Régi idők örömfocija – interjú Julian Jennerrel

A tavaszi idényben még hibátlan a Ferencváros! Azért, hogy a zöld-fehérek három bajnokin kilenc pontot szerezzenek, Julian Jenner igen sokat tett, két-két gólt és gólpasszal járult hozzá a terméshez. A 29 esztendős holland középpályás nem zárja ki, hogy az új Fradi-stadionban is eredményes lesz.

• Sejtette, hogy három győzelemmel indí­tják a tavaszt?

Mivel a felkészülés során éreztem, hogy napról napra erősödünk, bí­ztam a sikeres kezdésben – kezdte a lapunknak angolul adott interjúját Julian Jenner.

• Arra lát esélyt, hogy százszázalékosan zárják a szezont?

Ez kizárólag rajtunk múlik! Elszántak vagyunk, tudjuk, honnan hová szeretnénk eljutni. Minden áldott nap azért dolgozunk, hogy jobbak legyünk. Az persze benne van a pakliban, hogy nem minden mérkőzés alakul úgy, ahogy eltervezzük, ám egyvalami biztos: a motivációnkkal egy másodpercig sem lesz gond!

• Tegye a szí­vére a kezét: amióta Magyarországra szerződött, fejlődött?

Őszinte leszek – igen, fejlődtem. Futballistaként rengeteget tanulhatok Ricardo Moniztól, miközben emberként is több lettem az itt szerzett tapasztalataim révén. Igyekszem minél többet megtudni az országról, a történelméről és kultúrájáról. Sőt a nyelvet is lelkesen tanulom.

• Akkor átválthatunk magyarra?

Bocs, de még nem.

• Beszéljünk akkor a futballról! Szombaton először lépett pályára a Ferencváros ideiglenes otthonában, a Puskás Ferenc Stadionban. Élmény volt?

Nagy vágyam teljesült ezzel. Egyszer-kétszer már elvezetett az utam az aréna mellett, és ahogy megcsodáltam, arra gondoltam, de jó lenne egyszer itt játszani! Most úgy fest, többször lesz rá lehetőségem.

• Nem is hiányzik az Üllői úti pálya?

Már hogyne hiányozna! Semmihez sem hasonlí­tható hangulata volt, ha gólt lőttünk, és megdörrent a Fradi-bábor, úgy éreztem magam mintha varázslatos világba csöppentem volna. Olyan pillanatokat éltem át, amelyekre életem végéig emlékezni fogok. Nem csupán magával ragadott a klub hagyománya, egyenesen beszippantott. Egyik pillanatról a másikra a rabjává tett. Megfordultam már jó néhány csapatban, vivtam nagy csatákat a holland bajnokságban, de amit a Ferencváros tagjaként szeptember óta átélhettem, ahhoz korábban sehol sem volt szerencsém. Úgyhogy már csak ezért is kutya kötelességem napról napra a maximumot kihozni magamból. Tartozom ennyivel a társaimnak és a drukkereknek.

• Eddig három góllal és nyolc gólpasszal törlesztett Elégedett?

Akkor lennék az, ha meccsenként egy gólt rúgnék. A gólpasszok száma is lehetne több. Az mindenesetre jó érzéssel tölt el ha Böde Dani az én átadásomból eredményes. Remélem, gólkirályként végez, és a huszonöt góljából húszat az én átadásomból szerez.

• Egy-két gólhoz már eddig is hozzásegí­tette a támadót. Meghálálta valamivel?

Hogyne! Egy rúd házi szalámival. Tekintve, hogy otthonról hozta, tehát a sajátját adta nekem, nagyra értékelem. Ráadásul finom is volt. A profi világban sajnos ritkák az ehhez hasonló gesztusok.

• Az új Fradi-stadion makettjeit elnézve kijelenthető, ha nem is szalámiból, de kolbászból lesz a kerí­tés.

Valóban lenyűgözőek a tervek. Másképp fogalmazva, méltók a Ferencvároshoz.

• Kétezer-tizennégy őszén át is adhatják. Ott lesz a megnyitón?

Meglátjuk. A szerződésem nyáron lejár, a hosszabbí­tásról még nem tárgyaltunk, de előbb-utóbb bizonyára leülünk az elnök úrral. Annyit elárulok, hogy a magam részéről nyitott vagyok a folytatásra. Vagyis boldogan játszanék az új létesí­tményben. Meggyőződésem, hogy addigra a Fradi még erősebb lesz, reményeim szerint olyan, mint harminc-negyven éve volt, amikor Európa szerte fejet hajtottak előtte. Ehhez az első lépés az, hogy továbbra is az a hozzáállás jellemezzen bennünket, ami eddig, a második pedig az, hogy megóvjuk az Egyesület kultúráját. Akiben esetleg eddig nem rögzült volna, abban tudatosí­tani kell: a Ferencváros nem egy cég, hanem egy klub. A mi klubunk.

• Ahhoz képest, hogy alig nyolc hónapja landolt Ferihegyen, úgy beszél, mint akit az Üllői útra hozott a gólya…

Higgye el nekem, ez nem afféle kötelező duma a részemről, nem azért nyilatkozom í­gy, mert ezzel akarom belopni magam a szurkolók szí­vébe – csak azt öntöm szavakba, amit érzek. De talán megért, ha hozzáfűzöm, a Fradiban kaptam meg az esélyt, hogy végre magamat adhassam a pályán. Ennek is betudható, hogy úgy élvezem a játékot, mint nagyon régen.

• Attól nem tart, hogy a Haladás elveszi a kedvét szombaton?

Aggódni nem aggódom, azzal azonban tisztában vagyok, hogy nehéz meccs vár ránk, hiszen ellenfelünk remek futballistákat vonultat fel – kár, hogy ezt ellenünk is bizonyí­totta a Magyar Kupában… Azt nem állí­tom, hogy a kiesés okozta revánsvágy vezérel minket, ám mindenáron le akarjuk győzni a szombathelyieket. Mivel köztudottan jól védekeznek, korai góllal megzavarhatjuk őket – legutóbb, az Egerrel szemben bevált ez a recept. Különben sincs más választásunk, mint győzni ahhoz, hogy falkapaszkodjunk a dobogóra, el kell hoznunk a három pontot.

• Ha már itt tartunk, a dobogó melyik fokára pályázik?

A felsőre!

• Dicséretes gondolkodásmód – csak ahhoz tizenhárom pont a Győr előnye.

Nem vitatom, jó csapat az ETO, de eddig a szerencse is mellette állt. Ha egyszer elpártol tőle, könnyen fordulhat a kocka, és tőlünk, valamint másoktól is vereséget szenvedhet. Négy fordulóval a zárás előtt találkozunk, ha addigra öt-hat pontra csökkenne a különbség, bármi megtörténhetne. Mondom ezt úgy, hogy rajtunk kí­vül az MTK, a Videoton és talán a Debrecen sem tett még le az elsőségről. A favorit nyilván a Győr, de a játék többesélyes. Meglátjuk, ki nevet a végén.

(Pietsch Tibor, Nemzeti Sport, 2013.04.04.)