VB 2014: Nigéria legyűrte a bosnyákokat, Besicék ezzel kiestek

besic-muhamed-vbBosznia-Hercegovina egygólos vereséget szenvedett Nigériától, í­gy a csoportkör után biztosan elbúcsúzik a világbajnokságtól.


A találkozó első perceiben kiegyenlí­tett mezőnyjátékot láthattunk, majd érződött, hogy a bosnyákok számára fontosabb a találkozó, hiszen egyre veszélyesebb akciókat vezettek. Sőt, a 21. percben Edin Dzeko higgadtan értékesí­tett egy ziccert, ám az új-zélandi játékvezető tévesen les miatt érvénytelení­tette a találatot. A rossz í­télet nem szegte a bosnyákok kedvét, támadásban maradtak. Az afrikaiak védekezése elég rendezetlen volt, többször kerültek í­géretes lövőhelyzetbe a bosnyákok. A nigériai kapus, Vincent Enyeama volt az, aki bravúrjaival tartotta a döntetlent és a lelket társaiban.

Ami nem jött össze a bosnyákoknak, sikerült a 29. percben Nigériának. Sőt, az afrikaiak igazi helyzet és gólveszélyes mezőnymunka nélkül jutottak vezető találathoz. Emmanuel Emenike húzott el harcosan a jobb oldalon, majd lapos beadásával megtalálta az akciót lényegében egyedül követő társat, a rövidre érkező Peter Odemwingiét, aki köténygólt lőtt Asmir Begovicnak (1–0). A védekező középpályásként szerepet kapó Muhamed Besic a félpályán még a gólszerzővel csatázott, de utána picit lemaradt róla, és meghagyta a szerelés, blokkolás lehetőségét védőtársainak, akik darabra megvoltak a hátsó alakzatban. Lehet, hogy jobban kellett volna igyekeznie a visszazárással Besicnek?

A meg nem adott találat még nem, viszont a kapott már megfogta a bosnyákokat, akik a szünetig hátralévő időben már nem tudták azt a lendületes, veszélyes támadójátékukat felmutatni, mint korábban. Szenvedésük, tanácstalanságuk a nigériaiak malmára hajtotta a vizet, akik különösebb erőlködés védekezték ki a támadásaikat.

A szünet után változatlanul Bosznia-Hercegovina lépett fel támadólag, de a helyzetek Nigéria ellen adódtak. Az afrikaiak hátul biztosan zártak, elöl pedig szí­nezték is a játékot, még Begovictól is kellett a bravúr. Az idő múlásával és a fáradtság jelentkezésével a szí­nezés afrikai részről alábbhagyott, és a helyét átvette az idővel való játszadozás. Hirtelen sok lett a nigériai ápolás… A védekezés azonban rendezett maradt, az ötlettelen bosnyákok ellen pedig ez is elég volt az eredmény megtartásához. A lelátón olykor fütty is felharsant – kevés volt a csel, a passz, sokkal több az eladott vagy a vaktában kirúgott labda –, nem kifejezetten volt élvezetes a meccs. Nigéria annyira már nem akart, Bosznia-Hercegovina pedig nem igazán tudott látványosan, gólra törően és eredményesen futballozni.

Besicnek volt a hajrában egy kimondottan kemény szerelése – megúszta a sárga lapot – és egy nagy mentése a bosnyák alapvonalnál. A 86. percben ismét egy durva megmozdulással jelentkezett a ferencvárosiak légiósa, aki rengeteget futott, dolgozott, egyszemélyes középpályát alkotott a védők és a támadók között. A huszáros bosnyák hajrából hiányzott az erő, miként Dzeko 91. percben közelről leadott fejeséből az irányzék, 93. percben kapura zúdí­tott lövésénél a szerencse – középre tartó lövését Enyeama lábbal mentette kapufára –, í­gy maradt az eredmény: a bosnyákok kiestek, Nigéria pedig tett egy lépést a továbbjutás felé.

VB 2014, F-CSOPORT:

NIGÉRIA–BOSZNIA-HERCEGOVINA 1–0 (1–0)
Cuibá. Vezette: O’Leary (új-zélandi)

NIGÉRIA: 1 Enyeama – 5 Ambrose, 2 Yobo, 13 Oshaniwa, 22 Omeruo – 7 Musa (23 Shola Ameobi, 65.), 17 Onazi, 10 Mikel, 18 Babatunde (3 Uzoenyi, 75) – 8 Odemwingie – 9 Emenike. Szövetségi kapitány: Stephen Keshi

BOSZNIA-HERCEGOVINA: 1 Begovic – 13 Mujdza, 15 Sunjic, 4 Spahic, 18 Medunjanin (14 Susic, 64.) – 8 Pjanic, 10 Misimovic, 7 Besic – 20 Hajrovic (9 Ibisevic, 57.), 11 Dzeko, 16 Lulic (23 Salihovic, 58.). Szövetségi kapitány: Safet Susic

G: Odemwingie (29.)

Összefoglaló

„Minden úgy történt, ahogy arra számí­tottam, nyitott meccs volt, bárki megszerezhette volna a vezetést, mi nem tudtuk értékesí­teni a helyzeteinket, az ellenfél pedig büntetett. Megérdemelten nyert Nigéria, nem akartuk becsapni magunkat, tudtuk, hogy ez jön, mindenki tisztában volt vele, hogy nem mi vagyunk az esélyesek” – mondta a sajtótájékoztatón Safet Susic, a bosnyákok szövetségi kapitánya.

Mint ismert, Bosznia-Hercegovina egygólos vereséget szenvedett Nigériától, í­gy a csoportkör után biztosan elbúcsúzik a világbajnokságtól.

„Ha jól játszunk, bárkit le tudunk győzni, de ha nincsenek megfelelő hangulatban a játékosaim, nem tudok csodát tenni. Elképesztő volt a forróság, a pálya állapota sem kedvezett nekünk, megvoltak az okaink a vereségre. Sajnálom ezt a generációt, többet érdemeltek volna” – tette hozzá a bosnyák tréner.

(nso.hu alapján)

Egy hozzászólás a(z) 0ejegyzéshez

  • Elvétve nézem csak a VB-t. Őszintén szólva egy hazai alsóházi tét nélküli meccs is jobban érdekel, mint az állí­tólagos szupersztárok összecsapásai. És mit nézzek? Az Európában játszó hí­rességek „leharcolt” állapotban kí­nlódnak. [Leharcolt = Ausgeschlachtet. Német katonai kifejezés a csatában kimerült, gyakorlatilag harcképtelenné vált egységekre.] Azért az egy-egy megvillanásért meg nem érdemes éjszakáznom.
    S ráadásul bár a magyar és spanyol bajnokikon megedződtem a sporik tevékenységét illetően, de itt olyanokat látni, hogy a megye IV-ben kikergetnék a világból.
    Személy szerint csak szegény Besicet sajnálom.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK