Viczkó Tamás: 70

Tí­z esztendős korától, tizenhat éven át „élt” az Üllői úton. 1973 és 1976 között bajnok, kupagyőztes és KEK döntős csapat tagjának mondhatta magát.

A saját nevelésű játékosnak nem volt könnyű dolga, hiszen olyan vetélytársakkal kellett megküzdenie a csapatba kerülésért, mint Martos, Bálint, Vépi, Megyesi vagy a minden poszton bevethető Mucha, majd a feltörekvő Rab.

Utolsó tétmérkőzésére az Újpest ellen került sor. Így mesélt róla:

— Hát igen, az a fránya nyolc-hármas Dózsa-meccs, annak az emléke mindent elnyom. A sérült Megyesi Pista helyett kellett akkor már néhány hete balhátvédet játszanom, például az MTK elleni győztes kupadöntőn is, de ez a feladat nem volt nekem való. A Dózsa ellen ráadásul Fazekas Lacit kellett volna fognom! Óriási volt a különbség kettőnk között. Fazék rendkí­vül rutinos, sokszoros válogatott, nagyon technikás, sprintgyors futballista volt, én meg egy átlagos képességű NB I-es védő, aki balra sosem tudott fordulni, plusz mindig is a helyezkedés volt a fő erényem, nem a gyorsaságom. Nem voltunk egy súlycsoportban, olyannyira nem, hogy a nyolc újpesti gólból Fazék ötöt rúgott. Talán nem kellett volna vállalnom azt a meccset, de hát Jenő bácsi szeretett és bí­zott bennem. Mit tehet ilyenkor egy futballista? Persze, hogy elvállaltam.

A Fradiból Újpestre igazolt egy hármas csereügylet keretében, ahol öt idényt húzott le, majd a Haladásban fejezte be élvonalbeli pályafutását.

Alacsonyabb osztályú csapatokban még játszott, majd edzősködni kezdett. Megfordult az NB III-as ESMTK kispadján is, ahol korábbi csapattársait trení­rozta. Később (1990-93) a Fradiban a juniorokat edzette, az 1992/93-as idényben bajnoki cí­met szerzett a tartalékcsapattal.

Két évtizede Ázsiában dolgozik. Egy ideig a palesztin válogatott szövetségi kapitányi tisztségét  is betöltötte.

(Kristóf Péter és Matejka Tibor interjújának felhasználásával)