Stadion-jövő a múltból 6. rész – III. pályázat
Kommentár nélkül tesszük közzé az elmúlt bő tíz év Üllői út 129. sz alatti stadion építési terveket, esetenként az építés tényének kijelentőmódban történő közlését, annak ütemezési terveit.
2007
Az ajánlattétel nélküli pályázat
***
Megállapodás az Üllői úti ingatlan pályázatáról
2007. március 30.
A Ferencvárosi Torna Club elnöke, Dámosy Zsolt, valamint az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sportszakállamtitkársága hetek óta tartó tárgyalássorozat végén pénteken megállapodott az egyesület Üllői úti ingatlanával kapcsolatos pályázat meghirdetésének részleteiről és feltételeiről.
A két fél MTI-hez eljuttatott közös közleménye szerint
A felek mindvégig egyetértettek a legfőbb szempontokban, melyek közül kiemelkedik, hogy garantálni kell a szakosztályok folyamatos és zavartalan működését. Az egyezség továbbra is biztosítja a klub utánpótlás és felnőtt versenyzőinek sportolási lehetőségét. A rögzített feltételek erre biztos garanciát adnak.
A megállapodás megjelöli az egyes szakosztályok működési helyét, valamint az Üllői úti ingatlannal kapcsolatos pályázat meghirdetésének részleteit és feltételeit.
***
Napokon belül dönthetnek a befektetőről
2007. június 13.
A Ferencváros elnöksége szerdai ülésén kidolgozta azt a feltételrendszert, amelynek meg kell felelniük a zöld-fehér klub befektető-jelöltjeinek. Takács Tibor, Rieb György klubelnök tanácsadója a ferencvárosiak hivatalos honlapján azt nyilatkozta, hogy napokon belül eldőlhet, melyik jelentkezővel állapodnak meg, előtte azonban a testület hitelt érdemlően meg kíván bizonyosodni a lehetséges befektetők működéséről és pénzügyi helyzetéről.
Takács azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy több partnerrel születik megállapodás.
A klub honlapja úgy tudja, hogy a hongkongi és a brit jelentkező közül kerülhet ki a befutó, jelenleg a britek „állnak kicsit jobban”.
***
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság közleménye
2007. június 25.
Zelles Sándor, a Kincstári Vagyoni Igazgatóság vezérigazgatója a mai napon az alábbi tájékoztatást adja:
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság 2007. június 27-én teszi közzé a Ferencvárosi Torna Club Üllői úti stadionjának és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának értékesítésére kiírt pályázatát.
A pályázat eredményességének az ingatlan vételár megfizetésén túl további feltétele, hogy a nyertes befektető megvásárolja az FTC ZRt. közel 100%-os tulajdoni hányadát, kifizesse az FTC használati jogát, illetve az FTC stadion felújítására kötelezettséget vállaljon.
***
A KVI újabb pályázatot írt ki az FTC ingatlanja értékesítésére
2007. június 27.
A Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) 4,16 milliárd forintos limitáron újabb, immár a harmadik pályázatot írta ki a Ferencvárosi Torna Club (FTC) Üllői úti stadionja és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának értékesítésére szerdán.
A KVI honlapján megjelent kiírás szerint az ajánlatok benyújtási határideje augusztus 13-a, az ajánlati biztosíték 400 millió forint, a limitár 3 milliárd 470 millió 600 ezer forint plusz áfa, összesen
4 milliárd 164 millió 720 ezer forint. A pályázónak az ingatlan vételárán felül vállalnia kell, hogy a meglévő stadiont két éven belül felújítja legalább 1,2 milliárd forint + áfa bekerülési értéken úgy, hogy az megfeleljen a nemzetközi (FIFA), illetve az Európai Labdarúgó Szövetség (UEFA) minimális előírásainak.
Vállalnia kell továbbá, hogy az FTC tulajdonában lévő FTC Labdarúgó Zrt. összesen mintegy 20 millió forint névértékű részvénycsomagját legalább 800 millió forintért megvásárolja.
Az ingatlanokra az FTC-nek 2016 szeptemberéig áll fenn használati joga, amit a vevőnek nettó 1,5 milliárd forintért kell megváltania. Az FTC a részvénycsomag adás-vételi szerződésében fennálló követelését, illetve a használati jog megváltásáravonatkozó követelését az FTC Labdarúgó Zrt. köztartozásai és más állami szereplőkkel, illetőleg hitelintézetekkel szemben fennálló tartozásai jogosultjaira engedményezi.
Szerződésben kell az ajánlattevőnek biztosítania 25 éves határozott időtartamra az FTC számára a stadion használatának lehetőségét, valamint az FTC ügyvezetése és szakosztályai számára szükséges, legalább „C” kategóriájú irodákat. A használati jog ellenértéke az FTC szakosztályai által a stadionban rendezett sportesemények nettó jegyárbevételének 25 százaléka.
Az Önkormányzati és Területfejlesztési Minisztérium sport-szakállamtitkársága és Dámosy Zsolt, az FTC volt elnöke 2007. március 30-án állapodott meg az egyesület Üllői úti ingatlanával kapcsolatos újabb pályázat meghirdetésének részleteiről és feltételeiről. A felek egyetértettek a legfőbb szempontokban, amelyek közül kiemelkedik, hogy garantálni kell a szakosztályok folyamatos és zavartalan működését. Az egyezség továbbra is biztosítja a klub utánpótlás és felnőtt versenyzőinek sportolási lehetőségét.
***
FTC-közlemény a lehetséges befektetővel kapcsolatos találgatásokról
2007. június 27.
A Ferencvárosi Torna Club (FTC) cáfolja azokat a médiaértesüléseket, melyek a fővárosi egyesület befektetőjelöltjével kapcsolatban megjelentek.
Az üzleti életben megszokott módon minden cégnek saját felelőssége, hogy kommunikációs stratégiájában mikor, mennyi információt hoz nyilvánosságra – olvasható többek között az MTI-hez eljuttatott közleményben.
A ferencvárosiak arra az Index internetes oldalon megjelent írásra reagáltak, mely szerint a klub irányítói által befektető-jelöltként megnevezett brit Scarborough Property Holdingsnál nem tudnak a magyarokkal zajló egyeztetésekről.
Az FTC vezetése ragaszkodik ahhoz, hogy továbbra is kizárólag csak tények alapján tájékoztatja a sajtót. Ahogy eddig, ezután is minden, a Ferencvárost érintő lényeges fejleményről – például az említett ügyben is – megfelelő időben tájékoztatjuk a közvéleményt – zárul a hivatalos ferencvárosi reagálás.
***
A Sheffield United szeretné megvásárolni a Ferencvárost – erről számolt be a The Guardian.
2007. július 19.
Az újság szerint az angol labdarúgó másodosztályba most visszacsúszott Sheffield United tulajdonosa, Kevin McCabe öt éven belül szeretné csapatában látni a tehetséges magyar játékosokat, és ennek egyik feltétele, hogy az üzletember vezette cégcsoport, a Scarborough megnyerje a magyar klubért kiírt pályázatot.
A lap úgy tudja, a Scarborough-t a több mint ötmillió fontos (közel 1,8 milliárd forintos) adóssággal terhelt, és így szinte fizetésképtelen FTC, illetve annak elnöke, Rieb György hívta meg a tenderre. McCabe számára nagy csáberő a vétellel együtt járó, a stadion melletti (6 plusz 2 hektáros) telek.
A cikk magyar forrásokra hivatkozva jelzi, hogy a klub és a város több mint 20 millió fontnak (7,305 milliárd forint) megfelelő összeget szeretne kapni a területért. McCabe ugyanakkor nem árult el részleteket pályázatával kapcsolatban, de azt elismerte, két héten belül erős anyagot adhat be.
***
Módosulhat a pályázat ajánlattételi határideje
2007. augusztus 3.
A 100%Fradi színes hetilap információi szerint módosul a KVI által az Üllői úti 6+2 hektáros területre kiírt pályázat ajánlattételi határideje.
Eredetileg 2007. augusztus 13.-a lett volna az időpont, amely várhatóan 2007. szeptember 17.-re módosul. Az FTC elnökségének egyik tagja megerősítette a színes hetilap információit. Az időpont módosítás fő oka, hogy a Ferencvárosi Torna Club elnöksége jelenleg több partnerrel is tárgyal a pályázaton való részvételről, köztük több újonnan felmerülő tőkeerős céggel, akik az idő rövidsége miatt aggodalmukat fejezték ki, hiszen a határidőig hátralévő néhány nap nem tenné lehetővé a projekt feltételrendszerének minden részletre kiterjedő felmérését.
Az FTC elnöksége ez ügyben már megkezdte az egyeztetéseket az illetékes szervekkel, hivatalokkal az időpont-módosításról, amelynek a jelek szerint semmilyen akadálya nem lesz, a határidő meghosszabbítása okkal ad reményt arra, hogy sikeres és eredményes lesz a pályázat.
***
Nincs pályázat az Üllői úti telekre
2007. szeptember 17.
Noha három cég megvásárolta a pályázati dokumentációt, egyikük sem tett ajánlatot a Ferencvárosi Torna Club (FTC) Üllői úti stadionja és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának megvásárlására – tájékoztatta a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI) az MTI-t hétfőn. Karácsonyi András vagyonkezelési igazgató a pályázati anyagot megvásárló cégekről később ígért információt.
Kedden kora este már többet fogok tudni, holnap találkozom Kevin McCabe-bel, a Scarborough Property Holdings és a Sheffield United labdarúgócsapatának tulajdonosával, akivel folyamatosan egyeztettünk a lehetséges együttműködésről – mondta Rieb György, az FTC elnöke az MTI-nek. Tőle többek között arra remélek választ, hogy miért nem nyújtott be pályázatot az Üllői úti ingatlan tulajdonjogának megszerzésére. Azt egyelőre nem tudom, mit hoz a jövő, de van egy B-terv is arra az esetre, ha a KVI nem ír ki új pályázatot. Ebben az esetben külön értékesítjük a futballcsapatot működtető Zrt-t. A labdarúgók iránt négy befektető is érdeklődik.
A zöld-fehér klub honlapján Rieb úgy nyilatkozott: több oka is lehetett annak, hogy bár hárman is megvették a pályázati anyagot, végül senki sem tett ajánlatot.
Lehet, hogy formai okai voltak ennek, lehet, hogy jogi, de az is lehet, hogy túl drágának tűnt volna a befektetés, ezt most még nem tudom, de én is kíváncsi vagyok az okokra. Meg kell vizsgálni azt is, hogy mennyire volt szigorú ez a pályázati kiírás, amely ugye változtatási tilalmat tartalmaz, így csakis sportcélú beruházás épülhet a terület egészén.
– fogalmazott a www.ftc.hu-n az elnök.
***
McCabe: Újjá akarjuk építeni a Ferencvárost
2007. szeptember 18.
Kedden este hat órakor egy szűk körben megrendezett sajtóbeszélgetésre került sor Rieb György, FTC elnök és Kevin McCabe jelenlétében. Természetesen a 100%Fradi munkatársai is jelen voltak az eseményen, az alábbiakban a Sheffield United tulajdonosának a tenderrel kapcsolatosan elhangzott mondanivalóját tesszük közzé.
– Azzal kezdeném, hogy nem először szeretnénk konszolidálni egy nagy múltú klubot, hiszen a Sheffield Uniteddel ezt már sikeresen megtettük. Kedden Rieb Györggyel aláírtunk egy szándéklevelet arról, hogy ez a célunk a Ferencvárossal is. Újjá akarjuk építeni a Ferencvárosi Torna Clubot, céljaink tehát továbbra sem változtak.
Mindenkit az foglalkoztat, miért nem adta be a cége a pályázatot?
– Ennek egyszerű oka van: a pályázati anyag nem lett volna olyan felkészült, mint amilyennek lennie kellett volna. Nagy tapasztalatunk van a focibizniszben és az ingatlanbizniszben is, de most ezt a kettőt kell tökéletesen összehangolni, ami nem egyszerű feladat, minden lépést nagyon meg kell tervezni. Egy külön csapat dolgozik intenzíven azon, hogy ez mielőbb sikerüljön. Sok energiát fektetünk ebbe a projektbe, szeretnénk, ha nyugati színvonalú lenne a végeredmény, mind a futballt, mint az ingatlant tekintve.
Ha ennyire érdekli Önöket a Ferencváros, ám közben nem adták be a pályázatot, nem tartottak attól, hogy más lesz a győztes?
– A kérdés költői, mivel nem volt más pályázó.
Indulnak a következő pályázaton?
– Ha minden összeáll úgy, hogy abból egy tökéletes projekt születhessen, akkor komoly esélye van ennek. Tudom, lehet gyanakodnak páran a történet sikerességét illetően, de mindenkinek azt tudom mondani, hogy a szakértelmünk is megvan, pénzünk is van, és továbbra is érdeklődünk a Ferencváros és a hozzá kapcsolható ingatlanbefektetések iránt. Olyan anyagot kell összehoznunk, amely megfelel a Fradinak, a kormánynak és a klub szurkolóinak is.
A keddi lapok már azt pedzegették, hogy máshol kellene felépülnie a stadionnak. Megfordult mindez az Önök fejében?
– Nem, a Fradi-stadion az Üllői úton marad.
Mikor kezdődhet meg a sportszakmai együttműködés az FTC és a Sheffield United között?
– Már vasárnap megérkeznek a munkatársaim, akik mindent felmérnek ezzel kapcsolatosan. Minden részletre kiterjedő elemzést készítenek az utánpótlás-neveléstől kezdve a felnőttcsapat életéig. Az sem kizárt, hogy megfelelő időben játékosok is érkeznek az Üllői útra. Az angol Sheffield mellett kínai, belga, afrikai, karib-térségi klubbal is kapcsolatban állunk, úgyhogy sok jó játékos tartozik hozzánk.
Rieb György a következőket mondta el:
– Csak érdekességként megemlíteném, hogy amikor elnök lettem, akkor leültem beszélni az angolokkal, és akkor ők azt mondták, októberre teszik azt az időpontot, amikorra ők egy erős anyagot hoznak össze. A nap folyamán a KVI-ben is jártunk, ahol sok mindenről szó esett, így arról is, nem túl sok-e az a pénz, amibe az egész tender kerül. McCabe úrnak nem volt ellenvetése az összeg nagysága ellen, ami valószínűleg azt jelenti, hogy elfogadhatónak tartja az árat. Az angol üzletember Hagyó Miklósnál, Budapest főpolgármester-helyettesénél is járt, ahol megerősítették abban, hogy ha valóban komolyak a szándékai azt illetően, hogy újjáépítse a magyar sportélet egyik meghatározó szereplőjét, a Ferencvárost, akkor minden támogatást megkap ehhez.
***
I. pályázat (2005. november 16.-2006. február 14.)
A Ferencváros ingatlanjának vagyonkezelői jogára első ízben 2005. november 16-án írt ki pályázatot a Kincstári Vagyoni Igazgatóság (KVI). Az egyetlen pályázó a TDZ Kft. volt, ám nem tudta teljesíteni a feltételeket a 2006. február 13-ig szabott határidőig, így a pályázat eredménytelenül zárult.
—————————–
II. pályázat (2006. április 28.-augusztus 7.)
Ezúttal a spanyol Torre Rioja Madrid SA pályázott, amelyet az eljárásban a HI Grupo Kft. képviselt. A KVI 2006. augusztus 8-i közleménye szerint érvényes, de eredménytelen volt a pályázat.
Akkori sajtóinformációk szerint nem volt rendben a spanyolok bankgaranciája, s vagyonkezelési jog helyett tulajdonjogot kértek.—————————–
III. pályázat (2007. június 27.-szeptember 17.)
Noha három cég is megvásárolta a pályázati dokumentációt, egyikük sem tett ajánlatot az FTC Üllői úti stadionja és a hozzá tartozó területek tulajdonjogának megvásárlására, így eredménytelenül zárult a pályázat.
MTI és FTC.hu Archívum
2007. június – szeptember
Vélemény, hozzászólás?