1905.II.19. FTC – UTE 2:0

W_ftc-ute

Mai mérkőzések. A hivatalos footballszezon a mai nappal beköszöntött. Úgy az első, mint a másodosztályú csapatok ma már a bajnokságért küzdenek s a mai eredmények után véleményt alkothatunk magunknak arról, vajjon a téli szünet a csapatok képességére mily befolyással volt s hogy a szünet alatt beállott csapatváltozások után mily reménynyel nézhetnek egyesületeink a tavaszi forduló kimenetele elé. Az első osztályú bajnokságért ma hat egyesület mérkőzik. Esélyeket mérlegelni egyenlő a szerencsejátékkal. Egyik csapat formáját sem ismerjük s nem tudjuk, mily munkát végeztek a szünetnek szánt két hónap alatt. Ezzel azonban nem mondjuk azt, hogy a mai matchek hijján lesznek minden érdekességnek; sőt ellenkezőleg, kí­váncsian tekintünk az Újpesti Torna Egylet első szereplése elé, mely a Ferenczvárosi T. C. ellenében játszódik le a soroksári úti pályán. A másodosztályban óriási fölénynyel játszott Újpesti T. E. az osztályozó mérkőzésen nem felelt meg a beléje helyezett bizalomnak s azért a mai mérkőzés után alkothatunk csak tiszta képet képességeiről, továbbá arról is, vájjon az első osztályban nem fogja-e azt a szánalmas szerepet játszani, mint a múlt év tavaszán a Fővárosi T. C.

(Sport-Világ, 1905. február 19.)

Vasárnapi mérkőzések. A soroksári-uti pályán a FTC. mérkőzik az UTE.-el. Az UTE. bemutatkozása elé általános érdeklődéssel tekintenek a sportkörök.

(Nemzeti Sport, 1905. február 19.)

A soroksári- úti pályán lesz e hónap 19-én, vasárnap délután 3 órakor a Ferencvárosi Torna-Klub és az Újpesti Torna-Egyesület bajnoki mérkőzése. Biró: Schubert Ernő. Egy órakor a második csapatok mérkőznek a szövetségi dí­jért. Bí­ró: Moór Jenő.

(Pesti Napló, 1905. február 19.)

1905. február 19., 15:00, Soroksári út, FTC – UTE 2:0 (0:0)
vezette: Aschner Jakab (MAFC)
FTC: Fritz — Berán, Ullerich — Gorszky, Bródy, Lissauer — Braun, Weisz, Pokorny, Pákay, Takács
UTE: Bey — Molnár, Rossmann — Fandl, Szabó, Kuschner — Herczegh, Novák, Petz, Molnár, Fehér
Gól: Weisz (62., 68.)

FTC.—UTE. 2:0. Aránylag nagy közönség előtt mérkőzött az 1904. évi első osztályú bajnokság második helyezettje a múlt vasárnap a másodosztályú bajnokság győztesével a Soroksári-uti pályán. A mérkőzés kielégí­tette a várakozást: erős, de különösen az első félidőben igen szép küzdelmet hozott. Különösen szépen játszott mindkét csatársor, bár az UTE. csatársorából hiányzott Prácser. A FTC. csatársora régi hires formájára emlékeztető kitűnő munkát végzett; gyors volt a labdavivésben s határozott a kapura való játékban. Különösen jó volt a jobboldal, hol Weisz—Braun—Gorszky igen szépen összejátszottak. Jól bevált a balszélen Takács, mig Ullerich gyengébb volt mint hátvéd. Egyénileg Weisz volt a mezőny legjobb embere. Az UTE méltó ellenfélnek bizonyult s bár még a védelem két legjobb ereje, Vermes és Barcsay hiányzott, mégis jól megállta a csapa helyét s csak Fritz kitűnő védelmén múlt, hogy gólt nem lőtt. A két csapat a következő összeállí­tásban játszott:

FTC. (zöld-fehér): Fritz — Berán, Ullerich — Lissauer, Bródy Gorszky — Takács, Pákay, Pokorny, Weisz, Braun.
UTE. (lila-fehér): Bey — Molnár, Rossmann — Fandl, Szabó, Kuschner — Herczegh, Novák, Petz, Molnár, Fehér.

A játék az UTE. gyors és szépen kivitt támadásaival kezdődik s Fritz-nek csakhamar dolgot ad Molnár II. és Kuschner éles lövése. Rövid időre átterelődik a játék az UTE. kapuja elé, hol Bey ügyesen véd néhány lövést. Váltakozó játék után UTE. két kornert is ér el, úgyszintén a FTC. is, gól azonban nem esik. Félidő 0:0.

A második félidőben UTE. rövid támadása után FTC. hatalmas tempót diktál, melyet a hiányos UTE. védelem nem bir. Pokorny csakhamar benyom egy off- side gólt, de a biró nem adja meg. Majd 3 eredménytelen kornert lő egymásután FTC., mig végre a 17-ik percben Weisz 30 méterről gyönyörű lövéssel megszerzi a vezetést, melyet csakhamar hasonló góllal told meg. UTE. rövid időm még felnyomul, de amint két játékosa megsérülve kiáll, mindvégig teljesen védelemre szorul. Biró: Aschner J. (MAFC.) volt.

Szövetségi dí­j. FTC. II.— UTE. II. 5:1. A Soroksári-uti pályán az első csapatok előtt mérkőzött a két második csapat is. A kitűnő formában levő FTC. II. — a szövetségi dij múlt évi győztese — biztosan győz. Bí­ró: Moór Jenő (MAFC.) volt.

(Nemzeti Sport, 1905. február 26.)

Favoritok győzelmével végződtek a múlt vasárnapon lezajlott I. osztályú mérkőzések. A Ferenczvárosi T. C. reorganizált csapata legyőzte az Újpesti T. E .-t, a Magyar Athletikai Club a »33« F. C-ot . a Magyar Testgyakorlók Köre a Fővárosi T. C.-ot. Mindhárom esetben a győzelem csak hajszálnyi eredménynyel éretett el, a mi egyrészt a csapatok készületlenségében, másrészt az erők kiegyenlődésében leli magyarázatát. Az I-ső osztályba avanzsált U. T. E. ezúttal bebizonyí­totta, hogy csapata klasszist képez s az a szép küzdelem, melyet az első félidőben produkált, jeles képességének bizonyitékát szolgáltatta. Sokkal különben játszott, mint az osztályozó mérkőzéseknél, melyeken egyetlenegy í­zben sem tudtak bennünket meggyőzni arról a fölényről, melylyel a múlt évi II-od osztályú bajnokságot végig játszotta s a melynek alapján predesztinálva volt az idén az első osztályban való szereplésre. Jeles képességeit különösen az első félidőben jutatta érvényre s csak a második félidőben sikerült a nagyobb szí­vóssággal és rutinnal bí­ró F. T. C. -nak legyőzni. A F. T. C. csatársor a teljesen átalakult. A Főv. T . C.-bóI átlépett Takács jól bevált s méltó partnerei voltak Pákai, Weisz, Braun, Pokorny. A védelemben csak a fedezetsor volt jó s itt is kivált Bródy, ki ezúttal bebizonyí­totta, hogy fair játékkal sokkal többet használ csapatának s közreműködése is sokkal értékesebb,  mintha »emberre utazik«. A csapat leggyengébb részét a hátvédek képezik. Lassú és bizonytalan mindkét játékos s ha rajtuk múlt volna, az U. T. E . győzelmével kellene referálnunk.

F. T. C.—Újpest 2:0. Újpest mindjárt kezdetben vehemensen támad, de ellenfelök csakhamar visszaveri őket s a játék szí­nhelyét az U. T. E. térfelébe helyezi. Rövid idő múlva azonban megváltozik a kép s az első félidő folyamán meglehetősen változatosan folyik a játék s mind a két csapat egyenlő mértékben veszi ki részét a támadásból a nélkül azonban, hogy bármelyik is eredményesen folytatta volna offenziváját. Half time 0:0.

Szünet után vagy tiz perczig még U. T. E. bí­rja a tempót s nagy erélylyel támadva, ellenfelét kapujához szorí­tja; csakhamar azonban a szivósabb F. T. C. lesz a helyzet ura s a 17. és 23. perczben két goalt lő. Mindkét esetben Braun ügyes játéka juttatta a labdát Weisz-hez, aki 35 méterről élesen, védhetetlenül rúgta a labdákat a hálóba. Molnár II., az U. T. E. csatára is többbször élesen, szépen irányí­tott labdákat rúgott, de a jól védő Fritz minden labdát elfogott. Weisz a 10-ik perczben is goalt ért el, de ezt offside miatt nem í­télték meg. U. T. E. az utolsó 10 perczben 9 emberrel játszott és igy kénytelen volt teljesen védelemre szorulni.

Biró Aschner Jakab (M. A. F. C.) volt.

Szövetségi dí­j. F. T C. II.—Újpest II. 5:1. Biró Moór Jenő (Műegyetemi A és F. C.).

(Sport-Világ, 1905. február 26.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK