Szedlacsek Ferenc

Szedlacsik Ferenc

A jó fizikumú, technikás zöld-fehér balösszekötő ötletesen adogatott, jó helyzetfelismeréssel rendelkezett. A mezőnyben sokat mozgott, a fedezeteknek is segí­tett. A felvidéki származású játékos a magyar mellett a csehszlovák válogatottban is szerepelt.

Szedlacsik (Szedlacsek, Frantisek Sedlacek, Frantisek Sedlaczek) pályafutását a Törekvésben kezdte, majd miután belépett az Első Vörös Gyalogezredbe, emigrálni kényszerült  1919-ben. Teplice, Pozsony és Prága voltak pályafutásának állomásai. A DFC Praha csapatából kétszer a csehszlovák válogatottban is pályára lépett, egy alkalommal gólt is szerzett.

1927-ben New Yorkban játszott a Brooklyn Wanderers csapatában, majd hazatért a Ferencvároshoz.

Szedi – ez és a Pipi voltak a becenevei – a Fradi valamennyi nagy sikerének aktí­v részese volt, amí­g az Üllői úton rúgta a labdát. KK-győztes, bajnok és kupagyőztes és közkedvelt csatár.

Szedlacsik az 1929-es dél-amerikai túra idején egy argentin újság cí­mlapján.

A pályán való jelenléte fél gólt jelentett a csapat számára. Szedlacsiknek van egy sporttörténeti gólja is: ő szerezte a Fradi első budapesti KK-gólját! Méghozzá nem is az Üllői úton, hanem a Hungária körúti pályán, hiszen ott rendezték a Ferencváros-Beogradski KK-meccset! (6:1).

„A 4. percben a Fradi Kornerhez jut. Koszta küldi be, Takács fejjel továbbí­t s Szedlacsik a gyors akciót fordulattal küldött lövéssel zárja be és a labda már bent is van 1:0.”

Szintén az Ő nevéhez fűződik az FTC első KK-döntőben lőtt gólja a Rapid elleni mérkőzésen (7:1).

„A 15. percben Wessely akarna támadni, beadása azonban hátrafelé megy, éppen Kosztának , aki rögtön továbbí­tja. A labda Turay fejéről száll tovább a kis Takácshoz s ez szélvészként ront a kapura, lövése Hribar lábának megy egyszer, sőt másodszor is, de onnan most már balra pattan a tisztán érkező Szedlacsik elé, aki nyugodtan begurí­tja a labdát az üres kapuba 1:0.”

Egyszer „kalandos” körülmények között még a magyar válogatottba is bekerült. 1928-ban az osztrákok elleni mérkőzésen a megsérült Bukovi helyére beállí­tották. A keménykötésű fedezet azonban gyorsan rendbejött, s alig 2 percnyi ápolás után a 20. percben visszatért a pályára. Szedlacsik pedig kiállt … Ezzel egyszeres magyar válogatott lett!

1930-ban Szegedre adta kölcsön a Ferencváros, ahol a Bástyával a kupadöntőig meneteltek. Miután visszatért a Fradiba, tagja volt a Dél-Amerikában túrázó csapatnak (másodszor is), továbbá a százszázalékos bajnokcsapat hibátlan mérlegéhez is gólokkal járult hozzá.

Később visszatért Prágába és hosszú ideig edzősködött. A prágai Sparta csapatát egyszer-egyszer cseh kupa-, és KK-győzelemig továbbá ötször a bajnoki cí­mig vezette. A későbbiekben jellemzően a második vonalból juttatta egy osztállyal feljebb csapatait.

Névjegy:

Klubjai játékosként: Törekvés, Teplice, Hlohovec (1921), DFC Praha (1922-26), Brooklyn Wanderers (1926-27), Ferencváros (1927-32), Szegedi Bástya (1930), SK Náchod (1932-34)
Klubjai edzőként: SK Náchod (1932-34), Sparta Praha (1934-39, 1945-47), Jednota Kosice (1947-49), Tatran Presov (1950), Banik Ostrava (1956-58), Hradec Kralové (1958-61), Spartak Plzen (1961-62)

1973 novemberében a cseh fővárosban hunyt el.

(Nagy Béla, Szűcs László, Antal Zoltán és Hoffer József í­rásainak felhasználásával)

3 hozzászólás a(z) Szedlacsek Ferenc bejegyzéshez

  • Druszám, minden országban megvannak ezek a különbségek … a Sparta, a Rapid, a Milan, a Boca Juniors, a M. Utd., az Al-Ahly stb inkább a „melósok”, a Slavia, az Austria, az Inter, a River Plate, a M,. City, a Zamalek 😀 stb. inkább a „polgárok” („citizens”) csapatai voltak .. Nálunk is, az MTK (és az ÚTE) inkább a „polgárság”, a Vasas inkább a „prolik” csapata volt … a Fradi pedig MINDENKIÉ!!! Borsodi falvak tsz-nyugdí­jasa, ’56-os halálra í­télt, ex-párttitkár, Bács megyei egyéni gazdálkodó, volt arisztokrata, erdélyi hivatalnok, felvidéki tanár, délvidéki vállalkozó, kanadai emigráns-leszármazott, Magyarországon tanult szudáni, lí­biai, iraki, bolí­viai diák stb. stb. stb. között van EGY közös kapocs: Fradi-drukkerek! írom ezt a görög meccs utáni bánatomban … 😥

  • Nagyon karakteres, igazi békebeli vagány arca volt.

  • Szedlacseknek és Bukovinak sokat köszönhet a 20-as évek mí sodik felének az FTC labdarùgò csapata.

    Mindkettôjük nélkül alig gyôzhették volna le az 1928-as KK ellenfeleiket.

    Meglepôdtem, hogy ilyen sikeres edzô is volt.

    Az is meglepett, hogy a Sparta-ban került, hiszen a DFC-ben kezdte, vagyis egy inkí bb a Slaviahoz hasonlò csapathoz.

    A Sparta meg inkí bb „vörös” Volt mí r akkor, amikor a Slavia és a DFC meg inkí bb „polgí ri” csapatok voltak még.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK