1988.IX.24. MTK-VM – Ferencváros 2-0

A 157. örökrangadó nem hozott túl magas szí­nvonalat. A mérkőzés túlnyomó részében a vendégek játszottak fölényben, de mí­g a Ferencváros inkább csak lelkesedésével és kapu előtti tehetetlenségével tünt ki, addig a hazaiak kevés helyzetüket szinte százszázalékosan kihasználták, és teljesen megérdemelten győztek.


MTK VM – Ferencváros 2:0 (1:0)
Hungária krt, 27.000 néző, v.: Németh L.

MTK VM: Gáspár – Talapa, Lőrincz, Hí­res, Farkas (Szalai 9.) – Kékesi, Horváth Cs. (Huszák 75.), Hannich, Katzenbach – Balog T., Pölöskei

Ferencváros: Józsa – Simon, Pintér, Limperger, Keller – Nagy Zs., Bánki, Kincses – Fischer (Albert 86.), Dzurják (Wukovics 65.), Dukon

Gól: Pölöskei (39.), Balog T. (55.)
Sárga lap: Talapa (18.), Szalai (30.), Kékesi (82.) illetve Pintér (56.)
Jók: Kékesi, Hannich, Katzenbach illetve Simon, Kincses

Mindkét együttes súlyos vereséget szenvedett az elmúlt fordulóban, í­gy volt javí­tanivalójuk a csapatoknak. Némi meglepetésre a vendégek kaptak hamarabb lábra. Az első félidő nagy részében a ferencvárosiak birtokolták a labdát, de a kapura nem voltak igazán veszélyesek. Két durva szabálytalanság is történt az első 45 percben. Gólveszélyes helyzetben Talapa rántotta le Kincsest, majd Szalai buktatta Bánkit. Németh játékvezető azonban megkegyelmezett a két hazai játékosnak, í­gy csak sárga lapot kaptak. Először a 39. percben kellett játékba avatkoznia Józsa kapusnak, de hiába öklözte ki Katzenbach 12 méteres bombáját, Pölöskei ismétlése ellen már nem volt ellenszere (1:0).

A második félidőre fordult a kocka. Az MTK VM gyorsan magához ragadta a kezdeményezést, s az 55. percben el is dőlt a pontok sorsa. Remek Kékesi-elfutás után Balog T. fejelt a hálóba (2:0). A gól után kiegyenlí­tettebbé vált a játék. A hazaiak nem erőltették mindenáron a további góllövést, és í­gy – mivel a Ferencváros képtelen volt akár egyetlen helyzetet is kialakí­tani Gáspár kapuja előtt – hosszú percekig nem történt semmi emlí­tésre méltó. A mérkőzés hajrájában a vendégek elkeseredetten rohamoztak – eredmény nélkül.

Az NB I. állása:

1. Tatabánya 7 4 1 1 1 12- 8 15 pont
2. Rába ETO 7 5 – – 2 10- 6 15
3. Vác 7 4 1 – 2 14- 8 14
4. Ferencváros 7 4 1 – 2 11- 9 14
5. MTK VM 7 3 2 1 1 13-13 14
6. Siófok 7 4 – 1 2 10- 6 13
7. Videoton 7 4 – – 3 16- 8 12
8. Vasas 7 2 1 3 1 10- 9 11
9. Zalaegerszeg 7 2 1 2 2 8- 6 10
10. Pécsi MSC 7 2 1 2 2 12-11 10
11. Bp. Honvéd 7 2 2 – 3 7- 6 10
12. Veszprém 7 2 2 – 3 4- 9 10
13. Haladás 7 2 1 1 3 7-11 9
14. Békéscsaba 7 1 – 2 4 6-11 5
15. Dunaujváros 7 – 2 1 4 3-13 5
16. U. Dózsa 7 – – 1 6 6-15 1

Góllövőlista:

6 gólos: Szabadi (Vasas)
5 gólos: Jován (Videoton), Handel (Rába ETO), Kiprich (Tatabánya)
4 gólos: Fischer (Ferencváros), Petres (Videoton), Balogh G. (Vác), Kámán (ZTE)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK