Stadion-jövő a múltból 12. rész
Kommentár nélkül tesszük közzé az elmúlt bő tíz év Üllői út 129. sz alatti stadion építési terveket, esetenként az építés tényének kijelentőmódban történő közlését, annak ütemezési terveit.
2011
A McCabe korszak vége
Újra a mgyar államé az FTC stadion
***
Ötmilliárdért vásárolja vissza az állam a létesítményt
2011. december 23.
Ötmilliárd forintért vásárolja vissza az állam – még az idén – az Üllői út, Könyves Kálmán körút találkozásánál lévő FTC-ingatlant a tulajdonos Kevin McCabe-től.
A Magyar Közlönyben pénteken megjelent kormányhatározat szerint a vételár kifizetésekor az állam érvényesíti a tulajdonossal szemben fennálló, elmaradt stadionfelújításból származó 1,2 milliárd forintos követelését.
„A Magyar Állam által ténylegesen teljesítendő vételár fizetési kötelezettsége nettó ötmilliárd forint oly módon, hogy az ingatlan szerződésben kikötött vételára nettó hatmilliárd kétszázmillió forint, és a Magyar Állam vételárfizetési kötelezettségébe be kell számítani, illetve az adásvételi szerződésben érvényesíteni kell a Magyar Államnak az ingatlan tulajdonosával szemben fennálló, az ingatlanon meglévő stadion nettó egymilliárd kétszázmillió forint összeg erejéig történő, elmaradt felújításából származó követelését” – olvasható a közlönyben.
Az állam a ferencvárosi létesítményeket a „megvalósítani tervezett új stadionfejlesztéshez kapcsolódó valamennyi tanulmánnyal, bontási és építési tervvel, illetve azok felhasználási jogával, az esetlegesen keletkezett bontási vagy építési jogosultsággal (engedélyek felhasználási jogával) együtt” veszi vissza.
Az állam az ingatlanegyüttest 50 évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt. vagyonkezelésébe adja.
A határidő minden vonatkozásban december 31-e. A szükséges intézkedéseket a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. teszi meg.
Kevin Mccabe cége, az Esplanade Kft. mint vevő és az MNV Zrt. mint eladó 2008. április 9-én kötött adásvételi szerződést az Üllői úti Fradi-pálya ingatlanaira vonatkozóan. Ebben a vevő vállalta, hogy a meglévő stadiont – az adásvételi szerződés megkötésétől számított két éven belül – legalább 1,2 milliárd forintért felújítja, ez azonban nem történt meg.
McCabe tavaly novemberben jelezte, hogy részben vagy egészben értékesítené Ferencváros Labdarúgó Zrt. részvényeit, majd január végén közölte: elérkezettnek látja az időt arra, hogy a klub vezetését másra bízza. Februárban bejelentette: összesen 9,2 milliárd forintot költött az Üllői úti ingatlanegyüttes megvásárlására, illetve a Ferencváros labdarúgócsapatát működtető zrt. megvételére és működtetésére.
A Ferencvárosi Torna Club március végén írt alá a zrt. és a hozzá kapcsolódó Üllői úti ingatlanok megvásárlására vonatkozó közös adásvételi szándéknyilatkozatot a tulajdonoshoz kapcsolódó cégcsoporttal.
Fürjes Balázs budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos november elején úgy nyilatkozott, hogy reményei szerint jövőre elkezdődhet az új Albert Stadion építése, amely 12 milliárd forintból valósítható meg, s leghamarabb a 2013-as év őszi idényére, de inkább 2014 tavaszára készülhet el. Ehhez azonban – amint azt hangsúlyozta – az első lépés, hogy a magyar állam az Üllői úti ingatlant visszavásárolja a jelenlegi tulajdonostól.
***
A klubé a futballcsapatot működtető gazdasági társaság
2011. december 28.
A Ferencvárosi Torna Club szerdán visszavásárolta az FTC Labdarúgó Zrt. részvényeinek 99 százalékát az angol tulajdonostól.
Az FTC közleménye emlékeztet arra, hogy a klub március óta rendelkezett a futballt irányító zrt. menedzsment jogaival, de a részvényesi jogokat mint tulajdonos csak szerdától gyakorolhatja – 2008 után – ismét.
Mostantól a futball is az anyaklub egyik szakosztályaként, önálló gazdasági társaságként működik majd tovább.
Szerdán az FTC elnöksége egyhangúlag megerősítette posztján Orosz Pált, az FTC Labdarúgó Zrt. vezérigazgatóját.
***
A tranzakció december 30-án lezárult, az állam visszavásárolta azt az ingatlant, amelyen az FTC-stadion áll. Sőt karácsony előtt meglett a bontás és az építés jogerős engedélye is – közölte Fürjes Balázs, a zöld-fehér klub új arénájának megépítéséért felelős kormánybiztos.
A Magyar Közlönyben december 23-án megjelent kormányrendelet a múlt év utolsó napjáig adott időt a nemzetgazdasági miniszternek és az illetékes kormánybiztosnak arra, hogy az állam nettó ötmilliárd forintért megvegye a területet a Kevin McCabe érdekeltségébe tartozó cégtől. Arra a felvetésre, hogy a fölöttébb értékes ingatlan egésze az államhoz került-e, Fürjes így válaszolt:
Igen, egyetlen négyzetméter sem maradt a korábbi tulajdonosnál.
Az idézett határozat arra is utasította az elöljárókat: a stadiont 50 évre adják az FTC százszázalékos tulajdonában álló, Fradivárosra keresztelt zrt. vagyonkezelésébe. A felek az erről szóló megállapodást még nem írták alá, mert a zöld-fehérek képviselői türelmet kértek. (A klub az átmeneti időszakban bérleti szerződéssel használja a létesítményt.)
Mi a garancia arra, hogy a Fradiváros részvényei nem kerülnek magánkézbe néhány év múlva?
A biztos azt mondta:
– Az ingatlanspekuláció elképzelhetetlen. Ha a részvények más tulajdonba kerülnek, akkor a vagyonkezelői jog visszaszáll az államra. Az új aréna működtetése komplex feladat, s nincs biztosíték arra, hogy nem termel veszteséget.Ha e szomorú forgatókönyv valósul meg, ki fizeti a számlát?
– A működtetés lehetősége és kockázata is az FTC-é. A stadiont úgy építjük meg, a nemzetközi tapasztalatokra is hagyatkozva, hogy minden esély meglegyen a gazdaságos működésre. Az adófizetőknek egyetlen forintjukba sem kerül majd az üzemeltetés – jelentette ki Fürjes.
MTI, FTC.hu Archívum
2011 december
Vélemény, hozzászólás?