2014.II.22. LK, Haladás – Ferencváros: 0-0
Szombathelyi iksz Doll első tétmeccsén a Fradinál
A Haladás hazai pályán 0–0-s döntetlent játszott a Ferencvárossal a labdarúgó Ligakupa nyolcaddöntőjének első mérkőzésén. Ez volt Thomas Doll első tétmérkőzése a Fradi kispadján.
Mérkőzés előtti nyilatkozatok:
Artner Tamás: – A Ligakupameccset a jövő szombati, MTK elleni bajnoki főpróbájának szánjuk. Szeretnénk olyan eredményt elérni, hogy jó eséllyel utazhassunk a visszavágóra. Egy csapatot mindig feldob az edzőváltás, pluszenergiákat mozgosít – így lesz ez az FTC esetében is. Biztos vagyok benne, agresszív, harcos, a hagyományaihoz méltó játékkal rukkol elő riválisunk. Halmosi és Simon két-két sárga lapja, Devecseri gerincsérve miatt nem játszhat. Védőnk két hetet hagy ki. Hrepka játékengedélye nem érkezett meg.
A mérkőzés:
Haladás – Ferencváros: 0-0
Szombathely, 1.700 néző, vezette: Oláh Gábor (Lémon, Takács G.)
Haladás: Rózsa – Schimmer, Guzmics, Dvorschák, Bosnjak – Fehér, Iszlai (Gyurján 70.) – Nagy G., Szakály (Németh M. 46.), Radó – Hrepka (Medgyes 90.)
kispad: Gyürü, Zsirai, Tóth P., Halmai
vezetőedző: Artner Tamás
Ferencváros: Dibusz – Besic (Leonardo 83.), Mateos, Pavlovic, Bönig – Gyömbér, Cukic (Ionescu 88.) – Jovanovic, Busai, Jenner (Somalia 67.) – Böde
kispad: Jova, Hidvégi, Diallo, Ugrai
vezetőedző: Thomas Doll
Sárga lap: Iszlai (33.), Nagy G. (45.), Fehér (89.) illetve Besic (11.), Bönig (23.), Pavlovic (55.), Cukic (71.)
A címvédő ferencvárosiak az első félidőben Jenner szabadrúgásaival és az azt követő Pavlovic-fejesekkel veszélyeztettek, a horvát védő azonban előbb senkitől nem zavartatva méterekkel a bal alsó mellé stukkolt, majd a kapunak háttal állva tévesztett keveset. A házigazda először Radó éles szögből leadott lövésével tesztelte Dibuszt, majd Bosnjak bal oldali beadása után Fehér kapáslövésénél is helyén kellett lennie a vendégkapusnak. Az első játékrész legnagyobb lehetősége Szakály Attila előtt adódott, aki a borzalmasan helyezkedő ferencvárosiaknak köszönhetően teljesen üresen maradt, 7 méterről azonban Dibuszba lőtt. A túloldalon egyből jött a válasz Busai emelésével – de nemcsak Rózsát, a kaput is elkerülte a labda.
A második félidő elején aztán majdnem megszerezte a vezetést a Ferencváros, igaz, Böde kapufájánál komoly szerencsére lett volna szüksége a fővárosi csapatnak. Nem sokkal később pedig Besic veszélyeztetett. Érdekes módon a második játékrészben többet támadott a Haladás, de a nagyobb lehetőségei – már csak az előbb említettek alapján is – a Ferencvárosnak volt. Gól azonban nem született – a Fradi másfél éve nem tud betalálni a Haladás elleni mérkőzéseken.
Thomas Doll tehát egy döntetlennel mutatkozott be tétmérkőzésen a Fradi kispadján.
Mérkőzés utáni nyilatkozatok:
Artner Tamás: – Mind a két csapatot dicséret illeti, mert nehéz körülmények között futballozott és megtett mindent. Óriási futómennyiség és rengeteg párharc volt. Sajnos az a kombinatív játék, amit mi tudunk, ezen a talajon nem érvényesülhetett. Ennek ellenére úgy érzem, hogy az első félidőben eldönthettük volna a meccset, volt két óriási ziccerünk, a második félidőben aztán már csak sárdagasztás volt inkább a pályán. Ők is nyerni akartak, mi is, de a körülmények megakadályozták, hogy komoly gólhelyzetek alakuljanak ki. Hrepka Ádámon lehet látni, hogy jó futballista, jó helyekre lépegetett, megértették egymást Radóval, nagyon bízom benne, hogy ők ketten nagyon eredményesek lesznek ebben a szezonban.
Thomas Doll: – A pálya sajnos nem tette lehetővé a folyamatos játékot, a küzdelem dominált, úgyhogy a döntetlen rendben van. Meg kell dicsérni a játékosokat, mert nagyon akartak, a Haladásról tudjuk, hogy nagyon harcos, mi viszont jól támadtunk vissza. Laczkó Zsolt személyében egy tapasztalt játékosról van szó, aki a segítségünkre lehet és aki már játszott a Ferencvárosban, ismeri ezt a környezetet és Serie A-s tapasztalata is van. Ráadásul magyar, akárcsak Ugrai Roland. Úgyhogy várjuk…
Dibusz Dénes: – Nagyon mély volt a szombathelyi pálya, ezért nem tudott folyamatos játék kialakulni. Mindkét csapat arra törekedett, hogy semmiféleképpen ne kerüljön hátrányba. Személy szerint örülök annak, hogy nem kaptunk gólt, mivel ennek köszönhetően bizakodva várhatjuk a visszavágót. Való igaz, hogy egy alkalommal bravúrt kellett bemutatnom, de hát ezért vagyok a kapuban, hogy védjek. Ha meccsenként egy-két alkalommal nagyot kell védenem, az még belefér. Örülök, hogy sikerült hárítanom. Bízom benne, hogy az ETO ellen már jobb körülmények között játszhatunk, és ennek köszönhetően a játékunk is szebb lesz. A győriek ellen sokkal erősebb támadójátékot kell produkálnunk, mivel az a célunk, hogy otthon tartsuk a három pontot.
(Az nso.hu, a csakfoci.hu, a Ferencváros és a Haladás hivatalos honlapja valamint az MLSZ adatbankja alapján)
Az tény, hogy ilyen talajon nem szabadna játszani. Ettől még jó lett volna látni néhány támadást, de a szélsők alig kaptak használható labdát. Enélkül meg Böde Dani is csak „lézengeni” tud az ellenfél védőinek szorításában.
Besic szerepét nem értem, szerintem jobbhátvédként teljesen el fog szürkülni.
A valódi megmérettetés jövő vasárnap lesz, talán az időjárás is kedvezőbbre fordul.