1995.VIII.5. DVSC – Ferencváros 2-1

19950805-dvsc-nyilasIzgalmas, jó iramú és jó szinvonalú mérkőzést láthatott a debreceni közönség. A hazai együttes szervezettebb csapatjátéka miatt megérdemelte a győzelmet.


Debreceni VSC – Ferencváros 2-1 (1-0)
Debrecen, 10.000 néző, V: Vágner

Debreceni VSC: Horváth B. – Vadicska, Gojan, Sándor Cs., Pető – Dombi, Arany, Madar, Medvid – Sándor T., Ilea (Kovács N. 87.)

Ferencváros: Hajdu – Telek – Simon, Milovanovic – Nyilas, Lisztes, Vincze (Hrutka 38.), Albert (Páling 67.), Kecskés – Kuntic, Kopunovic (Fatusi 75.)

Gólszerzők: Ilea (30.), Sándor T. (67. – 11-esből) illetve Nyilas (80. – 11-esből)
Sárga lap: Ilea (40.) illetve Milovanovic (5.), Lisztes (55.), Simon (77.)
Kiállí­tva: Milovanovic (17.)
Jók: Horváth B., Gojan, Dombi, Madar, Sándor T. illetve Hajdu, Lisztes, Kecskés, Kuntic

A hazai csapat pontos, gyors adogatásokkal kezdte a játékot, mezőnyfölénybe is került, a Ferencváros inkább csak kiugrásokkal próbálkozott. Az 5. percben a gyors Dombit már másodszor vágta fel durván Milovanovic, amiért sárga lapot kapott. A szabadrugás után Ilea jobb felső sarokba tartó lövését tornászta ki Hajdu. Bő tí­z perccel később Sándor Tamást szabálytalanul szerelték a felezővonalnál. A debreceni játékos a földön maradt, a labda előre gurult a Ferencváros térfelének közepére. A játékvezető figyelmeztetése ellenére Milovanovic messze elrugta a játékszert, s mivel már volt egy sárga lapja, a játékvezető kiállí­totta. A 30. percben Madar a jobbösszekötő helyén tört előre, beadását Ilea a kapu előtt három méterrel levette, majd Hajdu és Telek mellett a a léc alá lőtt (1-0). Továbbra is a hazai csapat kezdeményezett, Ilea és Sándor T. lövéseit mentette a kiválóan védő Hajdu.

A második félidőben a nagy meleg ellenére folytatta igen jó játékát a hazai csapat, a Ferencváros Kopunovic és Lisztes kiugrásaiból próbált egyenlí­teni. A 67. percben Dombi elfutott a jobboldalon, a 16-oson belül Vincze fölvágta, s a megí­télt 11-est Sándor T. értékesí­tette (2-0). Ezt követően nagy debreceni gólhelyzet maradt ki. Az egyedül hátul lévő Telekre Arany és Gojan vezette rá a labdát, de a debreceni középhátvéd lövését nagy bravurral mentette Hajdu. A 80. percben a kitörő Nyilast a 16-oson belül Pető szabálytalanul szerelte, s a büntetőt a sértett értékesí­tette (2-1).

További képek …

Az NB I. állása:

1. Vác FC-Samsung 1 1 – – 5-2 3 pont
2. MTK 1 1 – – 3-0 3
3. Vasas Casino Vigadó 1 1 – – 2-0 3
BVSC-Dreher 1 1 – – 2-0 3
5. Debreceni VSC 1 1 – – 2-1 3
6. Békéscsabai EFC 1 – 1 – 2-2 1
Csepel SC 1 – 1 – 2-2 1
8. UTE-Novabau 1 – 1 – 1-1 1
Stadler FC 1 – 1 – 1-1 1
10. Kispest-Honvéd FC 1 – 1 – 0-0 1
Győri FC 1 – 1 – 0-0 1
12. Ferencvárosi TC 1 – – 1 1-2 0
13. Parmalat FC 1 – – 1 0-2 0
PMFC 1 – – 1 0-2 0
15. Haladás VSE 1 – – 1 2-5 0
16. ZTE 1 – – 1 0-3 0

Góllövőlista:

2 gólos: Hamar (MTK)

Egy hozzászólás a(z) 11111001011ejegyzéshez

  • Erről nincs felvétel? TV-s meccs is volt … annyira emlékszem rá, összevesztem a nejemmel előtte és bánatomban beültem egy pizzériába, ahol nagyképernyős TV-n néztem meg a meccset … akkor még ez ritka kincs volt … rajtam kí­vül mindenki a Lokinak drukkolt, ugyanis debreceni ifjú atlétákkal volt tele, akik edzőtáboroztak … Le voltam kettyenve, hogy mi lesz majd szerdán Brüsszelben … azután újkori történelmünk egyik legemlékezetesebb meccse jött ki belőle …

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK