1969.IX.14. VB selejtező, Csehszlovákia – Magyarország 3:3
Döntetlen – újra reménykedhetünk
1969. szeptember 14. CSEHSZLOVÁKIA—MAGYARORSZÁG 3:3 (1:2) VB-selejtező mérkőzés
Prága, 40 000 néző, vezette: Tschentscher (NSZK)
Góllövő: Hagara (26.), Kvasnak (51.), Kuna (77.) ill. Bene (9.), Dunai II (37.), Fazekas (48.)
Csehszlovákia: Viktor — Pivarnik, Plass, Horváth, Hagara — Kvasnak, Kuna — B. Vesely, Szikora, Adamec, Capkovic
Csere: Plass helyett Hrivnak (46.), Szikora helyett Pollak (51.)
Magyarország: Szentmihályi (Ú. Dózsa) — Káposzta (Ú. Dózsa), Mészöly (Vasas), Páncsics (FTC), Ihász (Vasas) — Göröcs (Ú. Dózsa), Szűcs (FTC) — Fazekas (Ú. Dózsa), Bene (Ú. Dózsa), Dunai II (Ú. Dózsa), Zámbó (Ú. Dózsa)
Csere: Mészöly helyett Juhász I (FTC, 55.), Fazekas helyett Puskás (Vasas, 75.)
3 hozzászólás a(z) 1969.IX.14. VB selejtező, Csehszlovákia – Magyarország 3:3 bejegyzéshez
Vélemény, hozzászólás?
https://filmhiradokonline.hu/watch.php?id=20025
„Még egyszer a csehszlovák— magyarról
A csehszlovák csapat ismét csak erőnlétből és küzdenitudásból vizsgázott kitűnőre. A csatársortól nem láttunk egy gyors labdaváltást (kivétel a Hagara—Adamec— Hagara akció, amely után a hátvéd egyenlített), hosszú pontos átadást, meglepetésszerű, gyors átmenetet a védekezésből a támadásba. Ezeket a hiányosságokat már évek óta kifogásolják” a szakemberek. A hibákat a klubcsapatokban kell keresni, amelyek, egy-két kivétellel, csak a pontokat gyűjtögetik a bajnokságban, nem játszani igyekeznek.
Nem mondunk újat azzal, hogy a magyar labdarúgás legnagyobb „gyengéje” az erőnlét. Sokszor kifogásolták ezt Magyarországon, de aztán jött egy-két átmeneti siker, s újra feledésbe merültek a bíráló hangok. Ennek legjobban a játékosok örültek, mert köztudott, hogy a magyar futballisták nem nagyon kedvelik a kemény erőnléti edzéseket.
Mindkét ország válogatottjától tartanak’ a világon. Ezt bizonyítja Sir Alf Ramsey jelenléte a Letnán. Jól tudja, bármelyik csapat jut tovább, komolyan kell vele számolni Mexikóban. Igen, a csehszlovák és a magyar csapat is képes nagy dolgokra. De mi lenne akkor, ha a csehszlovák erőnlét és az akarat megfelelően párosulna a gyorsasággal és a technikával? Vagy ha a magyarok végig bírnák erőnléttel a 90 percet?, Bizonyára nemcsak átmeneti sikerekre lenne képes a két ország válogatottja. De így? Azt hisszük, előttük áll még Anglia, az NSZK, Olaszország és talán Brazília is, ahol az angliai VB után komoly gondot fordítanak az erőnléti edzésre. De nem állnak előttük az ázsiai válogatottak és még más kisebb képességű csapatok, amelyek a helytelen csoportbeosztás miatt ott lesznek a mexikói 16-os döntőben. Csakugyan a világ legjobb 16 csapata lesz ott Mexikóban? Nem hinnénkl Magyarország vagy Csehszlovákia, továbbá más olyan országok’ nélkül, amelyek” kedvezőtlen sorsolás miatt kiestek vagy kiesnek’, szegényebb lesz a jövő évi világbajnokság! …
Nem a legszerencsésebb’ ä
világbajnoksági selejtező csoportokat földrajzilag beosztani. Sokan azt mondják’ a FIFA vezetői közül, hogy azért van ez a beosztás, mert a szerényebb’ képességű afrikai és ázsiai részvétele a világbajnokságon magával vonja azokban az országokban
a labdarúgás” fejlődését. Ez helyén való is volna, de ez a tapasztalatszerzés ne a sokkal jobb képességű válogatottak rovására történjék. Azért világbajnokság a világbajnokság, hogy csakugyan a világ legjobb csapatai’ döntsék el egymás között, hogy kit illessen a Rimet Kupa.
TOMI VINCE
— Új Szó, 1969. szept. 17.
EZ IS VOLT
A csehszlovák—magyar VB selejtezőt megelőző napok során a hazai sajtó számtalan cikkben méltatta e nagy találkozó jelentőségét. Labdarúgásunk hivatott vezetői, éljátékosai kérték a közönséget, hogy Igyekezzen tárgyilagos lenni az ellenféllel szemben és a hazaiak számára biztosítson kedvező légkört. Utaltak arra, hogy a vendégcsapat udvariatlan vagy minősíthetetlen fogadtatása a nagy ellenfélben „csakazértis” dacot ébreszthet és ez a körülmény a hazai csapat ellenfelévé szegülhet.
Ennek ellenére már a mérkőzés megkezdése előtt a közönség a felkéréssel ellenkező módon viselkedett. A pályára lépő vendégcsapatot fülsiketítő kiabálással és füttykoncerttel fogadta. Játékosai nevének felsorolásánál szinte tombolásig ment a nemtetszés nyilvánítása. Ez a sportszerűtlen magatartás a vendégegyüttes himnuszának játszásakor tetőződött, amikor a közönség egy része fütyülésével és kiabálásával zavarta ezt a mindenütt tiszteletben tartott aktust. Ráadásul a mérkőzés végefelé, amikor még a találkozó megnyerésének lehetősége is felcsillant a hazai csapat előtt, magukról megfeledkezett nézők tárgyakat, köztük üres üveget is dobáltak be a pályára. Még az a szerencse, hogy a nyugatnémet játékvezető személyében kiváló szakember irányította a játékot, aki mindvégig a helyzet ura tudott lenni és nem hagyta elfajulni ezt a találkozót, annak sportszerű lefolyást biztosított.
A taktikai harc, amely hetekkel ezelőtt kezdődött a két szövetségi kapitány között, a mérkőzés folyamán is folytatódott. Amikor Marko, a csehszlovák csapat főedzője cserére határozta el magát, Sós is elérkezettnek látta az időt, hogy friss erőt vessen be, majd ugyancsak Marko után a magyar szövetségi kapitány, negyed órával a befejezés előtt ismét élt a teljes cserelehetőséggel. Ha a válogatás terén Marko, nem bizonyult is teljesen szerencsés kezűnek, a cserék során az ő megoldásai lettek hatékonyabbak. Mészöly távoztával meggyengültek a magyar hátsó alakzatok, míg Pollák csatasorba lépése nagy mértékben emelte a csehszlovák csapat harcikedvét és ütőképességét.
KvašŠˆák
bebizonyította, hogy az idősebb évjáratokhoz tartozó labdarúgó is nagyon hasznos lehet egy ilyen sorsdöntő mérkőzésen. Az első félidőben meglehetősen halvány teljesítményt nyújtott, de szünet után, amikor arra a legnagyobb szükség volt, a vesztésre álló együttes vezéregyéniségének szerepét vállalta, azt mindvégig becsülettel, maradék nélkül el is látta. Szereplése tehát nemcsak a chilei siker utolsó muskétásának szimbolikus mozzanata volt, hanem célravezető megoldás, amely elősegítette, hogy legalább egy esetleges harmadik mérkőzésen meg lehet próbálni a mexikói út kivívását.
A mérkőzés előtt
Jozef Marko abszurdnak minősítette azt a kérdést, hogy sor kerülhet-e harmadik találkozóra is. A párharc maga bebizonyította, hogy nagy ellenfelek összecsapásán még az ilyen remek kulisszákkal ellátott hazai pálya előnye sem jeleni biztos sikert. A nagy akarás is néha bénítólag hathat, s a csehszlovák csapat szerencséje, hogy 3:l-es vesztés után erőt tudott venni önmagán, volt annyi lelkiereje, hogy legalább a döntetlent kicsikarja.
A két csapat jelenlegi játékerejét figyelembe véve nem tartjuk valószínűnek, hogy otthonukban pontot vesztenének az írek, illetve a dánok ellen. Amennyiben e selejtező csoport csatározásai után azonos pontszámmal végez az élen a csehszlovák és a magyar csapat, semleges pályán kell eldönteniük, melyikük juthat el Mexikóba. Akkor folytatódik a taktikái harc annak megállapítása végett, hogy vajon melyik is legyen az a bizonyos mindent eldöntő harmadik mérkőzés színhelye. Azt hiszem, mindkét fél beleegyezne abba, ha a sorsdöntő találkozó játékvezetője ismét Tschentscher lenne. (ZALA)
(Új Szó, 1969. IX. 16.)
— Amiről az akkori magyar komcsi sajtó nem írt, de a felvidéki Új Szó igen: Az a leírhatatlanul ellenséges légkör, amiben pályára léptünk. És így is lehetett 3 gólt rúgni! Ennek a cikknek olvasásáig azt hittem, a románoké az a kétes dicsőség, hogy a meccs előtt az ellenfél himnuszát sem lehet hallani (1981 – bukarestfalva, életemben először hallottam ilyet) … most megtudtam, hogy „csehszlovák sportbarátainké” 😀 a világelsőség … Ha nincs 3-3, nincs Marseille, más lett volna a kiemelési rend Mexikóban, a magyar futball halad tovább a világelsőségért vívott harcban … Ha … ha … ha … tudom: ha Mari néninek kalapja lenne, ő lenne a harangozó …