Pofon egyszerű koreográfiájú mérkőzésnek nézett ki az Üllői úti rangadó. Az első félidő első részében ugyanis láthatóan szerkezeti gondokkal küszködött az ETO. Verebes József vezetőedző üzent a klubházból (tudniillik a győri mester nem a kispadon üldögélt), átszervezte csapatát, ennek a második félidőben meg is volt az eredménye. Igaz, a Ferencváros 2:0 után biztos győztesnek tűnt, de mivel – Simon kivételével – szinte valamennyi játékosa elkészült az erejével, az sem lett volna meglepő ezen a jobbára küzdelmes összecsapáson, ha a Rába netán kiegyenlít…
A végig jó iramu, izgalmas mérkőzésen a döntetlen megfelelt a játék képének.
Hiába hajtotta végig a 90 percet a két együttes, a csúszós, felázott talajon csak küzdelemre telt erejükből, helyzetig ritkán jutottak. A 0:0-ás döntetlennel a váciak elégedettek voltak, amint ezt a lefujás után ki is mutatták, a Fradi-közönség azonban kifütyülte kedvenceit.
A Ferencváros nem írt aranybetűs lapot saját KEK-história könyvébe. A szerdai visszavágó gyakorlatilag csak 19 percig tartott, mert amikor az összesítésben négy gólnyira nőtt az osztrákok előnye, csak kötelességből folytatták a küzdelmet a mérkőző felek. Az Innsbruck átkozhatja magát, mert a második félidőben több góllal is megbüntethette volna az olykor átjáróházra emlékeztető ferencvárosi védelmet. Egyértelműen a jobbik csapat jutott tovább.
Ritkán látható, remek iramu, változatos mérkőzést vivott a két csapat, s a Fradi azért tudott felülkerekedni, mert a mezőnyben gyorsabban és pontosabban adogattak és helyzeteiket ki tudták használni.
