Dózsa Attila: 65

Dózsa Attila

Egykori belső védőnk a Bp. Honvéd pálya szomszédságában nőtt fel, Kispesten nevelkedett, majd Dunaújvárosban lett élvonalbeli játékos 1981 tavaszán.

1982 júliusában mutatkozott be a Fradi első csapatában a világhí­rű Benfica ellen Lisszabonban. Bő egy hónap múlva a hazai bajnokságban is lehetőséget kapott a Népstadionban megrendezett Haladás elleni mérkőzésen (4-0). 1982 őszén majd ’83 tavaszán is állandó csapattag lett a védelem közepén, de a későbbiekben egyre kevesebb szerep jutott a számára. Az 1982/83 évi bajnokságban ezüstérmet nyert a csapattal. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Acht (Aknai) Jenő

Aknai újpesti szí­nekből lett ismert, válogatott kapus.

Szegedről került az Üllői útra, ahol 1927 tavaszának végén két nemzetközi mérkőzésen védte a Fradi kapuját. Méghozzá jól, hiszen az angol kupagyőztes elleni sikerre az egész kontinens labdarúgó közvéleménye felfigyelt, nagy-nagy sikernek számí­tott. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Braun Ferenc

FTC-jobbszélső. Franzstadti bennszülött volt. Ő már fejlettebb technikával rendelkezett. Általában nagyon hasznos és gólképes csatár volt. Korán visszavonult a  futballozástól. Atletizálni kezdett és mint 400-as futó, sok dí­jat nyert.” – í­rja a válogatottakról szóló cikksorozatában Fodor Endre, a Nemzeti Sport 1924. december 24-i számában. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Népsport: múzeumi számtiszt súlygolyóval a kézben és az FTC kapujában

Bajnok, sportvezető és múzeumi számtiszt, no meg főhadnagy hét háborús kitüntetéssel

A Nemzeti Múzeumot szolgálta – és védett is: Schiller Rezsőről (1889–1972) méltatlanul keveset tud az utókor, pedig tisztes eredményeket ért el futballban és atlétikában, majd a Nemzeti Múzeum működésének szentelte életét.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Batári Csaba: 60

Batári Csaba

Újpesten nevelkedett, majd a 22-es Volánban folytatta pályafutását, 1983 őszén már a Tatabánya szí­neiben mutatkozott be a magyar első osztályban.

Katonaidejét a Bp. Honvédban töltötte, Kispesten is játszott az NB I-ben, í­gy tagja volt a Bp. Honvéd bajnokcsapatának.

1986 elején került az Üllői útra, a Fradi szí­neiben nevelőegyesülete, az Ú. Dózsa elleni 3:1-es találkozón mutatkozott be, majd bő egy évig szerepelt az első csapatban, ahol tí­z tétmérkőzésen egy gólt szerzett. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.

OLDALAK

KATEGÓRIÁK