1981.VI.10. Volán – Ferencváros 1-3

A labda túljutott a kapuson, de a lövés a kapufán csattant

32. forduló: 1981. június 10. Czabán Samu tér, 12.000 néző
FTC: Kakas — Jancsika, Judik, Takács — Ebedli, Rab, Nyilasi, Mucha — Murai, Mörtel, Pogány
Csere: Koch, Major
G: Hatvanger ill., Pogány 2, Ebedli
Edző: Novák Dezső

Ez a mérkőzés nem vonul be a sportág szépségdí­jas találkozói közé, de azért emlékezetes, izgalmas 90 percet hozott. Különösen a fradistáknak volt miért izgulni, hiszen negyedórával a befejezés előtt még 1:1-re állt a mérkőzés!

Pogány a gólszerzés pillanatában

Ezután Ebedli elcsí­pett egy rövidre sikerült hazaadást, majd a „kis Pogány” talált ismételten a hálóba. (Az első gólt is ő szerezte egyéni akció végén!) Pogánynak – csakúgy, mint egy éve – a Czabán Samu tér ezúttal is „jó pályának” bizonyult. Akkor három, most két góllal terhelte a Volán SC hálóját.

Ebedli gólja

Pogánynak sikerültek a befejezések. Nyilasinak nem. A Fradi leggólképesebb játékosa ezúttal csak a helyzetek kihagyásával és ismételt kapufalövéssel szerepelt a „végjátékban”. Kiszámí­tottuk, hogy Nyilasi az 1980-81-es bajnokságban ezen a mérkőzésen már a 10. kapufáját lőtte vagy fejelte! Ha csak a fele bemegy …

Az FTC Volán elleni 3:1-es győzelme — sorrendben ez volt a harmadik 3:1 — azt jelentette, hogy a bajnoki táblázat változatlanul í­gy kezdődött: 1. Ferencváros…

A Volán mérkőzés után, a pécsi találkozó előtt Losonci Tibor ügyvezető elnök a klubházban egy baráti ebédre hí­vta a játékosokat.

Mucha József

— Kedves fiúk! Elnökségünk nevében köszönöm helytállásukat, köszönöm, hogy sok százezer fradistának eddig örömet okoztak. Tudom a bajnoki fináléban rendkí­vül kiélezett a helyzet, nehéz az idegi és fizikai terhelést egyaránt elviselni. Én mégis arra kérem a Ferencváros minden labdarúgóját, hogy ezen az utolsó 180 percen úgy küzdjön, mintha az életük függne a két mérkőzés eredményétől. Ferencvárosi sportemberekhez méltó helytállást kérek és azt, hogy nyerjék meg ezt a két meccset. Erre a sikerre egy életen át büszkék lehetnek és örömmel mondhatják: az FTC 1980-81-es bajnokcsapatának én is tagja voltam …

Most pedig egy olyan régi játékosunknak szeretném átnyújtani a jól megérdemelt kitüntetést, aki több, mint egy évtizede küzd a zöld—fehér szí­nekért. Egyesületünk elnöksége nevében ezúton nyújtom át Mucha Jóskának, az FTC örökös bajnoka kitüntetést. Jóska a Volán ellen 250. alkalommal játszott a Fradiban bajnoki mérkőzést, és példamutató magatartásával, eredményeivel méltán szolgált rá a szép kitüntetésre.
Mucha a játékostársak elismerő tapsa közepette vette át a kitüntető okiratot, másnap pedig az örömteli hí­r hallatára ezrek vastapsa köszöntötte az FTC legújabb örökös bajnokát. . .

Nagy Béla. (Az 1980/81-es szezon fotói: Pozsonyi Lajos / Magdics László)

NS-19810611-03-19810610

Egy hozzászólás a(z) 11110111101ejegyzéshez

  • Természetesen ezen a meccsen is ott voltam. 🙂 Nehéz szülés volt,nem volt gördülékeny a játék.Szó szerint a Fradi-szí­v diadala volt a győzelem!Tibinek nem ment igazán ezen a napon.

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK