1907.X.6. FTC, BTC kombinált – Schlesien 5:1

19071006-schlesien

Mai mérkőzések. Ma délután a millenáris-pályán ismét külföldi mérkőzés lesz. A BTC és a FTC, e két kitűnő csapatunk kombinált legénysége fog a boroszlói Schlesien csapatával megmérkőzni. A Schlesien egyike a legerősebb német csapatoknak, mit az is bizonyí­t, hogy a berlini „ Viktoria“ bajnokcsapatával szemben; csupán egy goalkülönbséggel szenvedett vereséget. A BTC—FTC kombinált csapatából ugyan hiányozni fog e két egyesület nehány jó játékosa, kik ugyanis a Cesky SvF válogatott csapata ellen játszanak a magyar válogatott csapatban, de a két egyesület itthon maradt játékosaiból is oly erős csapatot fog összeállí­tani, mely minden bizonnyal jól megállja helyét a német csapattal szemben. A német csapat legnagyobb része egyetemi hallgató, banktisztviselő vagy pedig aktiv tisztje a hadseregnek, tehát olyan társaság, melynek társadalmi téren is súlya van s Németországban a leguribb csapatok egyikét tisztelik benne. Játékmodoruk teljesen elüt az itt szerepelt külföldiektől. Az összjátékra helyezik a legnagyobb súlyt s a gyorsaságot a példás önzetlenséggel és precziz adogatásokkal pótolják. A rendkí­vül érdekes mérkőzés d. u. 1/2 4 órakor lesz a millenáris pályán.

(Sport-Világ, 1907. október 6.)

Vasárnapi mérkőzések. A millennáris pályán a délnémet bajnokcsapat, a SC. Schlesien játszik a következő kombinált csapattal: Izsó (BTC.) — Sárközy, Fehéry — Kovács (BTC.), Bródy, Weinber — Braun (FTC.), Leviczky (BTC.), Korody, Weisz (FTC.), Oláh (BTC.)

(Nemzeti Sport, 1907. október 6.)

1907. október 6., 15:30, Millenáris, BTC/FTC kombinált – SC Schlesien 5:1 (3:0)
vezette: Gabrovitz Emil (Rambler)
nézőszám: 3 000
BTC/FTC kombinált: Fritz — *Sárközy, *Fehéry — *Kovács, Bródy, Weinber — Braun, *Leviczky, Koródy, *Molnár II., *Oláh
SC Schlesien:
Gól: Levitzky (13., 30), Bródy (15.), Molnár II. (76.), Koródy vagy Levitzky (86.) illetve ? (81.)

FTC.—BTC. Komb—Schlesien 5:1. Délnémetország bajnokcsapatát. a H. Schlesient látta vendégül a BTC. a múlt vasárnap, mely csapatának megerősí­tésére a FTC.-al egyesült. A német csapatot jó hirek előzték meg. A kitűnő berlini bajnokcsapattal, a Viktóriával elért. 1:2-ös eredményünk ezt igazolni is látszott. A boroszlói csapat nem felelt meg a hozzá fűzött reményeknek, mert az itt játszott csapat gyenge klasszist képviselt. Védelmükre a néhány tartalékjátékos beállí­tása és a hosszú utazás hozható fel. A vezető embereik nyilatkozata szerint, még utolsó napokban is kétes volt eljövetelük, éppen a csapat gyenge összeállitása miatt. Kötelezettségük folytán 4—5 tartalékkal a magyarokról hallott jó hí­rek folytán a vereség biztos tudatában voltak. A csapat csatársora elég agilis, bár kissé lassú. A védelem jól helyezkedett és igen sok biztosnak vélt gólt védett. A kapus sokat mentett, általános meglepetésre a legnagyobb nyugalommal és biztonsággal majdnem kizárólag lábbal — vagy a labda rögtöni kiütésével. A magyar csapat sikerült összeállí­tásban állt ki és feltűnő szép összjátékot, produkált. A játékosok egyénisége és hasonló játékmodora igazán jó magyar csapatot hozott össze. Braun—Leviczky—Koródy—Molnár II.—Oláh játékát sokszor honorálta tapssal a nagyszámmal megjelent közönség. Kovács—Bródy—Weinber—Sárközy—Fehéry a védelemben még más csapatnak is megnehezí­tenék az eredményes támadást. Fritz kevés munkáját könnyen végezte el.

A játék elején a magyar csapat fölénye rögtön feltűnő. A 13-ik percben Kórody-Levitzky gólt lőnek. A 15-ik percben Bródy meglepetésszerű lövése a második gólhoz juttatja a magyar csapatot. A német csapat támadásait Sárközy, Bródy, Weinber biztosan szerelik le. A 30-ik percben Kórody lövését a kapus kiüti, Levitzky éles lövése azonban a harmadik gólhoz juttatja a már kissé elbizakodottan játszó magyar csapatot. Félidő 3:0.

A második félidőben a németek támadásai gyakoribbak és veszélyesebbek. Az elbizakodott magyar csatársor unalmasan sokat kombinál, eredmény nélkül. Kórody biztos alkalmakat hagy kihasználatlanul, mig a 31-ik percben ügyesen beadott labdáját Molnár II. szép lövése biztos góllá értékesiti. A németek játéka is tetszetősebb már. A 36-ik percben a jobb szélső által vezetett támadás meghozza a németek egyetlen gólját. Sárközy leszereli ugyan, de a labdát a felnyomuló csatárok hátraadásra kényszeritik. A kapusnak hátraadott gyenge labdát Fritz eléri, de a német csatárral összeütközve, elbukik, a kezéből elejtett labdát a rárohanó centercsatár a gólba guritja. A nem várt gól után a magyarok támadása ismét állandó marad és a teljesen kimerült német védelemnek Kórody által lőtt ötödik magyar gól után a mérkőzés befejeződik.

Biró: Gabrovitz Emil (Rambler) volt.

(Nemzeti Sport, 1907. október 13.)

A magyar válogatottak prágai mérkőzése napján sem szüneteltek a bajnoki s egyéb mérkőzések Budapesten. Két bajnoki, egy-egy Korinthián-dij és külföldi mérkőzés valamint számos barátságos mérkőzés kötötte le a footballsport hí­veinek figyelmét. Legnagyobb számban a BTC és FTC kombinált csapatának a „Schlesien“-nel való mérkőzésén jelent meg a közönség (szerk: „Háromezer főnyi nézőközönség szemlélte végig a vasárnapi nemzetközi mérkőzést” – Pesti Napló). A délnémetországi bajnokcsapat játéka azonban nem igen elégí­tette ki az érdeklődőket. Néha ugyan felcsillant némi összjáték, de a magyar csapat nagy fölénye mihamar elnyomta ezt is. A BTC—FTC kombinált csapata jól játszott. Hogy néha az egyéni játék dominált benne, az — válogatott csapatról lévén szó, — csak természetes dolog. Inkább lehetne hibáztatni azt, hogy a játékosok a második félidőben, nagy fölényük tudatában, teljesen lebecsülték ellenfelüket s éppenséggel nem vették komolyan a mérkőzést. A német csapat, a hosszú utazástól még kissé fáradtan, indiszponáltan játszott, másként nem lehet megmagyarázni ezen odahaza igen jó kvalitású csapat vasárnapi gyámoltalan, ügyetlen játékát.

BTC—FTC komb.—Schlesien 5:1. A goalarány nem is fejezi ki a két csapat közötti erőviszonyt, mert a magyar csapat, legalább tiz goallal jobb volt mint ellenfele. Mindjárt a magyarok kezdik a támadást. Oláh már az első perczekben lövésre kerül, de a labdát a kapu mellé lövi. Schlesien erősen védekezik, de a magyar csapat ennek ellenére már a 10-ik perczben Leviczky révén goalt ér el. Három percz múlva követi a második, melyet Bródy rúgott. A támadás tovább is a német kapu előtt folyik s a 15-ik perczben a magyar csapat kornerhez jut. A boroszlóiak ez eredménytől meglepve, kedvetlenül játszanak. A magyarok többször lőnek a kapura, de e lövéseket a kapus szépen védi. A Schlesien egy lerohanása eredménytelen. Oláh lefut, de szép beadását Korody elhibázza. A 28-ik perczben szép kombináczió után a magyarok ismét goalhoz jutnak. Néhány percz múlva a németek, majd két í­zben a magyarok érnek el kornert. A 38-ik perczben a magyarok ismét kornert érnek el. Korody veszélyes lövése a kapufáról pattan vissza, Weinbeer labdáját már a kapus menti. Félidő 3:0. Kornerarány 4:1 a magyarok javára.

A második félidőben a magyarok folytatják a támadást. Molnár két lövése a kapu mellett repül el. A játék mindinkább lanyhábbá válik. A magyarok alig öt percz leforgása alatt három kornerhez jutnak. A 23., 24 és 25-ik perczekben a magyar csapat ismételten kornert ér el. Molnár szép összjáték után a kapura lő. A kapus a labdát rávetéssel akarja védeni, de későn, mert a labda a hálóba gurul (27 percz). Majd ismét a németek balszélsője vezet támadást. Sárközi a labdát hátra leadja, a kapus kifut, de elhibázza s egy időközben odaérkezett német csatár a labdát a kapuba rúgja (31 percz). A német kapus a magyarok egy lövését csak kornerre tudja kivédeni (34 percz). A kapus szépen védekezik, de a 41-ik perczben ismét kénytelen Levicky lövését a goalba engedni. A játék a magyarok támadásával végződik.

Biró: Gabrovitz Emil, mindkét fél teljes megelégedésére biráskodott. Végső eredmény: 5:1 a BTC—FTC komb. csapat javára. Kornerarány: 11:1 a magyarok javára.

(Sport-Világ, 1907. október 13.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK