Vasárnap reggeltől egyforma gondolattal ébredek. Bevillan egy régen látott film története, igazából a cí­mére sem emlékszem, csak a két főszereplőre, Bill Murrayre és főleg Andy McDowellre. A film arról szól, hogy Bill minden reggel úgy ébred fel, hogy mindig ugyanaz a nap van és mindig ugyanazokat az eseményeket éli meg újra és újra.

Ezek után valószí­nűleg mindenkinek azonnal beugrik, hogy a gondolataim miért is járnak éppen ezen a történeten. Milyen jó lenne, hogy minden nap augusztus 1-jével ébrednénk. Milyen jó lenne, ha minden nap átélhetnénk azokat a pillanatokat.

Kezdődött a feszült várakozással, a visszaszámolt percekkel, a készülődés izgalmával, majd beteljesedett az egész mérkőzés fergeteges hangulatával.

Ahogy eljátszottam a gondolattal, egyre több részlet rémlett fel a filmmel kapcsolatban és rájöttem arra is, hogy mégsem szeretnék Bill bőrébe bújni.

Az ok nagyon egyszerű. Miért gondolom azt, hogy a Zete elleni mérkőzést kell állandóan átélnem? Bár fantasztikus volt, de én többet akarok. Még több ilyen mérkőzést, még több ilyen hangulatos, varázslatos estét. Főleg úgy, hogy elmúlt negyven évben is volt részem hasonló élményekben. Sőt, ha a Diósgyőr-Szentély között megtett autóskalandra vagy az azt követő ünnepségre gondolok, még fölözték is a szombati élményt. Ettől függetlenül mégis napokon keresztül járt a fejemben az ötlet az állandó szombattal való ébredésről. Az okát is tudom.

Mert, most ismét nagyon jó Fradistának lenni. Mindig is jó volt, de az elmúlt évek gyötrelmei után, most mégis mást jelentett. Visszahozta a régi élményeket is.

Mert, most ismét jó volt ismerősökkel találkozni, jó volt a reggeli meleg kifliért bemenni a boltba, és mintha az eladó kislány is kedvesebben mosolygott, mint általában, öröm volt hallani az újságostól vasárnap reggel, hogy – a Sportújság, az bizony elfogyott. Tudja, a Fradi miatt.

Ma reggel – bár még titokban reménykedtem abba, hogy megint szombat van -, amikor betértem a kisboltba, egy ismerőssel futottam össze, aki egyből nekem is szegezte a kérdést: – a tegnapi henger után mire lesztek képesek pénteken?

Csodáltam a kérdését, mert eddig, ha találkoztunk mindig a horgászélményeivel traktált, de úgy látszik mindenhol beköszöntött a szép, új világ.

Vissza is zökkentem a normál kerékvágásba. Elfeledtem Bill Murrayt, az állandóan ismétlődő napot, mely egy idő után, bármennyire is csodálatos volt, unalmassá, egyhangú válik. Egyedül Andy McDowell varázslatos mosolyát nehéz feledni, de ez megint egy más történet.

A menetelés tegnap folytatódott, az esti Liga-kupamérkőzésen egy félidő alatt rámoltunk be egy négyest. Nem értékelem túl, a helyén kell kezelni ezt a győzelmet is, de a tanulságokat azért le lehet vonni. A „B” csapatok küzdelmében ennyivel vagyunk jobbak.

A tegnapi napon, a testvérfórumon egy komment figyelmeztetett: hogy visszább az agarakkal, nehogy kellemetlen csalódásban legyenk részünk. Válaszomban neki azt í­rtam, és most sem tudnék más felelni rá: ma még nincs kedvem visszafogni az agaraimat. Ma még ünnepelni akarok, ma még sütkérezni akarok a közös örömben és nem hagyom, hogy ebbe bárki is belerondí­tson.

Holnaptól már jöhet a munka, kezdődhet a féltés a pénteki mérkőzés miatt. Már látom előre a sorsom. Mert időtlen időkig benne vagyunk ebben a körforgásba, és bár szerencsénkre nem ismétlődnek a napok, mint a filmben, de aki egyszer is belekóstolt ebbe a csodálatos hangulatba, képtelen kilépni belőle.

Lalolib