piros lap (emberhátrány)

2003.V.10. MTK Hungária – Ferencváros: 0-0

Csapatunk roppant értékes pontot szerzett az MTK otthonában és továbbra is öt pont előnnyel vezeti a tabellát a kék-fehérek előtt. Az örökrangadó gólnélküli döntetlennel ért véget, az eredmény azonban a rendkí­vüli körülmények miatt óriási bravúrnak számí­t.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2003.IV.11. Ferencváros – MTK Hungária: 2-1

Szűcs Lajos bravúrja is kellett

Egervári Sándor, az MTK Hungária vezetőedzője meglepetéssel szolgált, ugyanis a kezdőcsapatba állí­totta a román Daniel Rednicet. Ez ugyan még nem számí­tana váratlan húzásnak, hiszen a légiós alapember a kék-fehéreknél, ám Rednic sérülés miatt nem játszott az elmúlt fordulóban a Dunaferr ellen. Egész héten fájlalta a bokáját, s csak pénteken dőlt el, hogy képes a futballra. A húzás bevált, mert a bal oldali középpályás hasznára volt az MTK-nak.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2003.II.15. Ferencváros – Sinnik: 2-1

A szombaton a tervezett két edzőmérkőzés helyett egy találkozót játszottak a mieink, amelyen 2-1 arányban legyőztük az orosz bajnokság 6. helyezettjét, a Sinniket. Emellett jó hí­r, hogy a mérkőzésen a jelek szerint senki nem sérült meg, bár – amint arról már beszámoltunk – Tököli Attila torokfájás miatt kihagyta az összecsapást.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2002.III.1. Ferencváros – ZTE: 2-0

A vendégek energikusan kezdtek, de csupán kapufáig jutottak, mí­g a zöld-fehérek szlovák légiósaik jó helyzetkihasználásának köszönhetően gólokat is szereztek. A végig küzdelmes, helyenként szikrázóan kemény mérkőzésen a Ferencváros megérdemelten szerezte meg a 3 pontot.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2001.XII.5. Ferencváros – MTK-Hungária: 1-3

Az MTK a csúszós talajon mindvégig fölényben játszott és egy pillanatig sem férhetett kétség idegenbeli sikeréhez.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

2001.X.13. ZTE – Ferencváros: 2-0

Az első félidőben alacsony volt az iram. A Zalaegerszegnek volt több helyzete, de ekkor még nem sikerült a gólszerzés. Szünet után emelkedett a játék szí­nvonala, a hazaiak fölénye gólokban is megmutatkozott és megérdemelten nyertek.

Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2026. január 10.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK