2020.I.25. Ferencváros – Paks: 4-0
Remekül kezdte az évet a Fradi: villámgól után kiütéses siker
A duplázó Zubkov már a harmadik percben betalált, Isael szabadrúgásból tekert meglepő gólt.
A labdarúgó NB I 17. fordulójának nyitó mérkőzésén a címvédő és listavezető Ferencváros hazai pályán a duplázó Olekszandr Zubkov vezérletével 4–0-ra legyőzte a Paksot.
Nyilatkozatok:
Szerhij Rebrov: — Kicsit furcsa, hogy január 25-én már bajnoki mérkőzést játszunk, ezért sajnos nem volt annyi időnk felkészülni, mint amennyit szerettem volna, ám a feltételek minden élvonalbeli csapat számára azonosak voltak. A spanyolországi edzőtáborunk jól sikerült. Attól függetlenül, hogy az utolsó edzőmeccseink elmaradtak, a játékosok megkapták a terhelést. Készen állunk a folytatásra. Sajnos Somália a felkészülés szempontjából nem a legjobbkor érkezett, kicsit később tudott csatlakozni a csapathoz, az izmai még nem állnak készen a bajnoki mérkőzés jelentette terhelésre. Maximális erőbedobással készült, de ne feledjük, legutóbb novemberben lépett pályára. Bízom benne, hogy mielőbb bevethető lesz. Bálint számára nem szokatlan a nemzetközi labdarúgás légköre, persze, egy kis időre neki is szüksége lesz. Kezdi megérteni az általunk képviselt játékfilozófiát, illetve azt, hogy mit jelent a Ferencváros keretéhez tartozni.
A mérkőzés:
Ferencváros — Paks: 4-0 (2-0)
Groupama Aréna, 14:55. 8.075 néző.
Vezette: Iványi Zoltán (asszisztensek: Albert, Georgiou; alapvonali jv.: Pintér, Zierkelbach; tartalékjv.: Medovarszki)
Ferencváros: Dibusz — Lovrencsics G., Blazic, Otigba, Civic — Haratin, Sigér (Vécsei, 77.) — Zubkov (Varga R., 70.), Isael, Nguen (Lódico, 70.) — Boli
kispad: Gróf, Botka, Heister, Skvarka
vezetőedző: Szerhij Rebrov
Paks: Rácz G. — Kulcsár D., Lenzsér (Szélpál, 83.), Gévay, Poór, Szabó J. — Balogh B., Kecskés T. (Szakály D., 60.), Bertus — Könyves N. (Szendrei, 73.), Böde
kispad: Holczer, Báló, Hahn, Kelemen
vezetőedző: Osztermájer Gábor
Gól: Zubkov (3., 65.), Boli (43.), Isael (51.)
Sárga lap: Sigér (19.) illetve Lenzsér (53.), Kecskés T. (57.), Poór (62.), Szabó J. (63.)
Ha Ferencváros meg akarja nyerni a bajnokságot, nem veszíthet pontot hazai pályán a kiesés elől menekülő csapatok ellen, a Paksnak pedig nem a Groupama Arénában kell kiharcolnia a bennmaradást. Úgy tűnt, ezt már az első perctől mindkét csapatnál tudták, nem is kellett sokat várni az új esztendő első ferencvárosi góljára.
Tokmac Nguen és Franck Boli szép összjátékkal bontotta meg a paksi védelem jobb oldalát, és mivel Szabó János nem tudta elrúgni a középre érkező labdát, Olekszandr Zubkov már a harmadik percben vezetést szerzett csapatának.
A listavezető úgy kezdte a meccset, ahogy azt a bajnoki címre törő együttesnek kell, az első perctől kezdve kapujához szögezte a Paksot, és mindezt gyakorlatilag az őszi alapcsapatával tette. A klubhoz négy új labdarúgó érkezett a nyáron, ám Szánthó Regő és Somália a keretbe sem került be az első tavaszi bajnokin, míg Vécsei Bálint és Gastón Lódico a kispadról figyelte a játéktéren zajló macska-egér játékot (a túloldalon az új szerzemények közül a klubhoz Mezőkövesdről visszatérő Bertus Lajos volt a gyepen). Bár a csapathoz visszatérő brazil középpályás erősítést jelenthet, Szerhij Rebrov elmondta, mivel csak később kapcsolódott be a felkészülésbe, fizikailag még nincs ideális állapotban. Arról pedig már meggyőződhettünk, hogy az ukrán szakvezető nem kapkodós típus: bár a magyar bajnokság legdrágább és egyik legképzettebbnek számító labdarúgóját, Isaelt tavaly februárban jelentette be az egyesület, az első bajnoki meccsére március közepéig kellett várni. Idő előtt tehát egyetlen labdarúgót sem küld pályára a tréner, igaz, egy régi-új arc így is feltűnt a kezdőcsapatban: a sérüléseket és a műtét utáni rehabilitációt immár teljesen maga mögött hagyó Otigba Kenneth 2018 decembere után lépett ismét pályára az NB I-ben.
Az első negyvenöt perc nem állította nagy kihívás elé a középső védőt, a másik nagy visszatérőhöz, a Ferencvárostól nyáron Paksra távozó Böde Dánielhez ugyanis csak elvétve jutott el a labda. A kiesés elől menekülő vendégek az egyetlen járható utat választották a címvédő otthonában, és a stabil, zárt védekezésből igyekeztek kontrákat építeni. Ezzel megakadályozták, hogy a hazaiak egyik helyzetet alakítsák ki a másik után, igaz, a labdabirtoklás terén így is felborult a pálya. Az Osztermájer Gábor edzette csapat teljesen átengedte a területet és a kezdeményezést a vetélytársnak, így hosszú percekig vándorolt a zöld-fehér lábakon a labda, többször körbeadogatták a Rácz Gergő kapuja elé felhúzott falat, ha pedig esetleg elvesztették, mindössze néhány másodperc kellett, hogy visszaszerezzék. Amikor a hazaiak letámadtak, a Paks nemhogy a csatárokig, még a felezővonalig sem tudta eljuttatni a labdát, ha a korábbi Fradi-kedvenc támadóhoz valahogy mégis eljutott, néhány ígéretesebb megindulásra futotta a vendégek erejéből, ám utána hosszú percekig ismét a Tolna megyeiek térfelére tolódott a játék. A váratlan, kreatív megoldás sokáig hiányzott a Fradiból, ám a labda állandó nyomozása így is megtette hatását, a paksi védelem az első félidő végén ismét kihagyott, Franck Boli finom megoldása után pedig nehéz volt elképzelni, hogy kétgólos hátrányból legyen visszaút a vendégeknek.
Ha titkon reménykedtek is a feltámadásban, az 51. percben végképp összetört a pontszerzésről szőtt álmuk. Isael szabadrúgása után többen menthettek volna, ám a kapust épp az zavarta meg, hogy végül mindenki lemaradt a beívelésről, és mire felismerte a veszélyt, a labda már a jobb sarokban pihent.
A második félidőben Rácz Gergőnél talán csak Lenzsér Bence hibázott nagyobbat a vendégektől, a könnyelmű passz után a hazaiak ukrán szélsője második gólját is megszerezte (4–0), a meccs képét látva pedig csak annyi kérdés maradt a hátralévő huszonöt percre, hogy hány gólig jut a Ferencváros, illetve az, hogyan mutatkozik be a csereként pályára lépő Gastón Lódico és Vécsei Bálint. Bár a szintén kispadról beszálló Varga Roland lábában ott volt az ötödik találat, a Fradi megállt négynél, az új szerzemények pedig egyelőre csak ismerkedtek a társakkal.
A Fradi kiütéses győzelemmel, a Paks pedig „zakóval” kezdte a tavaszi idényt – nem volt egy súlycsoportban a két csapat.
További képek: fradi.hu, nso.hu, Farkas Zsolt, Sas Gábor, Sportfotók
Nyilatkozatok:
Szerhij Rebrov: — Egy kicsit talán túl korán kezdődött a szezon, a végén már nehéz pályán kellett futballoznunk. Sokkal agresszívebbek voltunk, több helyzetet alakítottunk ki az ellenfélnél, szép gólokat szereztünk, ezért mindenki elégedett lehet.
Osztermájer Gábor: — Ma a Ferencváros a játék minden elemében felülmúlt bennünket. Gyáván játszottunk, a Fradi pedig megérdemelten nyert, hisz’ könyörtelenül kihasználta ezt. Így nem lehet mérkőzést kezdeni, már az elején eldőlt minden, mivel még egyszer mondom, gyáván futballoztunk, így nem lehet játszani. Magyarország legjobb gárdája ellen léptünk pályára, és hozzájárultunk ahhoz, hogy jól focizzanak. Távol álltunk az emberektől, illetve nem kellőképpen segítettünk egymásnak és a csapatrészek sem passzoltak egymáshoz. Igazából számunkra a fontos mérkőzések majd most kezdődnek, de ebből is tanulnunk kell. A következő meccseinken, az igazi riválisaink ellen nem szabad kikapnunk, és pontokat kell gyűjtenünk, ugyanakkor a maiból is tanulnunk kell.
Isael:
Otigba Kenneth: — Mindig próbálok a jelenre koncentrálni, ezért mikor megtudtam, hogy kezdő leszek, azon voltam, hogy a maximumot nyújtsam. Nem alakult szerencsésen az előző másfél évem, de a társak, az edzők és a szurkolók is segítettek nekem. Mindenki motivált engem, jó ilyen csapatba visszajönni! Az elmúlt másfél év munkája most érett be, azon voltam, hogy ne kapjunk gólt és nyerjen a csapat. Szerencsére ez sikerült, így mondhatom, hogy a pokolból a mennyországba jutottam.
„Csak azzal leptük meg a Ferencvárost, hogy a vörös szőnyeget nem terítettük le… Nem az a baj, hogy kikapsz, hanem ahogy kikapsz. Vereség és vereség között is óriási különbség van. Jövő héten élet-halál meccset játszunk a Zalaegerszeg ellen. Ezt el kell felejtenünk, a következő fordulóban pedig meg kell szereznünk a három pontot. Nem sikerült stresszmentesen ez a meccs, a vérnyomásom már a harmadik percben az egekben volt. A pelenkát felvette a csapat, aztán elfelejtettük a meccs kezdése előtt levenni” – mondta Böde Dániel az M4 Sportnak.
„Szerencsére a társaknak és nekem is jól ment a játék – mondta lapunknak a lefújást követően Franck Boli. – Remekül futballoztunk, az első perctől érződött, mi vagyunk a jobb csapat, négy gólt szereztünk, és nagyobb különbséggel is nyerhettünk volna. A lényeg, hogy betartottuk a vezetőedző utasításait, végig türelmesek maradtunk, sokat járattuk a labdát, kihasználtuk a helyzeteinket, és nem hagytunk lehetőséget az ellenfélnek. Az utolsó gólnál nem néztem fel, de éreztem, hogy a csapattársam érkezik mögöttem. A futballban fontos, hogy hallgassunk az ösztöneinkre, és tudjuk, milyen mozgásokat várhatunk a társainktól.”
Tujvel (Bp. Honvéd) 7 — Bényei (DVSC) 7, Neszterov (Mezőkövesd) 7, Polgár (DVTK) 7, Ferenczi J. (DVSC) 7 — Zubkov (Ferencváros) 7, Szécsi M. (DVSC) 8, Nguen (Ferencváros) 7 — Hasani (DVTK) 7, Boli (Ferencváros) 7, Gyurcsó (Puskás Akadémia) 7 A forduló játékvezetője: Iványi Zoltán (Ferencváros — Paks) 9 — Albert István, Georgiou Theodoros, Pintér Csaba, Zierkelbach Péter |
(A Nemzeti Sport, az nso.hu, a Ferencváros és a Paks hivatalos honlapja, valamint az MLSZ Adatbankja alapján)
https://www.dailymotion.com/video/x7r2o0o
PERCRŐL PERCRE
90+1.
PERC
Véget ért a mérkőzés, a Ferencváros 4–0-ra legyőzte a Paksot, így győzelemmel indította az évet.
90.
PERC
Egy perc a ráadás.
83.
PERC
Még egy paksi csere, Lenzsért Szélpál Norbert váltotta.
82.
PERC
Böde passza után Szendrei lőhetett, de kissé jobbról nem találta el a kaput.
79.
PERC
VÉDÉS! Isael indítása után Varga ugrott ki ziccerben, lövése után azonban a labda elakadt Ráczban.
77.
PERC
Vécsei Bálint debütál a Ferencvárosban, Sigér Dávid helyére állt be.
75.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
73.
PERC
A vendégek is cseréltek, Könyves helyére a 17 éves Szendrei Ákos érkezett.
70.
PERC
…a duplázó Zubkovot pedig Varga Roland váltotta.
70.
PERC
Kettő cserélt a Ferencváros: Nguen helyére a télen érkezett Gastón Lódico állt be…
69.
PERC
Az első paksi szöglet után Dibusz ütötte el a labdát a tizenhatoson belülről.
65.
PERC
GÓÓÓL!!! OTT A NEGYEDIK! Lenzsér labdaeladása után Nguen indult mega felezővonaltól, majd a tizenhatosnál a passza után Boli elengedte a labdát, amelyet így Olekszandr Zubkov futtából ballal a jobb alsóba passzolhatott. 4–0
63.
PERC
Poór az utolsó pillanatban, becsúszva mentett Boli elől a tizenhatoson belül.
62.
PERC
Szabó János is besárgult, ő Isaelt talpalta le.
62.
PERC
Poór Patrik kapott utólag egy sárga lapot, még Bolit rántotta le a támadás elején.
61.
PERC
Egy Fradi-kontra végén a lesen lévő Zubkov elenegdte a labdát Lovrencsicsnek, aki jóval a kapu fölé tüzelt 16 méterről.
60.
PERC
Cseréltek a vendégek, Kecskés helyére a télen visszatérő Szakály Dénes állt be.
59.
PERC
A mérkőzés hivatalos nézőszáma: 8075 fő.
58.
PERC
Az első félidőben sem volt meleg, ráadásul azóta tovább csökkent a hőmérséklet…
57.
PERC
Isael egy esernyőcsellel próbálkozott, Kecskés Tamás azonban letarolta – újabb sárga lap villant.
56.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
55.
PERC
Zubkov bal külsővel küldte kapura a labdát 16 méterről, Rácz azonban magabiztosan védett.
53.
PERC
Lenzsér Bence kapott sárga lapot: előbb felrúgta Nguent, majd reklamált is Iványinál.
52.
PERC
Isaelnek ez az ötödik bajnoki gólja volt az idénybe.
51.
PERC
GÓÓÓL!!! EZ IS BENT VAN! Isael jobb oldali szabadrúgásába középen senki sem ért bele, így a labda a kapu jobb oldalában kötött ki. 3–0
49.
PERC
Isael bal oldali szöglete után Lenzsér röviden fejelte el a labdát, majd Civic 16 méterről a kapu fölé lőtte.
46.
PERC
Csere egyik oldalon sem történt.
46.
PERC
Újra útjára indult a labda, a vendégek kezdték a második félidőt.
FÉLIDŐ
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
FÉLIDŐ
Nincs hosszabbítás, ezzel véget ért az első félidő. A szünetben a Ferencváros 2–0-ra vezet.
45.
PERC
Bertus szabadrúgása veszélytelen volt.
44.
PERC
Bolinak ez a negyedik bajnoki gólja volt a jelenlegi idényben.
43.
PERC
GÓÓÓL!!! OTT A MÁSODIK! Sigér löbbölése után megpattant egy paksi játékoson a labda, amely így tökéletes volt a védőjét maga mögött hagyó Franck Bolinak, aki egy pattanás után kilenc méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtt a kilépő Rácz mellett. 2–0
37.
PERC
Bödét állították meg lesen.
35.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
34.
PERC
Nguen indult lesről, ráadásul Rácz amúgy is megszerezte előle a labdát.
34.
PERC
A Paks jól zárta az őszi szezont, legutóbbi két bajnoki mérkőzését úgy nyerte meg, hogy gólt sem kapott. Ha a tolnaiak most is pontot vagy pontokat szereznek, akkor 2019 tavasza óta először maradnak egymás után három bajnokin veretlenek. Ha nyernek, akkor 2018 ősze óta először szereznek kilenc pontot három egymást követő mérkőzésen.
31.
PERC
Isael, Boli, Nguen volt a labda útja, végül a norvég támadó 16 méterről a kapu mellé csavarta a labdát.
29.
PERC
Rácz lépett ki jó ütemben a kapujától, így fel tudott szabadítani.
26.
PERC
A Fradi 2019. augusztus 25. óta nem kapott ki a bajnokságban (Puskás Akadémia–Ferencváros 4–1), veretlenségi szériája 13 találkozónál tart. Ez messze a leghosszabb aktív veretlenségi sorozat az NB I-ben, a soron következő csapat ugyanis az Újpest – mely legutóbbi három találkozóján nem talált legyőzőre.
25.
PERC
Ezzel a góllal szerzett vezetést az FTC:
24.
PERC
Isael bal oldali szöglete után Zubkov lőtt, de a labda elakadt egy paksi játékosban – a hazaiak szerint a kezében, Iványi szerint ezért nem jár tizenegyes.
23.
PERC
A Ferencváros az egyetlen csapat a mezőnyben, amely még őrzi hazai veretlenségét (5 győzelem, 2 döntetlen a mérlege) – elképesztő módon minden más pályaválasztó kikapott már legalább háromszor hazai környezetben. A Paks nem remekel idegenben, mutatója 2 győzelem, 1 döntetlen, 5 vereség.
22.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
21.
PERC
Kecskés borította fel Isaelt a paksi térfél közepén.
20.
PERC
Egy bal oldali szabadrúgás után Böde fejelte a kapu mellé a labdát.
19.
PERC
Sigér Dávid kapott sárga lapot.
18.
PERC
A Ferencváros 2017. április 15. óta nem veszített hazai pályán bajnoki mérkőzést, akkor a Vasas győzte le 2–1-re. A magyar rekordbajnok kitűnő, klubrekordot jelentő veretlenségi sorozata 44 meccset számlál már.
17.
PERC
Egy paksi kontra végén, Könyves beadása után Böde nem tudott a kapu felé fordulni, majd Szabó tüzelt 20 méterről, de a középre tartó, nem túl erős lövést Dibusz könnyedén megfogta.
17.
PERC
Egy jobb oldali beadás után Rácz húzta le a labdát.
13.
PERC
A Paks 13 bajnokit játszott eddig a Ferencváros vendégeként. Csak egyszer győzött (2016-ban 2–1-re), viszont a 13 alkalomból nyolcszor pontot tudott szerezni!
12.
PERC
BLOKK! Böde távoli lövése után Blazicról pattant oldalra a labda.
11.
PERC
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
10.
PERC
Nguen bal oldali beadása után Kulcsárban akadt el a labda.
8.
PERC
Civic indította hosszan Nguent a bal oldalon.
6.
PERC
Eddig 25-ször találkoztak az élvonalban, az örökmérleg 12 ferencvárosi sikert, 9 döntetlent és 4 paksi győzelmet mutat.
5.
PERC
VÉDÉS! Boli kissé jobbról, éles szögből próbálkozott, Rácz azonban védett.
4.
PERC
Zubkovnak ez volt a hatodik bajnoki gólja az idényben.
3.
PERC
GÓÓÓL!!! VEZETÉST SZERZETT AZ FTC! Nguen Bolival játszott össze a bal oldalon, majd előbbi az alapvonal közeléből középre tette a labdát, amelyet nem tudtak elrúgni a vendégek, így Olekszandr Zubkov nyolc méterről, jobbal a kapuba bombázhatta a labdát. (1–0)
2.
PERC
A hazaiak zöld-fehér csíkos mezben, a vendégek tiszta fehér szerelésben léptek pályára.
01.
PERC
Elkezdődött a mérkőzés, a hazaiak indították útjára a labdát.
FÓRUM, HOZZÁSZÓLÁS ITT!
A KEZDŐCSAPATOK ÉS A KISPADOK
FTC: Dibusz – Lovrencsics G., Blazic, Otigba, Civic – Sigér, Haratin – Isael, Nguen, Zubkov – Boli
Vezetőedző: Szerhij Rebrov
A kispadon: Gróf (k), Vécsei, Botka, Heister, Lódico, Skvarka, Varga R.
Paks: Rácz G. – Szabó J., Poór, Gévay, Lenzsér, Kulcsár D. – Bertus, Kecskés T., Balogh B. – Könyves, Böde
Vezetőedző: Osztermájer Gábor
A kispadon: Holczer (k), Báló, Hahn, Szélpál, Kelemen D., Szakály D., Szendrei
A mérkőzés játékvezetője Iványi Zoltán lesz.
A Paksi FC-nél az elmúlt esztendőkben az adta a stabilitást, hogy évekig ugyanazzal az edzővel, Csertői Auréllal készült és a játékoskeretben sem volt sok változás. Az elmúlt fél évben azonban már kétszer is edzőt váltott a csapat, Csertői helyét Tomiszlav Szivics vette át, majd Osztermájer Gábor lett a vezetőedző, aki újonc szakembernek számít az élvonalban. Eközben az előző idényhez képest a játékoskeret is alaposan kicserélődött – ami nem változott, hogy csak magyar futballistákat szerződtetett a klub.
A télen az NB II-be távozott a két esztendeje még alapembernek számító Simon Ádám (ETO FC Győr) és az elmúlt másfél évben 35 bajnokin hat gólt szerző és öt gólpasszt jegyző Remili Mohamed (Siófok), de a védő Fejes Andrással sem számolt a szakmai stáb a téli edzőtáborban, nem utazott el a többiekkel. Visszatért viszont a klubhoz a középpályára a Pakson korábban már futballozó Bertus Lajos és Szakály Dénes, a védelembe pedig érkezett Békéscsabáról a 23 éves Szélpál Norbert, aki hosszú távon válhat meghatározó játékossá Pakson.
A tolnaiak is Törökországban készültek, a három felkészülési meccsükből kettőt elveszítettek a román Botosani-nal és az orosz Ahmat Groznijjal szemben, míg az azeri Sabah FK-t legyőzték. Ami jó hír lehet a szurkolóknak, hogy Böde Dániel két gólt szerzett a három találkozón, míg ősszel az NB I-ben 13 meccsen jutott el három találatig.
A nyáron a Ferencvárostól visszatérő csatár az első tavaszi fordulóban, szombaton éppen az FTC ellen, az Üllői úton bizonyíthatja, hogy sikerült formába lendülnie, majd következhetnek a közvetlen riválisok elleni mérkőzések, otthon a ZTE, idegenben a Kaposvár ellen. A paksiak dolgát nehezíti, hogy a sérülés után lábadozó Bartha László, Hahn János, Haraszti Zsolt, Papp Kristóf négyes várhatóan még hetekig nem lesz bevethető.
Böde Dániel szombaton ismét korábbi csapata, a Ferencváros ellen léphet pályára (Fotó: paksifc.hu)
Túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a bajnoki cím sorsa alapvetően a Ferencváros kezében van. Ha az FTC kétszer kikap a Fehérvártól (a kettőből egy meccset hazai pályán játszik), de az összes többi mérkőzését, beleértve a DVSC elleni, őszről elmaradt meccset is, megnyeri, akkor megvédi a címét.
Viszont a januári, spanyolországi mérkőzéseken a Fradi sem remekelt, hiszen két vereség mellett egyszer ikszelt, és csak egyszer győzött (két edzőmeccse a rossz időjárás miatt elmaradt). Viszont az is igaz, hogy az összes magyar csapat közül csak az FTC játszott olyan csapattal, amelyik ősszel a Bajnokok Ligája csoportkörében szerepelt (a belga Genktől 2–1-re kapott ki), és csak az FTC találkozott topligás gárdával (az Union Berlintől 3–2-es vereséget szenvedett), és mindkét nevezett csapattal szoros meccset vívott. Az alacsonyabb osztályú német Arminia Bielefelddel ikszeltek a zöld-fehérek, a negyedosztályú 1. FC Köln II-t pedig 3–2-re legyőzték.
A kulcsemberek maradtak, a távozók között pedig csak Danilo Ihanetnko játszott tíz meccsnél többet az ősszel, ám az ukrán teljesítménye elmaradt a várttól, nem ragaszkodott hozzá a Szerhij Rebrov vezette szakmai stáb. Valószínűleg azért sem, mert négy és fél után visszatért a többek között védekező középpályásként is bevethető brazil Somália, a középpálya közepén vehető számításba a 21 éves argentin Gastón Lódico és a Svájcból hazatérő Vécsei Bálint is. Lódico már gólt is szerzett, de a Fradi támadójátékának sokoldalúságáról sokat elmond, hogy a csapat hat téli találatát hat különböző játékos szerezte.
A Ferencváros a Paks ellen lép pályára a 17. fordulóban hazai pályán, majd Kisvárdára látogat, utána pedig jönnek a rangadók, illetve a tabella első felében található ellenfelek: Honvéd (o), Újpest (i), Fehérvár (o), Mezőkövesd (o). Ha az FTC a jelzett hat fordulót megúszná vereség nélkül, és három-négy meccset megnyerne belőle, akkor már nagyon közel kerülhetne a címvédéshez.
A Ferencváros egy meccset nyert januárban, az 1. FC Köln II-t verte meg (Fotó: fradi.hu)
Az NB I-es csapatok téli átigazolásait ide kattintva, a felkészülési mérkőzéseiket pedig ide kattintva böngészhetik.
Az NB I 2019–2020-as idényének teljes menetrendjét ide kattintva tekinthetik meg.
A 17. FORDULÓ TELJES PROGRAMJA
14.55: Ferencvárosi TC–Paksi FC (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
17.00: Kaposvári Rákóczi FC–Puskás Akadémia FC – élőben az NSO-n!
17.00: Mol Fehérvár FC–Budapest Honvéd (Tv: Duna World) – élőben az NSO-n!
17.00: Mezőkövesd Zsóry FC–Kisvárda Master Good – élőben az NSO-n!
17.00: Zalaegerszegi TE FC–Diósgyőri VTK – élőben az NSO-n!
19.00: Debreceni VSC–Újpest FC – élőben az NSO-n!
Élő, szöveges tudósítások itt!
A találkozót a Duna World élőben közvetíti.
A mérkőzést Budapesten, a Groupama Arénában rendezik meg.
Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a Ferencváros–Paks mérkőzés a labdarúgó NB I 17. fordulójában. Tartsanak velünk!