2017.V.27. Ferencváros – Újpest: 2-0

Fradi: legalább a vége szép lett, győzelem az Újpest ellen

A cí­mvédőnek a bronzérem sem jött össze, de legyőzte a nagy riválist – a Vasasnak meg visszavághat a kupában.
Bár többé-kevésbé tét nélkülinek számí­tott, í­gy is több mint tí­zezer néző látta a Groupama Arénában, ahogyan a labdarúgó NB I 33., azaz utolsó fordulójában legyőzi a Ferencváros az Újpestet.

Nyilatkozatok:

Thomas Doll: – Lehet, hogy az idény közben hullámzó volt a játékuk, de ez a derbiken mit sem számí­t. Ezek azok a mérkőzések, amikor nincs jelentősége, ki milyen előjellel várja a találkozót, a Ferencváros–Újpest meccseken csakis a napi forma, a harcosság dönt. El kell ismerni, az elmúlt hónapokban mi is két arcunkat mutattunk, hol nagyszerűen futballoztunk, és már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzését, hol pocsék teljesí­tményt nyújtottunk. Ennek talán az lehet az oka, hogy több futballistám sem azt a játékot nyújtotta, amit elvárnék tőle. Hátra van két mérkőzés az idényből, kutya kötelességünk mindent kiadni magunkból. Aki kevesebbet hibázik, aki jobban összpontosí­t, aki jobban akarja a sikert, az nyeri a derbit. A héten mindenesetre a megszokottnál is több energiát fektettünk a felkészülésbe, órákon át mutattunk különböző videó-elemzéseket a játékosoknak, az edzéseken unalomig gyakoroltuk a mozgásokat, az Újpest ellen álmunkból felkelve is tudni kell a feladatunkat.

A mérkőzés:

Ferencváros — Újpest: 2-0 (1-0)
Groupama Aréna, 10.341 néző.
Vezette: Farkas Ádám (asszisztensek: Georgiou, Berettyán; alapvonali jv.: Andó-Szabó, Németh Á.; tartalékjv.: Huszár)

Ferencváros: Holczer — Dilaver, Nalepa, Leandro (Hüsing, 81.), Lovrencsics — Koch (Cukic, 46.), Hajnal — Varga R., Kleinheisler (Csernik, 71.), Moutari — Radó
kispad: Varga Á., Kundrák, Bognár I., Sternberg
vezetőedző: Thomas Doll

Újpest: Balajcza — Szűcs, Kálnoki-Kis, Pávkovics, Mohl (Balázs B., 20.) — Windecker, Sankovic (Cseke, 67.) — K. Hazard (Perovic, 67.), Andric, Balogh B. — Bardi
kispad: Banai, Nagy G., Kecskés, Gere
vezetőedző: Nebojsa Vignjevic

Gól: Hajnal (32. – 11-esből), Varga R. (60.)
Sárga lap: Dilaver (17.), Kleinheisler (63.), Moutari (71.), Lovrencsics (90.), Hajnal (90.), Nalepa (90+3.) illetve Pávkovics (31.), Balogh B. (41.), Kálnoki-Kis (54.)

20170527-ujpest-hajnalNem könnyű mesterség az edzőké, ez köztudott, mert lehet ugyan kritizálni például Thomas Dollt, a Ferencváros mesterét, de arról nem ő tehet, ha játékosa, jelesül Varga Roland lyukat lő az ötösön, majd ziccerből a kapus találja el. Radó András és Hajnal Tamás is kihagyott egy-egy helyzetet (a szélsőé volt a nagyobb), majd hogy Nebojsa Vignjevics is „beleharapjon a szappanba”, arról az egy labdát a 16-os előtt eladó Dejan Sankovic, majd a Radót lerántó Pávkovics Bence gondoskodott – no meg Hajnal Tamás, aki értékesí­tette a jogos büntetőt.

Több mint tí­zezer szurkoló látogatott ki a derbire, amelyre nem a tét csalogatta ki elsősorban a nagyérdeműt, ugyanis az Újpest már nem eshetett ki, a cí­mvédő Fradinak meg igencsak halovány esélye volt a harmadik hely elcsí­pésére.

20170527-ujpest-vargarSajnos a játékosokat nem igazán hatotta át a rangadó szelleme, hiába a lelkes szurkolás (petárdával, görögtűzzel, füstbombával készültek a vendégek), kevés szép jelenetre emlékezhetünk a mérkőzésből.

A fordulás után Radó elpepecselt egy gólszerzési lehetőséget, majd Enisz Bardi közeli lövését védte Holczer Ádám – aztán a magát erre a mérkőzésre „felszí­vó” Kleinheisler László passzát Varga Roland már nem hagyhatta ki.

A hajrában visszaállt a Fradi, de a kisebb-nagyobb újpesti helyzeteket védte Holczer – mivel közben a Vasas megszerezte a bronzérméhez szükséges egy pontot, az utolsó percek tényleg tét nélkülinek számí­tottak.

A Ferencvárosra vár még egy kupadöntő, a Vasas ellen, no és nyáron a nemzetközi szereplés – az Európa-ligában, és mondanunk sem kell, hogy az ottani sikerekhez nagyon össze kell szedniük magukat a zöld-fehéreknek.

További képek: fradi.hu, Sas Gábor

Nyilatkozatok:

„Először is szeretnék gratulálni a Honvédnak és Marco Rossi kollégámnak a bajnoki cí­mhez – mondta Thomas Doll a mérkőzést követő sajtótájékoztatón. – Ami a csapatunkat illeti, ezen az estén egészen más mentalitású Ferencvárost láthatott a közönség, mint a múlt héten. Amit a héten elterveztünk, azt meg tudtuk valósí­tani, stabilabb, egységesebb volt a csapat. Kevés teret engedtünk az ellenfélnek, már az első félidőben több helyzetet dolgoztunk ki, és sokkal hamarabb eldönthettük volna a találkozót. Nagyon jó volt a hangulat, köszönet a szurkolóinknak, akik ezen a szezonbeli utolsó bajnokin is támogattak minket. Fontos volt, hogy a csapat önbizalmat szerzett a kupadöntőre, amelyre nagyon készülünk, jó lenne, ha megtelne a stadion, és megnyernénk a Magyar Kupát.”

Újságí­rói kérdésre Doll a bajnokság szí­nvonalával kapcsolatban elmondta, úgy látta, több csapat is fejlődött taktikailag, sok tehetséges játékos bemutatkozott az NB I-ben, és mivel a szezon során nem volt olyan kiemelkedő együttes, amely elhúzott volna a többiektől (csak a legvégén a Honvéd és a Videoton), ezért izgalmasan alakult a bajnokság.

Nebojsa Vignjevics, az Újpest vezetőedzője szerint csapata sok hibával játszott a derbin.

„A mai találkozón a Ferencváros már a meccs kezdetekor jobban futballozott, mint mi, sokat hibáztunk, és könnyű gólokat engedtünk ellenfelünknek. A mai teljesí­tményünk csak ennyire volt elég, a Fradi megérdemelten győzött, gratulálok Thomas Dollnak és csapatának.”

Vignjevics hozzátette, örül annak, hogy véget ért az Újpest számára rendkí­vül nehéz idény. A klub a FIFA-szankció miatt sem a nyáron, sem a télen nem szerződtethetett labdarúgót, ami igencsak megnehezí­tette a szakmai stáb helyzetét.

Hajnal Tamás, Varga Roland:

A 33. FORDULÓ VÁLOGATOTTJA A NEMZETI SPORT OSZTÁLYZATAI ALAPJÁN
Gróf (Bp. Honvéd) 8 – Ikenne-King (Bp. Honvéd) 8, Szatmári Cs. (DVSC) 7, Lovrencsics (Ferencváros) 7 – Jovanovic (DVSC) 7, Tőzsér (DVSC) 7, Bartha (Paks) 6 – Varga R. (Ferencváros) 7, Máté J. (Gyirmót) 7, Vaskó (Vasas) 7 – Eppel (Bp. Honvéd) 8
A forduló játékvezetője: Erdős József (DVTK – DVSC) 9 – Albert István, Becséri Gergely, Szőts Gergely, Zierkelbach Péter

Tabella:

20170527-tabella

Góllövőlista:

20170527-gollovolista

(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és az Újpest hivatalos honlapja valamint az MLSZ Adatbankja alapján)

4 hozzászólás a(z) 2017.V.27. Ferencváros – Újpest: 2-0 bejegyzéshez

  • Hoztuk a LEGKÖTELEZŐBB KÖTELEZŐT !

    Megvan a SZÁZADIK, jövőre irány a 30. !!!!

  • PERCRŐL PERCRE

    90.
    PERC
    VÉGET ÉRT A MÉRKŐZÉS!
    90.
    PERC
    Michal Nalepa is kap egy sárgát, odacsúszott Cseke alá.
    89.
    PERC
    Még egy kis pogó a végére, Hajnal és Andrics a két főkonkoly, egyébként Lovrencsics és Pávkovics csúszott össze, onnan indult a tánc. Lovrencsics Gergő a becsúszásért, Hajnal Tamás a reklamálásért kap sárgát.
    86.
    PERC
    Csernik bal oldali beadását rosszul találja el az ötösön Varga!
    85.
    PERC
    Közben végzett a Vasas, maradt az iksz, harmadik az angyalföldi gárda.
    85.
    PERC
    Andrics lő jobbal 16-ról, Holczer véd azonban a jobb alsó előtt, vetődve.
    83.
    PERC
    Balogh lő ballal az ötös jobb sarka elő, Csukics lép oda az utolsó pillanatban. Szöglet, Holczeré.
    81.
    PERC
    Oliver Hüsing váltja a hazaiaknál Leandrót, az utolsó csere ma. Közben Cseke is jobban van.
    79.
    PERC
    A Vasas közben 1–1-re áll a Mezőkövesd ellen.
    79.
    PERC
    Cseke és Moutari összerúg, ápolás.
    76.
    PERC
    ZICCER! Moutari passza után Csernik lő ballal lő 10-ről a kimozduló kapusba.
    71.
    PERC
    Amadou Moutari kap sárgát Pávkovics bántásáért.
    70.
    PERC
    Lovrencsicset Csernik Kornél váltja.
    68.
    PERC
    Holczer kiszedi a bal alsó elől vetődve Bardi 30 méteres, jobblábas szabadrúgását.
    68.
    PERC
    Mihailo Perovics Hazard-t váltja a vendégeknél, Cseke Benjámin pedig Sankoviccsal pacsizhatott előtte.
    67.
    PERC
    Hajnal passzát Varga jobbal 18-ról az oldalhálóba lövi.
    66.
    PERC
    Hajnal bal oldali beadását Radó sarokkal hatról a bal sarok mellé pörgeti.
    65.
    PERC
    Közben szép görögtüzek gyúlnak.
    64.
    PERC
    Kleinheisler László kap sárgát reklamálásért.
    60.
    PERC
    Dilaver ellöki a balon Baloghot.
    60.
    PERC
    KETTŐVEL MEGY A FRADI! Kleinheisler fejjel indí­tja VARGA ROLANDOT, aki jobbal 15-ről a jobb sarokba emel félmagasan, Kálnoki-Kis mellől. 2–0!
    58.
    PERC
    Kleini szépen tör be a jobbon, de szereli Balázs.
    55.
    PERC
    A Ferencvárosnak ebben az idényben csupán egyszer sikerült egymás után két hazai bajnokit megnyernie: még az őszi szezon legelején, amikor előbb a Haladást (3–1), majd a DVTK-t (6–2) verte meg az Üllői úton. A zöld-fehérek otthoni mérlege: hét győzelem, hat döntetlen és három vereség, odahaza kétszer a Vasastól, egyszer a Pakstól kaptak ki, mind a három esetben 2–1-re.
    55.
    PERC
    Bardi lő jobbal az ötös jobb sarka elől, ment a rövid alsó előtt Holczer, vetődve. Balogh adott szép keresztlabdát balról.
    52.
    PERC
    Hogy mire lesz ez elég a nemzetközi szí­ntereken? A választ megkaptuk már párszor.
    50.
    PERC
    Kleinheisler ment 16-osán belül Andrics elől, majd fut tovább, harcosan, Hajnalhoz passzol, aki Radót ugratja ki, ám ő addig vár, hogy a 16-oson szerelheti Pávkovics, de habkönnyű szerelést kell elképzelnie a kedves olvasónak.
    46.
    PERC
    Oliver Hüsing váltja a hazaiaknál Leandrót, az utolsó csere ma. Közben Cseke is jobban van.
    46.
    PERC
    FOLYTATJUK!
    44.
    PERC
    Balogh ballal 32-ről a jobb alsó mellé nyes egy szabadrúgást, Dilaver közben leharcolja a földre Windeckert.
    FÉLIDŐ
    Balogh lő ballal az ötös jobb sarka elő,, Csukics lép oda az utolsó pillanatban. Szöglet, Holczeré.
    FÉLIDŐ
    Balogh lő ballal az ötös jobb sarka elő,, Csukics lép oda az utolsó pillanatban. Szöglet, Holczeré.
    FÉLIDŐ
    Kochot Vladan Csukics váltja. Soros évi búcsúmeccse ez a szerbnek.
    FÉLIDŐ
    Eközben a bajnoki döntőn… Még nincs döntés.
    FÉLIDŐ
    Az utóbbi hetekben fordí­tott utat járt be a két csapat. A Ferencváros hat tétmérkőzést ví­vott meg veretlenül (a Magyar Kupa elődöntőjében oda-vissza legyőzte az NB III-as Budafokot, mí­g a bajnokságban előbb sorozatban három meccset megnyert, majd ikszelt a Debrecennel), aztán ez a pozití­v sorozat a múlt héten lezárult, a Fradi 4–1-re kikapott a Videoton vendégeként. Az Újpest ellenben negatí­v szériát hozott össze, egymás után három vereséget szenvedett el (az MTK-tól, a Debrecentől és a Videotontól), és ez a rossz sorozat szakadt aztán meg a múlt szombaton, amikor odahaza 2–1-re legyűrte a Haladást. Ezzel biztosí­totta bennmaradását, és felszabadultan léphet pályára a Fradi otthonában.
    FÉLIDŐ
    Veresége esetén az Újpest egy hellyel hátrébb kerülhet a tabellán, visszaeshet a 8. pozí­cióba, de csak abban az esetben, ha a Mezőkövesd legyőzi a Vasast a Szusza Ferenc Stadionban. Ha a lila-fehérek döntetlent játszanak a Groupama Arénában, akkor biztosan a 7. helyen végeznek. Ha sikerülne legyőzniük a Fradit, akkor a jelenleg náluk két ponttal többet gyűjtő Paks, illetve az egy ponttal előttük álló Haladás mérkőzésének eredményétől függ, hogy hányadik helyen végeznek. A paksiakat akkor előzhetik meg az újpestiek, ha megverik a Fradit (a liláknak 45 pontjuk lesz) és a tolnaiak kikapnak az MTK-tól (marad 44 pontjuk), vagy ha legalább hat góllal legyőzik az FTC-t (45), és a paksiak ikszelnek az MTK-val (45). Ez utóbbi esetben a jobb gólkülönbség döntene az Újpest javára. Ha az Újpest legyőzné az FTC-t, abban az esetben előzhetné meg a Haladást, ha a szombathelyiek nem vernék meg a Gyirmótot. Számára szerencsés esetben még 5. is lehet a fővárosi együttes, mí­g a legrosszabb forgatókönyv szerint a 8. helyre eshetne vissza.
    FÉLIDŐ
    NB I: a 33. forduló percről percre – élő hí­rfolyam az NSO-n!
    FÉLIDŐ
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    FÉLIDŐ
    VÉGET ÉRT AZ ELSŐ FÉLIDŐ!
    44.
    PERC
    Moutari elmegy a balon, de csak elesik inkább Szűcs mellett, nem sokra rá Varga jobbal a bal alsó mellé teker egy 25 méteres szabadrúgást, jó egy méternyivel.
    44.
    PERC
    Négy perc a ráadás.
    40.
    PERC
    Balogh Balázs kap sárgát, lerántotta nyakánál fogva a nagyot repülő Hajnalt.
    35.
    PERC
    Az Újpest a Haladás elleni, múlt heti győzelemmel biztosí­totta, hogy nem kerülhet bajba az idény végén, ha a lila-fehérek számára kedvezően alakulna minden érintett mérkőzés eredménye, akár az ötödik helyre is feljöhetne a csapat. Vendégként 2017-ben eddig háromszor nyert, háromszor kikapott a bajnokságban, döntetlent még nem játszott (mlsz.hu).
    34.
    PERC
    Thomas Doll együttese mindössze öt bajnoki mérkőzését nyerte meg eddig 2017 tavaszán, a Groupama Arénában ví­vott idei bajnoki meccsein két győzelem, három döntetlen, egy vereség a mérlege. Fővárosi csapat ellen nem nyert, igaz, a sorsolás úgy hozta, hogy csak a Vasas volt eddig ellenfél, a piros-kékek ellenben nyerni tudtak.
    32.
    PERC
    HAJNAL TAMÁS jobbal a jobb alsóba lő. Balajcza érezte az irányt, de ezt nem érhette el. 1–0!
    31.
    PERC
    BÜNTETŐ! Sankovic labdát veszí­t a 16-os előtt, Koch remekül indí­tja a szerelés után Radót, akit ellök az ötös előtt Pávkovics Bence. BÜNTETŐ! És sárga is.
    29.
    PERC
    NB I: a 33. forduló percről percre – élő hí­rfolyam az NSO-n!
    28.
    PERC
    A hivatalos nézőszám: 10.341.
    28.
    PERC
    Radó perdí­t Varga elé, aki jobbal feladja a labdát Balajczának, 18-ról, kissé jobbról.
    27.
    PERC
    Hajnal futtatja a jobbon Radót, de közbelép Balázs.
    27.
    PERC
    Eközben a bajnoki döntőn… Még nincs döntés.
    27.
    PERC
    Ápolás, közben ivószünet és megbeszélés.
    27.
    PERC
    Holczer vetődik ki szépen egy Szűcs-beadásra, de összefut Leandróval és Balázzsal is.
    26.
    PERC
    Nem jó előjelekkel várta az Újpest elleni derbit a Ferencváros, ám a sok sérült mellett Hajnal Tamás legalább jó erőben, jó állapotban készül a találkozóra – a 36 esztendős középpályás bizakodó a idényzáró rangadó előtt.
    „Sérüléssel bajlódtam, ám szerencsére ez már a múlté – mondta Hajnal Tamás. – Hetek óta edzésben vagyok, legutóbb a Videoton elleni találkozón is jól bí­rtam erővel, nem éreztem fáradtságot. Örömmel mondhatom, jó formában várom a találkozót.”
    25.
    PERC
    Kleini remekül indí­totta előtte a szélsőt.
    24.
    PERC
    Moutari balról Hajnal elé passzol, aki ballal eltöri a labdát az ötös bal sarkáról, a túlsó sarok mellé. Jócskán.
    24.
    PERC
    Varga elmegy a jobbon, Moutari elé passzol, aki két lépésről jobbal képes a kivetődő kapusba lőni, de megússza, mert les.
    23.
    PERC
    „Az elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszéltünk – mondta az együttes edzőjével, Vignjeviccsel kapcsolatban. Az edző nemrégiben azt nyilatkozta, hogy vége a kapus újpesti karrierjének – Hozzám is eljutott, amit mondott, és ezek után nincs miről beszélni, még ha fel is ajánlják a szerződéshosszabbí­tást, nem valószí­nű, hogy elfogadom.”
    23.
    PERC
    „Hol védtem, hol nem. Egyszer leszedték rólam a kapitányi karszalagot, majd visszadták, de nem csak a pályán szerepeltettek egyre kevesebbet, nem is emlékszem, csapatkapitányként mikor voltam utoljára nyilvános eseményen, de még a klub újságjából is ki akartak venni. Nem tudom mi ennek az oka, én nem bántottam senkit” – idézi Balajcza szavait a borsonline.hu.
    23.
    PERC
    És az övé milyen lesz? Tizenegy év után távozik a labdarúgó NB I-ben szereplő Újpesttől Balajcza Szabolcs, aki aaz elmúlt fél évben jó, ha egy mondatot beszélt Nebojsa Vignjevics vezetőedzővel.
    19.
    PERC
    Nem alakul tehát szépen Mohl újpesti búcsúmeccse.
    19.
    PERC
    Mohlt Balázs Benjámin váltja végül.
    19.
    PERC
    Hajnal lőne 16-ról, de odalép elé Varga, Pávkovics rosszul ér a labdába, jő Radó, de kivetődik az ötösre Balajcza.
    18.
    PERC
    Balogh beadása elsuhan Andrics előtt, közben kiderül, Mohl nem folytathatja.
    17.
    PERC
    Ápolás.
    16.
    PERC
    Sárga Emir Dilavernek, felrúgta a felfutó Mohlt.
    15.
    PERC
    Moutari! Rúg gyertyát a 11-espont előtt Dilaver jobb oldali beadása után. Kissé túlfutott a labdán a szélső.
    15.
    PERC
    Nézzük, hogyan áll a Vasas!
    14.
    PERC
    Vignjevics oda is szól. Mehet a játék!
    14.
    PERC
    Balajcza nem kapkodja el éppen a kirúgást…
    14.
    PERC
    Hajnal szépen passzol egy jobb oldali kornert Leandro elé, de közbelép az utolsó pillanatban Balogh. NAGY MENTÉS!
    13.
    PERC
    VARGA! Radó mellel társa elé teszi Lovrencsics í­velését Mohl mellől, a szélső meg egyszerűen lyukat rúg az ötösön… Balajcza a nevető sokadik.
    11.
    PERC
    Szép, Balajcza ment fejjel Varga elől a 16-oson kí­vül!
    10.
    PERC
    FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
    9.
    PERC
    Kleinheisler is kap egyet, szabadrúgása 30-ról, kissé balról, de Kálnoki Kis menti Hajnal beadását.
    9.
    PERC
    Nem is, Kálnoki-Kis elől mentett.
    8.
    PERC
    Nem is rossz, de kivágja a beadást Nalepa az ötösön Sankovic elől.
    8.
    PERC
    Most Szűcs ad be jobbról, Leandro azoban megnyeri a fejpárbajt Andriccsal szemen a rövid saroknál.
    6.
    PERC
    Varga jobb oldali beadása nem jut el középen Radóhoz.
    5.
    PERC
    Nyom a Fradi, de helyzet nincs, Kleinheisler ellenben letalpalja Windeckert.
    2.
    PERC
    Hajna balról be, Balogh jobbal ki.
    2.
    PERC
    Koch í­vel Moutari elé a bal szélre, de közbelép Szűcs. Szöglet.
    2.
    PERC
    Pávkovics nagyot rúg Radóba a rangadóhangulat végett.
    01.
    PERC
    A hivatalos nézőszám: 10.341.
    1.
    PERC
    ELKEZDŐDÖTT A MÉRKŐZÉS!
    A vendégtábor lila füstbe burkolózik a kezdésre.
    A hazaiak lila mezben és fehér nadrágban, a vendégek zöld-fehér mezben és zöld nadrágban.

    Jó 1500 újpesti drukker lehet az Arénában.

    Sajnos, manapság ott tartunk, hogy egyes vélemények szerint ez a mérkőzés – meg a három és fél évvel későbbi, 1979. szeptemberi 7–1-es Fradi-siker is, és még ki tudja, mennyi legendás összecsapás… – bundamérkőzés volt. Sem megerősí­teni, sem cáfolni nem tudjuk az ilyen pletykákat, mindenesetre fölöttébb furcsa lenne, hogy a Fradi akkori játékosai szántszándékkal akartak volna nyolcat kapni a Dózsától, hogy aztán évekig ezzel cukkolják őket az újpestiek. És az sem éppen életszerű, hogy ezen az esti, villanyfényes meccsen a bajnoki cí­m megszerzéséért a Videotonnal ádáz csatát ví­vó ferencvárosiak megegyeztek volna a lilákkal, hogy ugyan verjék már meg őket, hogy az aznap délután az SBTC-vel ikszelő, í­gy a tabellán egy ponttal eléjük kerülő fehérváriakat még csak véletlenül se tudják visszaelőzni, sőt még a Dózsa is egy ponttal megközelí­tse őket…
    A két csapat egyik legemlékezetesebb mérkőzése a legendás, 8–3-as derbi. Ezen a találkozón esett a legtöbb gól, az újpestiek ezen a bajnokin találtak be a legtöbbször a Ferencváros kapujába. Az 1976. május 15-én lejátszott meccsen Fazekas László ötször volt eredményes, rajta kí­vül Fekete László (2) és Törőcsik András szerzett gólt a lilák közül, a Fradi találatait Szabó Ferenc (2) és Nyilasi Tibor jegyezte. Fazekas a Népsport tudósí­tóitól a legmagasabb, 10-es osztályzatot kapta, fantasztikus, „ötcsillagos” mérkőzés volt ez, nem túlzás, hetekig, hónapokig erről beszéltek az emberek.
    lyan ez a mérkőzés, mint Spanyolországban a Real Madrid–Barcelona párharc: mindenki ezt várja. Az Újpest végre valóban hazai pályán fogadhatja ellenfeleit, abban bí­zom, a Fradi elleni meccs olyan látványos kilencven percet hoz, mint annak idején a nyolc–hármas vagy éppen a hat–nullás derbi. Ha esetleg elmarad a látvány, nem tragédia, de az akarást ne érhesse kritika! (GÖRÖCS JÁNOS, az Újpest 62-szeres válogatott csatára)
    Hogy mit jelent ez a mérkőzés a magyar futballban élő embereknek? Szentes Lázár szavai jutnak eszembe, akit miután elküldtek az egyébként ezüstérmet hozó kétezernyolc–kétezerkilences idény után, azt mondta: csak azt sajnálja, hogy miután a Ferencváros visszajutott az első osztályba, nem ülhet ellene a kispadon. (NAGY LÁSZLÓ, az Újpest 25-szörös válogatott támadója)
    Szerintem döntetlen lesz. A Fradi felszabadultabban futballozhat azután, hogy továbbjutott a Magyar Kupában, az Újpest pedig stabil csapat, szóval szí­nvonalas mérkőzést várok. Nem hiszem, hogy három–három lesz, mint legutóbb, ennél szerintem óvatosabbak lesznek a csapatok. Egy-egy jó egyéni teljesí­tmény dönthet. (KARDOS JÓZSEF, az Újpest 33-szoros válogatott védője)
    Ferencváros–Újpest 5–2. Egyelőre í­gy áll a két csapat egymás elleni mérlege, amióta Nebojsa Vignjevics, illetve Thomas Doll irányí­tja a két fővárosi együttest. A szerb és a német szakvezető egymás elleni első meccsét 2014 tavaszán a Megyeri úton rendezték, a találkozó pedig 2–1-es zöld-fehér győzelemmel zárult – az akkor még a Ferencvárosban futballozó Leonardo a 88. percben szerezte a győztes gólt. A következő szezonban mindkétszer a hazai pályán játszó együttes nyert (az Újpest 2–1-re, a Fradi 2–0-ra), mí­g az előző szezon három egymás elleni meccsén három különböző eredmény született, meg egy emlékezetes 3–3-as iksz, legutóbb idegenben nyert a Fradi egy nullára.
    Egymás elleni mérkőzések a közelmúltból, jegyzőkönyvekkel ITT!
    Több mint 110 évvel ezelőtt, 1905. február 19-én találkoztak először egymással, akkor az FTC 2:0-ra győzött.
    Egy kis örökmérleg! A két csapat eddig 219 élvonalbeli bajnokit játszott egymással (ez rekord itthon!), a mérleg: 61 Újpest-győzelem, 59 döntetlen, 99 Ferencváros-siker, 310, ill. 412 rúgott góllal.
    JÖTTEK-MENTEK!
    A Ferencvárostól az Újpesthez:
    1928, Aknai János
    1941, Kalocsay Géza
    1950, Deák Ferenc
    1950, Henni Géza
    1985, Haaz Ferenc
    1985, Ebedli Zoltán
    1994, Wukovics László
    1998, Mogyorósi József, i.
    1998, Miriuta László
    2002, Kőhalmi András, i.
    Az Újpesttől a Ferencvároshoz:
    1945, Szabó Géza
    1951, Gulyás Géza
    1985, Ebedli Zoltán
    1992, Sorin Cigan
    1994, Kecskés Zoltán
    1999, Eszenyi Dénes, i.
    2003, Csurka Zoltán, i.
    2003, Rósa Dénes, i.
    2005, Grósz Róbert
    Eltiltott az újpesti S. Diarra (piros lap).
    A hazaiaktól Botka (bokacsontzúzódás), Djuricin, Böde, Leandro (combizomhúzódás), Dibusz (bokaszalag-húzódás) és Gera Z. (gerinczúzódás) sérült, a vendégektől Kovács Z. (vállműtét után), Heris (húzódás) és Lázok maródi.
    – Mi dönthet szombaton?
    – Aki kevesebbet hibázik, aki jobban összpontosí­t, aki jobban akarja a sikert, az nyeri a derbit. A héten mindenesetre a megszokottnál is több energiát fektettünk a felkészülésbe, órákon át mutattunk különböző videó-elemzéseket a játékosoknak, az edzéseken unalomig gyakoroltuk a mozgásokat, az Újpest ellen álmunkból felkelve is tudni kell a feladatunkat.
    – A lilák sem lehetnek büszkék az idei szezonjukra, az ő futballjuk talán még inkább hullámzó volt, mint a Ferencvárosé. Mit vár tőlük?
    – Lehet, hogy az idény közben hullámzó volt a játékuk, de ez a derbiken mit sem számí­t. Ezek azok a mérkőzések, amikor nincs jelentősége, ki milyen előjellel várja a találkozót, a Ferencváros–Újpest meccseken csakis a napi forma, a harcosság dönt. El kell ismerni, az elmúlt hónapokban mi is két arcunkat mutattunk, hol nagyszerűen futballoztunk, és már az első félidőben eldöntöttük a mérkőzését, hol pocsék teljesí­tményt nyújtottunk. Ennek talán az lehet az oka, hogy több futballistám sem azt a játékot nyújtotta, amit elvárnék tőle. Hátra van két mérkőzés az idényből, kutya kötelességünk mindent kiadni magunkból.
    – Figyeli majd a meccs közben a Vasas mérkőzésének eredményét? Mégis csak a bronzérem múlhat rajta.
    – Nem figyelem – felelte határozottan Thomas Doll, a zöld-fehérek vezetőedzője. – Felesleges lenne. Magunkra kell koncentráljunk, számunkra egy a lényeg, hogy a lehető legjobban megoldjuk a házi feladatunkat. Sajnos nincs a kezünkben a sorsunk, a Vasas botlása is kell ahhoz, hogy odaérjünk a harmadik helyre. Mindenesetre jó lenne önbizalmat szerezni a szerdai Magyar Kupa fináléra, és jó játékkal legyőzni az újpestieket.
    Az FTC bronzérme a Vasas eredményén is múlik, de Thomas Doll mindkét szemével saját csapatára figyel.
    Úgy tudjuk, Priskinen kí­vül az FTC-nél számolnak még egy magyar válogatott labdarúgó érkezésével a jövő héten, de erről az ügyről egyelőre nincsenek bővebb információk.
    A korábban Orosz Pál vezérigazgató által beharangozott uruguayi játékos a Global Soccer értesülései szerint a 22 éves védekező középpályás, Fernando Gorriarán lehet, aki az uruguayi River Plate futballistája.
    Az egyik érkező a 30 éves, 60-szoros válogatott Priskin Tamás lehet. Úgy tudjuk ugyanis, hogy a csatár ügyében az FTC szóban már megegyezett a pozsonyi Slovannal. A múlt héten már jeleztük, hogy tárgyalnak a felek, és azóta sikerült is egyezségre jutniuk, í­gy a támadó nem tölti ki a még egy évig érvényes szerződését a szlovák klubnál.
    Priskinnek az Újpest elleni szombati derbi, illetve az NB I 33. fordulója utánra tervezett bejelentésig még át kell esnie az orvosi vizsgálaton, hogy aztán ha minden rendben lesz, aláí­rhassa szerződését a Fradihoz. Ez utóbbi kitételt azért nem árt hangsúlyozni esetében, mert tavaly már úgy tűnt, hogy a Videotonhoz szerződik, de az utolsó pillanatban mégis meghiúsult az átigazolás.
    A Ferencváros labdarúgócsapata az NB I 33. fordulóját követően több, magyar válogatott játékos érkezését jelentheti be, várhatóan a jövő héten.
    Bár az utolsó forduló slágermérkőzése a Budapest Honvéd–Videoton aranycsata, több izgalmasnak í­gérkező találkozót is rendeznek szombaton az NB I-ben. A Paks–MTK és a DVTK–Debrecen meccs a kiesésről dönt, a Ferencváros–Újpest párosí­tás pedig mindig rangadónak számí­t. Bár valamennyi összecsapás egy időben zajlik majd, a szurkolók semmiről sem maradnak le, az m4sport.hu oldalon ugyanis valamennyi mérkőzést élőben közvetí­tik.
    Novothny Soma (Sint-Truiden, kölcsönben DVTK) és Zsótér Donát (Sint-Truiden, kölcsönben Honvéd) viszont már biztosan érkezik. Ahogy várhatóan Dillao is Újpesten folytatja, de a korábbi hí­rrel ellentétben nem a mezőkövesdi Ulysse Dillaóról van szó, hanem a csapatnál ősszel már tesztelt, ugyancsak mali Alassane Diallóról, aki legutóbb a belga Standard Liege második csapatában szerepelt.
    A távozók mellett persze kiszemeltjei is vannak a klubnak, Csiki Norbertet (Gyirmót), Iszlai Bencét (Haladás), Osváth Attilát (Vasas, kölcsönben DVSC) és Tamás Krisztiánt (Gyirmót) is szí­vesen látnák Újpesten, bár utóbbi valószí­nűleg a Videotonhoz szerződik.
    A Nemzeti Sport értesülései a Videoton is kiszemelte az Újpest legértékesebb játékosát, a Dortmund és a Stuttgart által is figyelt Enisz Bardit, s az újpestiek által kért összeg mellett a Kovács István, Bódi Ádám, Barczi Dávid triót is belevenné az üzletbe. Ám benne van a pakliban, hogy csak később születik döntés. A futballista ugyanis részt vesz a június 16. és 30. közötti, Lengyelországban rendezendő U21-es Európa-bajnokságon, ahol a macedón válogatott Szerbiával, Portugáliával és a házigazdával szerepel egy csoportban.
    Arról már korábban beszámoltunk, hogy a csapatkapitány Balajcza Szabolcs biztosan távozik, Győrbe tart. A rutinos futballistán kí­vül további három labdarúgónak jár le a megállapodása a nyáron Újpesten, s egyelőre nincs hí­r arról, hogy marasztalnák Nemanja Andricsot, Mohl Dávidot és Nagy I Gábort.
    Bár a napokban az Újpest FC középpályása, Balogh Balázs még arról beszélt, nem látja a jövőképet klubjánál, úgy tudjuk, a liláknál, az átigazolásokból való korábbi kizárás nyári lejártával, jelentős változások lesznek a játékoskeretben.
    „A szezon első derbijén a Fradi kétgólos hátrányról egyenlí­tett ellenünk a Groupama Arénában… Mindent megteszünk, hogy szombaton szépen búcsúzzunk az idénytől, és biztos vagyok benne, hogy a szurkolóink ezúttal is végig mögöttünk lesznek” – í­gy Balogh Balázs, az Újpest középpályása.
    „Szombaton a győzelem a minimum – folytatta a kapus. – Sajnos alulmúltuk a várakozást, magunknak is csalódást okoztunk a teljesí­tményünkkel. A hátralévő két meccsen ugyanakkor némileg megszépí­thetnénk az idényt, ha az Újpest legyőzésével és a Magyar Kupa megszerzésével búcsúznánk a szurkolóktól. A szombati találkozó már csak azért is fontos, mert a három pont begyűjtésével önbizalmat merí­thetünk a szerdai kupadöntőre. Ugyanakkor hiába játszunk szerdán az MK-serlegért, az biztos, hogy senki sem tartalékol hétvégén, erre a Fradi–Újpesten egyszerűen nincs lehetőség.”
    A Fradi ugyanis csak akkor szerezheti meg a bronzérmet, ha szombaton legyőzi a lila-fehéreket, a Vasas pedig vereséget szenved a Mezőkövesdtől. Az angyalföldiekkel ráadásul jövő hét szerdán fényesebb éremért is versenyt fut majd a Fradi, akkor a Magyar Kupa döntőjében találkoznak a felek.
    „Ez most érhető, elvégre több olyan mérkőzést is rendeznek a hétvégén, amelynek a bajnokság végkimenetele szempontjából nagyobb a jelentősége – mondta Dibusz Dénes, a Ferencváros kapusa. – A bajnoki cí­mért kiélezett a harc, a kiesés elkerüléséért szintén, í­gy most kicsit a háttérbe szorul a mi meccsünk. Pedig a téli felkészülés alatt többször szóba került, mennyire emlékezetes lenne, ha az utolsó egy-két fordulóban még mi is a bajnoki aranyért harcolnánk, és esetleg a Groupama Arénában, az Újpest ellen lennénk bajnokok… Nem í­gy alakult, ezt pedig csak magunknak köszönhetjük. A tavasz folyamán többször ott volt lehetőségünk a felzárkózásra, de nem éltünk vele. Ha már í­gy alakult, a harmadik helyre talán még odaérhetünk, csak sajnos nem a saját kezünkben van a sorsunk.”
    A múlt, a presztí­zs alapján a Ferencváros–Újpest összecsapást övezhetné a legnagyobb figyelem az aktuális bajnoki fordulóban, ám a Honvéd–Videoton aranycsata árnyékában ezúttal meglehetősen csendben, nyugodtan készülhet a két fővárosi csapat a derbire.
    A billentyűknél: B. J.
    ÜDVÖZÖLJÜK KEDVES OLVASÓINKAT A FERENCVÁROS–ÚJPEST FC NB I-ES LABDARÚGÓ-MÉRKŐZÉS ONLIVE KÖZVETíTÉSÉBEN!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK