Stadion-jövő napjainkban

„Olyanok voltunk, mint két westernhős”

– í­gy szerezték vissza McCabe-től a Fradi-stadiont

2012. január 7.

Trükköt is be kellett vetnie a magyar államnak a Fradi-stadion és a hozzá tartozó telek visszavásárlásakor, az akkori tulajdonos, Kevin McCabe pedig csibésznek nevezte tárgyalópartnerét, Fürjes Balázst, a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztost. Az angol üzletember stadionterveit megtartják, de a környező telket szurkolóbarátabb módon épí­tik be. A stadion bontási és az épí­tési engedélyt már megkapták, í­gy ha a kormány elfogadja a tervet, akkor akár már tavasszal elkezdődhet a munka, amelyhez Fürjes külön kérésére roma munkásokat is alkalmaznának.

Fürjes Balázs (fotó: Mudra László – origo)

A magyar államnak a felére sikerült csökkentenie a Fradi-ingatlanok vételárát ahhoz képest, amennyiért Kevin McCabe, az angol tulajdonos eredetileg szeretett volna megválni tőlük, mondta el az [origo]-nak Fürjes Balázs. „McCabe úr a sajtónak 9,2 milliárd forintot emlí­tett, hogy ennyiért adná el az ingatlanokat és a stadiont, ehhez képest, amikor leültünk vele tárgyalni, elénk tett egy kimutatást, amely szerint 10,3 milliárd forintot kér érte” – kezdte a budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos, aki szerint üzleti logika alapján érthető és védhető volt az angol üzletember által készí­tett kimutatás, de a magyar állam számára egyértelmű volt, hogy lejjebb kell tornázni ezt az összeget.

A tárgyalások emiatt többször is viharos körülmények között félbeszakadtak, többek között rögtön az első fordulóban. Az állam számára elfogadható volt McCabe 10,3 milliárd forintos követeléséből az a közel 5 milliárd forintos tétel, amennyiért az ingatlanokat és a stadiont 2008-ban megvásárolta, továbbá az a 330 millió forint, amit az új stadion – az állam által is felhasználni kí­vánt – terveire költött, az üzletember azonban egy minimális haszonnal akart kiszállni az üzletből, továbbá felszámolta volna a forintgyengülés miatti különbözetet is.

Ezt a két tételt szó nélkül áthúztuk, úgy gondoltuk, hogy egyik sem tárgyalási alap, ezért úgy kezdődtek a tárgyalások, hogy többször is felálltunk az asztaltól, és otthagytuk egymást. Megmondtam neki, hogy ő hozott egy üzleti döntést 2008-ban, ami nem jött be, erről mi nem tehetünk, ezzel kapásból 1,7 milliárd forintot faragtunk le a 10,3 milliárdból – mondta Fürjes Balázs.

Az NB I-es budapesti klubok stadionjai egytől egyig állami tulajdonban vannak, a magyar kormány pedig többször hangoztatta, hogy szeretnék visszaszerezni a Ferencváros angol kézbe került ingatlanait is, hiszen ahogy Fürjes mondta: a magyar kulturális örökség részének tekintik a legeredményesebb magyar klubot. Orbán Viktor miniszterelnök egy Hí­r Tv-nek adott interjúban í­gy fogalmazott: „Fradika kell, Fradika nélkül nincs magyar futball”.

A második komoly vita akkor alakult ki, amikor kiderült, hogy McCabe szeretné visszakapni azt a pénzt, amelyet 2008 óta a Ferencváros labdarúgócsapatára költött. McCabe szerint az ingatlanokon túl 3,5 milliárd forintot fordí­tott a klub működésére, Fürjesék azonban egy könyvvizsgáló cég kimutatásai alapján közölték McCabe-bel, hogy ennek kevesebb mint egyharmadát tudják elszámolni, figyelembe véve, hogy az angol üzletember nélkül akár meg is szűnhetett volna a klub.

A tárgyalásokon kijött egy 6,2 milliárdos végösszeg, legalábbis McCabe azt hitte, hogy ez lesz a végösszeg.

Azt gondolta, hogy megegyeztünk, mi azonban az aláí­rás előtt előhúztuk az utolsó ütőkártyánkat. A korábbi szerződésben ugyanis benne volt, hogy Kevin McCabe 1,2 milliárd forintért felújí­tja a jelenlegi stadiont, de mint tudjuk, ez nem történt meg. Ő jelezte, úgy kötötték meg a szerződést, hogy nincs benne olyan pont, amely tartalmazna valamilyen szankciót arra az esetre, ha mégsem újí­taná fel a stadiont. Ebben igaza volt, az akkori kormány felelőtlenül kötötte meg a szerződést, mi azonban közöltük vele, hogy ezzel nem tudunk mit kezdeni, szerintünk jogos ez a követelés. Vállalta, ez a vételárhoz kapcsolódott, nem tette meg. Az állam ezért perelte is őt. Ezután befagytak a tárgyalások, mondván, hogy csibészek vagyunk, amiért a megegyezés után ilyet mondunk. Hetekig nem álltunk egymással szóba, olyanok voltunk, mint két westernhős a pisztolypárbajnál, egymással szemben álltunk, és vártuk, hogy melyikünk mozdul először. Néhány hét múlva Kevin McCabe keresett meg minket, hogy megköthetjük az üzletet, ha megí­gérem, hogy nem lesz több trükk, í­gy sikerült ötmilliárd forintban megegyeznünk. A kifizetés azóta megtörtént. Olyan pénz ez, amit McCabe korábban az államnak már kifizetett.

Fürjes Balázs szerint Kevin McCabe a tárgyalás során végig tisztességesen járt el, és a magyar állam már úgy vette át az ingatlanokat és a stadiont, hogy az angol üzletemberrel közösen már karácsony előtt megszerezték a bontási és az épí­tési engedélyt, ezek jogerősek, í­gy akár már holnap megkezdhetnék a munkát.

McCabe cége alapos előkészí­tési, tervezési munkát végzett az új stadionnal kapcsolatban – tette hozzá Fürjes.

A kormány előzetesen a 2012-es költségvetésben hétmilliárd forintot szavazott meg a debreceni, a ferencvárosi és a Puskás-stadion felújí­tására, ám a gazdasági helyzet miatt ebből hatmilliárdot elvett, í­gy a költségvetés módosí­tása után egymilliárd jut 2012-ben a három stadionra. Információink szerint a debreceni létesí­tménynek és a korábbi Népstadionnak még nincs meg a bontási és az épí­tési engedélye, í­gy jelenleg egyedül a Ferencváros tarthat igényt az állami forrásra. Debrecenből, a Nagyerdei Stadionrekonstrukciós Kft.-től azt a tájékoztatást kaptuk, hogy bár valóban nincs meg még az új stadion épí­tési engedélye, az ahhoz szükséges engedélyes terv készí­tése már zajlik, és várhatóan a nyár elejére végeznek vele. Ha azt a kormány elfogadja, akkor elkezdődhetnek a munkálatok. A Puskás-stadionnal kapcsolatban a Nemzeti Sportközpontok titkársága érdeklődésünkre azt válaszolta: „jelenleg a tervpályázat előkészí­tése és a szükséges társadalmi és államigazgatási egyeztetések szervezése zajlik.”

Fürjes Balázs februárban a kormány elé terjeszti a terveket, ha azokat elfogadják, akkor akár már tavasszal-nyáron lehet bontani, jó esetben ősszel elkezdődhet az új stadion épí­tése. Az egymilliárd forint Fürjes Balázs szerint gyakorlatilag fedezné is az idei költségeket, „vagy egészen csekély, a magyar költségvetés néhány ezrelékét kitevő átcsoportosí­tással kellene megtoldani idénre.”

Az új, 20-22 ezres fedett stadion jórészt a Kevin McCabe által elkészí­tett tervek alapján készülhet el, jó ötletnek tartják azt, hogy elforgassák a létesí­tményt a Gyáli út felé, í­gy két metrómegállóból is könnyen meg lehetne közelí­teni, és nem mellékesen az UEFA előí­rásainak megfelelő lenne a tájolása is (a jelenlegi stadionba a nap nem optimális irányból süt be). Apró változtatás, hogy McCabe tervével ellentétben nem teljesen a sarokban épí­tenék fel a stadiont, hanem egy kicsit a telek közepe felé tolnák el, hogy elegendő hely legyen az Üllői és a Gyáli út, valamint a stadion kapui között, í­gy kényelmesebben és gyorsabban lehetne megközelí­teni és elhagyni a létesí­tményt.

Az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán lévő területnél (ahol jelenleg a stadion van) jelentősen eltérnek viszont McCabe és a magyar állam tervei.

Az angol tulajdonos egy sűrű, irodaházakkal teli területet akart bevásárlóközponttal, nyilván azért, hogy megtérüljön számára a beruházás, a kormánynak azonban nem ez a legfontosabb. Az biztos, hogy ahol jelenleg a stadion van, ott nem lesznek ingatlanok, hanem egy nagyobb felvonuló teret szeretnénk, hogy könnyen megközelí­thető legyen a stadion. A megüresedő terület városépí­tészeti súlypontjainak kialakí­tására országos tervpályázatot szeretnénk kií­rni. Nem üzleti szempontból fogjuk beépí­teni a területet, élhető, jó, városépí­tészetileg is szí­nvonalas teret fogunk létesí­teni – mondta Fürjes Balázs, aki ezt a megoldást már alkalmazta egyszer, amikor a Budapest Sportaréna megépí­tését vezette 1999 és 2002 között.

A kormánybiztos továbbá elmondta, hogy szeretné, ha a régi stadion bontására és az új létesí­tmény felépí­tésére elindí­thatnának egy ferencvárosi romaprogramot, és munkát adhatnának olyan embereknek, akiknek nincs munkájuk, de készek dolgozni.

Nyilván nemcsak a cigány munkaerő jöhet szóba, de már beszéltem kisebbségi vezetőkkel arról, hogy miként tudnánk együttműködni.

Fürjes Balázs szerint a bontás és az új stadion felépí­tése összesen 12 milliárd forintba kerülhet, de ez több milliárd forinttal csökkenthető, ha a terület egyik részét a magánszféra számára értékesí­ti majd az állam.

Korábban a kormánybiztos azt mondta: elképzelhető, hogy 2013 őszén akár már az új stadionban játszhat a Fradi, most erre a felvetésre í­gy reagált:

Az a filozófiám, hogy tűzd ki célul a lehetetlent azért, hogy elérd a lehetségest. Reálisan nézve kisebbfajta csoda lenne, ha 2013 őszére felépülne a stadion, mindenesetre akkor sem lennék elkeseredve, ha csak 2014 tavaszára lenne kész.

Addig pedig a Ferencvárosnak egy másik stadionban kell játszania, egyelőre nem született döntés arról, hogy melyik lenne ez a létesí­tmény, mindenesetre az tény, hogy annak biztosí­tását a klubnak kell megoldania.

– origo.hu –

***
Digisport, Springer Miklós

2012. január 9.

Még idén elkezdik az Albert Stadion bontását, s a hatósági engedélyek is megvannak ahhoz, hogy az új aréna a jelenlegihez képest 90 fokkal elfordí­tva és hátrább, a telek Gyáli úthoz közelebbi részén épüljön fel.

Springer Miklós, a Ferencváros elnökségi tagja hétfőn a Digi Sport Reggeli Start cí­mű műsorában azt is elmondta, hogy bár az állam az előző év végén visszavásárolta az Üllői út és a Könyves Kálmán körút sarkán található ingatlant Kevin McCabe-től, és annak vagyonkezelési joga 50 évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt.-hez került, a területtel kapcsolatos számos részletkérdés azonban még nincs megoldva.

„Még nem mértük fel pontosan, hogy mennyibe fog kerülni 50 éven át a létesí­tmény fenntartása. Nincs tisztázva az sem, mi lesz a sorsa a visszavásárolt ingatlanon található egyéb létesí­tményeknek, például a birkózócsarnoknak, valamint a pálya környéki területeknek” – jelentette ki Springer, aki utalt arra, hogy az Üllői pálya üzemeltetése, karbantartása nem kevés pénzbe kerül, ezért a fennmaradó területen olyan létesí­tményt kell épí­teni, amely pénzt is hoz a klubnak. Az elnökségi tag szerint az épí­téshez a Ferencvárosnak nincs elegendő pénze, ezért mindenképpen magántőke bevonására lesz szükség. Ennek mértékével kapcsolatban azonban konkrét összeget nem kí­vánt mondani.

Springer szerint biztos, hogy a jelenlegi Albert Stadion bontását még az idén elkezdik, mert tudomása alapján erre továbbra is rendelkezésre áll a költségvetésben elkülöní­tett egymilliárd forint. Ezen kí­vül a hatósági engedélyek is megvannak ahhoz, hogy az új aréna a mostanihoz képest 90 fokkal elfordí­tva és hátrább, a telek Gyáli úthoz közelebb fekvő részén épüljön fel. Azzal kapcsolatban, hogy a Ferencváros hol játssza majd hazai bajnoki mérkőzéseit az épí­tkezés ideje alatt, í­gy fogalmazott:

„Az biztos, hogy csak budapesti helyszí­n kerülhet szóba, elsőként természetesen a Puskás Stadion, ha annak bontását mégsem kezdik el. Ezen kí­vül még esetleg az MTK-pályáról, a csepeli stadionról, a Honvéd-pályáról és a Latorca utcáról lehet szó” – mondta, majd hozzátette, hogy szerinte a Hidegkuti Stadion közelsége, megközelí­thetősége és befogadóképessége alapján is ideális megoldás lenne abban esetben, ha a Puskás Stadiont lebontanák.

***
Digisport, Fürjes Balázs

2012. január 12.

Fürjes Balázs szerint 12 milliárd forintból épí­thető fel a Ferencváros új Üllői úti stadionja, s márciusban, az IMF-tárgyalások lezárása után dőlhet el, hogy költségvetési pénzből 2014-re megvalósí­tható lesz-e a beruházás.

A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos a Digi Sport csütörtöki Reggeli Start cí­mű műsorában azt mondta: az ország és a világ jelenlegi helyzetét figyelembe véve most az a nagy kérdés, hogy egyáltalán bele tudnak-e vágni az Üllői úti épí­tkezésbe.

„Úgy tervezem, hogy februárra döntéshelyzetbe hozom a kormányt. Készí­tek egy kormányelőterjesztést arról, hogy mennyi idő alatt, milyen forgatókönyvvel és mennyi pénzből épí­thető meg a stadion, és ez három év alatt mennyibe kerül a magyar költségvetésnek. Márciusra egyébként Fellegi Tamás is lezárja a tárgyalásait az IMF-fel, lesz megállapodás, és akkor látni fogjuk, hogy milyen helyzetben vagyunk” – fogalmazott Fürjes, aki megerősí­tette, hogy az idei munkálatokra elegendő a 2012-es költségvetésben erre elkülöní­tett egymilliárd forint.

„Ez idén a bontást és egy kis épí­tkezést fedezni tud. Az a kérdés, hogy a 2013-as és a 2014-es költségvetésbe is be tudjuk-e épí­teni a költségeket” – tette hozzá, majd elmondta, számí­tásai szerint az épí­tkezés összesen 12 milliárdból valósí­tható meg, s jövőre 6-8 milliárd forinttal terhelné majd a költségvetést.

A beruházási szakember beszélt arról is, hogy 90 százalékban felhasználják majd az angolok által készí­tett épí­tési tervet. Egy lényeges változtatást azonban mindenképpen szeretne: a stadiont a telek sarkából egy kicsit a közepe felé tolni. Mindehhez hozzátette, heteken belül szeretné kií­rni a közbeszerzést a bontásra, hogy ezzel se veszí­tsenek időt. A kormánybiztos ugyanakkor kiemelte: csak akkor kezdik el a bontást, ha már biztosak az épí­tkezésben, de reméli, hogy már 2012 őszén el kell költöznie a Ferencváros csapatának az Üllői útról.

Szóba került az is, hogy miként tudja majd a Ferencváros gazdaságosan üzemeltetni az Üllői úti stadiont. Ezzel kapcsolatban Fürjes Balázs azt mondta, az angolok eleve úgy tervezték meg, hogy az aréna az egyéb rendezvényekből teljes mértékben önfenntartó legyen, s ez a cél nem változott.

Fürjes felelősségteljes és helyes döntésnek nevezte azt, hogy a kormány a 2012-es költségvetésben 7 milliárdról 1 milliárdra csökkentette a budapesti stadionok fejlesztésére elkülöní­tett pénzt. „A pénzről szóló döntéseknél meg kell várni azt a pillanatot, amikor az épí­tkezés feltételei fennállnak. A stadionok, í­gy a Puskás Stadion esetében is akkor lehet felelősen dönteni, ha már van egy jogerős épí­tési engedély. Először ezt kell beszerezni, majd be kell árazni. Csak ezután lehet felelősen dönteni a pénzről, és utána kezdődhet el az épí­tkezés” – hangsúlyozta.

***
TÁTRAI MIKLÓS FELJELENTÉST TESZ

2012. január 13.

Hivatali visszaélés, hűtlen kezelés és bűnpártolás gyanújával ismeretlen tettes ellen feljelentést tesz Tátrai Miklós, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő (MNV) Zrt. korábbi vezérigazgatója a Fradi-pálya visszavásárlásával kapcsolatban.

Tátrai a csütörtöki sajtóbeszélgetésen azt mondta, hogy az esemény után átsétál a Központi Nyomozó Főügyészség Zichy utcai épületébe, s megteszi a feljelentést, amelyet Keresztes Imre főügyésznek cí­mzett. Császy Zsolt, az MNV korábbi értékesí­tési igazgatója arról számolt be, hogy ő már december 7-én feljelentést tett hivatali visszaélés és hamis vád gyanújával, de ezt első fokon elutasí­tották, ám ő panasszal élt.

Az ügy előzménye: december 23-án derült ki – a Magyar Közlönyből -, hogy az állam nettó ötmilliárd forintért visszavásárolja december 31-ig az Üllői út, Könyves Kálmán körút találkozásánál lévő FTC-ingatlant a tulajdonos Kevin McCabe-től úgy, hogy a vételár kifizetésekor az állam érvényesí­ti a tulajdonossal szemben fennálló, elmaradt stadion-felújí­tásból származó 1.2 milliárd forintos követelését. Ez azt jelenti, hogy maga a vételár 6.2 milliárd forint. Az állam az ingatlanegyüttest 50 évre a Fradiváros Vagyonkezelő Zrt. – amely Tátrai szerint a labdarúgócsapatot működtető FTC Zrt. tulajdona – vagyonkezelésébe adja. Az angol üzletember 2008 áprilisában vette meg a Fradi-pályát, ekkor í­rta alá a befektetői szerződést a hat plusz két hektáros ingatlan tulajdonjogának értékesí­téséről az MNV, a Ferencváros, a létesí­tményt üzemeltető Sportfólió Kht. és az angol befektető, a Real Esplanade.

Tátrai többek között azt kifogásolja, hogy szerinte az állami vagyonról szóló törvény kimondja, az MNV igazgatóságának hatáskörébe tartozik az ügylet, ha az állami vagyon gyarapí­tásával kapcsolatos döntés 100 millió forint értékhatár felett van, vagy a hasznosí­tás határozott időtartamra szól és meghaladja a tí­z évet. Ezáltal úgy véli, a kormány december 23-i határozatával – melyben kikötötte az ingatlant, a vételárát és annak kifizetési határidejét, továbbá rendelkezett a vagyonkezelői jog továbbadásáról 50 évre – közcél megjelölésének hiányában, jogellenesen elvonta az MNV Zrt. igazgatóságának hatáskörét, és ezzel megvalósult a hivatali visszaélés bűntette.

Tátrai és Császy szerint legalább 2.5 milliárd forint vagyoni kár érhette a magyar államot a terület visszavásárlásakor. Ezt azzal indokolta, hogy a területre három, 2008-as állapotra készült értékbecslés közül a legmagasabb összege 3.7 milliárd forint volt. Megjegyezték, ez az összeg ráadásul azóta amortizáció, telekcsökkenés és a piaci folyamatok miatt számí­tásaik szerint 560 millióval csökkent, ugyanakkor az elkészült stadiontervek 330 millióval növelik az értéket. Azt azonban mindketten hangsúlyozták, hogy a jogi lépéseik nem a Ferencváros , hanem a szerintük nem jogkövető eljárás ellen irányulnak.

Az MNV két korábbi vezetője azt is kifogásolja, ha az a szakmai cél, hogy a Ferencvárosnak új stadion épüljön, akkor közbeszerzési pályázat nélkül miért egy olyan területet vesz meg az állam, amelyen felépí­tmények vannak, s nincs rájuk szükség, mert lebontják majd azokat. Szerintük egy stadionépí­tésre alkalmas ingatlan nagyjából 830 millió forintba került volna.

A Fradi-pálya 2008-as értékesí­tése kapcsán Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tavaly márciusban tett feljelentést, majd a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) munkatársai decemberben gyanúsí­tottként hallgatták ki Tátrait és Császyt, illetve az MNV két további vezetőjét az ügyben. Az NNI szerint a 2.4 milliárd forint vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés gyanúja miatt hallgatták ki az MNV korábbi vezetőit. Tátrai elmondta a 2.4 milliárd úgy jön ki az NNI munkatársai szerint, hogy az értékesí­téskor 2.5 milliárd forint volt magának az ingatlannak a vételára szemben a rendőrség által felkért független értékbecslő 3.7 milliárdos értékével, mí­g a másik 1.2 milliárd a McCabe által vállalt, de elmaradt 1.2 milliárd forint értékű stadion-felújí­tásból fakad.

– MTI –

***

Kubatov Gábor, az FTC elnöke az MTI-hez eljuttatott levélben válaszolt a sajtóbeszélgetésen elhangzottakra.

A börtönben töltött időszak nyilván mindenkit megvisel és befolyásolja í­télőképességét. Ez történhetett az állami vagyonkezelő több korábbi felsővezetőjével, í­gy Tátrai Miklóssal is, aki feltehetően szokatlannak tartja, hogy a nemrégiben megszületett, nemzeti vagyon védelméről szóló törvény értelmében az állam szigorú szabályokkal igyekszik az »eltékozolt« állami vagyont visszaszerezni. Ha a szabályozás már korábban létezett volna, talán Tátrai Miklós sem hajthatta volna végre erősen vitatott ügyleteit, és í­gy most nem lenne több ügyben gyanúsí­tott és egy esetben vádlott (a jelenlegi folyamatban lévő ügyeit sajnos helyhiány miatt a teljesség igénye nélkül volt módunk felsorolni). A Ferencváros egy börtönt is megjárt, a médián keresztül üzengető ember groteszk hattyútáncát nem kí­vánja kommentálni.

– MTI –

***
Fürjes Balázs: Napokon belül mindenki láthatja az új stadion terveit

2012. április 3.

A Fradi stadionjának épí­tését felügyelő Fürjes Balázs kormánybiztos nyilatkozott a Hí­r TV-nek, aki szerint napokon belül mindenki láthatja majd az új stadion terveit. Eszerint 12 milliárd forintba kerülne majd a létesí­tmény. A munkálatok elkezdéséhez még szükséges egy végső beleegyezés is a kormány részéről.

– Húsvét után meg tudjuk mutatni a szurkolóknak a terveket, és április végén előterjesztem a kormánynak – nyilatkozta Fürjes Balázs kormánybiztos, aki további információkkal is szolgált.
– 12 milliárd forintba fog kerülni, megvannak a tervek, és megszülethet a döntés, hogy tudjuk-e vállalni ezeket a költségeket – nyilatkozta Fürjes a Hí­r TV stúdiójában. A kormánybiztos az épí­tkezést illetően elmondta, optimista, szerinte három év alatt megépülhet az új stadion.

– ftc.hu –

***
Orbán Viktor aláí­rásával jelent meg rendelkezés a Fradi-pálya ügyében

2012. április 5.

Orbán Viktor miniszterelnök aláí­rásával a Magyar Közlönyben megjelent a Ferencváros Üllői úti sporttelepének egy részére vonatkozó értékesí­tési rendelkezés. Eszerint a miniszterelnök visszavonta azt a tavaly decemberi rendelkezést, amely alapján az állam 50 évre vagyonkezelésbe adta volna a pályát a Fradiváros Vagyonkezelő Zártkörűen Működő Részvénytársaságnak.

A rendelkezés ugyanakkor azt is tartalmazza, hogy a fejlesztési miniszternek gondoskodnia kell az ingatlan futballszempontból hasznos részének a hosszú távú hasznosí­tásáról.

IDÉZET A MAGYAR KÖZLÖNYBŐL

„A Kormány 1096/2012. (IV. 4.) Korm. határozata az állami vagyon gyarapí­tásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 1466/2011. (XII. 23.) Korm. határozat módosí­tásáról

A Kormány

1. az állami vagyon gyarapí­tásával kapcsolatos egyes kérdésekről szóló 1466/2011. (XII. 23.) Korm. határozat 4. pontját – figyelemmel arra a körülményre is, hogy a tárgybeli jogügylet megkötésére nem került sor – visszavonja;

2. felhí­vja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az arra jogosult szervezet útján gondoskodjon a Magyar Állam tulajdonában álló, Budapest, IX. kerület 38293/75 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben 1091 Budapest, Üllői u. 129. és 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 34–36. szám alatt található ingatlan – nemzetközi labdarúgó szervezetek előí­rásainak megfelelően kialakí­tott – nemzetközi labdarúgó mérkőzések lebonyolí­tására is alkalmas labdarúgó stadion létesí­téséhez szükségtelen részének piaci alapon történő értékesí­tési lehetősége megvizsgálása, továbbá a vizsgálat eredményének megfelelő döntések meghozatala, intézkedések megtétele iránt;

3. felhí­vja a nemzeti fejlesztési minisztert, hogy az arra jogosult szervezet útján gondoskodjon a Magyar Állam tulajdonában álló Budapest, IX. kerület 38293/75 hrsz. alatt nyilvántartott, természetben 1091 Budapest, Üllői u. 129. és 1097 Budapest, Könyves Kálmán körút 34–36. szám alatt található ingatlan – nemzetközi labdarúgó szervezetek előí­rásainak megfelelően kialakí­tott – nemzetközi labdarúgó mérkőzések lebonyolí­tására alkalmas labdarúgó stadion létesí­téséhez szükséges részének – labdarúgó sporttevékenységet szolgáló – hosszú távú hasznosí­tása iránt.

Felelős: nemzeti fejlesztési miniszter

Határidő: folyamatos”

Orbán Viktor s. k.,

miniszterelnök

– nso.hu –

***
Harmincöt közbeszerzést tervez idén a KIM

2012. április 11.

A Nemzeti Közszolgálati Egyetem elhelyezésével és a Ferencvárosi Torna Club (FTC) új stadionjával kapcsolatban is tervez közbeszerzést a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium (KIM), amelynek 2012-es, összesen harmincöt eljárást tartalmazó közbeszerzési tervét szerdán tették közzé a kormányzati portálon.

Az FTC új labdarúgó-stadionjának felépí­tésével összefüggő kivitelezési pályázat előkészí­tése és a felépí­téshez kapcsolódó nemzetközi szakkonzulens igénybevétele is közbeszerzés tárgya lesz a tervek szerint.

Az emlí­tett eljárások indí­tásának várható időpontjai a dokumentum alapján márciusra, illetve áprilisra esnek. A közbeszerzés előzetesen becsült értékét, a szerződés teljesí­tésének várható időpontját nem tüntetik fel, csak azt, hogy nem uniós forrásból valósí­tják meg azokat.

– MTI –

*

Felcsúton elkezdik a bontást

A Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiát működtető alapí­tvány elnöke, Mészáros Lőrinc arról tájékoztatta lapunkat, hogy új centerpályát, egy 3 500 fős, négy oldalról fedett mini stadiont – amely megfelel a FIFA legmagasabb igényeinek is – adnak majd át 2014-ben, az akadémia területén. A kivitelezés egy-két napon belül a kerí­tések bontásával kezdődik el, s várhatóan 2-3 hónap után indulhat  a lényegi épí­tkezés. Mészáros Lőrinc szerint olyan ékszerdoboz készül majd el Felcsúton, amely nemzetközi mérkőzésekre is tökéletesen alkalmas lesz. Ezt az a tény is alátámasztja, hogy a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség (a FIFA) illetékesei előzetesen véleményezték a stadion tervrajzait, s a jelenlegi legmagasabb, a 4-es  kategóriába sorolták a létesí­tményt, amely magába foglalja majd az összes öltözőt, az orvosi, egészségügyi  szobákat, szertárakat. Ahogy az akadémia épületeit, úgy az új stadion vázlatát is Makovecz Imre készí­tette még el, s a taní­tványai fejezték be a munkát, amely magán viseli az elhunyt épí­tész stí­lusjegyeit.

– fmh.hu –

A tervektől a kivitelezőig
***
Grandiózus célok a Fradinál: bemutatták az új Albert-stadion terveit

2012. április 13.

Kubatov Gábor, az FTC elnöke prezentálta az új Albert-stadion terveit. Az elképzelések nagyratörőek, a megvalósí­tás azonban a magyar állam kezében van. Egy hónapon belül kerülhet a kormány elé a koncepció, bontani azonban csak akkor kezdenek el, ha biztossá válik az épí­tkezés is. Az FTC a területtel együtt kész stadionterveket is megvett az angoloktól, ezeket dolgozták át német szakértők segí­tségével. A jelenlegi aréna felújí­tása nem érné meg (csak a csatornahálózat újjáépí­tése 20 millió forintot tenne ki), í­gy ebben nem is gondolkodtak a zöld-fehér klubnál. A tervezésnél több szempontot is figyelembe vettek: a legfőbb cél, hogy Magyarország legbiztonságosabb stadionja épüljön fel, amelynek révén az átlagnézőszám növekedne, a tervek szerint 10 ezer főre (kutatások alapján a Fradi rosszul áll a fiatalabb korosztályoknál). További fontos szempont, hogy minél több család és nő járjon a meccsekre. Optimalizálnák a hirdetési felületeket, javí­tanák a sajtó és a szponzorok kiszolgálását. A stadion a korábbi hí­reknek megfelelően a jelenlegihez képest 90 fokkal elfordí­tva és hátrább, a telek Gyáli úthoz közelebbi részén épülne fel, a 6+2 hektáros terület több mint a felét kitéve. A maradék részt az állam üzletileg hasznosí­taná. A befogadóképességet 22.600 főre tervezték, a stadion négy szinten helyezkedne el (plusz alagsor), a pályát egy méter 10 centivel besüllyesztenék, a külső héjazat pedig különböző szí­nekben pompázhatna. A korábbi tervekre már jogerős épí­tési engedély van, ezeket persze majd módosí­tani kell. Az épí­tkezés alatt a csapat a Népligetben játszaná a nem kiemelt meccseket, ahova egy mobil pályát állí­tanának fel.

„Egy stadion igenis jó üzlet!” – jelentette ki Kubatov, aki kiemelten foglalkozna az üzleti szféra és a szponzorok kiszolgálásával. A jegybevételek közel fele elképzelése szerint ettől a tehetős rétegtől érkezne, és a számukra úgynevezett business bokszokat alakí­tanának ki (29-et terveznek). A korlátokat lebontanák, ugyanakkor megoldott lenne a szurkolói csoportok (B-közép, családok, VIP, vendégszurkolók) egymástól való elválasztása. A stadionban egy kártyarendszer működne, amivel az arénán belül a fizetés is történne. A kiszolgáló helyiségek között helyet kapna étterem  (400 m2-es konyhával), shop és sportüzlet (a mindenkori mezszponzoré), valamint múzeum is. Az öltöző a mostani 40-ről 400 m2-sre bővülne (a vendégeké 140 lenne). De mikor lesz mindebből valóság? Kubatov ezzel kapcsolatban nem bocsátkozott találgatásokba, de Fürjes Balázs, budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos korábban azt mondta, az IMF-tárgyalások lezárása után dőlhet el, hogy költségvetési pénzből 2014-re megvalósí­tható lesz-e a beruházás. Az idei munkálatokra elegendő lenne a 2012-es költségvetésben elkülöní­tett 1 milliárd forint.

További képek …

– fradi.hu, nso.hu –

***
Minisztériumi szerződés az új Fradi-pálya előkészí­tésére

2012. június 11.

A Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium szerződést kötött egy mérnökirodával, hogy készí­tse elő az új Fradi-stadion pályázatát, amiért 23,9 millió + áfát fizet majd. A KIM azzal bí­zta meg az Újlak Mérnökiroda Kft-t, hogy készí­tse elő az FTC új stadionjának felépí­téséhez kapcsolódó kivitelezési pályázatot. A szerződés, melynek értéke áfával együtt mintegy harmincmillió forint, teljesí­tésére a május 30-i aláí­rástól számí­tva hatvan nap áll rendelkezésre.

– origo.hu –

***
EB gyep a szentélyben

2012. június 20.

A nyári „üresjáratot” kihasználva a hét elején kicserélték az Albert Flórián Stadion centerpályájának kapu előtti területein – az ötösön belül – a gyepszőnyeget. A műveletet nem lehet kis léptékűnek nevezni, a szakemberek több napon át dolgoztak azért, hogy az új fű megfelelően illeszkedjen be a régi területbe. Az új gyep egyrészt gyönyörű, másrészt a lehető legjobb minőséget képviseli, Felsőpakonyból érkezett, tehát ugyanolyan kvalitással bí­r, mint ami a poznani, valamint a wroclawi Eb-helyszí­neken fellelhető.A gyepcserén kí­vül egyébként fűmagozás és tápanyagozáson is átesett a centerpálya, illetve egyéb javí­tási műveleteket is elvégeztek rajta. A centerpálya régi füvét a 3-as edzőpályába ültették be, de emellett itt is elvégezték a fűmagozást, valamint a tápanyagozást, de a 2-es edzőpálya sem maradt ki a sorból, ezen a területen is különböző javí­tási műveleteket végeztek el a szakemberek, í­gy a többmilliós beruházásnak köszönhetően a jövőben az edzéseket is jobb talajon végezhetik el labdarúgóink.

– fradi.hu –

***
Orbán Viktor futball-évértékelő nyilatkozata

2012. július 22.

„Amikor stadiont épí­tünk, létesí­tményeket fejlesztünk, akadémiákat hozunk létre, bevezetjük az adórendszert, ami támogatja a létesí­tményeket a futballban, a jégkorongban, a kosárlabdában, a ví­zilabdában és a kézilabdában, akkor azt mind a gyerekeink érdekében tesszük. Az MLSZ készí­tett egy átfogó felmérést, egy térképet, ami alapján ütemesen, 10-15 év alatt a méreteiben magyar, de minőségében a németországihoz hasonló állapotokat tudunk majd létrehozni” – mondta Orbán, aki hozzátette, a debreceni stadion épí­tésének előkészí­tése már el is kezdődött, „a Fradi-stadion épí­tésére történő kormányzati rábólintás néhány perc kérdése”, és az újpestiek is keresik a kormánnyal a kapcsolatot, hogy a létesí­tményfejlesztésről megállapodást tudjanak kötni. A új nemzeti stadionnal kapcsolatban elmondta, hogy nemcsak futballstadionról van szó, hanem atlétikai stadionról, jégpályáról, nagy vizes olimpiai központról, a Körcsarnok felújí­tásáról, a biciklisták központjának újjáépí­téséről, tehát egy nagy, nemzeti sportlétesí­tményről, amelynek része a Puskás Stadion is.

– MTI –

***
Kiemelt beruházás lett az új ferencvárosi labdarúgó-stadion

2012. július 26.

A Közbeszerzési Értesí­tő július 20-ai száma szerint az Újlak Mérnökiroda Kft. végezheti a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium által kií­rt, az új stadion felépí­téséhez kapcsolódó kivitelezési pályázat előkészí­tését. A kivitelezői pályázat előkészí­tésén túl a nyertes feladata egyebek mellett az ütemterv összeállí­tása, közreműködés a módosí­tott épí­tési engedélyhez szükséges szakhatósági és közműengedélyek beszerzésében. A Közbeszerzési Értesí­tő szerint a munka becsült ellenértéke 24,8 millió forint volt. A nyertes 23,9 millióért vállalta a feladatot. Április elején a Magyar Közlönyben az jelent meg, hogy a magyar állam értékesí­ti a Ferencváros Üllői úti ingatlanának azt a részét, amelyre nincs szükség a nemzetközi mérkőzések megrendezésére alkalmas stadion épí­téséhez. Emellett a nemzeti fejlesztési miniszternek gondoskodnia kell a labdarúgó-stadion létesí­téséhez szükséges terület sporttevékenységet szolgáló hosszú távú hasznosí­tásáról. Tavaly december 23-án jelent meg, hogy az állam nettó ötmilliárd forintért visszavásárolja december 31-ig az Üllői út, Könyves Kálmán körút találkozásánál lévő FTC-ingatlant a tulajdonos Kevin McCabe-től úgy, hogy a vételár kifizetésekor az állam érvényesí­ti a tulajdonossal szemben fennálló, elmaradt stadionfelújí­tásból származó 1,2 milliárd forintos követelését. A Fradi-pálya 2008-as értékesí­tése kapcsán Budai Gyula elszámoltatási kormánybiztos tavaly márciusban tett feljelentést. A nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházások megvalósí­tásának gyorsí­tásáról és egyszerűsí­téséről szóló törvény legfőbb célja a hatósági engedélyezési eljárások felgyorsí­tása, az ügyintézési határidők csökkentése. A törvénynek közvetlenül az ügymenet gyorsí­tását szolgáló szabályai mellett az egyes hatósági és szakhatósági hatáskörök kormányrendeletben egyedileg történő telepí­tése is a szakszerűséget és a gyorsaságot kí­vánja elősegí­teni.

– MTI –

***
„2014 tavaszára elkészülhet az új Fradi-stadion”

2012. szeptember 13.

Bácskai János bí­zik benne, hogy lesz még olyan futballcsapatunk, mint húsz éve volt. Ferencváros polgármestere szerint az új stadionunk 2014 tavaszára készülhet el. Mit gondol, lesz még olyan futballcsapatunk, mint amilyen húsz esztendeje volt? – Igen, bár nagyon nehéz lesz. Az MLSZ-től kezdve mindenhol rájöttek, hogy a Fradi nélkül a magyar focit nem lehet megerősí­teni. Az új stadion épí­tésének a terve hogy áll? – Pont mostanában járt a projekt egyik vezetője egyeztetésen. A mélygarázsok kialakí­tásáról tárgyaltunk. Mikorra épülhet fel a létesí­tmény? – 2014 tavasza a terv, reméljük tudjuk tartani az időpontot.

– ftc.hu –

***
Fürjes Balázs: Heteken belül kií­rják a kivitelezői pályázatot

2012. szeptember 21.

Heteken belül kií­rják azt a nyí­lt pályázatot, amely a Ferencváros új stadionjának a kivitelezőjét „keresi”. Fürjes Balázs kormánybiztos a DIGI Sport napindí­tó műsorában, a Reggeli Startban beszélt az engedélyeztetésről, a szurkolókkal kapcsolatos gondokról és a fennmaradó terület felhasználásáról is.

– Digisport –

***
Januárban, februárban vagy március elején kezdhetik bontani a stadiont

2012. szeptember 28.

A kiemelt mérkőzéseket a Puskás Ferenc Stadionban játszhatja majd az FTC – mondta a DIGI Sport reggeli adásában Kocsis Máté.

Az FTC alelnöke szerint a többi mérkőzést a X. kerületben található népligeti sporttelepen rendezik meg, egészen addig, amí­g az új stadion fel nem épül. Egyelőre nincs pontos időpont arra, hogy mikor kezdik bontani a Fradi Üllői úti stadionját – mondta Kocsis Máté, az FTC alelnöke a Reggeli Startban. Úgy fogalmazott, „nem tudjuk pontosan a bontás kezdésének idejét. Valamikor az év elején, januárban, februárban vagy március elején kezdődhet a munka. Erről még korai volna nyilatkozni.” Kérdésre válaszolva, hogy a munka befejeződhet-e 2014 végére, a józsefvárosi polgármester azt mondta: „ez egy optimális forgatókönyv, most azért küzdünk, hogy ez megvalósuljon.” Addig a csapat a X. kerületben lévő népligeti sporttelepre költözik. A kiemelt mérkőzéseket azonban – különösen akkor, ha elhúzódik az épí­tkezés -, a tervek szerint nem itt, hanem a Puskás Ferenc Stadionban rendezik majd. A költözés idejére az Albert Flórián nevet nem viszik át az ideiglenes létesí­tménybe, azaz a párezres lelátóval bí­ró focipályát nem nevezik át a Császár nevére.

– Digisport –

***
Mennyi is az annyi?

2012. október 9.

A sportszervezetek közül az összesen hatmilliárdért fejlesztő MLSZ és az állami pénzből stadiont épí­tő FTC, valamint DVSC után a negyedik legnagyobb volumenű beruházást a futballban a felcsúti Puskás Akadémia hajtja végre, folytatva a máris Európa-hí­rű futballközpont kiépí­tését… …Az atlatszo.hu internetes oldal publikálta azokat a sok orgánum által átvett adatokat, amelyek szerint a magáncégek összesen 2.8 milliárd forintot ajánlottak fel eddig az új sporttámogatási rendszernek köszönhetően társasági adójukból a felcsúti Puskás Akadémiát működtető alapí­tványnak… … Fontos elmondani, hogy az akadémia szakmai programját az MLSZ elfogadta, hiszen csak ilyen, jóváhagyott sportprogramokat finanszí­rozhatnak a magáncégek a társasági adójukból. Szakmailag megalapozott, jó program mentén a gyerekek egészségét, sportját szolgálja tehát az egész összeg, amelyet az alapí­tvány egészí­t ki a maga önrészével, költségvetési támogatás nélkül… … Az adófelhasználásról szóló különféle statisztikák és grafikonok természetesen nem tartalmazzák a profi klubok, – amúgy szintén nagyon régóta esedékes – stadionfejlesztéseit, hiszen a TAO-program kimondottan a gyermekek sportját segí­ti, í­gy a már zajló további nagy stadionberuházások – például a Ferencváros vagy a Debrecen esetében – jobbára állami pénzből valósulnak meg, nem a magáncégek adófelajánlásából. Bővebben …

– pfla.hu –

***
Szakvéleményt kért a kormány az FTC új stadionjának felépí­téséről

2012. október 10.

Nettó 24 millió forintért készí­t szakvéleményt és prezentációt a közigazgatási tárca megbí­zásából az International Management Group Kft. a Ferencvárosi Torna Club új labdarúgó-stadionjának felépí­tése elnevezésű projekt megvalósí­tása érdekében – derül ki a kormányzati portálon közzétett szerződésből. A szeptember végén aláí­rt megállapodás hirdetmény közzététele nélküli tárgyalásos eljárás eredményeként köttetett. A feladat „nemzetközi referenciával rendelkező sporttechnológiai szakértői” tanácsadás. A cégnek a szerződés aláí­rásától számí­tott 45 napon belül szakvéleményt és rövid prezentációt kell készí­tenie a kormány számára. A szakvéleménynek tartalmaznia kell egy általános leí­rást a labdarúgásról, és az azzal összefüggő szórakoztatásról, az ebből fakadó piaci helyzetről, a piacon lévő szükségletekről – olvasható a feladatok részletezésében, amely szerint az elemzésnek ki kell térnie a labdarúgással kapcsolatos speciális kérdésekre, illetve a futball kereskedelmi környezetére. Fel kell mérni a stadion más célokra való hasznosí­tását, de az International Management Group Kft. feladatul kapta azt is, hogy elemezzen egy általa választott nemzetközi labdarúgó-versenyt a műszaki követelményektől, a látogatottsági adatokon át a bevételekig és kiadásokig.

– MTI –

***
Jól halad a debreceni stadionprojekt

2012. október 25.

Kulcsfontosságú nap a Nagyerdei Stadion rekonstrukciójának menetében 2012. október 24.: megjelent a projekt kivitelezéséről szóló nyí­lt közbeszerzési pályázati felhí­vás – tájékoztatta a közvéleményt Papp László, Debrecen alpolgármestere. Az érdeklődő és a feltételeknek megfelelő vállalkozások 2012. december 5-ig tehetnek ajánlatot a Nagyerdei Stadion épí­tési munkálataira. A felhí­vás megjelenésével a projekt a kivitelezés szakaszához érkezett. Ismeretes, hogy a Nagyerdei Stadion ügye idén augusztus 1-től kiemelt állami beruházásnak minősül. A projekt sikeres lebonyolí­tásához szükséges költségvetési fedezet idén is rendelkezésre áll, valamint a 2013. évi központi költségvetésről szóló törvényjavaslat is tartalmazza a szükséges 9,187 milliárd forintot.

– dvsc.hu –

***
Fürjes Balázs az Index megkeresésére reagált

2012. október 26.

Mi történik most éppen? Ferencváros új stadionja október 9-én megkapta a jogerős épí­tési engedélyt. A következő lépés a kivitelező kiválasztása. Fürjes Balázs az Indexnek azt mondta: a tervek szerint hamarosan, november elején elkezdődik a közbeszerzési eljárás részvételi szakasza, az előminősí­tési eljárás, vagyis kiválasztják, kik az alkalmas ajánlattevők. Követelmény lesz a biztos anyagi helyzet, és hogy legyenek nagyméretű beruházások a referenciák között. A versenyt főként az ajánlati ár dönti majd el.

Mi a menetrend a továbbiakra? Az előminősí­tés után várhatóan öt kivitelező tud majd ajánlatot tenni a kormánybiztos szerint. Februárban meg kell lennie a közbeszerzésnek. Ezt a határidőt szabta egy friss kormányhatározat-módosí­tás a fejlesztési miniszternek arra, hogy gondoskodjon a kivitelezéshez szükséges közbeszerzés lebonyolí­tásáról. Kubatov Gábor augusztusban azt mondta, hogy januárban kezdődhet a mostani Fradi-pálya lebontása. A kormánybiztos most óvatosabban fogalmazott: januárban, vagy valamikor az év elején lehetséges lesz a kivitelezés elkezdése. Szerinte benne van a pakliban, hogy a közbeszerzés valamelyik vesztese jogorvoslatot kezdeményez majd, ami időveszteséggel jár. Még akkor is, ha a Közbeszerzési Döntőbizottság végül a kií­rónak ad igazat, hónapokat csúszhat a munkakezdés. Fürjes szerint egyébként jót tesz a beruházásnak, hogy Kubatov „állandóan ott áll” mögöttük, és „azt kérdezi, miért nem épült még fel a stadion”. A kormánybiztos azt mondta: „jó reményt lát” arra, hogy a 2014-15-ös szezont itt kezdheti már a csapat. A határidőkkel minden beruházásnál óvatosan bánik egyébként, szerinte „nem szabad mindenáron a határidő fogságában végezni a munkát”, mert a rohanásnak „mindig meg kell fizetni az árát” minőségben és pénzben is.

Mennyibe fog ez kerülni? Bruttó 18,7 milliárd forintosra becsülik a beruházást, ami a kormánybiztos szerint nettó 14 milliárd forintot jelent. Azzal, hogy a mostani stadiont elbontják, az új pedig az UEFA tájolási szabványának megfelelően épül meg, felszabadul egy ingatlanrész. A telket megosztják, a felszabaduló részt a tervek szerint önálló telekként, versenypályázaton fogja értékesí­teni az állam 2013-ban. A kormánybiztos szerint elsősorban kereskedelmi vagy irodafejlesztési funkciókat tudna betölteni ez a terület. Több milliárd forintos bevételre számí­t az eladásból, mert a telek jó helyen van, közel a reptér, közel a belváros, remek a közlekedés. „A titkos ambí­cióm az, hogy ez akár egyszámjegyűvé is teheti a beruházás összegét” – mondta.

Mi lesz a vége, ha minden jól megy? Megépül az UEFa előí­rásának megfelelően egy 22 ezer fő befogadására alkalmas stadion, amelyet a Nemzetközi Labdarúgó Szövetség 4. kategóriájába sorolnak majd. Ez lesz az első olyan magyarországi stadion, ahol nem lesz kerí­tés a pálya és a lelátók között.

– index.hu –

***
Az MNV kií­rta az épí­tési tendert

2012. november 15.

Épülhet az új Fradi-stadion, legalábbis a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt. kií­rta a ferencvárosi futballstadion épí­tési tenderét. A pályázat meghí­vásos. A pályázóknak a meglévő FTC-stadion bontását és az új stadion generál-kivitelezését kell vállalniuk. Az új, legalább 22 ezer ülőhelyes (jelenleg 18 000 ezres), fedett lelátójú stadionnak meg kell felelnie a FIFA ajánlásainak, és az UEFA előí­rásainak. Az új létesí­tményt a jelenlegi Albert Stadionhoz képest 90 fokkal elforgatják. A budapesti nagyberuházásokért felelős kormánybiztos, Fürjes Balázs korábban azt nyilatkozta, hogy a versenyt főként az ajánlati ár dönti el. A megjelent pályázat szerint az ár 60 százalékos súllyal fog szerepelni az elbí­rálás során. A pályazaton csak nagy létesí­tmények épí­tésével már tapasztalatott szerzett cégek vehetnek részt, többek között feltétel egy nettó 10 milliárdos magasépí­tési projekt megvalósí­tása. A stadiont a nyertesnek a szerződéskötéstől kezdve 18 hónapon belül fel kell épí­tenie. A stadion bontása januárban kezdődhet, Kubatov Gábor FTC-elnök szerint az új létesí­tmény a mainzi arénához fog hasonlí­tani. A létesí­tmény október 9-én már jogerős épí­tési engedélyt kapott.

– sportgeza.hu –

***
Tavaszi búcsú

2012. november 30.

Ferencvárosi Torna Club hivatalos levélben is kérte a budapesti nagyberuházásokért – és ez által az új FTC stadionért is – felelős kormánybiztost, Fürjes Balázst, hogy klubunk a jövő év elején méltó módon búcsúzhasson el a jelenlegi stadiontól. A jelenlegi tervek szerint az Albert Stadiont a tavasszal bontják le, í­gy utolsó bajnoki mérkőzését is ekkor játssza le labdarúgó-csapatunk. Szurkolóinkat a legutolsó, még a jelenlegi stadionban lejátszandó mérkőzésről a bontási munkálatokat megelőzően tájékoztatjuk. Klubunk célja az, hogy a Szentély történelméhez, hagyományaihoz méltó találkozóval búcsúzhasson el a Fradi Család 38 éves otthonától.

fradi.hu

***
Csúszhat a Fradi-Újpest derbire tervezett búcsú. Megtámadták a tendert

2012. december 7.

A Ferencváros új stadionjának kormánybiztosa, Fürjes Balázs, a Digi Sport Reggeli Start cí­mű műsorában beszélt a beruházásról. Fürjes elmondta, két fontos szempontot tartottak szem előtt a tervezésnél, illetve megemlí­tette, egyedi arénában játszhatnak majd a zöld-fehérek.

– A lelátó szerkesztése külön tudomány. Két nagyon fontos szempont van: egyrészt a eseményhez való közelség, beleértve a ráláthatóságot, tehát a lelátó meredekségét, illetve hogy legyen ennek egy katlan-atmoszférája legyen, hogy valóban érezni lehessen a közelséget. Ez egy jó atmoszférájú, jó aréna hangulatot biztosí­tó stadion lesz. Minden tiszteletem az összes többi stadion iránt, de ez egy egyedi stadion lesz, a lelátószerkesztéstől kezdve az okostelefonos belső kommunikációs rendszerig mondhatnánk a példákat, de ez a Ferencváros stadionja lesz, nem lesz ehhez fogható.

A kormánybiztos optimista azt illetően, hogy a márciusi Fradi-Újpest legyen a jelenlegi stadion búcsúmeccse.

– Alapvetően optimista vagyok, minden erőnkkel azon vagyok, hogy 2014 őszén már ott kezdhesse a Ferencváros a bajokságot. Ha mindenki ésszerűen és méltányosan fog hozzáállni a verseny alatt, és annak lezárultát követően, akkor március 10-én, az Újpest elleni tavaszi első hazai találkozó lehet a mostani stadionban a búcsúmeccs. Kubatov Gábor elnök úr azt kérte tőlünk, hogy lehetőleg, addigra fejezzük be az eljárást, kössünk szerződést, és valóban az lehessen a búcsúmérkőzés. Ennek személyes okokból is örülnék: 10 éves koromban egy Fradi-Újpest találkozó volt az mérkőzés az Üllői úton, amin részt vettem – mondta el Fürjes Balázs, aki bővebben is szólt a már korábban emlegetett egyedi kommunikációs rendszerről.

– Lesz egy saját wifi-rendszere a stadionnak, aki keggyel, vagy bérlettel lép be. Lesznek fix kamerák, amelyek akár van, akár nincs tv-közvetí­tés, felveszik, és közvetí­tik a mérkőzést. Valóban, ez egy olyan kommunikációs rendszer lesz, amelynek segí­tségével az izgalmas jeleneteket vissza lehet majd nézni – azon kí­vül a mobilon, tájékozódhatunk a büfé kí­nálatából, netán rendelhetünk valamit, egyszóval minden í­zében és porcikájában XXI. századi korszerű stadion lesz majd. A kormánybiztos reagált azokra a sajtóhí­rekre, amelyek szerint az egyik jelentkező megtámadta a tender kií­rását.

– Egy ilyen projektnél vannak előre nem látható körülmények. Minden pályázatnak egy győztese van, és több vesztese, és bármelyik vesztes, ha úgy érzi, méltánytalanság érte, és megtámadja a közbeszerzést, akkor ebben az esetben akkor is, ha igaza lesz az MNV Zrt-nek, akkor az hónapokat jelenthet. Ezzel nem tudunk mit kezdeni, ez a demokrácia része – tette hozzá Fürjes, aki ugyanakkor többször is hitet tett a műsorban a fenti határidők tarthatósága mellett. A reggeli beszélgetés során elhangzott, a tervezési folyamat a legvégső fázisába került.

– A tervező a helyén van, és dolgozik, az utolsó vonalakat ezekben a napokban rajzolják, hogy meg lehessen épí­teni a stadiont – derült ki a kormánybiztos szavaiból, aki elmondta, hogy mivel multifunkcionális lesz a stadion, í­gy más rendezvények, események is lesznek majd abban. Ezzel kapcsolatban is derűlátóan nyilatkozott Fürjes. – Alapvetően optimista vagyok, de kezdődjön meg az épí­tkezés, haladjunk abban az ütemben, amelyet elterveztünk, és akkor azt gondolom, hogy jövő év második felében el kezdeni gondolkodni a 2014/2014-ös szezon eseményeit tervezni. Jó helyen, jó stadion épül, szerintem, bizonyos események esetében sorbanállás is lesz.

-pepsifoci.hu –

***
DVSC: Megkezdik a stadion épí­tését

2013. január 28.

Jeles alkalomhoz érkezett a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukciója. Eredményesen lezárult a kivitelezési közbeszerzési eljárás.
Január 29-én, kedd délelőtt a debreceni Kölcsey Központ konferencia termében a projektet irányí­tó Marjay Gyula, az MNV Zrt. főigazgatója, Ví­gh László kormánybiztos, Kósa Lajos, Debrecen polgármestere és Simicskó István sportért felelős államtitkár részvételével ismertetik a kivitelezési közbeszerzési pályázat eredményét, és ünnepélyes keretek között elindí­tják a kivitelezést.
A kivitelező 11 óra 30 perckor megkezdi a bontási/épí­tési munkákat a Nagyerdei Stadion déli kapujánál (Ady Endre sugárút 2.)
Mint arról január közepén beszámoltunk, a debreceni stadionprojekt kivitelezője a Hunép Zrt. és az Épker Service Zrt. alkotta debreceni székhelyű, „Hajrá, Debrecen!” elnevezésű konzorcium. A nyertes pályázat tartalmazta a legalacsonyabb árat – 11,445 milliárd forintot, s ebben a pályázatban szerepelt a legkörültekintőbb munkaszervezési leí­rás, az úgynevezett fenntarthatósági tanulmány  is. Ez utóbbi jelentősége abban áll, hogy a stadion telkét körülvevő terület Natura 2000-es környezetvédelmi minősí­tésű, s a projekt révén ez a park is megújul.
A nyertes konzorcium által vállalt teljesí­tési határidő 15 hónap, reális tehát az a célkitűzés, hogy 2014 tavaszára készen álljon a Nagyerdei Stadion. Az UEFA illetékes stadionminősí­tő munkatársa 2012 nyarán részletesen átvizsgálta a terveket, s kifejezte: a rekonstrukció révén megvalósuló mű kétségkí­vül megkaphatja azt a besorolást, amelynek révén alkalmas lesz nemzetközi mérkőzések megrendezésére is.

– dvsc.hu –

***
A kormány 7 millárdot szán idén az új stadionra

2013. február 1.

A kormány 6,9 milliárd forint átcsoportosí­tásáról határozott a ferencvárosi Albert Stadion épí­tésének idei munkálataira.

A Magyar Közlöny legfrissebb számából kiderül, hogy az átcsoportosí­tásért a nemzetgazdasági miniszter felel, az elszámolásért, illetve a fel nem használt összeg visszafizetésének ellenőrzéséért pedig a nemzeti fejlesztési miniszter, továbbá a kiemelt jelentőségű budapesti beruházásokért felelős kormánybiztos.

A kormányhatározat kitér arra is: a nemzetgazdasági miniszternek a fejlesztési miniszter és a kormánybiztos bevonásával gondoskodnia kell arról, hogy a 2014-re vonatkozó költségvetés tervezetében a munkálatok folytatásához – a kormány által elfogadott ütemezés megvalósulásához – szükséges összeg rendelkezésre álljon.

Fürjes Balázs kormánybiztos decemberben úgy nyilatkozott, hogy a tervek szerint a márciusi FTC–Újpest bajnoki labdarúgó-mérkőzéssel zár be az Üllői úti Albert-stadion, az új aréna pedig 2014 őszére készülhet el.

A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (MNV) novemberben í­rta ki a kivitelezésre vonatkozó pályázatot. Ebből kiderült, hogy legalább 22 ezer, de belföldi meccsek esetén a vendég- és a hazai szektor állóhelyeivel 23 700 férőhelyes, fedett lelátójú stadion épül, amelyet a jelenlegihez képest 90 fokkal forgatnak el.

– nso.hu –

***
Nem csak fociból élne a stadion

2013. február 7.

A Ferencváros új stadionja 2014 őszére biztosan elkészül, állí­tja Fürjes Balázs, aki a kiemelt jelentőségű budapesti beruházások kormánybiztosaként az FTC-stadion épí­téséért is felelős. A tervek szerint a 22 ezres stadion önfentartó lesz, és reményei szerint a 14 milliárdra tervezett beruházási összeg közel felét a stadion mellett felszabaduló telek eladásából tudják majd előteremteni.

Egyszer azt nyilatkozta, hogy nem szeret határidőkről beszélni, mert azok fogságában nehéz jól dolgozni, mégis, most ki meri jelenteni, mikorra készülhet el az új Albert Stadion?

Egy angol politikai veteránt szoktam idézni, én is vallom, hogy a terv fontos, a határidő is fontos, de az még fontosabb, lehetőleg ezek ne szerepeljenek egy mondatban. Az új Albert Stadionról azonban már kijelenthető, hogy 2014 őszére elkészül, reményeim szerint a 2014-15-ös szezont már itt kezdi a futballklub. A tervezés fázisán már túl vagyunk, október óta jogerős épí­tési engedéllyel rendelkezünk, február végén lezárul a közbeszerzés is. A nyertes március közepén elkezdheti a régi stadion bontását és az új épí­tését. A közbeszerzést végő Magyar Nemzeti Vagyonkezelő ZRt. (MNV) szerződéses határidőket ad a nyertesnek, és a kivitelezői késedelmet súlyos kötbérrel bünteti.

A kií­rt közbeszerzési pályázatot többen erősen versenyszűkí­tőnek nevezték, ami miatt csak néhány cég adhatta be a pályázatát. Védhetőek a megszabott feltételek?

Semmilyen kifogás nem volt, egyetlen cég sem kezdeményezett jogorvoslatot. A feltételeknek jónéhány cég meg tudott felelni. A közbeszerzést az MNV í­rta ki, mielőtt ezt megtették, arra kértem őket, hogy csak olyanok pályázhassanak, akik hasonlóan nagy összetettségű és műszaki tartalmú projektekben vettek részt, ugyannakkor stabil pénzügyi háttérrel rendelkezzenek, mert nem tehetjük meg, hogy az adófizetők pénzén kí­sérletezgessünk. Senki sem akar rossz stadiont, időközben eltűnő kivitelezőkkel, kivitelezési problémákkal. A másik kérésem röviden összefoglalva az volt: hogy hajrá Magyarország, hajrá magyarok! Tehát a hazai és az uniós jogszabályok betartásával, amennyire csak lehet, hozzuk helyzetbe a magyar munkaerőt, magyar cégeket.

A 14 milliárdos állami támogatás csak a stadionépí­tésre szól, ha felépül az új aréna, hogyan tartják majd fenn, miből számí­tanak bevételekre? Bár még mindig a Ferencvárosnak van a legtöbb szurkolója, egyelőre nem látszik, miért növekedne három-négyszeresére a számuk, hogy megtöltsenek egy 22 ezres stadiont.

A nézők megnyeréséhez elsősorban jó futball kell, a Ferencváros az utóbbi évben látványosan erősödni kezdett, amit az is igazol, hogy a spanyolországi edzőtáborban a Basel, a Steaua Bucuresti és a Dinamo Kijev előtt nyert tornát . Nemcsak a jó futballra épí­tünk azonban, nemzetközi példák igazolják, hogy egy új stadion a rendben tartott környezetével önmagában is lehet vonzerő. A stadion teljes egészében önfenntartó lesz, azt akarjuk elérni, hogy egy mérkőzés háromszor kilencven percből álljon, legyenek olyan programok és olyan hangulat, ami miatt érdemes előbb kijönni, és a meccs után is maradni. Ha ez megvalósul, családi szórakozássá válhat egy mérkőzés, és növekedhetnek a vendéglátásból származó bevételek is. Ahhoz, hogy több nő és gyerek jöjjön ki, a szurkolói magatartásnak is változnia kell, de a kiépülő 21. századi biztonsági rendszer, amit a rendőrség és a klub szakembereivel közösen dolgoztunk ki, önmagában is nagyon sokat fog javí­tani ezen. A stadionban olyan szolgáltatások is lesznek, amelyek Európában csak pár helyen valósultak meg. Minden mérkőzésről belső kamerás felvételek is készülnek, amelyekhez a szurkolók wifin már a meccs közben is hozzáférhetnek A gólok a stadionban is visszanézhetőek. Az új stadion a szponzorok számára is vonzóbb lesz, tőlük is több pénz érkezik majd, és az összesen 2-3000 fős vállalati páholyok eladott helyei is emelik majd a bevételeket.

Végeztek olyan számí­tásokat, hogy mekkora átlagnézőszámmal működhet nyereségesen a stadion?

Úgy találtuk, hogy évi 30-50 felnőttmérkőzéssel és 7000-es átlagnézőszámmal már rentábilis lehet a működtetés. A Fradinak persze jóval nagyobb ambí­ciói vannak, és ha csak minden második évben jut be nemzetközi kupába, akkor is könnyen nagyobb nézőszámokat produkálhat majd, és az is előfordulhat, hogy 15 év után újra kicsi lesz a stadion. Nekünk azonban józanul kellett gondolkodnunk, ezért maradtunk a 22 ezer férőhelyes stadion mellett. Természetesen csak a mérkőzésekre nem szabad épí­tenünk, az év 365 napból áll, és a meccsnapokon kí­vül is bevételt kell termelni. A stadion nagyon szerencsés helyen van, a belvárosból is jó az elérhetősége, ezért arra számí­tunk, hogy az 1500 négyzetméteres rendezvénytermet sokszor tudjuk kiadni, amibe az is beletartozhat, hogy mondjuk egy Fradi-szurkoló ott tartsa az esküvőjét, érettségi bankettjét.

A Fradi előző tulajdonosa, az angol Kevin McCabe is új stadionban gondolkodott, mennyit vettek át az elképzeléseiből a tervezéskor?

McCabe-nek, aki valószí­nűleg ingatlanbefektetésként tekintett a Ferencvárosra, jó elképzelése volt az, hogy a stadiont el kell tolni, és akkor egy értékes telek nyerhető. Az elvet megtartottuk, csak a körüljárhatóság biztosí­tása miatt egy kicsit arrébb helyeztük el az új arénát. A McCabe által felkért épí­tészirodával dolgoztunk mi is együtt, és a már kész terveken tettünk módosí­tásokat, de mára elmondható, az Albert Stadion minden négyzetcentiméterét, a külsőtől a belső épí­tészetig megterveztünk.

Mik voltak az előképek, a legfontosabb átemelendő dolgok a stadion tervezésénél?

Nem akartuk felfedezni a spanyolviaszt, arra voltunk kí­váncsiak, mitől működnek jól máshol a sportlétesí­tmények. Sok nyugat-európai és észak-amerikai stadiont tanulmányoztunk, ahonnan megtanultuk, milyen ritmusban kell rávezetni a nézőket a stadionra, hogyan kell a lelátók bejáratait megtervezni, és hogy milyen meredekséggel kell a lelátókat szerkeszteni, hogy megteremthessük a legjobb atmoszférát.

A stadion új elhelyezése miatt felszabaduló telket el fogják adni, mekkora bevétel várható, mikor értékesí­tik?

A telket az MNV fogja eladni, várhatóan még a tavasszal. A legmagasabb ár lesz a nyerő, titkon arra számí­tok, hogy a beruházási összeg közel felét is megadják majd érte, amit az év közepén már meg is kaphatunk, és akkor elmondhatnánk, nemcsak Európa egyik legmodernebb stadionját, hanem a legolcsóbbat is mi épí­tettük.

Milyen kritikákat kapott a fradistáktól a projekt közben?

A Fradi-szurkolók leginkább azt nem hitték el, hogy egyáltalán új stadionjuk lesz, mert ilyenről már hallottak párszor az utóbbi évtizedben. Sokak legnagyobb félelme az volt, hogy csak lebontatjuk a stadiont, és utána nem történik semmi. Ezért is í­rtuk ki a bontási és épí­tési tervet egyben, hogy ne fordulhasson elő, hogy hónapokig áll a munka. Biztos hiányolják majd a fradisták a régi stadiont, de a tervek szerint a mostani épület tégláit majd megvásárolhatják és emlékként hazavihetik a lelkes Fradi-szurkolók.

Tí­z évvel ezelőtt egy másik sporlétesí­tmény, a Budapest Aréna épí­tését vezényelte le. Milyen a különbségeket lát a két projekt között?

Az Arénába, 28 évesen, kicsit zöldfülűként vágtam bele. Nagyon sokat kellett tanulnom. Tősgyökeres fradistaként hihetetlen megtiszteltetés részt venni az Albert Stadion épí­tésében. Tí­zévesen, 1982 áprilisában vitt ki először édesapám az Üllői útra egy Fradi-Dózsára, sosem felejtem el azt a napot, az egész napos készülődést, ahogy az iskolában már húztuk egymást a dózsásokkal. Aztán sok évig örültem vagy éppen szomorkodtam a Fradi-meccseken. Most egy kicsit úgy érzem, az én történetem is keretbe van foglalva, mert a tervek szerint március 10-én, egy Fradi-Újpesttel búcsúztatjuk először a régi stadiont, és most sem bánnám, ha 5-0-ra nyernénk, mint 1982 tavaszán. A második búcsúmeccset a tervek szerint három nappal később a bécsi zöld-fehérekkel, a Rapid Wiennel játssza a csapat.

További képek …

– sportgeza.hu –

***
Eldőlt, hogy a Market Épí­tőipari Zrt. épí­ti meg klubunk új stadionját

2013. március 20.

Klubunkhoz az alábbi közleményt juttatta el az MNV Zrt. sajtóosztálya:

„Eredményesen lezárult az új ferencvárosi labdarúgó stadion generál-kivitelezésére és a meglévő stadion bontására kií­rt közbeszerzési eljárás.

Az új stadion beruházójaként kijelölt, a közbeszerzési eljárást lefolytató Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. a legolcsóbb árat és a legjobb szakmai ajánlatot benyújtó Market Épí­tő Zrt.-vel generál-kivitelezési szerződést kötött. A munkaterület átadása megkezdődött. A nyertes ajánlat összege 13.488.488.019 forint.

A stadionnak 2014 őszére kell elkészülnie. Késedelem esetén a kivitelező napi 67,5 millió forint kötbért köteles megfizetni. A hibátlan teljesí­tés biztosí­tékaként a kivitelező 675 millió forint értékű, indoklás nélkül egyoldalúan készpénzre váltható bankgaranciát adott át a magyar államnak. A közbeszerzési eljárás egyetlen szakaszában sem volt jogorvoslati kérelem. ”

– fradi.hu –

7 hozzászólás a(z) Stadion-jövő napjainkban bejegyzéshez

  • Sziasztok! Nagyon rég óta keresem kik nyerték meg a Fradi pálya épí­tését ( cégek ) de nem találtam meg aki tud nekem segí­teni az í­rjon nekem….Előre is köszönöm..

  • 2012. november 30.

    Tavaszi búcsú

    Ferencvárosi Torna Club hivatalos levélben is kérte a budapesti nagyberuházásokért – és ez által az új FTC stadionért is – felelős kormánybiztost, Fürjes Balázst, hogy klubunk a jövő év elején méltó módon búcsúzhasson el a jelenlegi stadiontól.

    A jelenlegi tervek szerint az Albert Stadiont a tavasszal bontják le, í­gy utolsó bajnoki mérkőzését is ekkor játssza le labdarúgó-csapatunk. Szurkolóinkat a legutolsó, még a jelenlegi stadionban lejátszandó mérkőzésről a bontási munkálatokat megelőzően tájékoztatjuk.

    Klubunk célja az, hogy a Szentély történelméhez, hagyományaihoz méltó találkozóval búcsúzhasson el a Fradi Család 38 éves otthonától.

    http://www.fradi.hu/hu/labdarugas/nb-i/hirek/tavaszi-bucsu/20121201/c/2362

  • A Fradi csúcsidényében, 1967-ben 26ezer fő volt az átlagnézőszám. A BL idényben 10ezer volt.

    http://futball-adattar.hu/nb_klub_eredmeny.php?id=2

  • Remélem én is ,hogy nagyobb lesz mint 20ezer férőhely bí­zok a 40-50 ezres számban, mert ha van Csapat és szép eredmények rendszeresen telt ház lesz.

  • Tisztelt Tempó Fradi! Hatvanéves leszek rövidesen. Ötven éve járok Fradi meccsre. Fél évszázad tapasztalatait figyelembevéve óriási gazdasági baklövés ilyen kisméretű stadion épí­tése a Ferencváros részére! Egy példa. 1995- ben a Magyar Televí­zió keretein belül volt alkalmam közvetí­teni a három hazai BL mérkőzést. Húszezren szorongtak a 18 100 nézőt befogadó stadionban és minimum ugyan ennyien maradtak jegy nélkül. Azokról nem is beszélve, akik már el sem indultak otthonról, mert tudták, hogy úgy sem jutnak belépőhöz. Egy minimum negyvenezres stadion megtelt volna. Csak a kieső bevétel egy ekkora stadion éves költségvetését fedezné. Egy klubot külsőségeiben a stadionja reprezentálja. A Fradi múltja, potenciális szurkolótáborának nagysága minimum negyvenezres stadion felépí­tését indokolja. A válogatott mérkőzések megrendezése is ezt támasztja alá.

  • Pénteken jön a következő rész… 🙁

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK