1928.IX.16. KK, Ferencváros – Admira 1:0

Vannak mérkőzések, amikor nem nagyon számí­t a mutatott játék, vagy a gólok száma. Vannak mérkőzések, amikor a csapat végigtámadja mindkét félidőt, gólhelyzetek sorát alakí­tja ki, mégis csak egy gólt sikerül szereznie. És van olyan mérkőzés, amikor a fenti két eset egyszerre valósul meg. 1928. szeptember 16-án, a KK sorozatban, az Admira elleni visszavágót 1:0-ra nyertük meg, és mivel az első mérkőzésen is nyert a csapat, bejutott a kupa döntőjébe!

Ez a tény feledtette azt, hogy a szép számú közönség (20 ezren voltak kí­váncsiak a visszavágóra) több gólt és magabiztosabb játékot várt. A bécsi győzelem után mindenki úgy gondolta, hogy az osztrák bajnok (vagy, ahogy az Európai újságok nevezeték őket: a „csodacsapat”) nem lesz képes feltartoztatni a Rázsó, Takács II, Turay, Szedlacsik, Kohut támadósort. A végső célt végül is elértük, kettős győzelemmel kerültünk a KK döntőjébe, végig is támadtuk az egész mérkőzést, de gólt, csak a 33. percben értünk el, Rázsó révén.

Az „öreg harcosról” (a Nemzeti Sport jellemezte í­gy) nagyon keveset tudunk. Harmincévesen került a Fradihoz, 1930-ig volt tagja a csapatnak, ez idő alatt 120 alkalommal lépett pályára és 22 gólt szerzett. Ezek közül kettő volt igazán emlékezetes, az egyiket 1929-ben, a Fradi Dél-Amerikai túráján, az Uruguay válogatottjának lőtte, a másikat meg 1928-ban, az Admirának, mely végleg biztosí­totta helyünket a KK döntőben.

Bár a második félidőben már az Admirának is voltak helyzetei, de igazából nem forgott veszélyben a győzelem. Tóth-Potya István, a csapat edzői í­gy nyilatkozott a mérkőzés után: „A csatársornak peches napja volt. Sokkal több góllal kellett volna nyernünk.” A továbbjutás jogosságát, az Admira edzője sem vonta kétségbe: „Őszintén megmondhatom: a jobbik csapat győzött. Minden emberek derekasan küzdött, de semmit sem lehet csinálni, ha az ellenfél jobb.”

Az 1928-as Admira elleni KK talákozón kisTaki és Szedi támadja az osztrákok kapuját

Ennél reálisabb értékelés nem is kell, tényleg a jobbik csapat jutott az 1928-as KK döntőjébe, ahol az osztrák Rapid várt a Ferencvárosra. Milyen esélyekkel vártuk a döntőt? Erre talán az Admira mérkőzés játékvezetője adta meg a választ. Az olasz Barlassina arra a kérdésre, hogy vajon „miként viszonylik a Ferencváros a legjobb olasz klubcsapathoz”, í­gy válaszolt: „A Ferencváros jobb, mint akármelyik vezető olasz együttes. Technika és összjáték dolgában mindenesetre felettük áll.”

A nyilatkozat nem hangzott rosszul a döntő előtt. Bizakodásra és reményre adott okot, és arra az eshetőségre, hogy a Ferencváros először nyerhessen európai kupát.

1928-ban, erre minden esélyünk meg volt.

– lalolib –

1928.08.19., Belgrád: Beogradski – Ferencváros: 0-7
1928.08.26., Hungária krt: Ferencváros – Beogradski: 6-1
1928.09.09., Bécs: Admira – Ferencváros: 1-2

SPORTHÍRLAP

NEMZETI SPORT

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK