1980.III.22. Ferencváros – Videoton 2-5

(Képünkön Judik mögött Szabó)

(Képünkön Judik mögött Szabó)

NS-19800323-01-19800322

Az Üllői úti pálya huszonötezer főnyi közönsége csalódott csapatában, de a sportszerű szurkolók elismerték, hogy ezúttal az ellenfél sokkal jobb volt. A találkozót Tompa játékvezető háromszor is lefújta, aztán legalább kél perccel a játékidő letelte előtt véget vetett a mérkőzésnek. A Videoton nagyszerű csapatmunkával, biztonságos védekezéssel, és gyors középpályás játékkal, valamint rajtaütésszerű támadásokkal felülkerekedett a hazai csapattal szemben. A gólokat Szabó (2), Tieber, Baranyi és Burcsa szerezte, a zöld-fehérek közül Szokolai és Nyilasi válaszolt. Videoton-Ferencváros (az Üllői úton!) 5-2.

Majdnem szétvetette az öröm a Videoton öltözőjét a Ferencvárossal ví­vott mérkőzés után. Lantos Mihály dicsérte taní­tványait, akik maradéktalanul betartották utasí­tásait, sőt még hozzá is tettek azokhoz. Megtöltötték a keretet tartalommal, egyszerűen szóhoz sem engedték jutni az esélyesebbnek tartott zöld-fehér csapatot.

A Videoton sikere a csapatjáték diadala, mégpedig a sokmozgásos, lendületes csapatjátéké. A székesfehérvári labdarúgók állandó és gyors futással betöltötték a játékteret, és nemegyszer megoldhatatlan feladat elé állí­tották a ferencvárosiakat. Mivel a hátvédsorból, a középpályás sorból is gyakoriak voltak az előretörések, a ferencvárosiak sokszor teljesen megzavarodtak, és a vendégek szinte kényük-kedvük szerint alakí­tották az eredményt. Pedig nem lehet azt mondani, hogy a ferencvárosi játékosok nem akartak. A lelkesedéssel szinte egyiküknél sem volt baj, sőt néhányan, mint Szokolai, Nyilasi, Jancsika, Tepszics és mások a bizonyí­tás vágyától égtek. Ezzel a Videotonnal szemben azonban még í­gy sem volt esélyük.

A mérkőzés végén a Videoton vezetőedzője egész csapatát dicsérte. Mi mégis külön kiemeljük Tieber, Baranyi, Kovács József, Szabó, Májer, Burcsa vagy Csongrádi játékát. A Videoton győzelme tehát egy rendkí­vül bátor és kezdeményező, önbizalommal telí­tett csapatmunka diadala volt.

NS-19800323-04-19800322

NS-19800323-04-19800322-2

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK