1994.V.25. MK Döntő, Ferencváros – Kispest-Honvéd 3-0

Nemzeti Sport

Mai Nap

MTI

Szerda este az Üllői úton játszották le a kupát őrző Ferencváros és a bajnoki cí­mvédő Kispest-Honvéd FC labdarúgó Magyar Kupa-döntőjének első összecsapását.

A Magyar Kupa döntőjének első mérkőzésén:

Ferencváros – Kispest-Honvéd FC 3:0 (3:0)
Üllői út, 15 000 néző, V: Piller

Ferencváros: Szeiler – Hrutka – Szűcs, Szekeres – Páling, Albert, Lipcsei, Bubcsó (Lisztes 84.), Keller – Christiansen, Wukovics

Kispest-Honvéd FC: Brockhauser – Bánfi – Csábi, Mátyus – Stefanov (Farkasházy 46.), Forrai, Illés, Duró, Csehi – Sallói (Hamar 61.), Vincze I.

Gól: Wukovics (19.), Lipcsei (33.), Páling (45.)
Sárga lap: Szűcs (35.), Hrutka (53.) illetve Forrai (36.), Mátyus (58.)
Kiállí­tva: Hrutka (92.)
Jók: Lipcsei, Szeiler, Hrutka, Páling, Christiansen illetve Csábi

Az első negyedórában jószerével csak bosszankodásra, olykor gúnykacajra volt oka a hazai közönségnek, hiszen a zöld-fehérek érthetetlenül sok technikai fogyatékossággal rukkoltak elő, ily módon szinte feladták a magas labdát a Honvédnak. Más kérdés, hogy a vendégek egyáltalán nem tudták kihasználni a hazaiak gyengélkedését, alig kerültek a ferencvárosi kapu környékére. Azután leszaladt a negyedóra, Lipcsei hirtelen el kezdett robogni és játszani. A 17. percben ennek első jele az volt, hogy a válogatott játékos az oldalvonal mellől, éles szögből gyilkos erejű szabadrugást eresztett meg a Honvéd kapujára, de Brockhauser figyelt ennél a próbálkozásnál. A 19. percben egy ügyes jobboldali akció végén Wukovics tisztán léphetett ki a piros-fekete védők vonalából, 13 m-ről, jobb külsővel ügyesen elcsavart a kispesti kapus mellett, azután már csak a kezét kellett a levegőbe emelnie örömében, vezetést szerzett (1:0). A 23. percben Lipcsei 25 m-es, a bal alsó sarok felé kifogástalanul csavarodó szabadrúgására Brockhauser spárgázva mozdult – menteni nem tudott, de a labda megkegyelmezett rajta, elkerülte a kapufát. Rá hét percre Lipcsei tökéletesen lemásolta előbbi mutatványát; a labda ekkor is vércseként süví­tett a bal alsó sarok felé, a vendégkapus most is csak árgus szemekkel figyelt, a bőrgolyó pedig ugyanott ment ki, ahol előbb. Sebaj, a 33. percben Wukovicstól kapott jó labdát Lipcsei, ezúttal középről, 19 m-ről lapos, pontos lövéssel járt túl Brockhauser eszén (2:0). A kispesti legénység sehogyan nem találta a fonalat. Különösen Forrait idegesí­thette a kétgólos hátrány, mert az egyébként tehetséges fiatalember olykor fúriaként rugdalta fel az őt kicselező, rajta túljutó ferencvárosiakat. A 39. percben Csábi jó cselek után lőtávolba ért, derekasan meg is rúgta a labdát, de azt Szeiler felszedte. A 45. percben Christiansen a jobb oldalon csaknem az alapvonal közeléig tört előre, mintaszerűen tálalt Páling elé, a középpályás 6 m-ről ismét szomorúságot okozott Brockhausernek (3:0).

Fordulás után, az 54. percben Duró 28 m-es szabadrúgása veszélyesen zúdult a léc alá, de Szeiler bravúrral szögletre tornázta a labdát. Nyolc perc múlva Vincze a bal oldalon húzott el, laposan továbbí­tott középre, a jó ütemben érkező Forrai elől a ferencvárosi kapus szép vetődéssel mentett. Jobbára mezőnyjáték folyt, megjegyzendő: Hamar beállása után veszélyesebbé vált a Honvéd támadójátéka. Ez az időszak azonban igencsak rövid időszakra korlátozódott, mert a magabiztos ferencvárosi védelem kiválóan rombolt. A 74. percben Bubcsó ballábas lövése csúszott el a kapu bal oldala mellett, majd Csehi 8 m-es fejesét Szeiler a gólvonalon fogta meg valóságos tigrisugrással. A 79. percben Lipcsei két trükkös csel után 17 m-ről bombázott, de Brockhauser kiütötte a veszélyes lövést. Két perccel a lefújás előtt Albert lőtt mellé 16 m-ről, majd már két perccel a rendes játékidő leteltét követően Hrutka második sárga lapját is megkapta, Piller játékvezető kiállí­totta a fiatal labdarúgót.

Az első félidőben Lipcsei olykor extraklasszis teljesí­tményt nyújtott, az ő jó formája riadóztatóan hatott társaira, a Ferencváros meg sem állt három gólig. A második játékrészben egy rövid időre akadt némi esélye a kispesti vendégnek is, de ekkor Szeiler kapus tett ki magáért. A június 15-i visszavágó előtt a Honvédnak már aligha lehet reménye, í­gy a 17. kupagyőzelem félig már a ferencvárosiak tulajdona.

Bajnokgázolás az Üllői úton

A 19. század elején Bonaparte Napoleon hatalmát egy-két emlékezetes csata ingatta meg. Az egykori francia császár pályafutásában a lipcsei csata volt az egyik sorsdöntő ütközet. Lipcseivel kapcsolatos a szerda este is. Őt viszont Lipcsei Péternek hí­vják.

A Ferencváros válogatott labdarúgója – talán nemzetközi mércével szemlélve is, bár ez kis túlzás… – remek játékot nyújtott az Üllői úton, ahol szerdán este az 54. labdarúgó Magyar Kupa döntőjének első összecsapásán a bajnokságot immáron csak kötelességből befejező zöld-fehérek egyszerűen legázolták a bajnoki cí­mvédő Kispest-Honvéd FC-t. Hogy a június 15-i, a Bozsik stadionba kií­rt visszavágó merő formalitás, ez valószí­nűsí­thető. Bár ki tudja, a magyar labdarúgásban oly jellemző és káros formahullámzás nem veti-e partra a ferencvárosiakat, akik tavaly a Haladás VSE-vel alig tudtak „elbí­belődni”, s úgy jutottak a trófeához, hogy csak tizenegyesekkel törték meg a vasiak ellenállását.

Szerda este a kispestiek gyakorlatilag 45 perc alatt padlóra kerültek, a Ferencváros 3:0-ra elhúzott, és ez volt a végeredmény is. Lipcsei Péter az első negyedóra „összevissza” játéka után gondolt egy merészet, otthagyta megszokott középpályási szerepkörét. Pár méterrel előrébb ment, közvetlenül Wukovics és Christiansen, a két támadó társ mögötti térben okozva galibát a vendégeknek. Szabadon gyűjtötte a labdákat, indí­tgatott, olyan szabadrugásokat bombázott Brockhauser kapusnak cí­mezve, amelyek közül több is majdnem meglepte a nyurga vendégkapust. A hazai háromgólos előny, Lipcsei olykor zseniális megoldásai hozták fel formájukban Wukovicsékat, akik közül külön kiemelendő a friss dán szerzemény, Christiansen (az biztos, nem egy Laudrup-tí­pusú tehetség, de azért veszélyes támadó) talán az első olyan mérkőzésére lehetett büszke, amikor mindenki azt mondta rá: megérte a pénzét.

A szünet után a Honvéd dí­cséretes erőfeszí­téseket tett arra, hogy betörje az ifjú Hrutka által jól szervezett ferencvárosi véderőműveket. Hamar István pályára léptét követően veszélyessé is vált a Honvéd, akadtak helyzetei. Csakhogy ebben a félidőben már Szeiler kapus í­rta be a nevét a mérkőzés emlékkönyvébe, három-négy, egészen parádés hárí­tásával. A Honvéd végül is úgy távozhatott az Üllői útról, hogy megúszott egy k.o.-vereséget. Vinczééknek vélhetően már csak az a tervük, hogy az NB I-ben egy olyan végső helyezést harcoljanak ki, amely révén a piros-fekete klub indulhat az UEFA Kupában.

Lefutott-e a kupadöntő visszavágója? Erre biztosan Dimitrije Davidovic mester talán sejti a választ. A szerb szakvezető vakarhatja a fejét bánatában, mert nem azt kapta, amit várt, ráadásul kispesti ténykedése során az első vereséget gyűjtötte be csapata, amely persze odahaza gólratörő játékkal fölélesztheti az elveszni tűnő reményeit. A júniusi visszavágón határozottabb támadójátékra lesz szüksége a Honvédnak. További kérdés, a ferencvárosiak hogyan készülnek fel az ilyenkor mindig hatékony úgynevezett „kontrajátékból”?

A végére csak egy halovány (vagy sanda) kérdés: ha a Ferencváros ilyen irammenő játékra képes, mint tette azt szerda este, akkor miért hagyta elúszni a tavaszi NB I-es folytatás elején még olyan élénk bajnoki esélyeit? Talán csak nem azért, hogy az erőit éppen a Honvéd elleni két kupadöntőre tartogassa..?