„Tanári etűdök” az öltözők világából – II.
„Zöld fű felett, kék ég alatt, legjobb edző dr. Lakat!”
***
1967.IV.16., Népstadion, Újpesti Dózsa – Ferencváros 0:3
Lakat doktor:
Ahol eddig voltam, minden csapatban amiatt zsörtölődtek a játékosok, hogy szófukarrá válok, amikor dícsérni kell. Valóban, az én mércém magas. Most azonban azért nem nyilatkozom, mert ha őszintén megmondanám a véleményemet, egyesek talán rajongónak vagy nagymellényűnek tartanának.
***
A mérkőzést egy fiatal chilei vezeti! Miért kellene ettől félnünk?!
Az első félidőben „csak-csak”, de amit a második félidőben produkált, az minden képzeletet felülmúlt. Az „apróbb” eseteket nem említem, csak a lényeget: kezdte azzal, hogy a sérült Kozma helyett a 2 (!) perce beállt cingárvékony Sikorát „durvaságért” kiállította, holott mindenki látta, hogy félelmében inkább az árnyékot rugdosta, mint az ellenfelet. Szentmihályi gyors sprintet vágott ki (sose láttam ilyen gyorsnak!) és máris a játékvezetőnél termett. Hogy mit mondott, illetve akart mondani, azt ma már senki sem nem tudja, mivel mondat közben a kiállítás sorsára jutott, így 9 (!) emberrel maradtunk. (Illetve csak 7-en, mivel a kilencbe Szőke és Puskás is bele tartozott.)
Először és utoljára a túrán, az ellenfél szerezte meg a vezetést, 1:0! Mi lesz itt, vége az ártatlanságunknak? Novák azonban ezúttal is mesterlövésznek bizonyult, persze, hogy 11-esből! Ha a vége jó, minden jó, az eredmény 1:1, csapatunk 9 emberrel (azaz 7-tel!) megúszta ezt a legnehezebb mérkőzést is: veretlen maradt!
Viszont ne csodálkozzék a jámbor olvasó, ha ezentúl néha írásban is találkozik azzal a névvel, ahogyan én később ezt a csapatot neveztem „FORTUNA” SC.
Néhány „rosszmájú” játékos szerint ugyan inkább NEKEM volt szerencsém, hogy ilyen jó csapatnak az edzője lehettem!
(Dr. Lakat Károly – Túralevél 1968)
***
A fröccseit is (nem egyet!) mindig a gyúróval, a pályamunkásokkal, meg a szertárossal issza meg Kollár néni büféjében, és soha nem konyakozik a hatalmasságokkal egy szobával odébb, a protokollteremben. Egyszer, amikor már nagyon éles támadások érték az italozás miatt, egy meccs után hazafelé villamosozva az 52-esen, bizonyos fokig akkor már engem is felnőttként kezelve mondta:
– Tudod, nálunk az úgy van, ha egy edző megiszik két vagy három fröccsöt, akkor az az emberek szemében merő alkoholizmus. Ha egy miniszter vagy egy tábornok iszik meg tíz konyakot, arra azt mondják: reprezentál… A kettő között megítélésben ég és föld a különbség! Pedig iszik az egyik is, iszik a másik is.
Megrögzött antialkoholistaként pontosan értettem, ha megérteni soha nem is voltam képes, ez volt talán az egyetlen olyan tulajdonsága, amelyet soha nem irigyeltem tőle, amelyben nem szerettem volna hasonlítani rá! „Történelmi gyökérként”, no meg jobb híján elfogadtam azt az anekdotát, amelyet vagy Hidegkúti Nándi bácsitól, vagy a csodálatos Sándor Csikartól hallottam egyszer.
Ők a Fradi- és az MTK-játékosok közötti meghatározó különbséget (sok egyéb mellett persze) abban látták, hogy míg a Fradi-játékosok isszák, addig az MTK-sok eladják a bort!
Márpedig apám világéletében és ízig-vérig fradista volt, még ha akkoriban a Honvédnál edzősködött is.
(Részlet Lakat T. Károly Apám regénye c. könyvéből)
***
Őrjöngés, dörgő tapsvihar, újságírók hada. Szentmihályi az ellenfél mezbeöltözött szurkolóinak a vállán. Ilyen még nem volt: egyszerűen elszabadult a pokol — de most pozitív értelemben. De minden dicséretet megérdemelnek ezek a fiúk! (Ezt azért kár volt leírnom!) Egyenesen rejtély előttem: hogyan tudják előttem is titkolni, mennyire tudnak ők focizni?
(Dr. Lakat Károly – Túralevél 1968)
Vélemény, hozzászólás?