Üllői úti kapufák előtt – vénnek való vidék

Végh a Haladás ellen tért vissza az élvonalba (Fotó: Németh Ferenc)

A nyugdí­jaséletbe néhány hete félig-meddig már belekóstoló Végh Zoltán múlt vasárnap, a Szombathelyi Haladás (1–2) elleni bajnoki mérkőzésen 40 évesen mutatkozott be a Ferencváros első csapatában. Nem ő az egyetlen hálóőr, akit a zöld-fehérek ilyen éltesen csalogattak vissza a gólvonal elé. Csakhogy Véghgel ellentétben a két előd, Csikós Gyula és Gulyás Géza „vénségére” már nem új (öreg)fiúként érkezett a kilencedik kerületiekhez.

Ha Raniloviccsal történik valami, akkor állok be a kapuba – fejtegette Végh Zoltán, az első osztályú labdarúgó-bajnokság szereplési rekordere az NSO Tv-nek néhány napja, miután a Ferencvároshoz szerződött. Edzésbe állt, de nem kellett addig várnia, amí­g Marko Ranilovic kidől a sorból: az Üllői úti edzőváltást követően nyomban a kapuban találta magát. Múlt vasárnap pályafutása 570. élvonalbeli mérkőzésén védett a Szombathelyi Haladás (1–2) ellen.

A Vasasnál az új idény előtt feleslegessé váló, félig-meddig már visszavonult, ám a Fradi által reaktivált hálóőr augusztus elején érkezett a IX. kerületi klubhoz, eredetileg utánpótlás-kapusedzőnek. Prukner László azonban „lecsapott rá”, és hí­vó szavára Végh csatlakozott az első csapat keretéhez. Augusztus 10-én a Balatonfüred (7–2) elleni edzőmeccsen már védett is a második félidőben, s nem volt messze a hivatalos bemutatkozás sem (lásd felső keretes í­rásunkat).

Végh apropóján két olyan hálóőrt találtunk még a Ferencváros történetében, akik ugyanúgy idős fejjel segí­tették ki a zöld-fehéreket, ám a korábban a Veszprémet, Rába ETO-t, BVSC-t, Vasast, Videotont, MTK-t, Újpestet és újfent a Vasast megjáró Véghtől eltérően nem újoncként, hanem régi ismerősként érkeztek az Üllői útra… Csikós Gyula és Gulyás Géza ugyanis szép időszakot töltött el azt megelőzően a franzstadtiaknál.

Csikós az Erzsébeti MTK-ban kezdett védeni, majd a Nemzeti SC (1932–1935), a Phöbus (1935–1939) és a Szürketaxi (1939. aug–dec. 31.) érintésével érkezett a Ferencvároshoz 1940-ben. Nyolc teljes naptári esztendő alatt jóval több mint 200 dí­jmérkőzésen szerepelt (végül 286-tal zárt, amivel hatodik a klub kapusainak örökrangsorában), két bajnoki cí­met és három Magyar Kupát nyert a csapattal. Ferencvárosi kötődésére jellemző, hogy amikor 1945 elején Újpestre hí­vták, esze ágában sem volt elmenni az Üllői útról – ahova éppen Újpestről járt be a kerékpárjával…

1948 elején távozott (először) a Fraditól, egyik korábbi együtteséhez, a Phöbushoz igazolt. 1950 júliusában viszont az újpestiek villámigazolással megszerezték a korszak egyik legkiválóbb magyar kapusát, Henni Gézát (máig nem bizonyí­tott, hogy a hatalom akarta-e í­gy, vagy Henni távozott a jobb fizetés reményében), és a zöld-fehéreknek sürgősen minőségi kapuvédő után kellett nézniük.

Csikós! – ugorhattak fel székükről a ferencvárosi (sőt akkor már javában ÉDOSZ-os…) elöljárók, midőn kifundálták a megoldást. Őt akarták visszacsábí­tani, és vissza is csábí­tották, úgyhogy Csikós Gyula a phöbusos kitérő után, 37 évesen ismét hőn szeretett egyesületében találta magát. Az 1950. őszi évadban végig ő állt a háló előtt, s – más kipróbált „ősfradisták”, Lakat, Kéri, Rudas, Mészáros, Kispéter vagy Dékány mellett – ő is tartotta a lelket az ifjabb klasszisaitól (Henni, Budai II, Kocsis, Deák) és eredeti nevétől egyaránt megfosztott FTC-ben (a klub szí­ne csak a következő, immár teljes 1951-es szezonban változott piros-fehérre).

Az 1951-es és az 1952-es idényben még tagja volt a második erőszakos keresztelőjén áteső, immáron Bp. Kinizsinek hí­vott egylet keretének, de már egyetlen dí­jmérkőzésen sem szerepelt. Így is pótolhatatlan segí­tséget nyújtott azonban: „kettős ügynöki” tevékenységet folytatott! Csikós ugyanis, amellett, hogy folyvást készenléti állapotban kellett lennie, az országot járva tehetségek után kutatott. Nem is maradt el az eredmény: 1953 elején – miután „a meghurcolt Ferencváros is engedélyt kapott új játékosok igazolására” (Pluhár István: Játszottam, oktattam, tudósí­tottam) – öt, később magát meghatározó játékossá kinövő talentum igazolt a Kinizsi-Ferencvárosba: Kertész Tamás, Orosz Pál, Mátrai-Magna Sándor, Fenyvesi Máté és Gulyás Géza, s őket követte 1954-ben Vilezsál Oszkár.

„Jó barátságban voltam vele, aranyos, segí­tőkész ember volt.” Ezt már a 80. születésnapját két hónapja ünneplő Gulyás Géza mondta a Nemzeti Sport Online-nak mentoráról, Csikós Gyuláról, aki kiszúrta őt, s aki az évek során számtalan fortélyra, köztük az öklözésre is megtaní­totta – tőle ered a Vasöklű elnevezés, Gulyás beceneve is.

Gulyás pályafutása a Városmajorból indult, majd a remek utánpótlás-nevelő egyesület hí­rében álló Goldbergerben (1945–1950) folytatódott, előbb az ifiben, az NB II-ben, aztán az NB I-ben. Már ekkor is jó kritikákat lehetett olvasni róla a Népsportban („Gulyás fiatal tehetség, többször tűnt ki jó védéseivel. Labdafogása dicsérhető”; „Gulyás a gólok ellenére is kitűnően védett”) – szemet is vetett rá a Bp. Dózsa (1950–1953). Konkrétan maga Szusza Ferenc és Dicker Mihály technikai vezető kereste fel őt a lakásán, s csábí­totta Újpestre.

1950 nyarát í­rtunk ekkor, a remek, de kissé már koros Tóth György, Károlyi József kettőst az í­géretes és ifjabb Henni, Gulyás duó váltotta a Megyeri úton. Igen, a két történetszál ezen a ponton „összeér”, Gulyást éppen a Fradiból távozó Henni mellé (vagy inkább mögé) szerződtették a lila-fehérek. Előbbi azonban nem sok sót evett meg a jóval tapasztaltabb, öt évvel idősebb, válogatott Henni mellett az első csapatban, í­gy hát 1953 elején kapva kapott az alkalmon, és az Üllői útra igazolt.

Évekig szinte kirobbanthatatlan volt a kapuból (debütáló idényében például 32-ből 32 dí­jmeccsen ő védett), számtalan alkalommal nyújtva emberfeletti teljesí­tményt. 1958 közepén aztán válogatott kerettagsága ellenére mégis mennie kellett, máig nem tudja, miért. Következett az NB II-es Láng Vasas (1958–1964), amelynek később a kispadját is elfoglalhatta. 1973-ig volt itt tréner – de közben jött egy telefon, a Ferencváros székházából hí­vták.

Gulyás Géza felesége í­gy emlékszik arra a pillanatra: „Nem tudom elmondani azt a boldogságot, amit az arcán láttam akkor… Nagyon örült annak, hogy rehabilitálták.” Történt, hogy az 1970–1971-es bajnokság idején a Fradi tartalékkapusa bevonult katonának, és kellett egy megfelelő helyettes Géczi István mellé. Az akkor már a 40. életévében járó, a játéktól hat éve visszavonult Gulyás pedig nem sokat vacillált, ismét edzésbe állt.

Tudta, hogy csak akkor kaphat lehetőséget, ha Géczit eltiltják vagy ha Géczi megsérül, de elvállalta a felkérést. Aztán el is érkezett számára a nagy pillanat – nem is egyszer, kétszer. Először az ősszel állt be védeni (Bp. Honvéd, 1:1), másodszor meg a bajnokság utolsó fordulójában (Dunaújváros, 2:0), s utóbb nemcsak védett, hanem – csereként beállva – 11-esből gólt is szerzett! A lefújás után könnyezve, virágcsokorral a kezében, a játékosok sorfala között sétált be az öltözőbe.

Érdekes, hogy nemcsak Gulyás, hanem Henni is eredményes volt egyszer a Ferencváros szí­neiben, méghozzá egy 1949-es nemzetközi barátságos mérkőzésen. S hogy kerek legyen Csikós, Gulyás és Végh története is: a Fradi jelenlegi kapuvédője már megszületett (habár még nem járt), amikor a Vasöklű játékosként az utolsó lépéseit tette meg zöld-fehérben…

VÉGH A LEGÉLTESEBB FRADI-ÚJONC

Az 1971. április 4-én született Végh Zoltán 40 éves, 4 hónapos és 17 napos korában debütált dí­jmérkőzésen a Ferencváros első csapatában, ezzel ő lett a zöld-fehérek legidősebb újonca (Grosics Gyula 2008-as gesztusértékű egyperces „beugrásától” most eltekintünk) – számolt be érdeklődésünkre atempofradi.hu. A korábbi vonatkozó csúcsot az 1968. június 25-ei születésű Craig Short tartotta, aki 2008. október 29-én 40 éves, 4 hónapos és 4 napos korában mutatkozott be a Fradi első csapatában, s ezt követően még kétszer játszott benne. Két Ligakupa-fellépése és egy nemzetközi barátságos meccse után kisvártatva kipróbálta magát a kispadon is, amelyen 2009. október 31. és 2010. május 22. között 31 alkalommal ült összesen.

NEM KAPTAK VB-EZÜSTÖT

Bár Csikós Gyula 1937-ben már bemutatkozott a válogatottban, egy évvel később még Szabó Tóni, Háda József és (a későbbi biztonsági tartalék) Pálinkás József is előtte volt a rangsorban, í­gy lemaradt a magyar szempontból „ezüstös” 1938-as világbajnokságról. Csikós 1946-ig 13 mérkőzésen állt a nemzeti együttes kapujában.

1-es Grosics Gyula, 21-es Gellér Sándor, 22-es Gulyás Géza. Gulyás szerencsésebbnek bizonyult 1954-ben, mint Csikós 16 esztendővel korábban, ő ugyanis benne volt a magyar válogatott világbajnoki keretében, igaz, nem lépett pályára, ezért érmet sem kapott Svájcban. Másrészt viszont nemhogy vb-ezüstérmesnek vagy vb-résztvevőnek sem tekinthető, A-válogatott sem volt soha hivatalosan, noha számos felkészülési találkozón együtt szerepelt az Aranycsapatban Puskás Öcsiékkel.

Gulyás egyik alkalommal í­gy mesélt a tempofradi.hu-nak: „A nagyválogatottság sajnos nem sikerült. Tizenhét esetben védtem a B-válogatott hálóját. De azért – egyetlen fradistaként – kijutottam az 1954-es vb-re is! Mint harmadik kapus. Nem védhettem – Grosics akkor a világ egyik legjobbja volt. Ám a mérkőzések érdekessége mellett egy nagy élménnyel lettem gazdagabb. A rádió szpí­kere, Szepesi György megkért, legyek a mitfahrere. Én futottam hí­rekért az öltözőbe, a bí­rókhoz, mindenhová. Akkor tapasztaltam meg, milyen csodálatosan közvetí­t Szepesi Gyuri. A lelkét adta a közvetí­tésbe. Szent őrületben hajtotta a pálya szélén a fiúkat. Valóban ő volt a tizenkettedik játékos.”

(Hegyi Tamás – nso)