„Ó kapitány…kapitányom!…” – 58.

lakat-kapitány-2

Pintér a sifonérba Dárdai a trónon…

A (mindenkori) MLSZ-vezetést gyakran lehetett tohonyasággal, tétovasággal, tehetetlenséggel vádolni, olyan villámgyorsan azonban még egyetlen egy összetételében sem cselekedett, mint az északí­rekről elszenvedett budapesti vereség után.

A történtek még annyira frissek, mint a hajnali négykor sütött kifli reggel hatkor, í­gy nem is annyira a kapitányváltás kronológiája, mint inkább a háttere és a mindenkit meglepő döntés következményei az igazán érdekesek és tanulságosak.

Azt hiszem, bátran kiindulhatunk abból, hogy (szinte mindenki ellenállását legyőzve) Csányi Sándor 2013 decemberében nem azért nevezte ki Pintér az első számú magyar edzővé, hogy 263 nap és öt mérkőzés elteltével leváltsa…

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 57.

lakat-kapitány-2

Régebben munkanélküli, mint ameddig szövetségi kapitány volt…

Az amszterdami, megsemmisí­tő 1-8 után Egervári Sándor már a mérkőzést követő sajtótájékoztatón lemondott tisztségéről („Felelősséggel tettem eddig a dolgomat, de egy ilyen vereség után úgy tisztességes, ha egy kapitány azonnal felajánlja a lemondását. Én is ezt tettem!”), holott, ha az 1-8 (mondjuk) csak 1-3, akkor egyáltalán nem biztos, hogy távoznia kellett volna…

A bukaresti 0-3-ig (amelyet aztán követett a hollandiai katasztrófa, nem sokat számí­t, hogy közben itthon 5-1-re megvertük az észteket) senkinek sem volt különösebb baja a kapitánnyal, arról nem is beszélve: az utolsó körre még mindig maradt egy mákszemnyi esélye a válogatottnak arra, hogy az alapvetően kitűzött célt, a pótselejtezőt érő második helyet megszerezze.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2016.I.16. Ferencváros – Zemplin Michalovce: 2-0

fradi_cimerFiataljai szerezték meg az FTC második felkészülési győzelmét

A fiatalokkal teletűzdelt Ferencváros a második félidőben felőrölte a nagymihályi csapatot.
A labdarúgó NB I listavezetője, a Ferencváros a második téli felkészülési mérkőzésén 2–0-ra győzött a Zemplí­n Michalovce ellen. A 0–0-s félidőt követően Nagy Dominik és Kárász Krisztián is betalált, í­gy a zöld-fehérek megérdemelt sikert arattak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2016.I.13. Ferencváros – Bonyhád: 17-0 (edzőmérkőzés)

20160113-bonyhad-doll17 gólig jutott első felkészülési mérkőzésén a Ferencváros

Az FTC a 15. perc után indí­totta be a gólgyártást, onnantól azonban nem volt megállás.
A labdarúgó NB I listavezetője, a Ferencváros a Tolna megyei I. osztályban szereplő Bonyhád ellen játszotta le idei első felkészülési mérkőzését a Népligetben. A találkozón remekeltek a „zöld-fehérek”, í­gy végül 17—0-s győzelmet arattak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 56.

lakat-kapitány-2

Az utóbbi húsz év kapitányát elsöpri
legsikeresebb a népharag…

2013. október 11-én a hollandok Amszterdamban úgy kicsontozták a magyar válogatottat, mint a Fény utcai hentesmester a hosszúkarajt.

Kész lidércnyomás volt az a kilencven perc, a magyar nép futballszerető része csak ült a televí­ziós készülék előtt és nem akart hinni a szemének.

Ahogy Robbenék átrobogtak rajtunk, az több volt, mint megalázó, még akkor is, ha ugyanennek az esztendőnek a tavaszán a Puskás-stadionban lejátszott 1-4 alkalmából már volt szerencsénk megtapasztalni, milyen az, amikor a világ egyik legerősebb válogatottja játszik velünk (vb-selejtezőnek nevezett) edzőmeccset.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

„Ó kapitány…kapitányom!…” – 55.

lakat-kapitány-2

Egervári bukik, és mégis marad…

Ahhoz képest, hogy Rudolf Gergelyről, (legalábbis a Sport plusz legutóbbi számának cikke szerint) 2015 októberének vége felé voltaképpen még jelenlegi klubjának vezetői sem nagyon tudják, hol van, mit csinál, mik a tervei, és számolhatnak-e vele komolyan a továbbiakban, szinte hihetetlen, hogy ugyanez a csatár, alig több mint négy esztendővel ezelőtt (2011. szeptember 2-án) nagyon közel állt ahhoz, hogy „nemzeti hőssé” avassák.

A futball abból a szempontból furcsa játék, hogy néha ehhez nem is kell olyan nagyon nagy tettet végrehajtani, elég, ha valaki, ahogy mondani szokták, jókor van jó helyen, és mondjuk képes három méterről az üres kapuba passzolni a labdát.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

A II. világégés és a magyar futball – sorozat indul!

nsoIdén volt hetven éve, hogy 1945. szeptember 2-án, Japán kapitulációjával véget ért a II. világháború. Az emberiség eddigi legnagyobb borzalmában legalább 70 millió ember vesztette életét, ebből legalább 21 millió fegyveres szolgálat közben. A háború folyamán, illetve annak következtében elhunyt magyarok száma 800 ezer–1 millió fő közé tehető, a teljes katonaveszteség minimum 300 000. A vészkorszaknak 440 ezernél több, de 550 ezernél biztosan kevesebb magyarországi halálos áldozata volt. Mindkét csoportban nagy számban találhatók (él)sportolók, köztük is legtöbben labdarúgók; rájuk és náluk szerencsésebben járó társaikra emlékezünk most induló sorozatunkban, amelynek bevezető részét olvashatják. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK