Farkas Béla II.

Farkas Béla

1982 őszén a Nyí­regyháza szí­neiben mutatkozott be az NB I-ben.

14 élvonalbeli mérkőzés után a területi bajnokságban szereplő Baktalórántházán folytatta pályafutását, majd az NB II-es Debreceni Kinizsi játékosa volt. Innen került az Üllői útra 1985 telén.

A rutinos középpályás végül négy bajnokin szerepelt, egyetlen, pontot érő gólját Pécsett szerezte zöld-fehérben (ez volt Garami József első élvonalbeli mérkőzése a kispadon). Egy kattintás ide a folytatáshoz....

1985.V.4. PMSC – Ferencváros 1-1

Nem boldogult egymással a Fradi és a Pécs

1985 tavasza felért egy rémálommal. Talán még Freddy Krüger sem tudott olyan izgalmakat okozni a Fradi szurkolóknak, mint az utolsó 10 forduló a bajnokságban. Pedig voltak rémisztő előjelek, hiszen az előző, 1983/84-es bajnokság sem okozott felhőtlen örömet a szurkolóknak, de az ott elért 12. helyet csak kisiklásnak tartották, pedig elég komoly „véráldozatokat” követelt a dicstelen szereplés. 1983 decemberében menesztették a csapat éléről Novák Dezsőt (mellesleg bajnoki cí­met és két második helyet szerzett a csapattal) és Vincze Gézát nevezték ki a Fradi edzőjének. Emlékeim szerint akkor sem értett mindenki egyet a döntéssel, hiszen bár az őszi záráskor a csapat 12. helyen állt, de csak két ponttal voltunk lemaradva a hatodik helyezettől. Nem is javí­tottunk a bajnokság végén a helyezésen, de ettől függetlenül úgy gondoltuk, hogy a Vincze Géza által meghirdetett fiatalí­tási „program” a következő bajnoki szezonban már eredményeket is fog produkálni. Egy kattintás ide a folytatáshoz....

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK