat a nap felé, vidáman üdvözöltük a nap istenét Atont, nem törődve az égető sugarakkal. Bejutva a stadionba már “békésebb” kép fogadott, fejünk fölött tető (most erőlködj napocska!), a pulton hideg sör, körülöttünk zöld-fehérbe öltözött “népség”, vajon mi kell még? Győzelem – vágtuk rá egyhangúan, túl sok vita nem alakult ki, legfeljebb azon sopánkodtunk, hogy milyen gyorsan ki tud ürülni a pohár. – Kiszívta a nap – mosolygott mellettem Laudetur barátom, miközben az eshetőségeket latolgattuk. Van ugyebár a mumus vagy bubus szó, tudjátok, a néphiedelemben vele riogatták a csintalan gyerekeket. Ez a rosszindulatú szellemlény azzal traktált, hogy bizony az elmúlt hat Paks elleni meccsből csak egyet tudtunk megnyerni, azt is az atom otthonában követtük el, hazai pályán utoljára ez a “fegyvertény” 2016-ban sikerült. A mumus még be sem fejezte a mondókáját, már ott toporgott előttünk Püthagorasz, a számmisztika nevében és arról próbált meggyőzni, hogy nem csak a bolygók keringését, de az emberek sorsát is a számok irányítják. 4, 3, 2 – nem bonyolult a folytatás, manapság már egy bölcsődés is rávágná a következő számot. – Ne hogy már csak egy gól lőjünk! – Püthagorasz is visszahúzhat és tovább vizsgálhatja a numerolóigát, mi inkább felbaktatunk a lelátóra, már csak néhány perc és útjának indul a “gyönyör”…legalábbis akkor még úgy hittük. Egy felhő is elkúszott az égen, mintha figyelmeztetni akart volna, hogy nem minden arany ami fénylik, de erről 45 percig nem nagyon akartunk tudomást venni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Hazuda Tivadar
Hosszú éveket töltött el az FTC amatőr csapatában, 1932 és 1939 között számtalan mérkőzésen lépett pályára a jobbfedezet.
Egyszer a profik között is lehetőséget kapott, 1933 augusztusában Nagyváradon ölthette magára az első csapat mezét. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
HOZZÁSZÓLÁSOK