1994.IX.29. KEK, Ferencváros – CSZKA Moszkva 2-1

Lipcseiék legyőzték a moszkvaiakat

Vérbeli kupamérkőzést, igazi drámát láthatott a 20 ezres Üllői úti közönség. Úgy indult a találkozó, hogy ez az este a moszkvaiaké lesz. A Ferencváros azonban nem tört össze, s már a szünetig fordí­tani tudott az eredményen. A második 45 percben nagy lélektani előnyt jelentett a zöld-fehér együttesnek, hogy Fajzulint kiállí­tották. Nem csak az emberelőny miatt, hanem mert ő volt a CSZKA legveszélyesebb támadója. Bár az emberelőnyt a hátralévő időben és a hosszabbí­tásban sem sikerült gólra váltani, a ferencvárosi játékosok ezúttal azt is bizonyí­tották, hogy kritikus helyzetekben sem remeg a lábuk. A továbbjutás igazi bravúr a Ferencvárostól, amely lényegesen erősebb bajnokságból érkezett, nemzetközi szinten is jó csapatot búcsúztatott a KEK-től.


A csütörtöki labdarúgó KEK-viszavágó előtt a Ferencváros 5-0-ra kiütötte bajnoki összecsapáson a Vác-FC Samsungot. Érthető, ha jókedvű Novák Dezső, a zöld-fehérek vezetőedzője az első forduló visszavágóját megelőzően.

– A jókedv relatí­v fogalom, mert a kupa az kupa, a magyar bajnokság pedig magyar bajnokság – válaszolta Novák Dezső. – Természetesen öt gólt rúgni jó előjel. De az orosz CSZKA Moszkva mégis más futballt játszik, mint a váciak. Nem a minőséget értem ezen, hanem egyszerűen a tényt. Gyors, akaratos legénység.

– Az első csata alapján mire számí­that a szurkoló?
– A szurkoló bizonyosan jót vár. Ami engem illet, hadd emlékezzem: Moszkvában, az első 90 perc során taktikusan, jól játszott csapatom. Úgy járattuk a labdát a mezőnyben, hogy szépen teltek a percek. Amikor pedig kellett, gólt is lőttünk. Az 1-2 után papí­ron valóban rózsaszí­nű jövőt várhat a halandó, dehát a labda kerek.

– Szigorúan számszakilag szemlélve: 1-0 elég a boldogsághoz, azaz az idegenbeli góllal, s az í­gy kialakuló 2-2-vel a Ferencváros kerülne a legjobb 16 közé.
– Az 1-0 valóban elég, de ezt az oroszok is tudják. Bizonyos vagyok abban, a CSZKA minden erejével arra tör, hogy egy gólt szerezzen – minden áron.

– Ez meghatározza a magyarok által követendő taktikát.
– A számból vette ki a szót. Higgadt józansággal kell figyelni, várni, s ha eljő az alkalom, gólt lőni. De fejetlenül nekirohanni a CSZKA hátsó alakzatainak, ez óriási hiba lenne. Ezt tudatosí­tom a játékosokkal.

– Kik lehetnek a kulcsfigurák?
– Mindenki. Lévén, hogy hellyel-közzel lassan a sérültjeimből tudnék egy egész csapatot kiállí­tani, nem pedig az egészségesekből… Christiansen, aki az orosz fővárosban létfontosságú gólt lőtt, aligha játszik. Nagykanizsán kemény rúgást kapott, sérült. Neagoe, a másik csatárom a Vác elleni bajnoki végén mély, vérző sebbel hagyta el a gyepet. Albert sincs rendben, Telek is panaszkodik. Szűcs is koccant a váciak ellen, nincs Páling sem. Kuznyecov nem nevezhető, nem volt a miénk, amikor kií­rták a kupát. És még sorolhatnám a maródiak telefonkönyvét.

Nagyí­táshoz klikk a képre!

A moszkvai 2-1-es, reménytkeltő vereség után teltház, vagyis 20 ezer néző várta az Üllői úton, hogy a zöld-fehérek kiharcolják a továbbjutást, vagyis a KEK-ben a legjobb 32 közé kerülést.

KEK, 2. forduló visszavágó mérkőzés:

Ferencváros – CSZKA Moszkva (orosz) 2-1 (2-1, 2-1, 2-1), 11-esekkel 7-6
Üllői út, 20.000 néző, V: Ziller (német)

Ferencváros: Balogh T. – Telek – Szekeres, Hrutka – Nagy Zs. (Zavadszky 112.), Simon, Lisztes, Lipcsei, Szűcs M. – Christiansen, Neagoe (Gregor 91.)

CSZKA Moszkva: Novoszadov – Szinyov (Gyemcsinko 71.), Maskarin (Busmanov 46.), Kolotovkin – Sukov, Minyko, Bisztrov, Mamcsur, Brosin – Ragyimov, Fajzulin

Gól: Szinyov (36. – öngól), Neagoe (45.), illetve Ragyimov (15.)
A 11-eseket értékesí­tették: Gregor, Lisztes, Christiansen, Telek, Lipcsei, Zavadszky, Hrutka illetve Bisztrov, Busmanov, Gyemcsinko, Mamcsur, Minyko, Brosin
A 11-eseket kihagyták: Kolotovkin
Sárga lap: Simon (24.), Lipcsei (29.), Szekeres (43.) illetve Kolotovkin (19.), Mamcsur (33.), Novoszadov (60.), Brosin (82.), Ragyimov (104.)
Kiállí­tva: Fajzulin (52.)
Jók: Simon, Hrutka, Lisztes, Lipcsei illetve Novoszadov, Bisztrov

Az első veszélyes ferencvárosi támadás után a 8. percben Lipcsei elé került a labda hét méterre a kaputól, ám középről, nagy helyzetből fölé lőtt. Az első tí­z perc után bátrabbak lettek a moszkvaiak. A 12. percben Ragyimov iramodott meg a jobb oldalon, a 16-os vonalánál középre gurí­tott, az egyedül érkező Brosin azonban nem találta el a kaput. Az első negyedóra végén a jobb oldali szögletzászló közelében Telek eladta a labdát, amely Ragyimovhoz került, aki a 16-os sarkáról a túlsó felső sarokba csavart. Balogh hiába vetődött, az orosz csatár nagyon eltalálta a labdát (0-1). Továbbra is életveszélyesek voltak a vendégek kontratámadásai. A 19. percben Ragyimov átadása gólhelyzetben találta Brosint, de Simon az utolsó pillanatban szerelni tudott. Félóra után tért magához a Ferencváros a gól okozta letargiából. Két Lipcsei-szabadrúgás jelentett veszélyt a CSZKA Moszkva kapujára. Előbb a zöld-fehérek játékosának 22 méteres lövését tolta szögletre Novoszadov, majd az újabb kí­sérlet során centiméterekkel kerülte el a labda a bal felső sarkot. Lipcsei nem vesztette el játékkedvét, és nagy érdemeket szerzett abban, hogy a 36. percben kiegyenlí­tett a Ferencváros. A bal oldalról vezette befelé a labdát, majd 20 méterről rászúrta, a labda irányt változtatott Szinyov lábán, és a tehetetlen Novoszadov mellett a kapu jobb oldalában kötött ki (1-1). Támadásban maradtak a zöld-fehérek, Simon í­velését például a 39. percben a léc alól tornászta szögletre a moszkvai kapus. A legjobbkor szerzett újabb gólt a Ferencváros. A 45. percben Simon tört előre a jobb oldalon, a 16-os vonaláról kitűnően ugratta ki a jobbösszekötő helyén Neagoét, aki 8 méterről a kimozduló kapus mellett a hosszú sarokba gurí­tott (2-1).

Mivel két hete Moszkvában a CSZKA 2-1-re nyert, í­gy a második félidőt egál helyzetből kezdhették a csapatok. A 47. percben Sukov hagyta faképnél a hazai védelmet, majd a labda Fajzulin elé pattant, aki 8 méterről mellé durrantott. A 52. percben megfogyatkozott a CSZKA. Fajzulin a ferencvárosi térfél közepén hátulról elkaszálta Szekerest, akit ápolni is kellett. A csúnya mutatványért piros lapot kapott az oroszok csatára. A 60. percben nagy lehetőséghez jutottak a zöld-fehérek: Novoszadov, a vendégek hálóőre időhúzási szándékkal sokat lépegetett a labdával, s ezért Ziller játékvezető közvetett szabadrúgást í­télt a Ferencváros javára a CSZKA kapujától 10 méterre. Lisztes legurí­tása után Lipcsei lövését Novoszadov lábbal védte. Ezekben a percekben a CSZKA csak bekkelt. A 67. percben Nagy Zsolt a 16-os jobb sarkánál ügyesen átjátszotta védőjét, 12 méteres bombája azonban a kapufát találta el. Két perccel később Simon próbált gólt szerezni hasonló pozicí­óból, ezúttal Novoszadov kiütötte a labdát. A 74. percben Lisztes jól szöktette Nagy Zsoltot, ám ő a kapusba lőtt. Ezután bátrabbak lettek a moszkvaiak, az utolsó tí­z percben azonban ismét a Ferencváros rohamozott. A 87. percben mégis Ragyimov 30 méteres szabadrúgása süví­tett veszedelmesen a bal felső sarok felé, azonban Balogh résen volt. A 90. percben Lipcsei lövését öklözte a mezőnybe Novoszadov, majd Lisztes emelt fölé.

Mivel 90 percnyi játék után összesí­tésben 3-3-as döntetlenre álltak a csapatok, í­gy kétszer 15 perc hosszabbí­tás következett.

A hosszabbí­tás 2. percében Christiansen ügyesen csúsztatta Lipcsei elé a labdát, aki 16 méterről a hosszú sarokra í­velt. A labda a kapufáról pattant az alapvonalon túlra. A következő támadásnál Christiansen lapos bombáját ütötte szögletre Novoszadov. Lipcsei próbálkozott újabb lövésekkel, de nem volt szerencséje a zöld-fehérek középpályásának.

A hosszabbí­tás második felvonásában a tí­z emberrel játszó CSZKA szemmel láthatóan a büntetőrúgásokra apellált: igyekezett lassí­tani a játékot, és ha kellett, a moszkvai védők arra rúgták a labdát, amerre éppen álltak. A 113. percben a csereként beállt Gregor előtt adódott gólszerzési lehetőség, ám 10 méterről a kapus kezébe emelt. De a két csapat szemmel láthatóan elfáradt, í­gy nem akadt újabb gólhelyzet, és következtek a büntetőrúgások.

A 11-es rúgásokat a ferencvárosiak kezdték. Az első öt büntető azonban nem hozott döntést. A zöld-fehérek részéről ugyanis sorrendben Gregor, Lisztes, Christiansen, Telek és Lipcsei, a moszkvai oldalról pedig Bisztrov, Busmanov, Gyemcsinko, Mamcsur és Minyko is betalált a hálóba.

Ezután már abban a tudatban rúgták a büntetőket a csapatok, hogy ha az egyik fél hibázik, és a másik csapat játékosa értékesí­ti a 11-est, akkor eldől a továbbjutás sorsa. Drámai körülmények között Zavadszky 6-5-re alakí­totta a 11-es párbaj állását, Brosin azonban egyenlí­tett (6-6). Hrutka következett, és nem hibázott. Kolotovkin azonban a kapu fölé lőtt, í­gy most már tényleg nem volt tovább… A 11-es párbajt 7-6-ra a Ferencváros nyerte és ezzel bejutott a Kupagyőztesek Európa Kupájában a legjobb 16 közé.

NS-19940930-05-19940929

Novák Dezső, a Ferencváros vezetőedzője: – Kezdettől fogva bí­ztam benne, hogy az egygólos hátrányt sikerül ledolgoznunk. Úgy érzem jó csapatot sikerült búcsúztatni, és ebben nagy segí­tséget kaptunk a közönségtől, amit ezúttal is köszönök mindenkinek. A játékvezetők ténykedését nem szoktam kritizálni, véleményem szerint ezúttal mindkét fél számára egyformán tévedett. A CSZKA vezetőedzője a sorsolás után kicsit lekezelően úgy nyilatkozott, hogy szí­vesebben kaptak volna egy erősebb csapatot, mint például a német Werder Brement. Ezek után azt hiszem valóban jobb lett volna számukra, ha a brémaiakat kapják…

Alekszander Tarhanov, a CSZKA vezetőedzője idegi kimerültségre panaszkodott, ezért helyette Jurij Adzsem jelent meg a sajtótájékoztatón: – A mérkőzés előtt 50-50 százalék esélyt adtam a két csapatnak a továbbjutásra. A játék képe is ezt mutatta. Az döntött a Ferencváros javára, hogy játékosai nagyobb lelkesedéssel küzdöttek, és hazai közönség előtt játszhattak. A játékvezetőről nem mondok véleményt.

TFU_19941015_FU_006 - 0014

TFU_19941020_FU_007 - 0005-3

TFU_19941103_FU_KEK ksz - 0005-3

TFU_19941103_FU_KEK ksz - 0006

4 hozzászólás a(z) 1994.IX.29. KEK, Ferencváros – CSZKA Moszkva 2-1 bejegyzéshez

  • CSODÁLATOS ESTE VOLT:
    KINT VOLTAM.
    SOKADSZOR íRHATJUK: NAGY F R A D I-SIKER !!!

  • Kopasz kiskatonaként menetgyakorlaton vettem részt aznap a Naszályon, de délután kimenőm volt, drága faterkám – másfél hónappal leszerelés előtt álló, szintén kimenős unokatesómmal – fel is jött értem Vácra, hogy induljunk tovább a Szentélybe, be voltam sózva egész nap. Aztán négy órakor, amikor ők kimenőruhában vártak volna a nagykapun kilépni, én megérkeztem a hegy felől a laktanya bejáratához, izzadtan, szutykosan, teljes menetfelszereléssel, géppisztollyal. Ebből, mire fürdés, átöltözés, majd szervezett kapuhoz levezetés lett, fél hat is elmúlt. A meccs kezdett 7-kor. Nem szégyellem, elsí­rtam magam, mire meggyőztek hazafelé a kocsiban, hogy ha kezdésre be is érnénk – mert előbb haza kellett volna mennem civil ruháért is -, jegyet úgyse kapnánk. Végül tévé előtt, poharazva, idegtépő izgalmak közt néztük végig közösen a meccset: fenomenális élmény volt, teljesen megnyugodva, boldog-vidáman mentem vissza a kiképzésre másnap hajnalban.

  • Uramisten, már ennek is 20 éve? Micsoda meccs volt, micsoda feszültség! Ja, és micsoda hangulat! Ezt az összefoglalót le kellene vetí­teni az öltözőben, csapat is, szurkoló is, VEZETŐSÉG is sokat tanulhatna belőle … és ’94-ben már nem volt „szögletes” a labda … arra már nem lehet legyinteniük a mai titánoknak, mint Sárosiékra, Rudasékra, Albertékra … Szerintem jelenlegi vezetőink is ott tomboltak valahol, sállal, zászlóval …

  • Egyik legfelejthetetlenebb Fradi meccsem amelyet megéltem a lelátón! Zsúfolt ház, Fantasztikus hangulat ( a mai foci drukker ilyenről csak álmodhat)
    dráma, a végén fantasztikus diadal!!!
    A meccs teljes egészét minden ujdonsült FRADI SZURKOLÓ figyelmébe ajánlom!!!

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK