1913.VI.22. Temesvári AC – FTC 0:8 (edzőmérkőzés)

A FTC vidéki propaganda mérkőzései. A fővárosi football-idény befejeztével a FTC csapatai vidéki körútra indulnak és többrendbeli propaganda mérkőzést játszanak. Az első csapat szombaton Temesvárra utazik, ahol 22-én a TAC-al, 28-án Zsombolyán és 29-én Szegeden a SzAC-al játszik. Közben egy aldunai, esetleg velencei kiránduláson vesz részt az első csapat. Julius 1-én a Bácska—Szabadkai AC, 6-án pedig a Nagyváradi AC látja vendégül a bajnokcsapatot. Az I. b. csapat 22-én Zágrábban, 29-én Pozsonyban és július 6-án Diósgyőrött mérkőzik.

Az FTC zsombolyai mérkőzés elmarad s í­gy a túrázó bajnokcsapat egyenesen Szegedre utazik.

(Pesti Hí­rlap, 1913. június 22 & 27.)

Az FTC nyári túrája. Három csapata kél vándorútra az FTC-nek. Első csapata tegnap játszott Temesvárt, onnan Herkules-fürdőre visz az útja, 28-án Zsombolyán játszik, 29-én Szegeden a Szegedi Atlétikai Klubbal, julius 1-én pedig Szabadkán a Bácskával. Második csapata Zágrábban mérkőzik, onnan Fiúmén keresztül Abbáziába és Cirkvenicára rándul, 29-én Pozsonyban játszik a pozsonyi vándordí­jért és julius 6-án Diósgyőrben az ottani vasgyár csapatavai fejezi be a szezont. Ifjúsági csapata junius 29-én Kecskeméten, julius 6-án Gyöngyösön fog vendégszerepelni. Az FTC a nyárra nemkevesebb, mint hárminckilenc meghí­vást kapott.

(Sporthí­rlap, 1913. június 23.)

Bródi Sándornak a MLSz tanácsa megengedte, hogy a FTC júniusi délvidéki footballturáján játszhassék. Malaki Mihály a fegyelmi bizottság pénteki ülése elé személyesen terjesztette eme kérelmei, amely azonban nem találta magát illetékesnek arra, hogy e kérelem dolgában akár csak véleményt is mondjon a tanácsnak, í­gy azután napirend előtt kérte Malaki a tanácsot, hogy engedje a kérelmet tárgyalni. A tanács méltányolva azt az indokot, hogy azért nem történt meg a kérelem előzetes napirendre tűzése, mert úgy volt, hogy a Bródi í­télet elleni felebbezés lesz napirenden, — ami azonban elmaradt — egyhangúlag helyt adott Malaki kérelmének. (…) Végre is a leadott 21 szavazat közül 10 igen és 10 nem volt, egy cédulán pedig semmi sem állt. Tekintve azt, hogy tikos szavazásnál az elnök is szavaz, elnöki döntés itt nem lehetett, uj szavazást kellett tehát elrendelni. Itt azután 10:9 arányban megengedték Bródinak a nyári túrán való játékot.

MLSz. Kivonat az igazgató-tanács 1913. junius 20-dikán tartott illésének jegyzőkönyvéből: Az igazgató-tanács a Ferenvárosi Torna Club kérelmére Bródy Sándor játékosnak megengedte, hogy egyesületének junitis 22-től július 2-ig terjedő vidéki propaganda-mérkőzésein résztvehessen.

(Sportvilág, 1913. június 23-30.)

1913. június 22., –:–, Temesvár, Temesvári AC – FTC 0:8 (0:3)
vezette: Izsó László
nézőszám: 4 – 5 000
Temesvári AC: ?
FTC: ? — ?, ? — ?, ?, ? — ?, Tóth-Potya, Pataky, Schlosser, Szeitler
Gól: Schlosser (3), Pataky (3), Tóth-Potya (2)

Vidéki mérkőzések.

Temesvár. FTC — Temesvári AC 8:0 (3:0.) A vendégeket lelkesen ünnepelte az óriási közönség. Borbás helyett Szeitler játszott. Biró: Izsó.
Zágráb. FTC I/b — Concordia 3:2 (1:2.) Pálya megnyitó-mérkőzés.

Vidéki mérkőzések.

Temesvár. FTC—Temesvári AC 8:0 (3:0). A gyönyörű időben lefolyt mérkőzésnek 4000 közönsége volt. Az FTC-ét óriási lelkesedéssel fogadták.

(Sporthí­rlap, 1913. június 23.)

Vidéki mérkőzések.

(Temesvár.) FTC—Temesvári AC 8:0 (3:0). Biró: Izsó. 5000 főnyi közönség lelkesen ünnepelte az FTC-t szép játékáért. A goalok közül Schlosser 3, Pataky 3 és Potya 2 lőtt.
(Zágráb.) FTC I..—Concordia 3:2 (1:2). A Concordia pályamegnyitó mérkőzése.

(Sportvilág, 1913. június 23.)

A FTC I. B. csapata a zágrábi túra folytatásaképen átrándult Velencébe is, hol a Garibaldi kertben levő arsenol-pályán trainiroztak is.

(Sportvilág, 1913. július 7.)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK