1964/65 – A VVK győztes csapat

Ferencváros: Albert Flórián, Dalnoki Jenő, Fenyvesi Máté dr., Fenyvesi II. József, Friedmanszky Zoltán, Géczi István, Havasi Sándor, Horváth László, Juhász István, Karába János, Kökény József, Mátrai Sándor, Novák Dezső, Orosz Pál, Perecsi Tibor, Rákosi Gyula, Rátkai László, Varga Zoltán, Vilezsál Oszkár

Edző: Mészáros József

A csapat mérkőzései:

1964.09.09., Népstadion, Ferencváros – ZJS Brno 2:0 (2:0), VVK 1. forduló
Ferencváros: Géczi – Havasi, Mátrai, Dalnoki – Perecsi, Orosz – Fenyvesi II., Varga, Albert, Vilezsál, Fenyvesi
Gól: Varga(1), Albert(1)
Edző: Mészáros József

1964.09.16., Brno, ZJS Brno – Ferencváros 1:0 (1:0), VVK 1. forduló
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Perecsi, Orosz – Kökény, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Edző: Mészáros József

1964.10.28., Bécs, Wiener SC – Ferencváros 1:0 (1:0), VVK 2. forduló
Ferencváros: Géczi – Havasi, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Perecsi – Fenyvesi II., Juhász, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Edző: Mészáros József

1964.11.04., Népstadion, Ferencváros – Wiener SC 2:1 (1:1), VVK 2. forduló
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Perecsi – Kökény, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Gól: Novák(1), Varga(1)
Edző: Mészáros József

1964.11.18., Népstadion, Ferencváros – Wiener SC 2:0 (0:0), VVK 2. forduló
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Vilezsál, Perecsi – Kökény, Juhász, Albert, Friedmanszky, Fenyvesi
Gól: Albert(2)
Edző: Mészáros József

1965.03.10., Róma, AS Roma – Ferencváros 1:2 (0:1), VVK 3. forduló
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Perecsi, Orosz – Karába, Varga, Juhász, Rátkai L., Fenyvesi
Gól: Rátkai L.(1), Fenyvesi(1)
Edző: Mészáros József

1965.03.17., Népstadion, Ferencváros – AS Roma 1:0 (1:0), VVK 3. forduló
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Perecsi, Orosz – Karába, Varga, Albert, Vilezsál, Fenyvesi
Gól: Albert(1)
Edző: Mészáros József

1965.04.07., Népstadion, Ferencváros – Athletic Bilbao 1:0 (1:0), VVK 4. forduló
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth L. – Vilezsál, Perecsi – Karába, Varga, Albert, Juhász, Rákosi
Gól: Juhász(1)
Edző: Mészáros József

1965.04.21., Bilbao, Athletic Bilbao – Ferencváros 2:1 (1:1), VVK 4. forduló
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Dalnoki – Juhász, Horváth L. – Rátkai L., Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Gól: Varga(1)
Edző: Mészáros József

1965.05.13., Népstadion, Ferencváros – Athletic Bilbao 3:0 (2:0), VVK 4. forduló
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth L. – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Gól: Fenyvesi(2), Echevarria II.(öngól)
Edző: Mészáros József

1965.05.31., Manchester, Manchester United – Ferencváros 3:2 (1:1), VVK Elődöntő
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth L. – Juhász, Orosz – Rátkai L., Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Gól: Novák(1), Rákosi(1)
Edző: Mészáros József

1965.06.06., Népstadion, Ferencváros – Manchester United 1:0 (1:0), VVK Elődöntő
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth L. – Juhász, Orosz – Fenyvesi II., Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Gól: Novák(1)
Edző: Mészáros József

1965.06.16., Népstadion, Ferencváros – Manchester United 2:1 (1:0), VVK Elődöntő
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth L. – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Gól: Karába(1), Fenyvesi(1)
Edző: Mészáros József

1965.06.23., Torino, Juventus – Ferencváros 0:1 (0:0), VVK Döntő
Ferencváros: Géczi – Novák, Mátrai, Horváth L. – Juhász, Orosz – Karába, Varga, Albert, Rákosi, Fenyvesi
Gól: Fenyvesi(1)
Edző: Mészáros József

Nyilatkozatok 30 év elteltével

Albert Flórián

– Mennyire bí­ztak magukban? Hitték volna a sorozat elején, hogy a világsztárokkal telezsúfolt együttesek elől megszerezhetik a kupát?
– Nem mi voltunk a sorozat esélyesei, kétségtelen. Az első fordulóban még aligha jutott eszébe bármelyikünknek is, hogy a Kupa végül az Üllői útra kerül. Úgy gondoltunk, a Brnon könnyedén átjutunk, és már készülhetünk is a második körre. Ehhez képest a csehek hatalmas küzdelemre késztetettek bennünket, sőt megkockáztatom, a sorozat legnehezebb mérkőzését ellenük ví­vtuk. Igaz, a mondás is úgy tartja, hogy az első meccs nehéz, utána azonban sorba meg lehet nyerni a meccseket. Valami ilyesmi történt velünk is.

– Mégsem lehetett ilyen egyszerű, hiszen többször a harmadik meccsen ví­vtuk ki a továbbjutást.
– Valóban, hiszen akkoriban még nem volt érvényben a szabály, mely döntetlen esetén az idegenben lőtt több gól alapján kerül ki a továbbjutó, í­gy a Wiener SC, az Atletico Bilbao és a Manchester ellen is három mérkőzésre kényszerültünk. A Juventus ellen már nem volt ilyen „gond”, hiszen a fináléban egy mérkőzés döntött.
– A Ferencváros javára.
– Pedig előtte mindenki leí­rt bennünket! A honi labdarúgó szövetség koncnak odadobott bennünket az olaszoknak. A mérkőzésre idegenben került sor, lehetett már vagy este tí­z óra, vagyis a körülmények sima Juventus sikert í­gértek. Aztán jött Tüske gólja, és a lefújást követően az előzetes várakozásokat megcáfolva mi ünnepelhettünk. Az egész stadion, vagyis a hazai drukkerek is felállva tapsoltak bennünket. Ennél nagyobb elismerés nem létezhet egy sportolónak, mint amikor az ellenfél részéről is elismerik. Negyven évvel ezelőtti kupagyőzelmünkre bármelyik hazai, sőt bármelyik külföldi csapat büszke lehetett volna.

Rákosi Gyula

– Mitől volt ennyire jó az akkori Fradi?
– Attól, hogy igazi csapat voltunk a pályán és azon kí­vül egyaránt. Volt köztünk pár kiemelkedő képességgel rendelkező játékosi, mi többiek, pedig fel tudtunk nőni melléjük. Egységesek voltunk, és ez eredményességhez vezetett a hazai és a nemzetközi porondon egyaránt.

– A pályán kí­vül miben nyilvánult meg az egységesség?
– Hogy edzések, sőt mérkőzések után sem széledt szét a társaság, gyakran töltöttük a szabadidőnket is együtt. Mérkőzések után pedig együtt mentünk vacsorázni a mostani nevén Ligetfasor 44-es szám alatt található vendéglőbe. Számos szép emléket őrzök ebből az időből.

– Az egyik legszebb alighanem az a bizonyos torinói éjszaka?!
– Valóban, különösen a végül kupagyőzelmet jelenő gólunk előzményei. Miközben repült a labda a kapu előterébe, Albert Flóri már kiáltotta, hogy „nem jó, rossz beadás”. El is suhant a labda a feje mellett, csakhogy a másik oldalon érkezett Fenyvesi Máté, és a hálóba fejelte. Olyan ní­vójú trófeát emelhettünk ezután a magasba, melyről minden futballista álmodozik.

dr. Géczi István

– Mi volt az Ön számára ennek a kupasorozatnak a máig legemlékezetesebb eseménye?
– Azt mondanám, hogy az egész menetelés máig elevenen él az emlékezetemben, és ma is boldogan gondolok vissza az egészre, hiszen mind a tizennégy mérkőzést végigvédhettem. Akkori csapatunk egyébként kiváló társaság volt, és a régi nagy elődök nyomdokain járva mi óriási sikert értünk el ezzel a kupagyőzelemmel. Ezek a mérkőzések csodálatos élményt jelentettek számunkra, és szurkolóink számára egyaránt.

– Mit gondol, mi volt akkori sikerük titka, és vajon az elmúlt időszakban miért nem sikerült hasonló nagy eredményt elérnie a Ferencvárosnak?
– A ’60-as évek elején kezdett összeállni az az együttes, mellyel később bajnokságokat nyertünk, és nemzetközi kupasikereink is voltak, nem mellékesen pedig sokan közülünk a válogatottban is alapembernek számí­tottak. Ami talán a legfontosabb: megvolt bennünk az egymás iránti tisztelet, és a játékkal szemben a kellő alázat. Legutóbb ezt a ’90-es évek közepén láttam az akkori csapatban. De ma a fociban az erkölcsi-morális válság sajnos megmutatkozik a hangulaton, a nézőszámon.

– A korábbi évfordulókon szerveztek valami közös megemlékezést a kupadiadal kapcsán?
– Nagy Bélának a száznál is több könyve méltó megemlékezést jelent a Ferencváros sikereiről, í­gy erről a kupagyőzelemről éppúgy. Ezek a könyvek hihetetlen nagy kincsnek számí­tanak. Azonban mi nem minden esetben éltünk azzal, hogy összejöjjünk a sikerünk kapcsán, aminek az első időszakban még sajnos rajtunk kí­vülálló egyéb okai is voltak.

dr. Juhász István

– Hogyan emlékszik vissza az Athletic Bilbao ellen lőtt góljára?
– Szabadrúgásból szereztem a gólt. Jó rúgóink, többek közt Varga, Novák és Rákosi azon vitatkoztak, hogy ki rúgja a szabadrúgást. Viszont eközben észrevettem, hogy a kapus elindult igazgatni a Bilbao-játékosokat, én pedig gondoltam egyet, és berúgtam a sorokba a labdát.

– Egyébként hogy érzi, melyik csapat ellen volt a legnehezebb dolguk?
– Kétségkí­vül a Manchester ellen volt a legnehezebb, de éppen ezért voltak nagyon jók azok a meccsek. A kinti mérkőzésen például 3-1-re vezettek már az angolok, amikor Dennis Law Géczi Pistát is kicselezte, és félmagasan az üres kapura lőtte a labdát. De nem igazán nézett fel, én pedig visszaértem, és hassal szögletre tudtam menteni. Az angolok szögletéből pedig gyors kontrát vezettünk, amiből gólt szereztünk, í­gy 4-1 helyett 3-2-re szépí­tettünk, amivel jó esélyünk maradt a továbbjutásra.

– Mit gondol – í­gy 40 év távlatából visszagondolva -, a döntő tényleg benne volt a csapatban?
– Mészáros Dodó bácsi annyira összerakta azt a csapatot, hogy végül szinte minden poszton európai klasszisokkal állhattunk fel. Nem önzősködtünk, alárendeltük magunkat a csapat érdekeinek. Valójában sosem volt olyan érzésünk, amikor kifutottunk a pályára, hogy minket itt most agyonvernek, sőt, hogy egyáltalán kikapunk. Inkább az a gondolat lebegett a szemünk előtt, hogy jól meghúzzuk a meccset, és hazavágjuk őket. Mindennek az alapjai pedig a kemény, jó edzések voltak.

dr. Orosz Pál

– Ha visszagondol akkori ellenfeleikre, melyik együttest tartja a legjobbnak, amely ellen véleménye szerint a legnehezebb összecsapásokat ví­vták?
– Nehéz kiemelni bárkit is, hiszen nagyon rangos dolog volt ez az egész kupasorozat. Úgy vélem, a Manchester United elleni három mérkőzésünk volt a fordulópont. Jó volt a csapatunk, ez az igazság, és a társaság erre a párharcra már végleg összeérett. Érdekes még egyébként, hogy eredetileg úgy volt, hogy a harmadik mérkőzést semleges helyszí­nen, a tervek szerint Bécsben játszanánk le, de aztán végül az angolok mondták azt, hogy legyen inkább Budapesten a meccs, mivel itt már játszottak velünk, ismerték a szép stadiont. Szerencsére, azonban ez nem jött be nekik..

– Mi volt a titka a csapatnak, hogy ilyen rangos mezőnyben sikerült diadalmaskodnia?
– Azok a játékosok, akik sorra, fiatalon a Ferencvároshoz kerültek, beértek. Mellettük pedig ott voltak a rutinos „öregek”, ráadásul ekkor még a későbbi „disszidensek” sem távoztak Magyarországról. A magyar ezidőtájt a világ egyik legerősebb bajnoksága volt, a Ferencvároson kí­vül olyan csapatokkal, mint a Honvéd, a Dózsa, vagy az MTK. A közönség egyszerűen megőrült a magyar sztárokért. Aztán elkezdődött az a folyamat, hogy mindig kiment külföldre egy garnitúra, egy korosztály, és í­gy fokozatosan csak az egyre kevésbé jók maradtak itthon.

– Mi a legnagyobb személyes élménye a menetelésről?
– Én a fedezetsorban játszottam, és a Manchester ellen Bobby Charltonra kellett figyelnem. Erre máig nagyon büszkén gondolok vissza, óriási futballista volt, nem véletlenül kapott Aranylabdát is, de azt hiszem, sikerült megoldanom a feladatom, hiszen nem sok levegőt hagytam neki.

dr. Fenyvesi Máté

– Visszatekintve a sorozatra, véleménye szerint melyik együttes ellen volt a legnehezebb dolguk?
– Ezekben az években, í­gy ebben a sorozatban is, valahogy az angol és skót csapatok stí­lusa feküdt a leginkább a mi játékunknak. Ez annál inkább érdekes, hiszen az elődöntőben az ellen a Manchester United ellen játszottunk, ahol ekkoriban olyan játékosok szerepeltek, mint Bobby Charlton, vagy George Best. A sorsolás egyébként sokszor kedvezett nekünk. Legtöbbször ugyanis idegenben kezdhettük a párharcokat, amit szerettünk, hiszen egy minimális vereség, vagy döntetlen után itthon már könnyebb dolgunk volt a visszavágón. Egyébként ebben az időszakban nem egyszer előfordult, hogy még a BEK-nél is erősebb mezőny gyűlt össze a VVK-ban.

– Gondoltak-e egy-egy nagyobb siker után arra, hogy itt akár messzebbre is eljuthatnak?
– Nem és szerintem a vezetőség sem számí­tott igazából a döntőre. Tulajdonképpen június végére már benevezték a csapatot egy New York-i tornára, amely hatalmas pénzt jelentett a Ferencvárosnak, de az olaszok nem akarták elhalasztani a döntőt. Ezért ment aztán bele a csapat abba, hogy közös rendezéssel, egy mérkőzésen, Torinóban dőljön el a kupa sorsa.

– Volt valami különleges taktika erre a mérkőzésre? Hiszen ahogy Ön is emlí­tette az előbb, sokszor a kinti meccs alapján készültek fel a hazai visszavágóra, amiről viszont ekkor lemondott a vezetőség.
– Lelkileg levette a csapatról a terhet az a tény, hogy idegenben – főleg egy Juvétól -, nem szégyen kikapni. A Juventusnál viszont érezhető volt egyfajta könnyelműség, hogy úgyis megnyerik majd a meccset. Így aztán mi nyugodtan játszottuk a saját játékunkat, és az olaszok csak könnyeden játszogattak. Nem volt meg bennük az a keménység, nem volt a játékukban a sok lökés, ami egyébként az olasz csapatokra jellemző. Amikor a vége előtt körülbelül negyed órával megszereztük a vezetést, már nem tudták magukat annyira összeszedni, hogy egyenlí­tsenek, hiszen a mi csapatunkban égett a tűz, és nagyon jól védekeztünk egyébként is.

Horváth László

– Véleménye szerint melyik ellenféllel szemben volt a legnehezebb a továbbjutás?
– A maga nemében minden mérkőzés nagyon nehéz volt. Például Bilbaóban nem tudtunk edzeni a mérkőzés előtti napon, a spanyolok pedig kissé fellocsolták a pályát, amitől aztán bokáig érő ví­zben kellett játszanunk. Végül kikaptunk, de a harmadik mérkőzésen fölényes győzelmet arattunk, amivel kiví­vtuk a továbbjutást.

– Mely gólok élnek legelevenebben az emlékezetében?
– Rákosi és Fenyvesi voltak csapatunk legalacsonyabb játékosai. Mégis Fenyvesi fejelte azt a gólt, amivel végül kupagyőztesek lettünk. Fontossága alapján ez mindenképp kiemelkedik a többi közül. De Fenyvesi a Bilbaónak is lőtt egy nagyon emlékezetes gólt, nem is igazán tudom már pontosan hogyan, de a labdát valami módon a lába közé szorí­tva gyötörte be a kapuba. Karába lövése pedig igen látványosra sikerült, nagy gólt akasztott a kapuba a Manchester ellen.

– Összehasonlí­tva az elmúlt esztendők nemzetközi szerepléseivel, mi lehetett az Önök titka – ha volt egyáltalán ilyen -, és mi volt az, ami a jelenlegi Ferencvárosból hiányzott ahhoz, hogy valami kiugróbb eredményt érjen el az UEFA-kupában?
– Csapatunkban nagyon jó, klasszis játékosok szerepeltek, a maga módján mindenki hozzá tudott valamit tenni a játékhoz az eredményes szereplés érdekében. Tényleg azt kell mondanom, hogy félelmetes társaság volt a miénk. Akkoriban még jóval összeszokottabbak voltak a csapatok, hiszen csak a szezon végén lehetett igazolni, nem úgy, mint most, amikor félévente cserélődnek a játékosok. Alapvető hibának érzem egyébként, hogy a ’95-ös Bajnokok Ligája-szereplésből a későbbiekben nem tudott profitálni a csapat.