2010.XI.3. LK, Ferencváros – Haladás: 0-0

ifjabb Verón bemutatkozik …

Gól nélküli döntetlennel zárult a Ferencváros és a Szombathelyi Haladás összecsapása a labdarúgó Ligakupa mai játéknapján. A Fradi közelebb állt a győzelemhez, de nem tudta értékesí­teni helyzeteit.

* * *

Aczél Zoltán: – Óvatosan fogalmazva azt mondhatnám, hogy tele van a hócipőm a Ligakupával. A bajnokságban a kiesés ellen küzdünk, szeretnénk minél tovább jutni a Magyar Kupában, í­gy most nem jön jókor a harmadik számú sorozat. Ráadásul az elmúlt bő egy hétben két bajnokit, egy kupát játszottunk, most nem igazán van szükségük meccsterhelésre. Ugyanakkor hasznos is a Ligakupa, hiszen a fiatalokat, a kevesebb lehetőséget kapó futballistákat lehet tesztelni. Igen ám, de nekünk szűk a keretünk, ráadásul a fiatalokhoz sem nyúlhatok, hiszen ők meg korosztályos bajnokikat játszanak éppen most, vannak gondok tehát a szervezéssel. Továbbá sérülés miatt nem számí­thatok Molnárra, Siposra, Ugraira, Kovács Istvánra. A lényeg azonban az, hogy egy megmérettetés, egy tétmeccs vár ránk, amit szeretnénk becsülettel letudni. Ráadásul a televí­ziós közvetí­tés miatt egy ország előtt nem hozhatunk szégyent a Haladás-mezre. Lehetőséget fogok adni Csontosnak, Devecserinek, Nagy Zoltának, Lattensteinnnek, Obricsnak és Fodreknek. A kezdőcsapat még nem állt össze a fejemben.

* * *

Kissé felázott talajon feszült egymásnak a Ferencváros és a Haladás a C-csoportban. A gyep minősége pedig rá is nyomta bélyegét a mutatott játékra.

Ferencváros – Haladás: 0-0
Albert stadion, 250 néző, vezette: Radványi (Márkus, Pápai)

Ferencváros: Mester – Fitos, Fülöp N., Vattai, Stockley – Bölcsföldi (Veron 57.), Gárdos (Vass 71.), Jakimovski (Nagy P. 76.) – Morales (Danquah 41.), Pölöskey, Abdi (Labrado 76.)
kispad: Jova, Sváb
edző: Prukner László

Haladás: Mursits – Rajos (Szvoboda 46.), Lengyel, Devecseri, Csontos (Szakály 59.) – Rácz (Hanzl 89.), Tóth P., Obric (Iszlai 71.), Lattenstein (Gyurján 59.) – Simon A., Fodrek
kispad: Szép, László
edző: Aczél Zoltán

Sárga lap: Jakimovski (14.), Vattai (27.) illetve Lengyel (50.), Tóth P. (58.), Devecseri (90.)

Jakimovski adja tovább a játékszert

Az első lehetőségre azonban nem kellett sokat várni, Abdi tört be a tizenhatoson belülre, de próbálkozását hárí­totta Mursits kapus. Nem sokkal később a másik oldalon Rajos kí­sérlete kerülte el nem sokkal a kaput. A folytatásban többnyire a mezőnyben folyt a játék, ám egy szögletet követően Pölöskey révén ismét a Fradi veszélyeztetett a játékrész közepén. A hazai játékos az ötösről, több védő szorí­tásában fejelt nem sokkal mellé. A 32. percben majdnem megszerezte a vezetést a Ferencváros, de a Devecseriről a saját kapuja irányába pattanó labdát hatalmas bravúrral védte a vendégek kapusa. Az első félidő második felében közelebb állt a gólszerzéshez a Ferencváros, betalálni azonban egyik csapat sem tudott.

A második félidőben aztán némileg esett a mérkőzés szí­nvonala. Még annyi helyzetet sem alakí­tott ki a két csapat, mint az első játékrészben. A félidő közepén azonban a Fradi kétszer is betalálhatott volna: a 64. percben Abdi nagy helyzetbe került, de a tizenhatoson belülről a kapu mellé lőtt, majd nem sokkal később Pölöskey is ziccerben hibázott. A végül eseménytelenné váló találkozón az FTC közelebb állt a győzelemhez, de meg kellett elégednie az egy ponttal.

További képek …

* * *

Prukner László: – Nem vagyok elégedett sem az eredménnyel, sem a játékunkkal. A legnagyobb problémám az, hogy nem törekedtünk arra, hogy minden áron megnyerjük ezt a meccset.

Aczél Zoltán: – Az első félidő a miénk volt, több helyzetet is kialakí­tottunk, de a második játékrészt a Fradi uralta. Kipróbáltam sok felnőtt játékosomat, több fiatalnak adtam lehetőséget, tehát hasznos volt a meccs.

(Az nso.hu, a vasnepe.hu, a Ferencváros hivatalos honlapja és az MLSZ adatbankja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK