1985.V.4. PMSC – Ferencváros 1-1

Nem boldogult egymással a Fradi és a Pécs

1985 tavasza felért egy rémálommal. Talán még Freddy Krüger sem tudott olyan izgalmakat okozni a Fradi szurkolóknak, mint az utolsó 10 forduló a bajnokságban. Pedig voltak rémisztő előjelek, hiszen az előző, 1983/84-es bajnokság sem okozott felhőtlen örömet a szurkolóknak, de az ott elért 12. helyet csak kisiklásnak tartották, pedig elég komoly „véráldozatokat” követelt a dicstelen szereplés. 1983 decemberében menesztették a csapat éléről Novák Dezsőt (mellesleg bajnoki cí­met és két második helyet szerzett a csapattal) és Vincze Gézát nevezték ki a Fradi edzőjének. Emlékeim szerint akkor sem értett mindenki egyet a döntéssel, hiszen bár az őszi záráskor a csapat 12. helyen állt, de csak két ponttal voltunk lemaradva a hatodik helyezettől. Nem is javí­tottunk a bajnokság végén a helyezésen, de ettől függetlenül úgy gondoltuk, hogy a Vincze Géza által meghirdetett fiatalí­tási „program” a következő bajnoki szezonban már eredményeket is fog produkálni.

Tévedtünk. Olyannyira, hogy mire elérkeztünk 1985. március 24-i MTK elleni 1:0-s vereséghez, mely következtében 1 ponttal előztük csak meg a kieső helyen álló Egert, már igazi pánikhangulat lett úrrá az Üllői úton. Vészmegoldást kellett találni, de azonnal! Az már 1985 tavaszán is nyí­lt titok volt, hogy nyártól visszatér az 1975/76-os bajnokcsapat edzője, Dalnoki Jenő, de 1985 tavaszán még a Tatabánya kispadján ült. Így került a képbe a Vasas legendás hátvédje, Sárosi László. A szurkolóknak nem volt sok ideje töprengeni azon, hogy a szokástól eltérően nem régi Fradista ül le a kispadra, mert annál a kiesés réme sokkal, de sokkal erősebbnek bizonyult. Sárosi László már az egyéniségével is nyugalmat vitt a kissé zaklatott Fradi öltözőjébe. „Nem csupán annyit változott a helyzet, hogy új arcot láttunk az öltözőben, hanem szakmailag is fordulat következett. Védelmünk megerősödött, a kapkodás megszűnt, tudom, közhelyszerűen hangzik, de nyugodtabb lett a légkör” – nyilatkozta a Fradi válogatott csatára Pölöskei Gábor.

A jobb szakmai munka és a nyugodt légkör meg is hozta az eredményt. A váltás utáni következő 5 meccsből hármat meg is nyertünk, í­gy a május 4-i, Pécs elleni mérkőzésre már egy kicsivel nyugodtabb és mosolygósabb csapat utazhatott el. Bár még nem múlt el a veszély, de ha a tabellán közvetlen utánunk lévő Pécs ellen elhozunk egy pontot, akkor már nem kell remegve pályára lépni következő héten az ősi rivális, az Újpest ellen. Bár a Pécs sem remekelt a bajnokságban, de hazai pályán mindig veszélyes és kellemetlen ellenfél volt minden csapat számára. És ha már Pécs, akkor természetesen Garami József neve ugrik be a legtöbb fociszurkoló számára. Még akkor is, ha Józsi bácsi 102 alkalommal ült a Fradi kispadján is, és a 2003/04-es bajnoki cí­münk „felét” vele szereztük meg (2004 januárjában váltotta őt Pintér Attila), de személye még összeforrt a Pécs együttesével.

Farkas gólöröme

Talán kevesen tudják, de játékosként is 14 évig játszott a Pécsett, majd befejezve az aktí­v játékot, a pécsi csapat utánpótlásedzője lett. Mivel a Fradihoz hasonlóan a Pécsiek is rosszul szerepeltek a bajnokságban, megmentőként 1985. május 4-től az első osztályú csapat irányí­tásával bí­zták meg. Garami József a Fradi ellen ült először felnőtt csapat kispadján és döntetlennel mutatkozott be, aminek szintén „beugró” edzőtársa, Sárosi László is elégedett volt, hiszen egy végig élvezetes mérkőzésen született meg az 1:1-es döntetlen, amit a végén a szép számú szurkolósereg vastapssal köszönt meg. Ezután Garami mester 7 évre kötelezte el magát a pécsi csapathoz, melynek a végén 1992-ben a második helyig vezette a vidéki együttest. Józsi bácsi 73 évesen, jelenleg az MTK vezetőedzője és a Magyarországon ő ült legtöbbször élvonalbeli meccsen kispadon (még 2008-ban döntötte meg dr. Lakat Károly addig tartott „csúcsát”).

Sárosi Lászlónak 1985-ben a tűzoltás jutott, amit eredményesen teljesí­tett. A pécsi döntetlen után négymérkőzéses jó sorozat következett, de még ez sem mentette meg attól az 1984/85-ös bajnokságot, hogy minden idők legrosszabb ferencvárosi helyezése legyen. Ettől függetlenül örök hálával tatozunk Sárosi Lászlónak, aki úgy vette át a karmesteri pálcán, hogy a csapat romokban hevert és mindenki tudta, hogy a megbí­zás csak a bajnokság végéig szól. Mégis teljesí­tette a rábí­zott feladatot és egy olyan együttest adott át Dalnoki Jenőnek mely a következő évben már csatlakozni tudott az élmezőnyhöz. Az 1985. május 4-i meccs ezen túl azért is emlékezetes, hiszen ekkor ült először élvonalbeli mérkőzés kispadján Garami József.

Két edző, két sors. Bár külön utakat jártak be, de 1985-ben mindketten bizonyí­tották, hogy nagyon értik a szakmájukat.

– Lalolib – 2012.08.04