Talán nem ildomos zsörtölődéssel indí­tani a tavasz első jegyzetét, mert a végén még én is úgy járok, mint a Párhuzamos Mesékben Janó bácsi, aki addig cseszegette a feleségét, mí­g egy nap azt vette észre, hogy nem csak a húsleves hiányzik az asztalról, hanem Ági néni is a hitvesi ágyból. Utána meg már hiába í­rt cifrangos betűkkel egy kockás papí­rra és tűzte ki a bejárati ajtóra, miszerint csak akkor gyere haza, ha a húsleves tál is veled jön, bizony az még most is ott dí­szeleg, pedig annak már nyolcvan éve. Én meg reményeim szerint nem szeretnék addig várni, a következő hazai meccsen már ott akarok (nem csak szeretnék) ülni az Arénában. Tegnap is ott lettem volna ha nem szól közbe az MLSZ, a tél, és a tv bizarr hármasa, melyből a telet még nem is tudom hibáztatni, hiszen mégis csak február van és manapság ilyenkor szokott felébredni és támadást indí­tani a gázszámlák ellen, de vajon a másik kettő szervezetben egyetlen ember sem volt aki szurkolóként tudott volna döntést hozni? Ha tőlünk nyugatabbra, ahol szintén meccs meccset követ a tévékben, februárban tudnak már délután fél kettőtől kezdeni (pedig néhány országban még az időjárás is kedvezőbb), nálunk vajon miért nem? Mert szurkolóbarát a szövetség, vagy egyszerűen csak nem hisznek az időjósoknak? Ha nem a Fradi játszott volna, biza drukkoltam volna a tegnap esti (előre megjósolt) havazásnak, hogy zúduljon annyi a pályára, hogy a labda helyett hólapáttal a kezükben futkározzanak a játékosok, de mivel Böde Daniéknak kellett megszereznie a három pontot, í­gy először is áldottam az eszünket, hogy nem tekertük le a 120 km-t (pedig a mez-sál-bérlet hármas már ki volt készí­tve), utána meg aggódtam, főleg a harmadik gólunk után, nehogy tényleg a hólapátok kerüljenek reflektorfénybe. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →