1954. július 4.: Egy elvesztett VB-döntő és egy barátságos mérkőzés

Vannak vereségek melyekbe bele lehet törődni és el lehet fogadni azt a tényt, hogy az ellenfél jobb volt, de vannak vereségek melyekbe bele lehet halni. 1954. július 4-én egy ország halt bele egy elvesztett mérkőzésbe. Miközben egy másik csapat éppen Bécsben lépett pályára egy barátságos mérkőzésen. Hogy is van ez? Először nem is akartam hinni a szememnek, amikor megláttam a július 4-i Fradi naptárat, benne egy rövid hí­rrel, mely arról szól, hogy a Bp. Kinizsi (helyesebben Ferencváros) 2:1-re győzött az FC Wien csapata ellen. Azon a napon amikor Pesten majdnem forradalom tört ki egy elvesztett mérkőzés miatt. Ami nem volt más, mint az 1954-es VB döntője az aranycsapattal. Amelynek elvesztésében egy ország halt bele… és nem csak képletesen szólva.

A vesztett mérkőzés után Pesten spontán tüntetések törtek ki, a szurkolók képtelenek voltak feldolgozni a vereséget. Igazi „futballhuligánok” módjára (azért sokkal „lájtosabban” mint manapság szokás) kirakatokat törtek be, csoportosan vonultak Sebes Gusztáv házához és betörték az ablakokat valamint az akkori szokás szerint a Rádió előtt gyülekeztek, hogy nagyobb nyilvánosságot kapjon az elkeseredettség. Arról manapság kevesebbet beszélnek, hogy ezeken a tüntetéseken főleg Puskást és Sebest szidták, mert szerintük miattuk vesztettük el a VB-döntőt. Apám, aki évekig nem volt hajlandó beszélni az emlékeiről szintén Puskás Öcsit hibáztatta, mert szerinte ráerőltette magát Sebesre, hogy játszhasson a döntőben. Pedig sérült volt, még a 8:3-ra megnyert meccsen rúgták le és ki is kellett hagynia az Brazilia és az Uruguay elleni meccseket. Persze azt a tüntetők és apám is elfelejtette, hogy az első gólt Puskás Öcsi szerezte, sőt ha a hajrában megadják a szabályos gólját (lest fújt be a bí­ró) akkor talán minden másképpen alakul. De Ling bí­ró érvénytelení­tette a gólunkat és í­gy hiába vezettünk 2:0-ra a 11. percben, a végén 3:2-re a németek nyertek és oda lett egy ország álma.

Amikor lehiggadtak a kedélyek (ehhez kellett az ÁVH határozott közbelépése is) a szidalmazásokat különböző szakmai hibák feltárása és összeesküvés elméletek gyártása vette át. A legnagyobb hibának apám is azt tartotta, hogy Sebes az utolsó pillanatokban változtatott a csapat összeállí­tásán és alaposan felforgatta a csatársort. Az eredetileg balszélső Czibor átkerült a csapatból kiszorult Budai II. helyére a jobbszélre és az ő helyén pedig Tóth Mihály kezdett. Ezt a cserét apám a Fradi elleni támadásnak minősí­tette (bár akkor már nem volt Budai II. a játékosunk) és utána már ki sem akarta a száján ejteni Sebes Gusztáv nevét. Sokan az esőt is hibáztatták, hiszen a döntő napján esett Bernben, melyhez a németek új, cserélhető stoplis Adidas cipőt kaptak, mellyel jobban tudtak alkalmazkodni a vizes, csúszós pályához. Ezek mellett sokáig lebegett a játékosok feje felett a bunda gyanúja is, miszerint a németek lefizették a magyarokat, hogy ezzel tovább gyengí­tsék Rákosi Mátyás kormányfői lemondása (Moszkvai nyomásra Nagy Imrének kellett átadnia a vezető szerepet) utáni hatalmi harcok miatt vegetáló kommunista hatalmat. A bunda vád komolytalan, de néhány évvel ezelőtt egy német dokumentumfilm arról számolt be, hogy a német játékosok közül többen is, legálisan metamfetamin nevű szert kaptak a meccs előtt, mely egy pszichoaktí­v gyógyszeranyag és segí­ti a nagyobb összpontosí­tás elérését.

1954. július 4-én egy ország várta lélegzetvisszafojtva a berni VB döntőt. Kivételek azért voltak, ráadásul labdarúgók, akik Bécsben egy barátságos mérkőzést játszottak. Ismét csak fel kell tennem a kérdést: hogy is van ez? Véletlen csupán, vagy szervezési hiba, esetleg szándékos „ütköztetés” áll a háttérben? Sajnos a Fradi bécsi kirándulásáról semmilyen információnk nincs, csupán a dátum és a mérkőzés rövid jegyzőkönyve:

1954. 07.04. Bécs, FC Wien – Bp. Kinizsi: 1-2, nemzetközi barátságos
Ferencváros: Vigh – Ombódi, Kispéter, Dalnoki – Szabó I. László, Dékány – Kertész Tamás, Mészáros J., Mátrai, Vilezsál, Fenyvesi
Csere: Láng K.
Gól: Mátrai(1), Fenyvesi(1)
Edző: Sós Károly

Azt persze tudjuk, hogy a Fradinak (akkor még két évig Bp. Kinizsi) nem voltak a legjobb kapcsolatai az állami vezetőkkel és magyar labdarúgás irányí­tóival sem, köztük Sebes Gusztávval, aki apám szerint nagyon nem szerette a Fradit. Az ellentét a Fradi szempontjából érthető is volt, hiszen 1950-ben erőszakkal elvették a nevünket majd szétszedték minden idők egyik legjobb Fradiját. Így „fosztották” meg zöld-fehér mezétől Kocsist, Budait és Czibort, akik tagjai voltak az „aranycsapatnak”. Ahogy már emlí­tettem, közülük Budai nem lépett a pályára a döntőben, amit annak ellenére Fradi szurkolók soha nem bocsájtottak meg Sebes Gusztávnak, hogy a villámgyors szélső „csak” 84 alkalommal léphetett a pályára zöld-fehérben. De mindig is Fradistának tartották, ahogy Kocsist és Czibort is. Főleg Czibort, akit a szurkolók „rongylábúnak” becéztek kiismerhetetlen megoldásai miatt. Talán ő volt az egyetlen aki a végsőkig kitartott és mindent elkövetett, hogy ne teljesí­tse a kommunista rezsim „elvárásait”.

Mindezek ellenére számomra a meglepetés minden erejét megmutatta az a tény, hogy egy, a kommunista diktatúra által nem preferált együttes éppen azon a napon nincs az országban amikor a nemzeti válogatott VB döntőt játszik. Csak ismételni tudom a kérdéseimet: véletlen volt, vagy talán szándékos tiltakozás a rendszer ellen? Talán eddig senkinek sem tűnt fel, hiszen számunkra az 1954. július 4. a tragédia napja, arról a napról nem egy barátságos mérkőzés jut az eszünkbe, hanem az aranycsapat bukása, melynek okairól számos valós és kitalált érv is felmerült az azóta eltelt 58 év alatt. A nimbusz persze megmaradt, sőt fel is értékelődött, hiszen azóta a magyar labdarúgás nemzeti szinten nem ért el olyan sikert, mint 1954-ben.

Nemzeti szinten nem is, de klubszinten igen, az 1965-s VVK győzelmünkkel. De az már egy másik történet. A mi történetünk, a Ferencvárosé.

– lalolib –