Siker egy előmérkőzésen

Az esős idő ellenére hatezer ember állta körül az Üllői úti edzőpályát, ahol a tartalékcsapatok mérkőztek. A nagy érdeklődést Nyilasi Tibor játéka váltotta ki.

A mérkőzés lefújása után megkérdeztük a nyakig sárosan levonuló Nyilasi Tibort:

— Régebbi döntését miért módosí­totta, minek hatására tért vissza a pályára?
— A játékot és a Fradit mindig nagyon szerettem. De egészségi állapotom miatt azt gondoltam, a legjobb ha abbahagyom a játékot. Most már jól érzem magam, és újra játszani szeretnék.

— A Fradiban és a válogatottban is?
— Először annak is örülnék, ha a Fradi első csapatába bekerülnék. A válogatottság még nagyon távoli, de ha a későbbiekben jó formába lendülök és beválogatnak, szí­vesen játszanék együtt Törőcsikkel, Pintérrel, és a többiekkel.

— Friedmanszky Zoltán szerint jó erőben van, s lehet, hogy a következő hazai mérkőzésen az első csapat tagja lesz.
— Ez attól is függ, hogyan játszanak a többiek. Egy jól összehangolódott csapaton aligha változtat az edző… Az erőnlétem azért jó, mert leállásom után sem hagytam fel a sporttal. Tornatermi edzéseket végeztem és futottam is. Vigyáztam, nehogy elhí­zzam.

— És a szurkolók?
— Úgy érzem, nincs harag közöttünk.

Korányi Endre, Képes Sport

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK