Wiener Jenő

Az ifjabbik Wiener, Wiener II néven futballozott (Wiener I-gyel nem álltak rokoni kapcsolatban) mozgékony, gyors, a labdát kitűnően vezette, de beadásai nem mindig sikerültek. Rövid élvonalbeli szereplés után jutott el a válogatottságig.

Pályafutását 1915-ben az FTC ifjúsági csapatában kezdte. Egy év múlva már ifiválogatott volt, s a tehetséges játékost számí­tásba vették az első csapatban is. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Rátkai László

Az FTC saját nevelésű, ifjúsági válogatott játékosa nagy sikert sejtetően kezdte pályafutását.

Tehetsége azonban nem párosult szerencsével. Pályafutását sérülések sorozata árnyékolta be.

ratkai-laszlo– 1956-ban, amikor megjelentem az Üllői úton, már nem voltam idegen, hiszen a bátyám itt játszott, és én minden mérkőzésüket megnéztem … Játszottam a serdülő II., majd a serdülő I. csapatban, utána pedig közvetlenül az ifjúsági I. csapatba hí­vtak. Ekkor már azokkal játszottam együtt, akiket évekkel ezelőtt az oldalvonal mellől figyeltem. Az ifi I-ben együtt játszottam a bátyámmal, amely remek dolog volt! Ifjúsági játékos voltam még, amikor az FTC első csapatában NB I-es meccsen bemutatkozhattam! A Honvéd volt az ellenfél és Fenyvesi dr. góljával 1:0-ra győztünk. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2024.II.28. MK, DVSC – Ferencváros: 1-1

A FERENCVÁROS EMBERHÁTRÁNYBAN, TIZENEGYESEKKEL JUTOTT TOVÁBB A KUPÁBAN A DEBRECEN ELLEN

Bár a Ferencváros szerzett vezetést, Abena kiállítása után egyenlített a Debrecen.
Paprikás hangulat, izgalom, hosszabbítás, tizenegyesek − akárcsak február 10-én, ezúttal is örülhetett a Ferencváros a Nagyerdei Stadionban, miután legyűrte a Lokit a Magyar Kupa nyolcaddöntőjében. Az 1–1-es végeredmény után tizenegyesekkel 5–3-ra nyertek a zöld-fehérek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Novák Dezső

Novák Dezső

Kétszeres olimpiai, négyszeres magyar bajnok, VVK győztes, világválogatott labdarúgó, három ferencvárosi bajnok-, valamint a Bajnokok Ligájának csoportkörébe jutott csapat edzője. Schlosser Imre óta nem volt a Fradi történetében olyan játékos, edző, aki hét bajnoki aranyérmet nyert volna ferencvárosi pályafutása során.

A játékos:

A világhí­rnév felé vezető úton az Egyházasrádóc megyei első osztályú csapatából indult, ahol még a csatársort erősí­tette. 1954-ben a szombathelyi Gépipari Technikum tanulója lett és kollégista a Táncsicsban. A futball volt az élete, az iskolát abba is hagyta miatta. Két hétig Körmenden a Ládagyárban dolgozott, majd Szombathelyen folytatta pályafutását, a Postáshoz került, ahol Balogh „Loja” bácsi figyelt fel tehetségére. Egy idény után leigazolta a megye első számú csapata, a Haladás. 1956. május 9-én mutatkozott be az élvonalban. 1957. márciusában a Salgótarján ellen – sérülések miatt, kényszerből – a balhátvéd posztjára állí­totta őt Kiss Gábor vezető edző. Húzása olyan jól bevált, hogy Novák Dezső pályafutása végéig a védelemben maradt. 1959. október 25-én Svájc ellen mutatkozott be a válogatottban, 8:0-ra győzött csapatunk. Bekerült a római olimpiára készülő keretbe is. Még az olimpia előtt a Fradi szerette volna leigazolni, de a Haladás nem adta ki. Két választása volt: vagy kivár egy évet és akkor lemarad az olimpiáról, vagy az NB II-ben folytatja, mivel a Haladás kiesett az NB I-ből. Ő az utóbbit választotta.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK