1997.IV.12. Haladás – Ferencváros 1-0

A végig nagyiramú, küzdelmes mérkőzésen a győzelmet jobban akaró szombathelyiek megérdemelten nyertek.


Haladás VFC – Ferencváros 1-0 (0-0)
Szombathely, 8.000 néző, V: Juhos

Haladás VFC: Király G. – Varga, Tóth M., Zubor – Balassa, Kovács, Szekér, Varsányi (Bonchis 25.), Usvat – Fehér (Baumgartner 89.), Király E. (Negrau 70.)

Ferencváros: Udvarácz – Hrutka, Vámosi, Szűcs – Nyilas, Korol, Albert, Miriuta, Zavadszky – Horváth F., Nicsenko

Gól: Király E. (54.)
Sárga lap: Balassa (55.) illetve Szűcs M. (13.), Miriuta (87.)
Jók: Tóth M., Kovács, Szekér, Usvat illetve Nyilas, Miriuta

Változatos, jó iramban kezdődött a találkozó. Mindkét csapat nyí­lt sisakkal lépett pályára, nem állt be védekezni, hanem gyors indí­tásokkal a támadást erőltették. Az első tí­z percben a Ferencvárosnak sikerült ezt jobban megvalósí­tani, mert egymás után három helyzetet is teremtettek Király G. kapuja előtt, de ezeket nem tudták kihasználni. A Haladás fokozatosan lendült játékba, ráérzett a ritmusra, és ekkor már a vendégvédőknek is több í­zben hárí­tani kellett. Varga Zoltán Albert beállí­tásával próbálta szervezettebbé tenni a Ferencváros játékát, ez csak az első húsz perc eltelte után mutatkozott meg, amikor már bátrabban játszott az Izraelből visszatért játékos. Akadt egy-két szép átadása, egyikből gólt is ért el csapata, de ezt les cí­mén a játékvezető nem adta meg, amikor Nicsenko öt méterről talált Király G. hálójába. Továbbra sem lanyhult a játék irama. Mindkét csapat nagy erőbedobással küzdött, és ebbe becsúszott egy-két keményebb összecsapás is. Az első félidő végig kiegyenlí­tett küzdelmet hozott, és jobbára a fővárosi csapat fölényével.

A szünet után még nagyobb lendülettel vetették magukat a küzdelembe a játékosok. A Haladás szervezte valamivel jobban a játékot, és ez meghozta gyümölcsét. Az 54. percben jobboldali támadás végén Fehér futott el a jobbszélen, közvetlen az alapvonal közeléből kapu elé játszotta a labdát, és a jó ütemben érkező Király E. öt lépésről Bonchis elől a kapu közepébe lőtte (1-0). Ezután továbbra is a Haladás maradt támadásban, az 57 percben növelhette volna előnyét, amikor Szekér észrevette, hogy Kovács a 16-os sarkánál tisztán áll. Hozzá továbbí­totta a labdát, de a középpályás lövését az FTC kapusa elvetődve hárí­tani tudta. Ezután fokozatosan a fővárosi csapat vette át a játék irányí­tását, többet birtokolták a labdát, de mivel támadásaikat középen erőltették, a nagyon lelkesen és sportszerűen harcoló szombathelyi védők mindent hárí­tani tudtak. A hajrára fokozódott az izgalom, a Haladás gyors kontratámadásokkal próbálkozott, ezek egy-két alkalommal el is jutottak Udvarácz kapujáig, de a befejezésekkel a szombathelyi támadók is adósak maradtak.

Az NB I. állása:

1. MTK FC 25 22 2 1 67-15 68 pont
2. Újpesti TE 25 18 4 3 58-24 58
3. Ferencváros 25 17 5 3 52-28 56
4. Vasas Danubius Hotels 25 17 4 4 39-19 55
5. BVSC 25 11 4 10 31-26 37
6. DVSC-Epona 25 9 9 7 35-24 36
7. Kispest-Honvéd FC 25 10 6 9 30-32 36
8. Videoton FC Fehérvár 25 8 8 9 28-28 32
9. Haladás VFC 25 8 7 10 28-26 31
10. Vác FC 25 8 7 10 30-34 31
11. Győri ETO FC 25 7 7 11 29-41 28
12. Zalaegerszegi TE FC 25 9 1 15 24-42 28
13. Békéscsabai EFC 25 7 4 14 28-44 25
14. Siófoki Bányász 25 6 7 12 23-43 25
15. III. ker. TVE 25 5 9 11 32-43 24
16. Pécsi MFC 25 5 6 14 21-47 21
17. Csepel SC 25 3 8 14 33-49 17
18. Ecker-Stadler FC 25 4 4 17 15-38 16

Góllövőlista:

18 gólos: Illés B. (MTK FC)
15 gólos: Sándor T. (DVSC-Epona)
13 gólos: Ilea (DVSC-Epona), Nicsenko (Ferencváros)
12 gólos: Kovács Z., Szanyó (Újpesti TE)
11 gólos: Kenesei K. (MTK FC)
10 gólos: Fodor T. (Győri ETO FC)
9 gólos: Horváth F. (Ferencváros), Bérczy (Újpesti TE)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK