2017.IX.23. Ferencváros – DVTK: 2-0

20170923 Budapest Ferencváros DVTK labdarúgó mérkõzés

Most sem ment a DVTK-nak a Fradi otthonában

Varga ismét betalált, Détári csodás szabadrúgását idézte fel. Megvan Szpirovszki első gólja.
Újabb kori szokása szerint most sem ment a Diósgyőrnek a Ferencváros otthonában: a zöld-fehérek 2–0-ra győztek ellene a labdarúgó NB I 10. fordulójában, betalált a remek formában lévő Varga Roland is.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – A bajnokság kezdetén csodálkoztam azon, hogy néhány meccs után komoly kritikákat kaptunk, pedig a bajnokság elején a csapatnak az a dolga, hogy minél jobban összeszokjon. Az elmúlt években rengeteg sikert értünk el, úgy látszik, hogy az embereknek nincs türelme. Ez nem csak Magyarországon van í­gy. Nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy hol fogunk végezni a tabellán, mert egyelőre csak magunkkal kell foglalkoznunk. Úgy tűnik, kilábaltunk a gödörből. Jó úton haladunk, sok sérült játékos újra bevethető, és az újonnan csatlakozó játékosok is megfelelő teljesí­tményt nyújtanak. Most azon fáradozunk, hogy egy valódi csapattá váljunk, és minél több időt töltünk el egymással, ez annál jobban sikerülhet. A DVTK ellen is azon leszünk, hogy a lehető legjobb teljesí­tményünket nyújtsuk. Hazai pályán játszunk, nem okozhatunk csalódást. Maximális teljesí­tményt várok mindenkitől.

Bódog Tamás: – Jó mérkőzésre számí­tok. Egy jó csapat ellen fogunk játszani egy szép stadionban. Nézők lesznek, mi is ott leszünk. A Ferencváros gondolom, az utolsó mérkőzéseik pozití­v élményeit fogja magával hozni, mi a negatí­vakat. Stabilabbaknak kell lennünk, mint az elmúlt időszakban és az adódó lehetőségeinket ki kell használnunk.

A mérkőzés:

Ferencváros — DVTK: 2-0 (0-0)
Groupama Aréna, 9.195 néző.
Vezette: Szabó Zsolt (asszisztensek: Lémon, Horváth R.; alapvonali jv.: Berke, Takács J.; tartalékjv.: Szalai)

Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Otigba, Blazic, Pedroso — Gorriarán, Spirovski (Leandro, 89.) — Varga R., Paintsil (Böde, 62.), Moutari (Sternberg, 62.) — Priskin
kispad: Holczer, Kundrák, Csernik, Koch
vezetőedző: Thomas Doll

DVTK: Rados — Nagy T. (Makrai, 74.), Lipták, Karan (Kocsis G., 29.), Tamás M. — Vela, Busai, Nono, Óvári — Ugrai, Ioannidis (Szarka, 55.)
kispad: Antal, Forgács, Bárdos, Eperjesi
vezetőedző: Bódog Tamás

Gól: Varga R. (63.), Spirovski (71.)
Sárga lap: Lovrencsics G. (45.) illetve Nagy T. (36.), Vela (44.), Kocsis G. (52.), Busai (62.)

20170923-dvtk-vargarA naptári és meteorológiai után immár beköszöntött a csillagászati ősz is, hamarosan indul a fűtési szezon, ennek örömére a felek az első félidőben úgy aprí­tották egymást, ahogy a gázfűtéses korszak előtt ilyentájt a tűzifát volt szokás. Ha például Szabó Zsolt játékvezető hasonlóan szőrös szí­vű, mint holland kollégája, Danny Makkelie volt néhány hete ugyancsak a Groupama Arénában, a magyar–portugál világbajnoki selejtezőn, akkor a 17. perctől egészen más mederben folytatódhatott volna a mérkőzés, hiszen a hazaiak csatára, Priskin Tamás ugyanazzal próbálkozott, ami már Pepe ellen sem volt jó ötlet: Dejan Karannal szemben indokolatlanul használta a karját egy felugrásnál.

Amí­g az ápolás zajlott, különös jelenet játszódott le az oldalvonalon túl: Bódog Tamás, a DVTK vezetőedzője váratlanul oldalirányban elhagyta a technikai zónát, felült a lelátóra – majd egy perc múlva ugyanilyen váratlanul visszatért a kispadra, miközben a vendégszurkolók a nevét skandálták. Tény, ezúttal nem könyökölte orrba ellenfelét Priskin Tamás, de bizonyosan nem volt szabályos sem a mozdulata, mindenesetre megúszta lap nélkül. Mint sokan mások az első félidőben, a rengeteg – sokszor durva – szabálytalanság ellenére a 36. percig nem került elő a sárga kártya.

Pedig egyébként minden adva volt a jó futballhoz, több mint kilencezer néző látogatott ki az Üllői úti stadionba, és igazán nem lehetett volna panasz az iramra sem, ha az akciókat nem szakí­tja meg folyton egy-egy szabálytalanság. Olykor már olyan pörgősen folyt a játék, hogy az vezetett szokatlan technikai hibákhoz. Rendkí­vül jellemző jelenetsor volt, amikor a 15. percben a Diósgyőr nagy igyekezetében szabálytalanul végzett el egy szabadrúgást a pálya közepén, majd a játékvezető által a Ferencvárosnak átadott labdával a hazaiak iramodhattak volna meg, de ők is elkapkodták, és pontatlanul passzoltak, miközben óriási szabad terület nyí­lt volna meg előttük.

20170923-dvtk-spirovskiIram és sok párharc tehát volt, gólhelyzet viszont alig akadt az első félidőben, a hazaiak részéről mindössze Fernando Gorriarán fejesét (a labda a kapu fölé hullott), a vendégekéről pedig Diego Vela 18 méterről küldött lövését (két méterrel ment a jobb kapufa mellé) és Ugrai Roland húszméteres emelését (fölé szállt) lehetett feljegyezni.

A második játékrész viszont mindjárt lőpárbajjal kezdődött. A 46. percben Vela tört be jobbról, és éles szögből, hat méterről leadott lövését Dibusz Dénesnek lábbal kellett védenie, kiváló reflexekkel, a következő percben pedig már a másik kapunál alakult ki veszély, amikor Priskin Tamás 18 méterről í­velte a labdát Ivan Rados kezébe.

Hogy egyetlen percen belül milyen érzelmi hullámvasúton lehet a szurkoló, azt a 63. perc eseményei remekül példázzák.

Előbb hatalmas pfújolásban tört ki a hazai tábor, miután az Amadou Moutari ellen a tizenhatos vonalán elkövetett szabálytalanságért Szabó Zsolt nem tizenegyest í­télt, hanem szabadrúgást néhány centire a büntetőterület szélétől. Néhány másodperccel később viszont már az öröm indí­tott hangorkánt ugyanazokból a torkokból. Előbb azért, mert még a szabadrúgás előtt beállt a közönségkedvenc Böde Dániel, majd pedig azért, mert Varga Roland rendkí­vül éles szögből bevágta a labdát a jobb felső sarokba a diósgyőri kapus hathatós közreműködésével. 1–0 

20170923 Budapest Ferencváros DVTK labdarúgó mérkõzésMegvédenénk Ivan Radost, ha a hosszú oldalról kellett volna visszaérnie, ám a röviden állt, í­gy védenie illett volna még úgy is, hogy az FTC-játékos tekerése klasszis megoldás volt.

Ezután volt két nagy helyzete a Diósgyőrnek is (különösen a másodikban, Ugrai Roland lapos tí­zméteres lövésében volt benne a gól, itt is kapusbravúr kellett), ám a Fradi átvészelte a nehéz perceket, majd a 71. percben el is döntötte a mérkőzést, amikor a Böde Dániel lövése után a kipattanó labdát Sztefan Szpirovszki nyolc méterről beküldte az üres kapuba (az augusztus végén igazolt macedón az első gólját szerezte a Fradiban). Zsinórban harmadszor nyert a bajnokságban a zöld-fehér együttes. 2–0

További képek: fradi.hu, nso.hu

Nyilatkozatok:

„Gratulálok a Ferencvárosnak” – kezdte Bódog Tamás, és ezzel be is fejezte az értékelését. Miután a Nemzeti Sport tudósí­tója arra kérte, hogy bővebben is fejtse ki a gondolatait a mérkőzésről, í­gy folytatta:

„Rossz formában vagyunk, keveset futunk, kikaptunk kettő nullára.”

Kollégánk nem adta fel, és megkérdezte a trénertől, hogy a 15. percben miért ült fel a lelátóra?

Kérdésre kérdés volt a válasz: „Szerinted miért?”

Miután kollégánk azt válaszolta, hogy biztosan azért, mert úgy láthatta: Priskin Tamás könyökölt és sárga lapot érdemelt volna, Bódog í­gy felelt:

„A csapatom mozgására voltam kí­váncsi, mert teljesen más, ha onnan fentről nézed, ahogy mozog a védelem és a támadósor” – reagált nem kevés iróniával megfűszerezve.

Végül kollégánk arról érdeklődött: Varga Roland szabadrúgásgólja vajon kapushiba volt-e?

„Lehet, hogy kapushiba volt, csak éppen mi jöttünk volna bedobással.”

Thomas Doll érthető módon sokkal vidámabb volt, olyannyira, hogy magyarul kezdte értékelését:

„Jó estét kí­vánok önöknek! Hogy vagy?”

Vastaps fogadta a magyar szavakat, de magyarázatot már németül adott:

„Igyekszem, hogy a magyarom még jobb legyen, és még több mondatot tudjak a sajtótájékoztatókon.”

Ezután tért át a győzelemre, ami szerinte nagyon kemény munka gyümölcse, hiszen csapata nem játszott jobb focit, mint a Diósgyőr.

„Az első negyvenöt percben a futballal nem voltam elégedett. Ennyire önkritikusnak kell lennünk. Stresszesek voltunk az akcióink során. Kellene két-három ember, aki az ilyen szakaszok alatt nyugalmat hoz a pályára, változtat a stí­lusunkon. Nem kell mindig fejjel áttörni a falat, néha kicsit körül kell nézni a pályán.”

Viszont kiemelte, hogy a játékosok sokat futottak és minden egyes labdáért megküzdöttek.

„És természetesen van egy olyan személyünk, mint Varga Roland. Pengeélen táncoltunk, de a szabadrúgása megváltoztatta a játék képét. A Diósgyőrnek is voltak lehetőségei, ám Dibusz Dénes nagyszerű munkát végzett. Sokszor passzí­van védekeztünk, néhány miskolci játékos ezt megérezte, és megoldotta az egy egy elleni szituációkat. Nekünk meg volt egy-két kontránk, majd lőttünk egy szépen kijátszott gólt. Mondtam a fiúknak, hogy ez nagyszerű csapatteljesí­tmény volt! Látszik, hogy jó úton haladunk.”

Stefan Spirovski:

Dibusz Dénes:

A 10. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Dibusz (Ferencváros) 7Lovrencsics G. (Ferencváros) 6, Lovric (Bp. Honvéd) 6, Kinyik (DVSC) 7, Holender (Bp. Honvéd) 7 — Varga R. (Ferencváros) 7, Tőzsér (DVSC) 7, Bódi (DVSC) 6, Varga K. (DVSC) 7 — Henty (Videoton) 7, Novothny (Újpest) 8
A forduló játékvezetője: Karakó Ferenc (Paks — Balmazújváros) 8 — Varga Zsolt, Szécsényi István, Andó-Szabó Sándor, Kulcsár Katalin

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a DVTK hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

5 hozzászólás a(z) 2017.IX.23. Ferencváros – DVTK: 2-0 bejegyzéshez

  • PERCRŐL PERCRE

    90+4.
    PERC
    Közepes hullámvölgyben van a Diósgyőr, mely elveszí­tette előző három bajnokiját, és a legutóbbi hétből csak egyet nyert meg. Igaz, volt néhány játékvezetői hiba is, amelybe „belefutottak”, nem véletlenül vesztette el többször is a higgadtságát vezetőedzőjük, Bódog Tamás, aki egy jókora MLSZ-pénzbí­rságot is kapott.
    90+4.
    PERC
    Az FTC megnyerte legutóbbi 3 mérkőzését, mí­g hazai pályán kilences veretlenségi sorozatban van. 2017-ben a Fradi csak egy hazai bajnokiját veszí­tette el, április 15-én a Vasas ellenit.
    90+4.
    PERC
    EZZEL VÉGET IS ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90+4.
    PERC
    Varga szabadrúgását egy ferencvárosi menti a bal alsó előtt! Böde akarta pontosabban ballal kapura tenni, de blokkolták.
    90+3.
    PERC
    Standing ovation.
    90+2.
    PERC
    Dibusz védi Vela balról, tí­z méterről leadott lövését is.
    90+1.
    PERC
    Szarka beadása kapuscsemege.
    90.
    PERC
    PRISKIN! Böde lefejelt labdáját két lépésről egy védőbe, Liptákba vágja!
    89.
    PERC
    Szpirovszki le, Leandro be még a végére a hazaiaknál. Szűrő lesz Leo.
    87.
    PERC
    STERNBERG! A léc fölé pazarolja közelről Lovrencsics jobb oldali beadását. Ballal, az ötös elől.
    84.
    PERC
    Varga balról Liptákhoz passzol Böde helyett, Szpirovszki meg Bödét találja el a kipattanóval.
    82.
    PERC
    Aztán megnyugszik, Óvári 17-ről a léc fölé lő.
    81.
    PERC
    Varga passza remek Gorriaránnak, aki elrúgja balra a labdát, a nagy magyar semmiségbe. Doll és stábja majdnem felrobban.
    80.
    PERC
    Sternberg adja be ballal, ő is kapura teszi, de a léc fölé, egy méternyivel.
    80.
    PERC
    Közben Gorriarán elmegy a jobbon, Tamás odakönyököl, szabadrúgás. Sárga nincs.
    79.
    PERC
    Szóval Varga tartja a lépést saját magával, és Falcaóval, lásd a közv. elejét.
    79.
    PERC
    A Ferencváros válogatott támadója, Varga Roland 10 találattal áll a góllövőlista élén. Érdekes módon a mostanit beszámí­tva a legutóbbi öt idényből négyszer olyan játékos vezette a góllövőlistát 9 forduló után, aki 10 vagy több találatot ért el, tehát 1 fölött volt a gólátlaga. Az előző szezon a kivétel, Böde Dániel és Feczesin Róbert egyaránt 6 góllal állt 9 kör után. 2015–2016-ban Böde 11 góllal vezetett, 2014–2015-ben és 2013–2014-ben Nikolics Nemanja 11, illetve 10 találatot jegyzett.
    79.
    PERC
    A DVTK legutóbbi 7 bajnokija mindegyikén kapott gólt, július 29-én, a Haladás ellen tudott nullázni.
    77.
    PERC
    Ugraié dettó.
    77.
    PERC
    Varga beadása a védőké.
    73.
    PERC
    Nagy nagyon dobni akart, nehezen vette észre, hogy ő megy majd le.
    73.
    PERC
    Bódog még kockáztat: a jobbhátvéd Nagy le, a szélső Makrai Gábor be.
    72.
    PERC
    A fővárosi párharcok 1941 óta í­ródó történelmét a Diósgyőr rögtön Üllői úti győzelemmel kezdte – ám összesen csak négyszer (1941, 1972, 1998, 2009) tudta Budapesten legyőzni a Ferencvárost.
    72.
    PERC
    Itt a 16.? A 2010-es években a DVTK 15 kí­sérletből csak egyszer tudta legyőzni a Ferencvárost.
    71.
    PERC
    Böde remekül játszotta tisztára magát a 16-os és Lipták előtt.
    70.
    PERC
    ELDŐLT?! Böde 12 méteres, jobblábas lövését kiüti a jobbra vetődő Rados, de éppen SZTEFAN SZPIROVSZKI elé, aki jobbal az ötös bal sarka elől a jobb sarokba passzol. 2–0!
    67.
    PERC
    Bezzeg Ugrai! Jobbal a jobb sarokba lőne 10-ről, de Dibusz ment egy villámgyors vetődéssel, kézzel. Ugrai az imént és most is gyönyörűen cselezgetett, majd pocsékul célzott.
    66.
    PERC
    A DVTK ellen 14. meccsén 4. gólja, 3 gólpassz mellett.
    66.
    PERC
    Varga hasí­t az NB I-ben, ez volt idénybeli 11. gólja, gólpassz mellőzésével.
    65.
    PERC
    Bódog reklamál, figyelmeztetik.
    65.
    PERC
    Bezzeg Dibusz! Kikapja balra mozdulva Ugrai ziccerét, két csel után lőtt Ugrai, de a kapus bal lábbal hárí­totta a tí­zméteres lövést.
    64.
    PERC
    GYÖNYÖRŠ° ÉS POTYA GÓL! A Détári Lajos-szögből, azaz a 16-os bal oldala elől, az alapvonaltól 2-3 méterre járó szabadrúgást VARGA ROLAND jobbal felvarrja a léc alá. Rados nagyot homorí­tott, de nem érte el a labdát, bravúr helyett potya gól. 1–0!
    62.
    PERC
    GÓÓÓL!!! Varga (1–0)
    62.
    PERC
    Amadou Kalala Böde (Böde
    61.
    PERC
    Paintsil Sternberg (PaintsilSternberg
    61.
    PERC
    Janek Sternberg be, Paintsil le, Böde Dániel meg Moutarit váltja. Nem lett gyengébb a Fradi, mindkét légiós gyengén játszott.
    61.
    PERC
    Is.
    61.
    PERC
    Üdvrialgás, jő Böde.
    61.
    PERC
    Meg némi vita.
    61.
    PERC
    Paintsil elesik a 16-os előtt nem sokkal, szabadrúgás balról.
    59.
    PERC
    Varga beadását középre vetődi ki Rados, de kisegí­ti Vela.
    58.
    PERC
    A Ferencváros 2014 óta nem veszí­tett el bajnokit a Diósgyőrrel szemben, és hetes veretlenségi sorozatban van a miskolciakkal szemben (5 győzelem, 2 döntetlen).
    58.
    PERC
    HELYZETBEN AZ EXEK! Ugrai jobb oldali szabadrúgását Busai az ötösről a jobb alsó mellé fejeli.
    54.
    PERC
    Joannidisz le, Szarka Ákos be. Csatárcsere.
    53.
    PERC
    Varga egy jó csel után jobbal 25-ről egy méternyivel a bal felső fölé lő.
    51.
    PERC
    Kocsis Gergő kap sárgát Priskin visszahúzásáért, jogosan.
    51.
    PERC
    Ugrai és Pedroso meg UFC-sen csap össze a másik oldalon, bedobásba torkollik az összerúgás.
    50.
    PERC
    Priskin bal oldali beadását menti Lipták az ötös előtt, akrobatikussal.
    46.
    PERC
    Varga meg ballal 14-ről Rados elé lő.
    46.
    PERC
    Helyzettel, Busai remek passzával Vela elhúz a jobbon, jobbal kapura lő, de Dibusz figyel, védi bal lábbal a rövid sarok előtt az éles szögből, jobb lábbas, tí­z méterről leadottat.
    46.
    PERC
    FOLYTATJUK!
    FÉLIDŐ
    Csere nincs.
    FÉLIDŐ
    Ennél többször csak a Vasas ellen volt eredményes, 10-szer.
    FÉLIDŐ
    A titkos fegyver. Böde eddig 23-szor játszott a DVTK ellen, lőtt 8 gólt, adott 2 gólpasszt.
    FÉLIDŐ
    A régi gyep nem élte túl a zenei minőségi élményt.
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    „Az öltözőben az első perctől barátsággal fogadtak, és a pályán is egyre inkább megértjük egymást. Először játszom olyan csapatban, amely az aranyéremért küzd. A Heerenveenben és a török Kasimpasában egyaránt a negyedik–hatodik hely elérése volt a cél, a Fradinál viszont minden meccsen győzelmi kényszerben lépünk pályára. Elvárás, hogy irányí­tsuk a találkozókat, de élvezem a helyzetet, aki éremesélyes csapatban szerepelhet, ne panaszkodjon.”
    FÉLIDŐ
    A beilleszkedéssel nem volt gondja a holland élvonalbeli Heerenveentől érkező labdarúgónak, és a pályán is egyre inkább feltalálja magát.
    FÉLIDŐ
    „Sajnos a nyáron többször kellett fájdalomcsillapí­tókat bevennem, hogy pályára léphessek, és nem tudtam teljes intenzitással edzeni – mondta a futballista. – Szerencsére lassan magam mögött hagyom ezt az időszakot, bár még mindig nem vagyok százszázalékos állapotban. Mindennap azért dolgozunk, hogy jobb teljesí­tményt nyújtsunk, minél labdabiztosabbak legyünk, csapatként egyre inkább összeérjünk, és megnyerjük a meccseket.”
    FÉLIDŐ
    A Ferencvároshoz hasonlóan Otigba Kenneth is egyre inkább magára talál. A nyáron szerződtetett középső védő a Jelgava elleni Európa-liga-párharc első meccsén sérült meg, emiatt több bajnokit is kihagyott, valamint edzeni sem tudott társaival. A legutóbbi három bajnokit viszont egyaránt végigjátszotta a 25 esztendős labdarúgó, í­gy a Vasas (5–2), valamint a bajnoki cí­mvédő Budapest Honvéd (3–1) legyőzésének is részese volt.
    FÉLIDŐ
    RÉGEN JOBB VOLT… Visszatekintés itt!
    FÉLIDŐ
    EZZEL VÉGET IS ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    45+1.
    PERC
    Lovrencsics kap egy sárgát a durva lökésért.
    45+1.
    PERC
    Lovrencsics Gergő és Nono összeugrik.
    44.
    PERC
    Diego Vela kap sárgát, utólag.
    44.
    PERC
    Gorriarán már kontrázhat, de szereli Nagy.
    43.
    PERC
    Vela beadása is kornerre pattan az uruguayiról.
    43.
    PERC
    Ugrai újabb sarokrúgása meg Gorriaráné.
    43.
    PERC
    Joannidisz kap remek passzt Busaitól a balon, Otigba elesik fejes cí­mén, de a légiós jobbal az ötösről jócskán a túlsó alsó mellé emel. Lovrencsics beleért, korner. Liptáké, aki addig vacakol az ötös előtt, hogy szerelik.
    42.
    PERC
    Vela 22-ről a léc fölé lő, majd szabadrúgását kifejeli Otigba.
    41.
    PERC
    A Diósgyőr kifejezetten jól kezdte a bajnokságot, sikerrel szerepelt vendégként, de a mostani idényben először, legutóbbi vereségével visszacsúszott a mezőny második felébe. A legutóbbi hat fordulóban csupán a Mezőkövesdet tudta legyőzni. A legutóbbi három elveszí­tett mérkőzésén tizenegy gólt kapott. Tavasszal, már Bódog Tamással a Diósgyőr két szoros mérkőzést játszott a Groupama Arénában, előbb a Magyar Kupában csak az utolsó pillanatokban kapott góllal kapott ki 2–1-re, majd 1–1-re végzett az OTP Bank Ligában (mlsz.hu).
    40.
    PERC
    Thomas Dollé az egyetlen csapat, amely pályaválasztóként öt gólig jutott a mostani idényben, ráadásul kétszer is. A legutóbbi fordulóban a második helyre előrelépett zöld-fehérek a legutóbbi négy bajnoki meccsükből hármat megnyertek, csak a listavezető Videoton FC-től kaptak ki.
    36.
    PERC
    Nagy Tibor megröpteti Pedrosót, röppen egy sárga is.
    35.
    PERC
    Ugrai 28 meccset játszott a Fradi szí­neiben, 5 gólra és 4 asszisztra volt jó, elcserélték végül Bognár Istvánra.
    34.
    PERC
    Joannidisz passzát csúnyán elméri Ugrai, de megússza, mert les. Vela még a kapu mellé lő 16-ról a biztonság kedvéért.
    33.
    PERC
    Varga távolija távolról sem veszélyes.
    32.
    PERC
    Lovrencsics beadása is bedobásra torkollik.
    32.
    PERC
    Kocsis passzol Radoshoz. Bedobás.
    31.
    PERC
    Ugrai ennek örömére feladja a labdát Dibusznak.
    29.
    PERC
    Ez volt Karan hetedik meccse a Fradi ellen, kanadai pontja nincs. Győzelme sincs, csak két iksz. Meg most egy térdsérülés, talán. Ketten támogatták az öltözőbe.
    29.
    PERC
    Csere lesz, Kocsis Gergő váltja.
    29.
    PERC
    Bódog extra ideges, lesérült Karan.
    28.
    PERC
    Moutari kap jó passzt a balon, de elesik beadás közben. Kirúgás. Mintha Gorriarán í­ndí­tott volna a felezőtől, remekül.
    27.
    PERC
    Dibusz szépen vetődik ki két tétova védője közép Joannidisz jobb oldali beadására.
    26.
    PERC
    Varga újabb í­velése jobb, Otigba Priskin elé fejeli a labdát, de nem tud ollózni, odalép Óvári.
    25.
    PERC
    Varga-szabadrúgás balról, jobbal, de figyel Tamás, ment Blazic elől az ötösön.
    23.
    PERC
    A szabadrúgás rossz, Lovrencsics beadása dettó, majd Ugrai kap rossz passzt a balon. Bedobás.
    22.
    PERC
    Karan the tigris.
    22.
    PERC
    Karan the kölyök.
    22.
    PERC
    Moutari és Paintsil is a földön, Karan in action.
    21.
    PERC
    Bódog boldogtalan, Doll sem dologtalan: hevesen karmesterkedik.
    20.
    PERC
    Vela sokadik rossz passza közben a jobbon, speciel ez nem bí­rófüggő.
    20.
    PERC
    Bódog talán megí­rta a lelátón egy laptopon gyorsan újabb nyí­lt levelét.
    20.
    PERC
    Fellocsolják a vadonatúj, R. Williams koncertje után kicserélt gyepet.
    19.
    PERC
    Aztán visszatér.
    19.
    PERC
    Bódog ideges a könyökös miatt, mérgében felül a lelátóra. Exodus…
    18.
    PERC
    Priskin most örül, odakönyököl Karannak, de megússza. Pedig tanulhatott volna már pár könyökösből a csatár…
    15.
    PERC
    Paintsil az ötösön, de Priskin képtelen indí­tani őt a 16-osról…
    14.
    PERC
    Lipták feladja lövőre Gorriaránnak, de odalép Vela.
    13.
    PERC
    Paintsil kicselez négy embert, majd még egyet, aztán szereli Busai.
    12.
    PERC
    … Gorriaráné. Paintsil kontrázik, de csak addig, amí­g Óvári meg nem rúgja.
    12.
    PERC
    Joannidiszt buktatja a jobbon Amadou, jő az Ugrai-szabadrúgás…
    10.
    PERC
    Visszatért.
    10.
    PERC
    Joannidisz ideges, mert Szpirovszki annyira aktí­v, hogy nagyot rúg belé. A légiós eltűnik a játékoskijáróban…
    9.
    PERC
    A két tábor egymás dicséretével foglalkozik, mindkét mester nagyon aktí­v és ideges.
    8.
    PERC
    VELA! Lő Ugrai passzából jobbal 24-ről nem sokkal a jobb alsó mellé. Dibusz vetődve biztosí­tott, Szpirovszki nem figyelt.
    7.
    PERC
    Busai löki Gorriaránt, nem szeretik most ezért az exnél.
    6.
    PERC
    Nincs még itt az összes DVTK-drukker, a rendőri felvezetés lassí­tja a menetet.
    4.
    PERC
    Joannidisz szépen megy el a jobbon Busai labdaszerzése után, a passz is jó, az Ugrai-beadás már kevésbé.
    3.
    PERC
    Szpirovszki bal oldali beadását Gorriarán 11-ről a léc fölé fejeli. HELYZET!
    2.
    PERC
    Remek a hangulat a stadionban, van sok vendégszurkoló is, jó 550 fős a tábor.
    01.
    PERC
    Nono nagyot lök kezdésként Szpirovszkin a felezőnél.
    1.
    PERC
    9195 a hivatalos nézőszám.
    1.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A hazaiak zöld-fehér mezben és zöld nadrágban, a vendégek tiszta pirosban.
    „A bajnokság kezdetén csodálkoztam azon, hogy néhány meccs után komoly kritikákat kaptunk, pedig a bajnokság elején a csapatnak az a dolga, hogy minél jobban összeszokjon. Az elmúlt években rengeteg sikert értünk el, úgy látszik, hogy az embereknek nincs türelme. Ez nem csak Magyarországon van í­gy. Nem szeretnék azzal foglalkozni, hogy hol fogunk végezni a tabellán, mert egyelőre csak magunkkal kell foglalkoznunk. Úgy tűnik, kilábaltunk a gödörből. Jó úton haladunk, sok sérült játékos újra bevethető, és az újonnan csatlakozó játékosok is megfelelő teljesí­tményt nyújtanak. Most azon fáradozunk, hogy egy valódi csapattá váljunk, és minél több időt töltünk el egymással, ez annál jobban sikerülhet. A DVTK ellen is azon leszünk, hogy a lehető legjobb teljesí­tményünket nyújtsuk. Hazai pályán játszunk, nem okozhatunk csalódást. Maximális teljesí­tményt várok mindenkitől” – í­gy Thomas Doll a meccs előtt a fradi.hu-n.
    „Jó mérkőzésre számí­tok. Egy jó csapat ellen fogunk játszani egy szép stadionban. Nézők lesznek, mi is ott leszünk. A Ferencváros gondolom, az utolsó mérkőzéseik pozití­v élményeit fogja magával hozni, mi a negatí­vakat. Stabilabbaknak kell lennünk, mint az elmúlt időszakban és az adódó lehetőségeinket ki kell használnunk” – í­gy a dvtk.eu-n Bódog Tamás.
    Nagy meglepetés lenne, ha hazai pályán nem győzne a Ferencváros, de éppen a Diósgyőr az a gárda, amely ellen egyik csapat sem mehet biztosra. Azt érzem, ogy
    döntetlen nem lesz, sőt még azt is el tudom képzelni, hogy négy-öt gólos rangadót látunk. KNÉZY II JENŐ.
    Hiába futsz? A cí­mben citált B-kategóriás Van Damme-akciófilm arról jutott eszembe, hogy az idény elején Bódog Tamás arra esküdött: sok futással az NB I-ben minden elérhető. Nos, ez vagy nem igaz, vagy a Diósgyőr játékosai az edző igyekezete ellenére nem hajlandók eleget futni, mert a három forduló után bajnokesélyesnek kikiáltott DVTK igencsak visszaesett – úgyhogy sima 2–0-s Fradi-sikerrel számolok. BODNÁR ZALÁN, az NS tudósí­tója a mérkőzés előtt.
    A közelmúlt eredményei alapján a Fradi várhatja jobb formában a meccset, a zöld-fehérekkel ellentétben Bódog Tamás együttese egyetlen pontot sem szerzett az előző két bajnokiján, a Debrecentől (1–3) és a Pakstól (2–4) is kikapott.
    Bódog Tamás, a Diósgyőr szakmai igazgatója nyí­lt levélben reagált az MLSZ által kirótt 200 ezer forintos bí­rságra, amelyet a fegyelmi bizottság szerint azért kapott, mert „a DVTK–Paks mérkőzés lefújása után a játéktérre ment, közben a játékvezető működése ellen sportszerűtlen módon tiltakozott, az ellenfél egyik játékosát félrelökte, és a játékvezető í­téletei ellen tovább tiltakozott, a játékvezető működésére negatí­v kijelentést tett”.
    De ez a kisebbik baj most Diósgyőrben…
    És hogy Busai melyik poszton szerepeltetné Vargát a válogatottban, ha Bernd Storck kapitány helyében lenne?
    „Ékként semmiképpen sem, de a középpálya jobb oldalán, afféle szabadon futóként nem vall szégyent vele. A Fradiban új megoldás lenne, ha Dibusz kapus helyett ő végezné el a kirúgást, hiszen olyan formában van, hogy még abból a távolságból is betalálna” – zárta szavait a 28 esztendős futballista.
    „A csúcsforma őrzésének titka az, ha egy jó sorozat beindul, arra kell ügyelni, hogy mindent ugyanúgy tegyen, mint a sikerszéria kezdetén. Roland most ezt teszi. A szabadrúgásai életerősek, labdái kiválóan helyezettek, ráadásul a beadásokra is időben érkezik a kapu előtt.”
    „Mindketten szeretünk viccelni, ezért azt mondom Rolandnak, azért ennyire gólerős, mert távoztam a Fraditól. Ebben az ihletett állapotban minden sikerül, amiben az ember igazán hisz. Roland most semmin sem töpreng, a pályán elvállal olyasmit, amit azelőtt nem mert. Éppen ez a fajta bátorság vonzza a sze­rencséjét.”
    A gólerős támadó remeklését a Fradi korábbi játékosa, Busai Attila sem hagyta szó nélkül.
    Varga Roland tavaly januárban ittasan vezetve közlekedési baleset részese volt, ami lelkileg, októberi bokasérülése fizikailag viselte meg a ma már az élvonal góllövő listáját vezető játékost, aki szakember segí­tségével lendült túl a nehézségeken.
    A labdarúgó NB I 9. fordulóját követő visszapillantónkban ezúttal a Ferencváros új gólkirályjelöltjére, Varga Rolandra fókuszáltunk, aki több szempontból is rekordot dönthet – a klubjánál és az NB I-ben is. BŐVEBBEN ITT!
    ÉS MICSODA MECCSEK VOLTAK KÖZÖTTÜK!
    Egy kis örökmérleg: 92 NB I-es meccs, 57 FTC- és 18 DVTK-győzelemmel, 189, ill. 96 rúgott góllal.
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól a Diósgyőrhöz:
    2016, Busai Attila, játékoscsere
    2009, Zsivóczky Norbert
    2005, Berki Krisztián
    2002, Németh Gábor, ingyen
    1999, Páling Zsolt
    1988, Kvaszta Lajos
    A Diósgyőrtől a Ferencvároshoz:
    2016, Bognár István, jcs.
    2006, Jeremí­as Emanuel Buz
    1999, Kulcsár Sándor
    1986, Dzurják József
    1982, Szántó Gábor
    Eltiltott: a hazai Botka (piros lap).
    A hazaiaktól Bőle és Gera Z. (mindkettő combizomhúzódás) és Rui Pedro sérült, a vendégektől mindenki bevethető.
    Thomas Doll meglepő nyilatkozata a meccs előtt.
    „Az életemben mindent a labdarúgásnak köszönhetek. Ezért sem idegeskedem, amikor arról beszélnek a gyengébb eredmények után, hogy elveszí­thetem az állásom. Nem stresszelek, mert játékosként és edzőként sem munkának tekintettem a futballt. A bizonytalanság időnként ugyanúgy része a játéknak, mint a cselek és a gólok. A futball persze változik: egyre gyorsabb, egyre kevesebb idő jut a gondolkodásra, a játékvezetők jobban védik a támadókat, mint az én időmben. De a
    hozzáállásom nem változott.”
    Nehéz elhinni, hogy nem érez különbséget a néhány ezer néző előtt rendezett bajnokik és a telt házas Bundesliga-meccsek között.
    „Ez futballistaként jelent különbséget, edzőként nem. Ugyanúgy a legjobb tudásom szerint kell felkészí­tenem a csapatot. Azt persze látom, hogy Magyarországon e tekintetben kisebb a nyomás a játékosokon. Ha sorozatosan labdát veszí­tenek, legfeljebb néhány ezer néző bosszankodik, Nyugaton viszont több tí­zezer néző fütyülne, és követelné, hogy cseréljék le. Ha a Bundesligában két meccsen rosszul játszol, azonnal beugrik valaki a helyedre, mert kellően nagy és minőségi a keret hozzá. Hogyha a magyar élvonalban rosszul játszol, elsőként a vezetőedzőt vonják felelősségre, később talán a sportigazgatót is. Itt nincsenek olyan minőségi keretek, hogy a futballistáknak súlyos következményekkel járjon a gyengébb teljesí­tmény.”
    „Meglepett, hogy a sérülésektől megtizedelt csapatommal szemben ennyire gyorsan elfogyott a türelem. Az is, hogy nem vereségek, hanem döntetlenek után kritizáltak, ráadásul a bajnokság elején, amikor még minden csapat keresi a formáját. Olyan emberek támadtak rám, akiknek kevés fogalmuk lehet a futballról. Jellemző, hogy amí­g pontokat veszí­tettünk, mindenki nyilatkozatot kért tőlem, aztán megnyertünk két meccset, és hirtelen nem is olyan érdekes a személyem. De ahogy mondtam, ez is része a futballnak.”
    Böde Dániel a DVTK ellen mutatkozott be még a Paks játékosaként az élvonalban, és a második gólját a Diósgyőrnek lőtte. A Ferencvároshoz igazolva első hazai bajnoki gólját ugyancsak a DVTK-nak lőtte. A 2013–2014-es szezonban három gólt is szerzett a borsodi piros-fehérek ellen a bajnokságban.
    A DVTK csupán négyszer nyert vendégként a Ferencváros ellen: 1941-ben (0:1), 1972-ben (0–1), 1998-ban (3–4) és 2009-ben (0–3, ez a mérkőzés szakadt ugyebár félbe).
    A tempofradi.hu összesí­tése kimutatja, hogy a DVTK legutóbb 2009 novemberében diadalmaskodott a Ferencváros otthonában – akkor 3–1-es diósgyőri vezetésnél szurkolói rendbontás miatt félbeszakadt a bajnoki. Az MLSZ 3–0-val a DVTK javára í­rta jóvá a mérkőzést, mí­g a fegyelmi bizottság hárommillió forintra megbí­rságolta a rendező Ferencvárost, amelynek három hazai meccsét zárt kapuk mögött kellett lejátszania.
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–DVTK NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK