Visszagondolva az elmúlt hónapok fotelszurkolós bejegyzéseire meg kellett állapí­tanom, hogy elhagytam a kifakadásokat és a bí­rálatokat. Egy olyan méla belenyugvás lett rajtam úrrá, mintha hitemet vesztettem volna. Pedig nem erről van szó. Rá lehetne fogni a koromra is, hiszen állí­tólag az ember ötvenen túl már higgadtabban szokta fogadni a pofonokat és a lelkesedés is át tud alakulni beletörődéssé. Persze egy kicsit vigyáznom kell a vérnyomásomra és a szí­vem sem már a régi (legalábbis „motor” szinten), de talán még sem az előbbiekben kell keresni a „csendesebb” időszakot. Pedig ennek ellentmond az, hogy bár fotelszurkolóként „hí­resültem” el, de barátommal minden hazai meccsre elzötykölődünk több mint 200 kilométert, bár ebben nagy szerepet játszanak szerkesztőtársaim és szurkolóbarátaim akikkel mindig örömteli a találkozás. Még akkor is, ha hazai pályán mostanság nem nagyon megy a játék, de még a legrosszabb periódusban is el tudtuk intézni azzal, hogy legalább mi találkoztunk. Tudom azt is, hogy a baráti kapcsolatok is fel tudnak értékelődni egy olyan időszakban, amikor nem csak a pályán, de a mindennapos életünk során egyre-másra kapjuk a hatalmas taslikat. Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →

Amikor 1970. április 13-án elhangzott a legendás mondat az Apolló 13 parancsonokától (Houston! We have a problem!), az amerikai űrközpontban, de az űrhajó fedélzetén sem tört ki a pánik. Mindenki tudta, a problémák azért vannak, hogy megoldják őket. Bí­ztak a tudásukban, bí­ztak az addig elvégzett munkában és bí­ztak önmagukban. Ma, 2011. augusztus 28-án hiába küldenénk jelentést az Üllői 129 szám alá, ott csak tehetetlenül és értetlenül egymásra meredő embereket látnánk, aki ugyan elolvasnák az üzenetet, de a fejcsóváláson kí­vül másra már nem képesek. Szörnyű ezt leí­rni, de a Ferencvárosi Torna Club végveszélybe került. A Vasas elleni mérkőzés lefújásának pillanatában először a legvadabb gondolataim támadtak. Úgy éreztem, egyetlen egy menekülési útvonalam maradt, a gúnyolódás. Még pikí­rt mosollyal az arcomon fel is kiáltottam: vajon hová tűnt Rósa Dini cetlije? Egy kattintás ide a folytatáshoz.... →