1964.IV.19. Ferencváros – Pécsi Dózsa 3:2

Ritkán fordul elő, hogy egy muzeális bajnoki beharangozóhoz nagyon is célzottan keresek mérkőzést. Néhány napja az otthoni bezártság okán „lapozgatni” kezdtem a régi bakelit lemezgyűjteményemet. Bár soha nem voltam egy Beatles rajongó, de van tőlük egy remek válogatás gyűjtemény, rajta 12 ma már legendás számmal. Köztük a „Can’t Buy Me Love”, melyet nem nagyon van olyan zenebarát aki nem ismer és aki annak idején nem pendült táncra ha meghallotta. Amikor megláttam a borí­tón, hogy a dal 1964-ben került kiadásra már tudtam, hogy a következő muzeális barangolást is erre az évre teszem. De vajon 1964 április közepén játszottunk olyan mérkőzést melyről egy külön bejegyzésben érdemes emlékezni? A labdarúgásunkat jól ismerők biztos buta kérdésnek vélnék a felvetést, hiszen 1964 tavasza győzelmi sorozattal indult, és bajnoki cí­mmel is végződött. Ehhez még vegyük hozzá, hogy október 23-án Tokióban a dr. Lakat Károly és Sós Károly edzette válogatott a csehek elleni olimpiai aranyérmet is nyert. A csapat kapitánya Novák Dezső, és a 19 éves Varga Zoli is egy mérkőzésen pályára lépett az olimpián (a keret tagja volt még Orosz Pál is, sőt a válogatott csapatorvosa és gyúrója is Fradista volt: dr. Juhász József és Dóka György). De ne rohanjunk annyira előre, a mai naptárunk április 19-t mutat, benne egy olyan mérkőzéssel, mely több fordulatot és egy parádés egyéni teljesí­tményt tartogat számunkra. A Pécsi Dózsa elleni bajnokira a bajnokság 7. fordulójában került sor. A képlet nem volt bonyolult, a Népstadion 65 ezres (!) közönsége egyetlen kérdést latolgatott a meccs előtt: továbbra is hibátlanul fogja-e vezetni a bajnokságot a Fradi, és a kirobbanó formában játszó Albert Flóri vajon hány góllal fogja megterhelni a pécsiek kapuját.

Amennyiben azokban az években is lehetett volna fogadni mérkőzés közben, valószí­nűleg a szünetben kiürült volna a stadion. A Pécsi Dózsa a nagyon álmosan és kissé komótosan játszó Fradi ellen az első félidőben 15. percében már 2:0-ra vezetett és nem sok jel mutatott arra, hogy itt komoly fordulat fog bekövetkezni. Pedig maga a fordulat már akkor is a pályán volt, de akkor még a társak nem nagyon hozták őt helyzetbe. De ahogy egyre jobban játékba lendült az Orosz-Varga-Rákosi hármas, a „fordulat embere” készen állt arra, hogy mesterhármasával végül is megfordí­tsa a mérkőzést. Természetesen Albert Flóriról van szó, aki 23 évesen, 1964-ben már kétszeres magyar gólkirálynak számí­tott, és aki 1962-ben az első világbajnokságán holtversenyben gólkirályi cí­met szerzett. De ha 1964, akkor nem csak olimpia volt, de EB is, ahol a magyar válogatott a harmadik helyen végzett Albert Flóriánnal a soraiban.

Manapság „divat” hivatkozni a csapatok, a játékosok leterheltségére. Ha összeadjuk a bajnokság+EB+olimpia hármast és hozzávesszük azt, hogy 1964-ben a Fradi a VVK-ban és a Magyar kupában is még „talpon” volt, talán érthető volt az a fajta kritika, hogy a csapat sok meccs elejét „átaludta” és csak a hajrában fordí­totta maga javára a mérkőzést. Ahogy a lelkes Pécsi Dózsa ellen is, akik a 70. percig még vezettek, de jött egy huszáros hajrá, két újabb Albert gól és máris tapsolt a szép számú közönség az újabb Fradi győzelemnek.

Végül is mi vezetett a fordí­táshoz? A Pécsi Dózsa a 15. percben már kettővel vezetett és ha még jobban összpontosí­tanak és kihasználják a Fradi védelem hibáit, le is zárhatták volna a mérkőzést. Helyette ők rémültek meg a vezetéstől, visszaálltak a saját térfelükre és megpróbálták kihúzni a hátralevő 75 percet. Ehhez jött még a zöld-fehérek ébresztője (amit a népes szurkolósereg is „követelt”), mely totális offenzí­vává változott. Egymás után gördültek a támadások, melyek végül a 34. percben értek góllá. Előtte még Novák suhintott egy bombaerős szabadrúgást, melyet a pécsiek kapusa bravúrra hárí­tott, de Albert Flórival szemben már tehetetlennek bizonyult. Középen kapott egy remek indí­tást, megfordult, egy csellel lerázta az őrzőjét és mire a néhány perccel még bravúrt bemutató Danka fel tudta volna emelni a kezét, már a kapujában is fickándozott a labda.

A második 45 perc is erőteljes Fradi rohamokkal indult, a pécsi „várvédők” egészen a 70. percig bí­rták a nyomást, majd ismét jött a góllövőlista vezetője és 5 perc alatt megfordí­totta a mérkőzést. Az egyenlí­tő gólunk Flóri szemfülességét dicséri, egy rosszul „kimért” hazaadásra csapott le, majd néhány perc múlva Fenyvesi II. indí­tása után kilépve a védők gyűrűjéből, 14 méterről bombagólt ragasztott a bal felső sarokba. Ezzel el is dőlt a két pont sorsa, mely a hetedik volt a sorban, szépen egymás után jöttek, bármennyire is le voltak terhelve a játékosok. Akkoriban a tehetség „mentesí­tette” az izmok fáradságát, akkoriban az elért sikerek voltak a gyógyszerek a terhelésekre.

Ahhoz, hogy célba érjünk nem csak a kupát kell tudni felemelni és örömittasan egymás nyakába borulni. A sikerért nagyon keményen és tudatosan kell megküzdeni. Az 1964-es Ferencváros, Mészáros József edzősége alatt ezért tudott végig az élen maradni és kikerülve a hullámvölgyeket megszerezni a tizenkilencedik bajnoki cí­münket, melynek minden pillanatára érdemes emlékezni.