Prukner László visszatért

A Fradi korábbi vezetőedzője, Prukner László lett az FTC utánpótlás szakmai igazgatója.

Prukner László veszi át a Ferencváros labdarúgó utánpótlásának irányí­tását. A szakember 2010 és 2011 között a Fradi első csapatának vezetőedzője volt, korábban pedig Kaposvárott tette le a névjegyét utánpótlás szakemberként.

Prukner László 1998-ban kezdett dolgozni a Kaposvári Rákóczinál. Az utánpótlásban és az első csapat másodedzőjeként is tevékenykedett, majd 2003 és 2010 között vezetőedző volt.

Prukner László Kaposvárott töltött évei alatt nevelkedett az együttesnél a 11-szeres válogatott támadó, Rajczi Péter, majd a szakember keze alatt mutatkozott be a magyar élvonalban a 2016-os magyar Eb-keret tagja, Nikolics Nemanja, a válogatott kerettagságig jutó Balajcza Szabolcs, a cí­meres mezben pályára is lépő Szakály Péter és öccse, a szintén magyar bajnok Dénes, valamint Oláh Lóránt, Jovánczai Zoltán, Balázs Benjamin és a jelenlegi Fradi-keret tagja, Bőle Lukács is.

Prukner László testnevelés szakos tanárként kiváló pedagógiai érzékkel rendelkezik, ami fontos lehet a jövő ferencvárosi játékosainak nevelése során.

– Milyen érzésekkel tért vissza a Ferencvárosba?
– Hét éve távoztam, és azóta is tartom, hogy életem egyik legjobb döntése volt, hogy idejöttem a Fradihoz. Voltak örömteli pillanatok és kudarcok, én mindegyiket vállaltam, és ez í­gy lesz most is. Akkoriban más körülmények között dolgoztunk: volt időszak, hogy hónapokig nem kaptak fizetést a játékosok. Aztán a mostani vezetés érkezésével lassan megkezdődött a stabilizálódás, de a 2011-es bronzérem után el kellett engednünk néhány játékost. Aztán következett a balszerencsés, hosszabbí­tásos búcsú az Európa Ligától, ami minden szempontból megviselte a csapatot. Távoznom kellett, de végig lojális maradtam a klubbal szemben, és a klub is korrekt módon vált meg tőlem. Ha nem í­gy lett volna, akkor valószí­nűleg nem térhettem volna vissza.

– Most más feladatai lesznek a Fradiban. Hogyan vág neki az utánpótlás szakmai igazgatásának?
– Aki követte a pályafutásomat, tudja, hogy Kaposváron sok játékost vezettünk el a magyar NB I-ig, akiknek egészen fiatal koruk óta részt vettem a nevelésében. 25 évig gimnáziumban taní­tottam, dolgoztam utánpótlásedzőként, szakmai igazgatóként és felnőtt együttesek vezetőedzőjeként is, 3 éve pedig a Testnevelési Egyetemen is oktatok. A Fradi hí­vására pedig nem tudtam nemet mondani: szeretnék a tapasztalatommal segí­teni a klubnak, hogy a Ferencváros utánpótlása ismét olyan szinten legyen, amely az egyetemes magyar sportkultúra meghatározó klubjától elvárható.

(fradi.hu & fradi.hu)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK