Advent – 2013
Adventi naptár, A NYOLCADIK BAJNOKI CÍM
Még 18-at kell aludni
Sorrendben öt bajnoki elsőség után lezárult az FTC első aranykora. Ebben az időszakban az FTC rendkívüli népszerűségre tett szert. A nyári holtidényre 39 meghívás érkezett a klub címére…
Bródy, az FTC és Kovács Elemér, az NSC centerhalfja vékony pengéjű párbajkarddal a kezükben, elszánt bátorsággal a szívükben és haraggal a lelkükben álltak szemben egymással, azután, hogy az FTC – NSC bajnoki mérkőzés bírája kiutasította őket a footballpályáról, a vívóterem parkettjén találkoztak. Mellékes, hogy miként végződött a párbaj, történt-e sebesülés, kibékültek-e a hadakozók…
Kovács Elemér az 1918/19-es szezonban a FTC-be lép át…
Adventi naptár, A HATODIK és HETEDIK BAJNOKI CÍM
Még 19-et kell aludni
Ugyan a bajnoki év tele volt izgalmakkal, de egyetlen ponton nem volt vita az immár tízcsapatos első osztályban: azon, hogy ki lesz a bajnok. A Fradi az őszi szezon végi botladozást javítva, egyre javulva, nyugodtan, szinte kényelmes biztonsággal szerezte meg a bajnoki elsőséget.
Az egész magyar futballnak döntő lökést adott az FTC pálya megnyitása, egyben az FTC fejlődését is biztosította. A klub gazdagodott, a pálya roppant népszerűvé vált. E tényezők nélkül aligha alakulhatott volna ki az első nagy magyar klubcsapat.
Adventi naptár, A NEGYEDIK és ÖTÖDIK BAJNOKI CÍM
Még 20-at kell aludni
…Ilyen előzmények után következett az FTC 100. bajnoki mérkőzése. Az ellenfél az UTE, a csapat félgőzzel is hatot rúgott a gyengélkedő újpestieknek a Népszigeten. Ezzel a győzelmével, két fordulóval a vége előtt ismét bajnoki címet ünnepelhetett az FTC együttese…
A bajnoki címre törő csapatok közösen arra kérték a futball-szövetséget, hogy mérkőzésüket Hugo Meisl vezesse le. Az MLSZ bíróbizottsága azonban az érvényes szabályokra hivatkozva elutasította a kérést és Fehéry Ákost jelölte ki a találkozó levezetésére. A történetben maga a jelölés az érdekes, mert korábban a csapatok egyeztek meg a játékvezető személyében.
Adventi naptár, A HARMADIK BAJNOKI CÍM
Még 21-et kell aludni
A harmadik bajnoki cím ünnepléséről a Sport Világ c. lap tudósított:
Annak örömére, hogy a klub footballcsapata immár harmadízben nyerte el Magyarország labdarúgó-bajnokságát, a Ferenczvárosi Torna Club a közvágóhídi étteremeben lakomát rendezett a sportkörök imponáló részvételével, ami legjobban bizonyítja bajnoki csapatunk nagy népszerűségét.
Megjelentek azonkivűl az FTC footballosztályának tagjai teljes számban, úgyhogy a résztvevők számát körülbelül 180-ra lehetett becsülni. Steiner Hugó, az MLSZ alelnöke a szövetség elismerését és dicséretét tolmácsolta egy kerek beszédben. Mély hatást keltett az FTC footballosztály vezetőjének, Kárpáti Bélának szép beszéde. Gyönyörű jelenet volt, amikor a bajnokságban részt vett egyletek egy-egy babérkoszorút nyújtottak át a legjobb magyar csapatnak.
Adventi naptár, A MÁSODIK BAJNOKI CÍM
Még 22-t kell aludni
A bajnokság rögtön az egyik újonc elleni összecsapással kezdődött, akkor valószínűleg még kevesen gondolták, hogy mára ez lesz a rangadók rangadója.
1905.02.19., Soroksári út: FTC – UTE 2:0, NB1
FTC: Fritz – Berán , Ullerich – Lissauer , Bródy , Gorszky – Takács D. , Pákay , Pokorny , Weisz F. , Braun
Góllövők: Weisz F.(2)
Advent első gyertyalángja
Advent első vasárnapján egy angyal száll le közénk. Azért jön, hogy közelebb hozza az embereket egymáshoz. Mai zaklatott és rohanó világunkban nagyon sokan csak magukkal vagyunk elfoglalva és sok esetben még saját szeretteikre sem jut elegendő időnk. Az angyal azért jön, hogy felkészítsen bennünket a szeretet ünnepére. Az angyal segít abban, hogy lerázzuk magunkról a keserűséget és úgy tekintsünk a jövőre, hogy abban megtaláljuk a boldogságot. Segítsünk neki küldetése teljesítésében és gyújtsuk meg advent első gyertyáját. Zöld-fehér szívünkben a Ferencváros örök. Még akkor is, ha néha elbizonytalanodunk, ha néha úgy érezzük, hogy elfogy körülöttünk a levegő. Nehéz és bonyolult éveket élünk. Bizakodunk és félünk, hitet adunk egymásnak, de kételkedünk is. Mert emberek vagyunk, mert tudjuk, hogy számunkra az évek száma nem végtelen, ezért mi a jelenben akarunk örülni a sikereknek. Mi a jelenben akarunk bajnokságot nyerni és meghódítani a világot. Nekünk a jelenben van szükségünk Sárosi Györgyre, Rudas Ferencre, Novák Dezsőre, Varga Zoltánra, Albert Flóriánra és Nyilasi Tiborra. És ha azt látjuk, hogy ezek a legendás nevek csak a múltat jelentik, el tudunk bizonytalanodni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....
Adventi naptár, AZ ELSŐ BAJNOKI CÍM
Még 23-at kell aludni
Advent a karácsonyi ünnepekre való előkészület ideje, az otthonokat nemsokára megtölti a süteményillat és az adventi gyertyák fénye. Szerkesztőségünk egy kedves, régi hagyománnyal, egy adventi naptárral készül az ünnepekre. A hagyomány szerint az adventi naptár ősét egy édesanya találta ki, akit gyermeke minden áldott este azzal nyaggatott: hányat kell még karácsonyig aludni? A helyzet megoldására készített egy naptárat, és minden nap mögé elrejtett egy kis ajándékot.
Mi is ezt tesszük. Az idei évben a napok mögé rejtett ajándékot a bajnoki címeink bemutatására szenteljük. Készüljünk együtt a karácsony szeretett ünnepére úgy, hogy a családunk mellett gondolunk szeretett klubunk sikerei is.
Az 1903. évi szezonban bajnoki mérkőzésen pályára lépett játékosok névsora és pályára lépésük száma: Kovács G.(13), Pokorny(13), Gorszky(13), Berán(13), Manglitz(13), Bródy(12), Braun(11), Koltai(10), Novotny(9), Weisz F.(8), Borbás(8), Oláh(6), Fritz(5), Deutsch(3), Pákay(2), Weinber I.(2), Scheibel(1), Lissauer(1)
Az 1903. évi szezonban bajnoki mérkőzésen gólt szerző játékosok névsora és góljainak száma: Braun(11), Weisz F.(10), Pokorny(9), Kovács G.(8), Borbás(6), Pákay(3), Berán(3), Gorszky(1)