1997.VII.23. UEFA selejtező, Bohemians Dublin – Ferencváros 0-1
A Ferencváros labdarúgó csapata idegenben kezdte meg nemzetközi kupaszereplését. Az UEFA-kupa előselejtezőjének első mérkőzését Írországban a Bohemians Dublin otthonában játszotta a magyar együttes és egygólos győzelmet aratott.
Albert Flórián, a Ferencváros labdarúgó-szakosztályának elnökhelyettese: – A brit stílus egyfajta fogalom, ám nem kell a fogalmak bűvkörében élni. Föltehetően harcos kis csapat a Bohemians, de azért számomra olyannak tűnik, mellyel Nyilasi Tibor vezetőedző gárdája képes lesz elbánni. Érzésem szerint tehát tovább kell lépni. Főként annak tudatában, hogy az első összecsapás ugye idegenben lesz.
*
Az ír Bohemians Dublin elleni szerda esti UEFA-kupa előselejtező első mérkőzés előtt idősebb Albert Flórián, a Ferencváros szakosztály-alelnöke tájékoztatta az MTI-t a csapat felkészüléséről.
– Ön szerint a bajnoki nyitány, a Siófok elleni 1-0-ás győzelem jó ráhangolás a Dublin elleni találkozóra?
– Az első forduló játéka jó volt. A játékosok teljesítették az elvárásokat. A legfontosabb a győzelem volt, de a szombati sikeren gyorsan át kell lépni. Az UEFA-kupa „odavágó” jelenti most a feladatot.
– Vannak sérültek?
– Szerencsére se a Siófok elleni találkozón, se az edzéseken senki nem sérült meg, így a legerősebb összeállításban kezdhetünk. Dublinba húsz játékos utazik.
– Milyen eredménnyel lenne elégedett a szerdai mérkőzés után?
– Egy döntetlen vagy egy esetleges idegenbeli siker már megfelelő lenne az Üllői úti visszavágó előtt. Jó lenne gólt vagy gólokat rúgni. Összességében a két mérkőzés alapján továbbjutást várok, ehhez az szükséges, hogy Dublinban kedvező eredményt érjünk el – nyilatkozta idősebb Albert Flórián.
*
Az már bizonyos, hogy a Ferencváros Siófokon pályára lépett kezdőcsapatából ketten, Vincze Ottó és Nyilas Elek nem lehet ott szerdán a Bohemians Dublin elleni UEFA-kupa első selejtező mérkőzésen. Előbbi a nevezési határidő lejártáig még nem volt a zöld-fehér együttes játékosa, míg Nyilas az előző évi kupaküzdelmeket két sárga lappal fejezte be, így csak az Üllői úti visszavágón lehet újra csapattag.
– Sikerült-e feltérképezni az ellenfelet? – tette fel e kérdést az MTI munkatársa Kiss László pályaedzőnek.
– Csak részben. Kedden a londoni repülőtéren az átszálláskor elvileg kapunk egy videókazettát az ír csapatról. Ha nem, akkor vakon vágunk neki a szerdai kilencven percnek. Egyelőre csak az internetről sikerült adatokat szerezni a Bohemiansról, ez viszont kevés.
*
Bohemians (ír) – Ferencváros 0-1 (0-1)
Dublin, 3.000 néző, V: Kjelbrott (norvég)
Bohemians: Dempsey – Best, O,Driscoll, Mullin – Broughan, McGrath, Hanrahan, O’Connor (Wade 81.), Lawler – Byrne (Ryan 80.), Swann
Ferencváros: Udvarácz – Dragóner – Lipcsei, Limperger – Páling, Schultz (Szűcs M. 62.), Jagodics (Milovanovic 89.), Albert, Nagy N. – Zavadszky, Horváth F. (Sitku 19.)
Gól: Zavadszky (30.)
Sárga lap: Byrne (72.) illetve Nagy N. (62.), Lipcsei (75.)
Jók: Dempsey, McGrath illetve Udvarácz, Páling, Nagy N., Zavadszky
Az első játékrészben egyenlő erők küzdelme folyt a pályán. Mindkét kapu előtt akadtak helyzetek, de a két hálóőr, Udvarácz és Dempsey remekül hárított. Éppen fél órája zajlott a találkozó, amikor egy látványos akció végén megszerezte a vezetést a Ferencváros. Lipcsei mellel tette maga elé a labdát, elhúzott az alapvonalig, szépen, pontosan passzolt Zavadszky elé, aki ajtó-ablak helyzetben nem hibázott (0-1). Három perc múlva egyenlíthetett volna a hazai csapat. A csereként beállt Sitku szabálytalankodott a ferencvárosi büntetőterületen belül. A megítélt 11-est Byrne a kapufára lőtte. A félidő hátralévő részében jelentősebb gólszerzési lehetőség egyik együttes előtt sem adódott.
A második 45 percet a Bohemians kezdte jobban, inkább a ferencvárosi térfélen pattogott a labda. Sok volt az apróbb szabálytalanság. A norvég játékvezető többször is a sárga lapért nyúlt. A félidő derekán Albert egy kipattanót hatalmas erővel küldött kapura, amit Dempsey kapus csak kiütni tudott, végül szögletre mentettek a védők. Támadott-támadgatott az ír gárda, McGrath révén azonban a legígéretesebb helyzetet is elpuskázták. Az utolsó tíz percben kontrákra játszott a magyar csapat, és kishíján tovább növelték a megszerzett előnyüket. Páling hatalmas lövése a felső kapufán csattant. Óriási helyzet volt. Ezek után mindent egy lapra téve támadott az ír csapat. O’Connor lövése csak centiméterekkel kerülte el Udvarácz kapuját.
A Ferencváros csapata megérdemelten győzött idegenben, így valamelyest nyugodtabban várhatja az Üllői úti visszavágót.
Vélemény, hozzászólás?