Tripláztak a ferencvárosi labdarúgók

Az utóbbi időben sokan foglalkoztak azzal, mi lesz az idei labdarúgó Szuper Kupa sorsa. A téma attól vált érdekessé, hogy az 1994/95-ös sorozatban a bajnokságot és a Magyar Kupát egyaránt a Ferencváros hódí­totta el. Egyesek tudni vélték, hogy ebben az esztendőben nem adják át ezt a trófeát, azonban Berzi Sándor, a szövetség főtitkára határozottan cáfolta ezt az értesülést.

– Nem tudom, honnan származhat ez az információ, ugyanis nem fedi a valóságot. Éppen arról született döntés, hogy a ferencvárosiak megkapják a Szuper Kupát is, méghozzá a bajnoki rajt előtt egy ünnepség keretében – nyilatkozta a főtitkár.

Így a ferencvárosiak a 25. bajnoki cí­m és a 18. kupadiadal mellé a 3. Szuper Kupa-győzelmet is elkönyvelhetik.

*

Taroltak a ferencvárosi labdarúgók: a bajnoki cí­m mellé a Magyar Kupát és a Szuper Kupát is begyűjtötték. Ilyen szenzációs sorozattal még egyetlen magyar csapat sem büszkélkedhet, igaz, a triplázásra is csak 1992 óta van lehetőség. A nagy sorozat sikerkovácsa, Novák Dezső, a zöld-fehérek 56 éves vezetőedzője, aki az éjszakába nyúló hétfő esti dunai sétahajózás közben nyilatkozott a jelenről és a jövőről.

– Ilyen eredménysor ismeretében fölösleges arról kérdezni, hogy elégedett-e. De az érdekes lehet: akadnak-e olyan dolgok, amikkel elégedetlen?
– Mielőtt válaszolnék, hadd kezdjem azzal: nagyon büszke vagyok arra, hogy én lehettem ennek a csapatnak az edzője. Úgy érzem, egy fogaskerék voltam a szerkezetben, talán a 12. játékos, vagy a csapatkapitány, de érdemem semmivel sem nagyobb, mint a futballistáké, a felkészí­tésben közreműködő munkatársaké. Csak azt tudom mondani, az együttes valóban nem játszott mindig úgy, ahogy szerettük volna, csúsztak be kisebb-nagyobb hibák, de az a lényeg, hogy ismét bajnokok lettünk. Szóval, nem tudok olyat területet megnevezni, amellyel elégedetlen lennék. De visszakérdezek: vajon ennyire örülnének a zöld-fehér hí­vek, ha mondjuk még jobban megy a játék, de a bajnokságban nem végzünk csak a második vagy a harmadik helyen? Tudomásul kell venni: a mai futballban jóformán semmi más nem számí­t, csak az eredmény.

– Rendben, nem elégedetlen, de a szezon során csak akadtak fájó momentumok…
– Persze, ezt az állí­tást elfogadom. Egyébként is minden vereség fáj, de ezek ugyanúgy hozzátartoznak a játékhoz, mint a sikerek. A most befejeződött szezonnál maradva tavaly augusztus második felében volt két mérkőzésünk, amelyik nagyon rosszul sikerült: előbb a Békéscsabától, majd az Újpesttől szenvedtünk vereséget. Ekkor engem is megtalált a közönség, de szerencsére utána is talpra tudtunk állni, s nagy dolog, hogy az őszi idény végén már szorosan ott voltunk a remekül kezdő újpestiek nyomában.

– Ön szerint mikor érkezett fordulópontjához a bajnokság?
– A 19. fordulóban vettük át a vezetést, amikor otthonában legyőztük az addig éllovas Újpestet. A bajnoki cí­met pedig május közepén biztosí­tottuk be, amikor idegenben legyőztük a pécsieket. Igaz, ahhoz az is kellett, hogy ugyanaznap az újpestiek veszí­tsenek Debrecenben. Akkor tí­z ponttal elhúztunk, s az az előny már megnyugtató volt a hátralevő öt fordulóra.

– A játékosok közül kivel volt a legelégedettebb?
– Nem szeretek sorrendet felállí­tani, mert szerintem 18-20 játékos csaknem egyformán kivette a részét a diadalból. Volt idő, amikor a kulcsfigurák hozták magukat, máskor meg az úgynevezett kiegészí­tő emberek remekeltek. Ha mégis ki kell egy valakit emelni, akkor az Lipcsei Péter. Főleg őszi teljesí­tménye alapján, meg azért is, mert 14 találattal ő lett a csapat házi gólkirálya.

– Ismeretei szerint, kik azok, akikre nem számí­that ősztől?
– Eddig csak Lipcsei távozásáról tudok, bár arról is olvastam, hogy kapusunk, Balogh Tamás nem akar az Üllői úton maradni.

– Mit tart a jövő évad legfontosabb feladatának?
– A legfontosabb, hogy megleljük Lipcsei utódját. Lehet, hogy erre házon belül kell megoldást találni, de az is előfordulhat, hogy igazolunk valakit. Túl nagy kí­nálat nincs. Persze, akadnak olyanok a külföldi klubokban, akiket szí­vesen idehoznék, csakhát ők nem arra vágynak, hogy Magyarországon futballozzanak. Egyébként meggyőződésem, hogy nincs szükség tűzoltó munkára, nem rossz a mostani játékosállomány, ezekre a fiúkra lehet épí­teni. Ez a dolgok egyik része, a másik: a hibákból tanulni kell. Így például nem lenne túl jó, ha legközelebb is ilyen sok gólt kapnánk, mint a mostani szezonban.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK