2003.III.29. Ferencváros – Ferencváros: 2-0 (edzőmérkőzés)

Több szempontból is rendhagyó összecsapást játszott ma csapatunk. Délelőtt a Ferencváros megmérkőzött a Ferencvárossal, három harmadon át.


Mivel a szombatra meghirdetett Celldömölk elleni találkozó elmaradt, ezért Garami József úgy döntött, hogy két részre osztja a keretet, akik egy éles meccsen mérik össze erejüket. Az első csapat a következőképpen állt fel:

Szűcs – Bognár, Vukmir, Balog Z. –  Kriston, Szili, Leandro, Kiss Gy. – Penksa, Jovic, Baljak

mí­g a másik gárdát

Udvarácz – Takács Á., Potocianu, Keller – Halgas, Cheregi, Huszti, Szkukalek – Sowunmi, Andone, Varga Z.

alkotta.

A mérkőzést végül az előbbi tizenegy nyerte meg 2-0-ra. Az első harmadban Penksáék fölényben játszottak, és ez gólokban is megmutatkozott: előbb Jovic talált a hálóba, majd Kriston duplázta meg az előnyt. Mivel a csapatok sok helyzetet kidolgoztak, senki nem gondolta, hogy ez is marad a vége, de újabb gól már nem esett.

A második és a harmadik harmadban is vezettek szép támadásokat a fiúk, de a kapusok ezúttal remekül teljesí­tettek, í­gy az eredmény már nem változott.

(A Ferencváros hivatalos honlapja alapján)

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

Tapolca, 2025. január 11.
OLDALAK
KATEGÓRIÁK