Ungár Gyula

Az ifiben már együtt játszott Patakival és Blummal. A tí­zes évek elején az FTC „aranykorszakában” került az első csapatba. Bár nem okozott csalódást. Fritz Alajost, az első számú kapust nem sikerült kiszorí­tania.

Néhány nagyszerű védést í­gy is produkált, a legnagyobbat éppen a labdarúgás taní­tómestereinek, az angolok otthonában. Az időpont: 1912, London. Az English Wanderers elleni mérkőzésen már az első félidőben is, többször is bravúrral védte az angol játékosok lövéseit. A második játékrészben „az angolok fokozott iramát már csak Ungár ügyes védései teszik ártalmatlanná, miközben meg is sérült, de szerencsére labdával érte el. Másnap a lapok a fotográfiáját is hozták „a briliáns magyar kapuvédő” cí­mmel.” – (Nemzeti Sport)

Ő volt az FTC történetének az első kapusa, aki tizenegyest lőtt. 1913 februárjában, az NSC elleni 8:0-s mérkőzésen állt a labda mögé, de a büntetőt a kapu fölé lőtte.

Visszavonulása után vezetőként is  tevékenykedett az egyesületben.

A hatvanas években a klub hőskorából származó fényképekkel, korabeli emlékekkel is szolgálta szeretett egyesületét.

(Nagy Béla í­rásainak felhasználásával)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK