1913.VI.19. BTC – FTC 1:0

PH-19130619

Téli világra ébredtünk vasárnap reggel. Fagyos orkán száguldozott a házak között, rettenetes ereiével pusztulást okozva fák és telefon-drótok között.

A sűrűn hulló hó vastag takaróval vont be mindent. Valósággal istení­téletidő tette tönkre a vasárnapi sportéletet. Megtörtént, a mire footballsportunk történetében nem ismerünk példát — egyetlen mérkőzést sem tartottak meg.

(Sporthí­rlap, 1913. április 14.)

Elmaradtak a mérkőzések. Hogy szombaton este nyugovóra tértünk, még tavasz volt és mire elérkezett a vasárnap, bokán fölül érő hó mindenütt, 0 fok alatt a higany. Április közepén egyszerre csak a legigazibb télben találtuk magunkat. A szabadtéri sportoknak váratlanul tilalmi napot rendelt még a szövetségnél is nagyobb hatalom, az időjárás. Hó borí­totta az összes pályákat, olyan hó, amelynek eltakarí­tását meg sem lehetett kí­sérelni. A közönség kénytelen-kelletlen bele nyugodott csak valahogy megszokott vasárnap délutáni programjának megváltozásába és a pályák helyett ellepte a kávéházakat. (Régi boldog idők!)

Nem úgy azonban a football intézők, akiket a legkellemetlenebb helyzetbe hozott a mérkőzések elmaradása. Az amúgy is túlzsúfolt tavaszi szezonban vajjon hol tudnak ők most helyet szorí­tani annak a sok mérkőzésnek, amelyeknek most vasárnap kellett volna sorra kerülniök? A feladat nehézségét mi sem bizonyí­tja jobban, minthogy dacára annak, hogy vasárnap egészen az éjjeli órákig tárgyaltak, még sem tudtak megfelelő terminusokat találni. Korai volt tehát az idén az öröm, amely a februári mérkőzések megtarthatósága nyomán keletkezett. Az időjárás mégis csak keresztül húzta a football intézők számí­tását.

(Sportvilág, 1913. április 14.)

Az utolsó bajnoki mérkőzés. Április 13-án, a kedvezőtlen időjárás miatt elmaradt a F. T. K.—B. T. K. bajnoki mérkőzése. A Ferencvárosi Torna Klub nagy elfoglaltsága miatt nem tudta lebonyolí­tani a meccset a hivatalos szezonban s a M. L. Sz. kénytelen-kelletlen a tilalmi időre tűzte ki a mérkőzést. Holnap délután háromnegyed hat órakor az üllői-uti sporttelepen rójja le utolsó tartozását a két csapat. A mérkőzés nem í­gér túlságos érdekességet, mert a F. T. K. a rendesnél lényegesen gyöngébb legénységet fog kiállí­tani s í­gy könnyen megtörténhetik, hogy az 1912—1913. évi bajnokságot a piros- fehér szí­nek győzelme fogja bezárni. A B. T. K. utolsó formái alapján s arra való tekintettel, hogy egyike a legkevesebbet foglalkoztatott csapatoknak, tehát eléggé pihent is, még a F. T. K. teljes csapatával szemben is jogosult volna a győzelemre. A visszavonhatatlanul utolsó mérkőzés bí­rája Herczog Ede lesz.

(Budapesti Hí­rlap, 1913. június 19.)

1913. június 19., 18:00, Üllői út, BTC – FTC 1:0 (0:0)
vezette: Herczog Ede
nézőszám: 2 000
BTC: Ginzery — Szendrő, Kőszegi — Csendes, Rauchmaul, Horváth II. — Mészáros, Saly, Pócz, Horváth I., Dobó
FTC: Fritz — Rumbold, Payer — Weinber, Medgyessy, Blum — Kövesdy, Tóth-Potya, Pataky, Schlosser, Szeitler
Gól: Saly (60.)

PH-19130620-22-19130619

BH-19130620-16-19130619

A BTC legutoljára a következő összeállí­tásban játszott az FTC ellen: Ginzery, Köszeghy, Szendrő, Horváth, Rauchmaul, Csendes, Dobó, Horváth, Pócz, Saly, Mészáros.

(Sporthí­rlap, 1913. június 30.)

Egy hozzászólás a(z) 11101111001ejegyzéshez

  • A BTC csapatösszeállí­tása a következő: Ginzery—Kőszegi, Szendrő—Ficere, Rauchmaul, Horváth II.—Dobó, Poc, Horváth I., Mészáros, Kincs. (SV19130203)

    BTC. A két hátvéd katona. Szendrő Aradon, Kőszegi Budapesten. Az egyiket csak tudják még valahogyan pótolni, de ha megtörténik, hogy mind a kettő elmarad, ezt már nagyon is megéreznék a piros-fehérek. A csapat — Szendrő nélkül — a következő lenne: Ginzery, — Rácz, Kőszegi, — Ficere, Rauchmaul, Horváth II., — Dobó, Kincs, Póócz, Horváth I., Mészáros. (SV19130210)

    A BTC csapatösszeállitása ez: Ginzery—Kőszegi, Szendrő— Ficzere, Rozsos, Horváth II.—Kincs, Dobó, Horváth I., Pócz, Mészáros. (SH19130303)

    A megtért fiú. A BTC nagyszámú hí­veit bizonyára örömmel tölti el a hir, hogy Dobó, a piros-fehérek kitűnő jobbszélsője ismét beáll a csapatba, miután a közte és a vezetőség közt fenállott differenciák elsimultak. Dobó először az FTC elleni mérkőzésen jelenik meg a BTC csapatában. (SH19130526)

    A BTC május 22-én Pécsett 5:0 arányban győzött a Pécsi AC ellen és a következő felállí­tásban szerepelt: Ginzeri — Kőszegi, Horváth II — Ficere, Rauchmaul, Kertész — Maár, Bayer, Horváth I, Pocz, Mészáros. (SV19130602)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK