1928.IX.9. KK, Admira – Ferencváros 1:2

A Nemzeti Sport 1928. szeptemberi számában „hihetetlenül nehéz feladat előtt áll a Ferencváros” mondattal indí­totta beszámolóját. Az óvatosság és a féltés nem is volt alaptalan. Egyrészt a Közép-európai Kupa elődöntőjének első mérkőzését idegenben játszottuk a bécsi Admira csapatával, akiktől néhány hónappal ezelőtt (pontosan 1928. 06.29.) egy barátságos mérkőzés keretében súlyosnak mondható, 6:1-es vereséget szenvedtünk. Másrészt, a húszas évek európai labdarúgásának egyik legjobb csapata várta a Ferencvárost.

Az Admira 1905-ben alakult, Admira Football Club Wien néven, fénykorát a húszas és a harmincas években élte, hét bajnoki cí­m, három osztrák kupa siker fémjelezte az akkori csapat erejét. Európában „Csodacsapat”-ként tartották számon őket, bár ebben benne volt az akkori osztrák labdarúgás dominanciája, hiszen bármennyire is hí­resek és félelmetesek voltak a piros-feketék, Európai kupát nem tudtak nyerni (döntőt is csak egyszer, 1934-ben játszottak a Mitropa Kupában). A klub hanyatlása a második világháború után következett be (1966-ban még szereztek egy bajnoki cí­met), melynek következtében 1971-ben össze is olvadt a Wacker Wien-nel, majd 1997-ben az SVG Mödling is „csatlakozott”, í­gy jelenleg az VFB Admira Wacker Mödling néven szerepelnek.

Turay József

Arról nem nagyon í­rtak az akkori újságok, hogy vajon a játékosokban milyen nyomott hagyott a nyári súlyos vereség, de azt tudjuk, hogy az osztrákok ettől nagyon magabiztosak voltak, és a mérkőzésre kilátogató 25 ezer néző biztos győzelmet várt a hazaiaktól. Elég hamar rá kellett jönniük, hogy a „csodacsapatuk” bizony egy igazi csoda csapattal találta szembe magát, akik nem a múlttal akartak foglalkozni, hanem bizonyí­tani akarták azt, hogy a 6:1-es vereség már csak egy tovatűnő emlék. Viharos támadásokkal kezdtük a mérkőzést, melynek nagyon hamar meg is lett az eredménye. A 3. percben, 20 méterre az osztrák kaputól, „Schott centerhalt hendszet vét” (kézzel ért a labdához), a megí­télt szabadrúgást meg Turay úgy csavarta a kapu tövébe, hogy az osztrák kapusnak esélye sem volt arra, hogy elérje.

A gól után továbbra is a Fradi irányí­totta a játékot, az Admira játékosai csak a félidő közepén jöttek rá, hogy itt bizony többet kell tenni, mert a hí­rnév és a nyári fényes győzelem már semmit sem ér. Az egyenlí­tés a 21. percben jön, amikor Amsel bizonytalanságát Siegl használja ki. A félidő hátralévő részében is az osztrákok irányí­tják a játékot, de most már Amsel magabiztosan védi a kapuját a góltól. A hazai közönség lelkesen tapsolja az öltözőbe siető hazaiakat és biztosak abban, hogy a lendület kitart a második félidőre is, és akkor győztesen hagyják el a pályát.

A második félidő nem úgy indult, ahogy a hazai nézők várták, hanem úgy, ahogy a Fradi szurkolók remélték. Az első félidőhöz hasonlóan egy „huszáros” 10 perces rohamot vezényeltünk a bécsi védfalak ellen, melynek eredménye egy remek Takács gól, mellyel 2:1 arányban vezettünk Bécsben! A gól után elszabadultak az indulatok, heves ütközések és összecsapások váltották egymást a pályán, a bí­ró kezéből is teljesen kicsúszott az irányí­tás, mely a mérkőzés hajrájára csúcsosodott ki. A második félidő 41.percében Berkessy és a hazaiak kedvence, Siegl került egymással konfliktusba, egy kis ökölharc is szí­nesí­tette a parázs hangulatot, mely következtében egy ingujjra vetkőzött (akkor ezt még illetlenségnek vették) osztrák szurkoló berohant a pályára és a már a földön fekvő Berkessyre akart támadni, de egy rendező és két rendőr még időben közbelépett.

Maradt a 2:1, mellyel nagy lépést tett a Fradi, hogy bekerüljön az 1928-as KK döntőjébe. Ehhez még a visszavágón is helyt kellett állni, de a bécsi győzelem után már a játékosok is elhitték, hogy nem verhetetlen az osztrákok „álomcsapata”. A csapat akkori kapitánya Hungler II. János (442 mérkőzés zöld-fehérben, további 4 mérkőzés vegyes csapat tagjaként, 4 magyar bajnoki cí­m, 4 magyar kupagyőzelem, és az FTC örökös bajnoka) í­gy nyilatkozott a mérkőzés után:
„Végtelenül örülök, hogy a múltkori csúfos vereségért revánsot vehettünk. Bebizonyosodott, hogy 6:1-es vereségünk irreális volt. Ha szerencsénk van, most ugyanolyan aránnyal verhettük volna az Admirát!”

A Fradi legendás hátvédje talán egy kicsit túlzott a nyilatkozatával, hiszen azzal mindenki tisztában volt, hogy remek csapat az Admira és nem lesz könnyű szeptember 14.-én, Budapesten kiví­vni a KK döntőjébe való szereplés jogát.

– lalolib –

NEMZETI SPORT 1928.09.10.

SPORTHÍRLAP 1928.09.10.