2007.IX.15. Orosháza – Ferencváros: 3-3

A többszöri vezetés ellenére döntetlent ért el Csank János csapata

A múlt héten a Szolnoktól elszenvedett vereség után a Ferencváros az Orosháza ellen akarta feledtetni az Üllői úti fiaskót. Nem voltak könnyű helyzetben a fővárosiak, mivel a vendéglátók az idei szezonban még nem kaptak ki hazai pályán. Hiába vezettek háromszor is a vendégek, az Orosháza végül döntetlenre mentette a mérkőzést.

Nyilatkozatok:

Belvon Attila: – Csank János személye szerintem garancia a feljutásra – mondta a szakember a 100%Fradinak. – Megtévesztő, hogy kezdetben nem úgy jöttek az eredmények, ahogy arra sokan számí­tottak, de aki figyeli Csank mester munkásságát, az tudja, hogy nála 2-3 hónap, vagy akár egy fél év is kellhet ahhoz, hogy a munkája beérjen. Biztos vagyok benne, hogy idővel sorra jönnek majd a jó eredmények, és a Ferencváros kiharcolja a feljutást. Szerintem – a változások ellenére – a játékoskeret erőssége hasonló a tavalyihoz.

A Fradi ellen elégedett lennél a tavaszi 1-1-gyel?
– Csak akkor sikerülhet elérnünk a tavalyi jó eredményt, ha a hajtás és a küzdelem mellett teljes a fegyelem és a koncentráció. A Ferencváros elleni mérkőzésen adott a plusz motiváció, úgyhogy ezen a téren nem lehet gond. Nem a legjobb példa a Kecskemét elleni kupameccsünk, mert 2-1-re kikaptunk, de ha azt a játékot tudjuk hozni, csak éppen belőjük a kidolgozott helyzeteinket, akkor jó esélyünk van akár a győzelemre is a Fradi ellen. Abban ugyanis biztos vagyok, hogy képesek leszünk eljutni helyzetekig. És ha nyernénk, az a helyezések alapján nem is volna olyan nagy meglepetés.

A mérkőzés:

Orosháza – Ferencváros: 3-3 (1-2)
Orosháza, 3.000 néző, vezette: Arany Tamás (L. Tóth L., Berettyán)

Orosháza: Szabó P. – Szabó N. (Bakos 85.), Csiszár, Futaki, Sipka – Szeverényi, Kerepeczki, Koncz, Buza (Mike 69.) – Kocsis D. (Lovas 58.), Petneházi
kispad: Halász, Kerekes
vezetőedző: Belvon Attila

Ferencváros: Zarzycki – Nagy J. (Nagy S. 51.), Dragóner, Mátyus, Rédei (Vincze O. 57.) – Zsivoczky, Lipcsei (Medgyesi 81.), Lazic, Deme – Bartha, NdJodo
kispad: Somodi, Brettschneider, Fitos
vezetőedző: Csank János

Gól: Petneházi (42.), Buza (56.), Szeverényi (89.) illetve Mátyus (38.), NdJodo (43., 80.)
Sárga lap: Buza (56.), Szabó N. (79.)

20070915-oroshaza-matyusAz első félidő elején nem sikerült komolyabb helyzetet kialakí­tania a csapatoknak, a játékrész második felére azonban felgyorsultak az események.

Lipcsei beí­velését követően Mátyus János fejesét még védeni tudta Szabó kapus, de a kipattanónál már tehetetlennek bizonyult, í­gy a veterán hátvéd vezetést szerzett a vendégeknek. Nem kellett sokat várni az egyenlí­tésre, az angol Plymouthtól hazatérő Petneházi Márk két perccel később kiegyenlí­tett, de két perccel a hazaiak gólja után Ndjodo ismét vezetéshez juttatta az FTC-t.

A második félidő elején ismét a fiatal Petneházi Márk volt a főszereplő, aki Rédei Milánt kicselezve ismét kiegyenlí­tett. Rédei az esetnél megsérült, Vincze Ottó állt be a helyére.

A hátralevő időben a Ferencváros játszott némileg fölényben és végül Ndjodo második találatával harmadszorra is vezetést szerzett a Csank-csapat, de a 89. percben Szeverényi elrontotta a vendégek örömét, akiknek be kellett érnie az egy ponttal.

A két együttes egyébként tavaly sem bí­rt egymással Orosházán, akkor a Ferencváros mentette döntetlenre az 1-1-el zárult találkozót az utolsó pillanatokban.

Nyilatkozatok:

A mérkőzés után mindkét szakvezető a védelmi hibákat emelte ki.

– Sajnos nem tudunk annyi gólt rúgni, amennyit ne kapnánk – mondta Csank János. – A hazai csapat négy-öt támadásából háromszor is betalált, és azt kell mondanom, mindegyik góljukat súlyos hibák előzték meg részünkről. Egyelőre nem is tudok mást mondani, mint hogy í­gy sikerült.

– Óriási dolognak tartom, hogy háromszor is egyenlí­teni tudtunk – emelte ki Belvon Attila, a hazaiak szakvezetője. – Csapatomnak van tartása, hiszen többször is vesztes helyzetből tudtunk talpra állni. Nekünk állandó védekezési szisztémánk van, amit a Fradi ellen is ugyanúgy alkalmaztunk, vagyis ezúttal sem készültünk külön senkiből, í­gy Mátyusból sem.

(Az nso.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ Adatbankja alapján)

2 hozzászólás a(z) 2007.IX.15. Orosháza – Ferencváros: 3-3 bejegyzéshez

  • ftc.hu: A hatodik fordulóban csapatunk Orosházán lépett pályára. A Keleti csoport rangadóján bár három gólt is rúgtunk, ez mégsem volt elég a sikerhez. A hazaiak szintén háromszor találtak be, í­gy 3-3-mal zárult a találkozó.

    Rossz előjelekkel készülődtünk az egyik legnagyobb vetélytársunk elleni mérkőzésre. Az első félórában nem is tudtunk igazán kibontakozni, inkább a mezőnyben folyt a játék, a kapuk nem nagyon forogtak veszélyben. A félidő hajrájára aztán felgyorsultak az események. A néhány perccel korábban óriási kapufát lövő Mátyus talált be, de örömünk nem tartott sokáig, hiszen szinte az ellentámadásból egyenlí­tettek a hazaiak. 1-1 után az Orosháza kicsit visszazárt, és kontrákra rendezkedett be, Ndjodo jól eltalált lövésével mégis előnnyel mehettünk a pihenőre (1-2).

    Szünet után a hazaiak újból egyenlí­teni tudtak, és hogy még nagyobb legyen a baj, a gól előtti akció közben Rédei is megsérült, le kellett cserélni. (Fiatal védőnket végül nem kellett elvinnie a mentőnek, de a combizma í­gy is beszakadt. Rédei már a héten kezeltette a combját, a sérülése az izomfáradtság rovására í­rható, valószí­nűleg egy hónapos pihenő vár rá.) Sajnos ezután sem mondható, hogy igazán mezőnyfölényt harcoltunk volna ki, a két csapat hasonló arányban birtokolta a labdát, és egy-egy kisebb helyzet mindkét oldalon adódott, de a kapusok a bekapott gólok ellenére magabiztosan védtek. Lipcsei beí­velései jelentettek leginkább veszélyt, a pontrúgásoknál Dragóner és Mátyus rendre zavart okozott a hazai védelemben. A széleket jól lezárták a hazaiak, középen ellenben több lehetőségünk adódott. Egy ilyen szituáció után lőhette Ndjodo a második gólját. (2-3). Ekkor tí­z perc volt hátra a mérkőzésből, és csapatunk úgy tűnt, megszerzi a rendkí­vül fontos három pontot. A vége előtt nem sokkal ismét egyenlí­tett Belvon Attila együttese, és ekkor már nem volt időnk újabb gólt szerezni.

    A játék összképe alapján igazságosnak mondható a pontosztozkodás, bár azt is hozzá kell tenni, hogy a mieinknek több lehetősége adódott a gólszerzésre. A döntetlen azt jelenti, hogy továbbra is csak a középmezőnyben foglalunk helyet a tabellán.

  • 92
    Két perc hosszabbí­tás után vége a mérkőzésnek. Csapatunk az utolsó pillanatokban veszí­tett el két pontot…
    89
    Lovas lőtt a tizenhatos bal sarka közeléből, lövését Zarzycki még hárí­tani tudta, de a kipattanó épp Szeverényielé került, aki közelről egyenlí­t. 3-3
    86
    Szabó Norbert helyén Bakos folytatja a hazaiaknál.
    84
    Bartha lőtt a tizenhatos vonaláról, a labdát Szabó magabiztosan fogta meg.
    81
    Lipcseit kell lecserélni, akinek helyére Csank mester újoncot állí­t – Medgyesi folytatja.
    80
    Újra nálunk az előny! Egy beí­velt labdát Futaki fejelt le rossz helyre, Ndjodo elé, aki ballal kilőtte a kapu bal alsó sarkát. 2-3
    79
    Szabó Norbert kap könyöklésért sárgát.
    77
    Zsivoczky passzolt középről Ndjodónak, aki a bal oldalon betört a tizenhatoson belülre. Kameruni csatárunk kapura lőtt, de Szabó védeni tudott. A hazai kapust aztán ápolni kellett, í­gy állt a játék.
    75
    Lipcsei szöglettel felérő szabadrúgása után Mátyus fejelhetett kapura, de a labda elakadt a kapusban, aztán a védők felszabadí­tottak.
    71
    Újabb hazai csere: Buza helyett Mike a pályán.
    70
    Ndjodo lőtt kapásból a tizenhatos jobb oldaláról. A rövid sarokba tartó labdát a hazai kapuvédő bravúros vetődéssel ütötte ki.
    68
    Buza szerzett becsúszva labdát a tizenhatosunk előterében, lövését azonban Zarzycki magabiztosan megfogta.
    64
    Szeverényi passzából Lovas lőtt 18 méterre a kapunktól, a labda azonban fölément.
    60
    A hazai rendezőktől annyi információt kaptunk, hogy Rédei combjában vagy meghúzódott, vagy el is szakadt egy szalag.
    58
    A hazaiak is cserélnek, Lovas váltja Kocsist. Közben Rédeit mentő szállí­tja el.
    56
    Rédeit le kellett hozni, a helyén Vincze Ottó folytatja.
    55
    Egy előrevágott labdára Buza futott versenyt Rédeivel. Védőnk elesett közben (valószí­nűleg megsérült), í­gy a hazai játékos kapura törhetett. Jobbról, Zarzycki mellett a kapuba lőtt. 2-2
    52
    Ndjodót vágta föl Sipka a tizenhatos vonalánál a jobb oldalon. Lipcsei középre kanyarí­tott labdáját a védők kifejelték.
    51
    Testvércsere csapatunkban. Nagy József helyett Sándor folytatja.
    49
    Szeverényi lőtt a jobbösszekötő helyéről. A lapos lövés két méterrel ment el a jobb kapufa mellett.
    46
    Elkezdődött a második játékrész. Mi indí­tottuk útjára a labdát.
    46
    Vége az első félidőnek. Sokáig mezőnyben zajlott a játék, majd a játékrész végére felgyorsultak az események.
    42
    Ismét nálunk az előny! Bartha szerzett labdát a kezdőkörben, majd remek ütemben szöktette Ndjodót, aki balról, laposan a bal alsó sarokba gurí­tott. 1-2
    39
    Nem sokáig örülhettünk. Koncz nem először í­velt jó ütemben védőink mögé, labdájára a Dragóner mellől indulóPetneházi rajtolt, és Zarzycki mellett a kapu bal oldalába helyezett. 1-1
    36
    Lipcsei végzett el szabadrúgást a jobb oldalról, az oldalvonal mellől. A beí­velésből kapura fejeltünk, Szabó védett, de a kipattanót Mátyus közelről a kapuba bombázta. Vezetünk!!! 0-1
    35
    Koncz szerzett labdát a térfelünk közepén. A védők mögé beí­velt labdára Nuza indult, de Zarzycki kivetődve menteni tudott előle.
    30
    Mátyus tört előre középen, majd húszról lövésre szánta el magát. A sistergő löket épp a két kapufa találkozását találta telibe. Óriási gól lett volna, a hazaiak örülhetnek a szerencséjüknek, hogy védőnk néhány centit tévedett.
    25
    Nagy futott el ismét a balszélen. Középreadásából Zsivoczky lőhetett balról kapura, de nem talált célt.
    22
    Bartha elleni szabálytalanság után Lipcsei végezhetett el szabadrúgást. A legurí­tott labdát mintegy harmincról Dragóner lőtte fölé.
    20
    Zsivoczky lőtt jobbról, mintegy 16 méterről, de lövése jócskán fölészállt.
    15
    Buza lépett ki a védők között, de Dragóner szerelni tudta.
    13
    Nagy József indult meg a szélen, a belőtt labdát 7-8 méterről Ndjodo pörgette méterekkel a kapu mellé.
    11
    A játék főleg a középpályán zajlik. Ezúttal Lipcsei és Zsivoczky próbált egy kontrát vezetni, de a hazai védők között elhalt az akció.
    8
    Lazic szabálytalansága után szabadrúgáshoz jutott a hazai csapat. A labdát Buza lőtte be élesen a kapu elé, de Arany Dragóner elleni szabálytalanság miatt kifelé í­télt szabadrúgást.
    3
    Ndjodo lőtt kapura, a kapus szögletre mentett. Lipcsei sarokrúgásából újra Ndjodo – ezúttal fejjel – veszélyeztetett, de Szabó ismét hárí­tott. Az újabb szöglet után felszabadí­tottak a hazai védők.
    1
    Elkezdődött a mérkőzés.
    .
    A meccs egyperces néma gyászszünettel kezdődött Horváth Péter édesapja és egy orosházi illetőségű edző emlékére.
    .
    A mieink hosszanti zöld-fehér csí­kos mezben, zöld nadrágban és sportszárban, mí­g a hazai csapat játékosai fehér mezben, fekete nadrágban és fehér sportszárban lépnek pályára.
    .
    A tavalyi szezonban nagy csatában szereztünk egy pontot Orosházán. Arról a meccsről itt olvashatsz bővebben!

    .
    Élő közvetí­tésünk 16.25-kor kezdődik.
    .
    Ellenfelünk a tavalyi idényhez hasonlóan ismét remekel hazai pályán, az Orosháza eddig 100%-os mérleggel rendelkezik odahaza, és a tavalyi idénnyel együtt már zsinórban öt győztes meccsnél jár Belvon Attila. Mi viszont idegenben vagyunk hosszú ideje veretlenek tétmeccsen. A legutóbbi és a mostani szezonban együttesünk három vereséget szenvedett tétmérkőzésen, de mindhármat az Üllői úton veszí­tettük el. Idegenben 2006. május 21.-e óta nem kapott ki labdarúgócsapatunk, ami azt jelenti, hogy immáron 22 tétmeccse vagyunk veretlenek távol az Üllői úttól, a mérkőzés napján lesz 483 napos az idegenbeli veretlenségi sorozatunk.
    .
    Ha regisztrálsz és fogadsz a meccsekre az Interwettennél, azzal a Fradit is támogatod!

    .
    Legyen a mobilod is fradista!

    .
    Rengeteg Fradis-ajándék vár Rád!

    .
    Köszöntjük szurkolóinkat! Labdarúgócsapatunk fél ötkor lép pályára Orosházán. Jelenleg a hazaiak állnak jobban a tabellán.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK